Évszakváltozás…

Ősz szeleit hozzák fellegek,
Még, amit hoznak biz’ hidegek.

Parton söpör már az őszi szél,
A nyári szerelmekről mesél.
*

Rohanva hullik le az őszi eső,
Nincs eszében, lehetne ő elmenő…

Balcsiba zuhannak kövér vízcseppek,
Szürke felszínén buborékok kelnek.
*

A nagy esővel, nem állunk mi szemben,
De örömünk van őszesővel szemben.

Esőt látva, lelkem örömben fürdik,
Mintha könny volna, arcomon lefolyik.
*

Gyertek jó őszi fellegek, most örülünk, ha az esők hevenyek,
Gyertek őszi fellegek, de áradások ne legyenek vemhesek…

Eső jöhet, kell az utánpótlás,
Balcsi, nyári szomját csillapítja... Hálás.
*

Előttünk a kocsiút még nem beton. Por látszik az autókon,
Én csak nézem ablakomon, hogy milyen vastag port vernek homokon…

Őszi eső nyár porát lemossa,
Út, táj, lélek minden megtisztulva.

Vecsés, 2025. március 1. – Siófok, 2025. április 29. – Kustra Ferenc József - írtuk: alloiostrofikus versformában, Gránicz Éva szerző-, és poéta társammal.

...

Mintha a nap bolondozva játszott volna az öbölben.
Az égből tűző forró napsugár csak épphogy szétloccsant
Az öböl vize friss szellőcske borzolta hullámain,
Fényfoltok rezegtek... meg horgonyzó hajók oldalain...

A fodros hullámok épp a lejtős pontnak ütköztek,
Felszaladtak rá játékosan… majd visszagördültek.
A kagylókörön tajtékot hagyott, mely csak meglappadt,
Mint mikor kelt tészta a rázogatástól lelappadt.

Az aprócska hullámokon halászbárkák ringtak
És a himbálódzó csónakok csak úgy siklottak.
A hullám, ahogy parthoz érve csapódott neki,
Sokféle szemetet, kacatot sodort, vetett ki.

A parti sávon sok-sok barnamoszat hevert,
Melyet magából a hullámverés kikevert.
Mindez gyönyörű barna és nagyon nyirkos volt.
Fanyar só szagot, nagyon töményen árasztott.

Az öbölben végig a partja mentén, nagyon sekély volt a víz
A kőből épült kikötő helyeket is mosta a tengervíz.
Öböl közepén kikötéshez vártak besorolva a hajók
A nagyon tűző napsütésben majdnem úgy főttek, mint a rákok.

Közvetlenül az öböl partján kőkazal sora állt
A napkorong nevetve felettük, tűzve ott megállt.
A nap a város utcáira is kíméletlenül ontotta a tűzét,
A hajókon is érezték a perzselő naptól megolvasd aszfalt bűzét.

Vecsés, 2014. január 29. – Kustra Ferenc József

...

Antikolt, réz színű felhők csak támadnak alacsonyan,
Köröskörül is rézszínűvé vált a világ, tartósan...
Antikolt, réz színű felhők csak támadnak alacsonyan.

Ma már nem megyünk sehová, lóg az eső lába,
Elhúzom a függönyt, bámulok a vakvilágba….
Ma már nem megyünk sehová, lóg az eső lába.

Hirtelen kidől a dézsa, zuhog, mintha direkte öntenék,
Fönt biztos a kétkezi munkások, cseppeket összeszögelték…
Hirtelen kidől a dézsa, zuhog, mintha direkte öntenék.

Az istállótetőnk is beázik, éppen a lovam ázik,
Még így nyárnak végén, bízvást bízok benne, hogy meg nem fázik…
Az istállótetőnk is beázik, éppen a lovam ázik.

Most érkezik meg a bejárónő, hallom a kulcs nyikordul a zárba,
Az e havi fizetése felét, spórolásként, ledolgozza máma?
Most érkezik meg a bejárónő, hallom a kulcs nyikordul a zárba.

