Buszra akkor kell
Fölszállni, ha odaér...
Nehogy elmulaszd!
*
Munka, alázat,
Emberfüggő fogalom.
Siker így titkos?
*
Gyermeket szülni,
Fennmaradás reménye...
Ország megmarad?
*
Siker útja a
Sok-sok tevés, lejárás.
De mi a siker?
*
Félúton vagy a
Célvonalon túlmenni?
Sorskönyvbe lapozz.
*
Gyűlölethatár
A szívben építtetik.
Alaphelyzet más?
*
Durva képzelet,
Nagyon távol tart minket.
Közeledés nincs.
*
Az élet tárgya,
Tudattalan fejlődés.
Sok-sok feledés.
*
Élet lényege,
Nem sok már a szeretet?
Szeretet kivész?
*
Éj holdfényében
Örülten görkorizni.
Árok, nagyon mély!
*
Járdán a rozsdás
Levél nyakamba hullik.
Ősz, már közeleg.
*
Fönt, hegyek ormán
Oly? vad szelek hirdetik:
Ez mind a hazám!

Vecsés, 2020. augusztus 30. ? Kustra Ferenc József ? íródott: senrjú csokorban.

...

Jött a török, csak zúdult… áradat,
Fehér habra hajszolták lovakat.
Szpáhik, akindzsik, a janicsárok,
Kezükben pajzsok meg jatagánok.

Országot foglalni mi hagyhatjuk?
Sereggel hadba szállt: király urunk.
Lovakat nyergelték és itatták,
Egész nemességet hadba hívták.

A véres kard eredménye meg lett…
Mohácsnál véres, vesztett csata lett.
Széthúzott magyarság… nem ment oda,
Sereg másik része, már sehova…

Tizennégyben a főurak összefogtak, ez örömteli tény
Lenne... de azért, hogy Dózsát leverjék, mi volt nekik kelevény.
Elit széthúzása megmaradt, ezen Dózsa sem változtatott,
Magyarság tele van, olyan tényekkel, mi minket lejáratott.

Főurak, az elit acsarkodott,
Hatalomért meg csak viaskodott.
Egy része tűrte, többi ölését,
Nem akarta barát ölelését.

Odaveszett jó királyunk, meghalt!
Ország ezek után szinte meghalt…
Patakba fulladt, mondták királyra,
Ám orvul meggyilkolták csatában?!

Elit csak dőzsölt, ország szétesett,
Senki nem figyelte magyar szívet.
Úr, ránk is mérte a büntetését!
In tolerálta uraink kedvét.

Ország tönkrement, úgy van az óta?
Ország sors tán’ változott… mióta?
Vesztes ország lettünk, főurak tették,
Magyar identitást rég elvesztették.

Ötszáz éve honunkat elvesztettük,
Akkor főuraink alá rendeltük.
Nem török a hibás, élet ilyen,
Tudni kéne, a rossz sorsunk ilyen?!

Itt a mi dolgaink, tán’ sohse mentek úgy, ahogy kellett volna,
Itt mindenki többség akadályozásával volt elfoglalva?!
Elvesztett csatákból, van történelmünkben jó bőven.
Mi csak ezekre emlékszünk, ebben élünk? Veszően?

Ma már nem lehet felmutatni, mint akkor rég' a véres kardot!
Átalakult a világ, szemből, csak az arcodba kaphatsz karcot…
Ebben a szép új világban azzal törődj, hogy megments sok arcot!
(Intelem, középkori szóhasználatban…)
Nagy bévőn mostanság elregéltem néktök, ezen krónikában,
Szórjátok, mint magot, hírt, ha Ti nem valák restök meghallásban.
Tisztes, nemes embereknél és a köznép tudomást tudjanak,
Sarjaddzon a nagy hír, mint a vetés, hogy ne higgyék, nem tudtanak…
A háznépnek dobold, legott hírdösd ki!
A famíliának, rögvest kürtöld ki!

Vecsés, 2013. december 30. – Kustra Ferenc József – íródott a történelmi múltunkról: rövid kitekintésben…

...

Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Bátran megyünk, látó szemektől tartani nem kell,
Kis fény is elég, megyünk együtt a csillagfénnyel.

Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Erdő, szundikáló magányában tapossuk a füvet,
Erdő csendjét nem zavarjuk, azt biz' szépen úgysem lehet…

Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Kuvik sötétben is lát, egyedül, csendben ő figyel minket,
Majd szem elől téveszt, mert a faárnyak ölelnek át minket.

Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Mi sem beszélgetünk, csak mutogatunk, mint harci kommandósok,
Kis tisztáson nézzük, de nem tudjuk milyenek a sok virágok.

Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
A jó levegő, tisztítja a tüdőnket,
A homály meg edzi a fáradt szemünket.

Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Nem volt olyan nagy ez erdő, már épp át is értünk rajta,
Nem volt olyan nagy ez erdő, sétánkkal túl vagyunk rajta.

Vecsés, 2021. május 9. – Kustra Ferenc József – a túránk leírása… anaforásban.

...

Petike! Elmentél feltűnötlenül
És itt hagytál minket, felelőtlenül.
Még nem hiszem el, hogy elmentél, nem vagy…
Mi mind fájdalmasan kiáltunk, hol vagy!

Holnap lesz a temetésed, fájdalom!
Elmentél, Te jó barát… igen fájlalom.
Tudom, jó férj voltál és jó családapa,
Jó kolléga, mindenkinek a támasza.

Rád mindenki számíthatott, csak segítettél,
Józan, teljes és önzetlen életet éltél.
Fájó búcsú szavai hagyják el ajkamat,
Az emléked megőrizzük és a fájdalmat.

Vecsés, 2002. november 10. – Kustra Ferenc József

...

Már ’848 –ban is…

(Anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
A hit, minden területen át kell, hogy hassa az életünket,
A hit az, mi szilárdan rögzíti a molyrágta életünket…
A hit, minden területen át kell, hogy hassa az életünket.

Ember! Nézz magadba, van-e lelkedben magyarsághoz tartozó érzet?
Ember! Magyar vagy, ha hiszel, légy erős, itthon nem ér utol a végzet!
Ember! Ne gyengülj el, a hit erőt ad, erősíti benned lényeget!

Ha templomba mész, vagy baráti társaságba, akkor is bizsereg a lelked?
Ha otthon egyedül játszol kutyáddal, apportírozod, bizsereg a lelked?
Ha sétálsz egyedül a fás ligetben, csendben jó levegőn, bizsereg a lelked?
Ha igen, akkor Te nagy magyar ember vagy, bizonyíték, hogy bizsereg a lelked!

(Anaforás, dupla belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Higgyünk, mert a hit lenyűgöző! Ettől érezzük, hogy magyarok vagyunk!
Higgyünk, mert a hit lenyűgöző! Ettől érezzük, hogy mi mit akarunk!
Higgyünk, mert a hit lenyűgöző! Ettől érezzük, hogy magyarok vagyunk!

A mi földünkre születtünk, hinni kell, hogy ide is tartozunk,
Már nyolcszáznegyvennyolcban is véres csatákban küzdtünk’, folyt harcunk!
Sorsunk, akkor nem fényesen alakult... túlerő eltaposott,
Sorsunk az óta más világban, valamelyest már javulódott!

(3 soros-zárttükrös)
Emberek! A Kárpátokon belül, legyünk a jövőben is egyek,
Hitünket kezeljük misszióként… hazából tapodtat, se megyek!
Emberek! A Kárpátokon belül, legyünk a jövőben is egyek.

Hitünk a pajzsunk, mi megvéd a láncos buzogánytól,
Higgyünk, és az összetart minket… egy szabadságharctól!
Magyarság belső érzése, a lélekben kell legyen bizsergősen,
Ezt el ne veszítsük, hogy élhessünk és boldoguljunk a jövőben!

Vecsés, 2021. március 15. – Kustra Ferenc - a történelmünkről…

...

Ezen, már nem lehet változtatni…

Akinek nincs múltja, annak nincs, nem lehet jövője sem.
Ezt igazolta és most is igazolja történelem.
Ez hazánkra is nagyon érvényes, sőt ezerszeresen.

Ezer év bizony, nagyon nagy idő!
Volt itt már jó, meg minden rossz… verő.

Csak a nagyobbakat, mint az emlékezetes tatárdúlás,
Itt voltak, hódítottak, öltek és nagy volt a felfordulás…
Nekünk, itthon iskolába tanítják, hogy jól legyőztek minket,
És hazamentek kán-választásra, előbb kifosztottak mindent.

De tudjátok meg híveim! Tájékoztatlak én titeket!
Mongóliában nem felejtettek, és oktatják ezeket!
Ott bizony tanítják, mellettük mi nagy hősök vagyunk,
Mert legyőztük hadseregüket, és egyedül magunk.
Igen! Voltak választások, de mi kivertük a hazánkból őket
Máig tisztelnek is minket, mint tiszteletre méltó nagymenőket!

Volt aztán török-járás, több nemzedéken is keresztül,
Küzdöttünk is velük, sokat és hosszan, nagyon veszettül.
A törökök is a közös évek alapján minket tisztelnek,
Sőt, sokan tudnak még magyarul is és lélekből is szeretnek.

Volt előtte még a Dózsa féle paraszt-had lázadás,
Mert ezt összehívták török ellen, ugyanis nem volt más!
A földesurak, nem tagadták meg magukat,
Paraszt láttán, legott, csak tépték a hajukat.
Önkényeskedtek… gyilkolásztak, török már volt... az nem számított,
Paraszt meg fellázadt! Nem szerette urakat, ki csak ámított.
Ez is belejátszott abba… már tudjuk, nekünk Mohács kellett,
Urak tudatában ez eltörpült... paraszturalom mellett!

Eljött végül a vesztes Mohács, nekünk ez kellett...!
Pedig legyőzhettük volna, az oszmán sereget.
Széthúztak az urak, mind saját hasznát leste.
Így aztán simán győzött a török, a beste.

Törökök másfél száz évig itt voltak és adót szedtek,
De amúgy minket békén hagytak, egyebet nem is tettek.
A defterdárok, keményen beszedték, azt, amit kellett,
Vallásszabadságot hagytak, mi a népnek igen tetszett…
Törökök, most is szeretnek bennünket, nagyra tartanak,
Részükről nem kívánnak véget vetni a barátságnak!

A szabadságharc kitört, sok minden változott,
Urak egy részének nem tetszett, sok csak morgott.
Végül is ez után kezdtünk, modernebb állam lenni,
Bár azért, még sok évtizedig kellett nekünk tenni…

A Nagy Háborút, nem is magunkért vívtuk,
De mint legyek, úgy pusztultak ott a fiuk.
Ez bizony, elintézte... újkori utunk...

A tanácsköztársaság nem volt nagyobb, a legjobb ötlet…
Ez nyugat szemében demokrácia elleni rémtett…
Meg kaptuk jutalmunkat, Trianont… ez lett nekünk véglet.

A Nagy Háború legnagyobb vesztesei is lettünk,
Országunkat felosztották, nélkülünk és felettünk.
Az óta is jogosan, pityergésre áll a szánk,
Még nem is szólunk, de már jön… fogjuk be a pofánk…

A második világháborúban, megint vesztes voltunk,
Már másodszor, mert úgy tűnik, ekkor is későn ocsúdtunk.

Ötvenötben az oroszokat hazatessékelték Ausztriából,
Ők meg itt hosszasan lepihentek, tudjuk nem feltétlen fáradtságból.
Negyvenöt év lett hazamenet közbeni… kellemes vakációból.

Most már jó a magyarok országának, mert csak egy pici…?!
Csökken a maradék lakosság, minek sok? Elég kicsi…?!
Jó, mert végre… nyugati demokráciában élünk…?!
És korlátlan a szabadságunk… nincs már mitől félnünk...?!

Vecsés, 2015. augusztus 28. – Kustra Ferenc József

...