Eddig e nagy esőben is vad és szerelmes gondolatok uraltak,
Nekünk, ennek vége... Takarítónők söprűvel majd, ha elsuhantak?
Eddig e nagy esőben is vad és szerelmes gondolatok uraltak.

Vecsés, 2020. január 29. – Kustra Ferenc – íródott 3 soros-zárttükrös –ben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód konklúziója.

...

Hétköznapi pszichológia

Az élet engem, mint titkos kokottot, folyton kompromittált,
Aztán meg, hogy tegyek, ne tegyek, vagy eltűrjek, még asszisztált.
Így sokat voltam, oly' lélektani helyzetben,
Hogy kintet a saját sorosomból nem leltem.

Élet keményen haladt, csattogott, katona csizma lehet rajta,
Testem, meg csak ment utána, behúzott nyakkal, mintha húzná pányva…
Bizony, hogy, hogy nem volt jó, azt tudom, de nem majd holnap, hanem már ma.

Lélek nélkülinek lenni tán' jobb, mint lelketlennek,
Mert ők csak elfáradt, nemtörődöm, felületesek…
Míg a lelketlenek teljes érzelem nélküliek.

Amerre szögesdrótom szegélyezte utamat, nem mehettem,
Ahol meg nem volt ilyen semmi, arra meg én balga, nem mentem…
Lábam, térdig lejártam, hogy felszálljak… de azt meg nem tehettem.

Ma már a lélektani helyzet biz', sokkal rosszabb, mint valaha,
Életvizem kiapadt, életem, a sors, megfeneklett, hala…
Gyermekkoromban, magamnak jobb sorsot szántam, mások is, vala.

A legfőbb, mai lélektani helyzet,
Egy elfuserált, tárgyi élethelyzet…
Ki ezt előre tudja… kinek kellett?

Lelkem, benne van teljesen a tudatalattimba,
Így én vagyok lelkem sajátos, igavonó barma…
Nyakamra erősítve, lélek, alakított járma.

A jó és rossz egyvelege dallamként zakatol a fülembe,
Ebből a rossz a domináns, ő a földesúr az életembe…
Sőt, az a kis jó is olyan, hogy besodorhat a végveszélybe.

A lélekben, lágyas hullámokat vet, az érzelmek kavalkádja,
Meg jól kileng a tudatalatti, mint meglökött hajóhintája…

A kecskepásztor is kedveli az ürühúst,
Szüret után van, hogy elkészül az édes must…
Lélek meg nem nyugszik, csak gyötri a mustos-húst.

Nekem, mindig katonás, sarkos, kemény, a lélektani helyzet,
És ha kell, levágja a sorsot, mint egy disznót… az élethelyzet…
Hmm… nem csak a régi magyaroknak! Nekem is, jó nagy Mohács kellett?!

Vecsés, 2015. szeptember 15. – Kustra Ferenc József

...

Antikolt, réz színű felhők csak támadnak alacsonyan,
Köröskörül is rézszínűvé vált a világ, tartósan...
Antikolt, réz színű felhők csak támadnak alacsonyan.

Ma már nem megyünk sehová, lóg az eső lába,
Elhúzom a függönyt, bámulok a vakvilágba….
Ma már nem megyünk sehová, lóg az eső lába.

Hirtelen kidől a dézsa, zuhog, mintha direkte öntenék,
Fönt biztos a kétkezi munkások, cseppeket összeszögelték…
Hirtelen kidől a dézsa, zuhog, mintha direkte öntenék.

Az istállótetőnk is beázik, éppen a lovam ázik,
Még így nyárnak végén, bízvást bízok benne, hogy meg nem fázik…
Az istállótetőnk is beázik, éppen a lovam ázik.

Most érkezik meg a bejárónő, hallom a kulcs nyikordul a zárba,
Az e havi fizetése felét, spórolásként, ledolgozza máma?
Most érkezik meg a bejárónő, hallom a kulcs nyikordul a zárba.

Eddig e nagy esőben is vad és szerelmes gondolatok uraltak,
Nekünk, ennek vége... Takarítónők söprűvel majd, ha elsuhantak?
Eddig e nagy esőben is vad és szerelmes gondolatok uraltak.

Vecsés, 2020. január 29. – Kustra Ferenc – íródott 3 soros-zárttükrös –ben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód konklúziója.

...

Egyedül, fájó, szerelmes szívvel baktatok…

(Senrjú)
Te vagy az álmom...
Erdősusogás éltet.
Némaságom van.
*
Ősvényen séta,
Közben reád gondolok.
Már csak baktatok.
*
Gondolataim
Belül, igen zajosak!
Kívül a csendem…
**

(Senrjon)
Szerencsétlen vagyok én,
Mára tudom, nem egyedül én!
Csak úgy kirúgtál!
*
Kivágtál, mint a macskát
Mikor tejes vödörbe esett.
Már nem kellettem…
*
Erdőben egyszerűség
Háza: környezet, fák árnyai.
Sehol egy kispad.
*

(3 soros-zárttükrös)
Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok,
Vágyó lelkemet nem érdekli, nyugodtan utálkozhatok…
Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok.

Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő,
De tégedet szeretlek, jó lenne most egy keszkenő…
Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő,
*

(Bokorrímes)
Lelkem a Te lelkedbe vágyik
Vagy lehet, hogy szíveddel játszik?
Némaságom máris elmállik!
*

(Anaforás)
Őszi széllel én dehogy beszélek össze, csak vele szemben oldalgok,
Őszben, ha itt lennél, csinálhatnánk fordítva is: én beléd karolok!
Összességében, már minden mindegy, ha ilyetén marad, hogy nem szeretsz,
Összességében úgyis már elhagytál, gondolom, már biztos mást szeretsz.
Összes vágyam pedig, hogy folytassuk, hol abba maradt, mindent összeszedsz?

Nézem, hogy az őszi szél szárnyán színes levelek repkednek,
Látom rajtuk azt is, hogy helyzetükben oly’ reménytelenek…
Ez az! Én némaságomban, a reménytelen helyzetemben baktatok,
Ez az! Nem is tudom, hogy hova megyek, most éppen fölfelé kaptatok!

A csókod kéne, a jókedved, meg, hogy szerető jelenlétedet élvezhessem!
Mi lehet ez a lelépés, remélem, nem gondolod, hogy következetességem?
*

(Anaforás, bokorrímes)
Összerezzenek, ha némaságban meghallok egy kuviksikoltást,
Összerezzenek, ha belül a lelkem megejt egy vágyó-sikoltást…
Összerezzenek, ha eszembe jut, tán’ valaki vadcsapdát kiást’?

Nézem a még zöldes rekettyésben a látvány, mintha toló kaput látnék,
Mert én most éppen arra mennék, próbában, hamar el-, és belefáradék…
Itt baktatván a lelked közelségére… meg a ringatására vágynék,
Megnyugvás nincsen, nem vagy itten, másra nem, jóleső ringtatásra vágynék.

Megfejtésem bizony nem akad,
Gondolatmenetem elakad.
Megfejtésem csak nem várható,
Megfejtéskor lelkem csápoló...
*

(Senrjú)
Fáj a szívem fáj!
Szeretlek, nemcsak immár…
A mindenem vagy!
*
(Senrjon)
Csók és jó vad ölelés,
De Te inkább hulló haraszt vagy!
A mindenem vagy!
*

Ebbe a dombi baktatásban, tiszta víz a ruhám, ez a te lelkeden szárad!
Nem vagy itt, vágyódásom meg nem enyhült… testem és lelki némaságom is fárad…
*

(Bokorrímes)
Szeretlek, imádlak,
Kedvellek, úgy vágylak,
Kerülj elő, várlak!

Vecsés, 2020. szeptember 1. – Kustra Ferenc József – szerelemről íródott: Alloiostrofikus versformában.

...