Álmodj szépet, gyönyör? rétet,
Ahol a f?ben és a fák között pezseg az élet.
Ha nem is látod, de tudod, jól,
Körül vesz az élet, ha nem is látod!

Álmodj arról, hogy fekszel a szép zöldben,
Az égen nézed a felh?ket.
A szemed el?tt a bárányfelh?k,
Mint a pókháló, szétfoszlanak lassan,
Aztán elt?nnek, mintha ott sem lettek volna.

Álmodj szépeket, ahol csak béke van,
Nyugalom mily oly édes egy álomban.
Álmodd, hogy Te vagy egy boldog ember,
Ki boldogságot adja annak, akit szeretsz.

Mert ha fölébredsz, a szép álom szertefoszlik,
De maradjon meg benned, és ha napközben,
Rossz kedved lenne, gondolj erre a szép álomra,
És, egy kis id?re megnyugszol és jobb lesz a kedved.
Melegítse át lelkedet, érezd, hogy a léted
Nagyon fontos másoknak, akik szeretnek Téged!

...

Mintha, megbabonáztak volna,
Nem tudlak feledni Téged.
Összetört szívem nem tud nyugodni.
Még mindig, csak Te utánad vágyik.

Hiányod pótolnám, de képtelen vagyok,
Senki nincs, ki Téged pótolni tudna.
Rád gondolva libab?rös leszek,
Mert a hiányod, nagyon fáj Nekem.

Tudom, többé nem nézhetek kék csillogó szemedbe,
Nem ölelhetlek magamhoz, mint régen tettem,
Forró vérvörös ajkad már többé nem érezhetem,
Mert te úgy döntöttél, hogy elhagysz engem.

...

Bízom a létedben, hogy nekem születtél!
Hogy létezel ez nagyon jó Nekem.
Számomraez olyan, mintha álmodnék,
És ebb?l az álomból soha föl nem ébrednék!

A távolság, mi kett?nket elválaszt az csak a tér,
A tér ami nem számít egy szívnek és reménynek!
A messzeség nem számít a szívem érted dobog!
A remény ,hogy újra láthatlak nem sz?nik bennem meg soha!

...

Sokszor járt kézenfogva
A vágy, és én,..mi ketten itt
Nem fejtheti meg senki
Úgysem a sziv ...titkait

Nap napot követ, percek telnek múlnak,
Emlék foszlányi peregnek a múltnak
Hiszen ha becsukom a szemem is jól látom
Pillantásod olyan akár egy álom.
Izgatóan csábos,csodálatos szépek
Amint szemedben megtörnek a fények.
Hogy mondjak el neked dolgokat mit nem rég
Úgy gondoltam talán el se mernék.
Szeretem a hajad ahogy a szemedbe lóg bele
Izgatóan bársonyos csillogó kelleme
Mosolyod mikor rám veted te drága
Átrepít engem egy másik világba
Gyengéd érintésed a kezemhez nyúlván
Lágy dallamot penget szívemnek húrján
Ujjaim pediglen fürtjeit hajadnak
Simogatják ahogy közötte szaladnak
De semmi sem hasonlit arra az érzésre
Mikor mi ketten járunk kéz a kézben
Olyankor az id? mintha megállt volna
És a pillanat csak kett?nkhöz szólna
Ez l?n az érzés ami nem válogat
Felülkerekedik, nem szab határokat
A szív érdeket nézi nem figyele másra
Tán csak arra hogy azt soha meg ne bántsa
Nap napot követ percek telnek múlnak
Let?nt órai ezek csak a múltnak
Egy pillanat mégis a jöv?be réved
Számlálom a perceket míg nem látlak téged

...

Szép volt, ha szépnek mondható
az Éj, a mély álomba bágyadt,
akinek Michelangelo
vetett komor kriptában ágyat.

Jó volt, ha jó a durva kéz,
amely futtában dobja vissza
mit ád, míg isten félrenéz, -
s ha lelketlen pénz alamizsna.

Gondolkozott, ha gondolat
pengése dallamos szavaknak,
melyek mint surranó patak
üres csobogással szaladnak.

Imádkozott, ha szép szemek,
melyek hol rút férgek kísérnek,
hol ég felé tekintenek,
neve ima, istendícséret.

Mosolygott volna, hogyha zárt
kelyh? virág tárulni tudna
a szélnek, mely borzongva száll
fölébe és otthagyja futva.

Sírt volna, ha szívére tett
h?vös keze izzóra váltan
érezte volna, mint remeg
az égi könny a földi sárban.

Szeretett volna, ha a g?g,
hiába gyújtott gyertyaképpen
fekete koporsó el?tt
nem virraszt magtalan szívében.

Meghalt, - s nem élt ostoba.
Csak úgy tett, mintha élne. Gyönge
kezéb?l most kihullt a könyve,
amit nem olvasott soha.

...

Jer velem szépek legszebb virága!
Mily szép a pázsit fényes románca!
Soha nem alkothat m?vész oly szépet,
mint a dús pompába borult természet.

Rózsáktól dús a lég is - zárva
a máskor hangos, vad szelek szája,
és mintha a nap is nem sütni kélne,
de valami édes szerelmi kéjre.

És mintha feje köré ragyogva
fényes, ünnepi kalapot fonna,
és akárha nem lenne más gondja semmi,
csupán, hogy elmenjen Daphnét követni.

Gyönyörben fürdet mindent e nap ma,
a világ báját csodáld kacagva,
míg szét nem rombolják szép ifjúságod
a gondok ujjával barázdált ráncok.

Meleg van. De majd a csend szívében
találunk h?vös lombot, mi védjen,
s ibolyák közt nem is gondolunk végre
az ámbra füstöl?k nehéz lehére.

Itt a rekettye- és magyalágon
a legszebb dal szól most a világon:
csalogány zengi páratlan csodáit,
fülel a k? is, mert ily zenét áhit.

Páfrányok h?sében heverészve
pásztor és pásztorlány enyelgése
mindegyre tüzesebb - csatározásuk
kezdetét, majd édes végét is látjuk.

Náluk van otthon valóban Ámor,
táncol, és csókja, akár a zápor,
e vidám nép közt nem köti magához
sok nehéz kötelékével a város.

Mily boldog fényben fürödne lelkem,
ha része lenne ily gy?zelemben:
talán majd kínjaim láttán titokban
a szíved pajzán példán lángra lobban.

Erényed hiú bálvány erénye,
hasztalan csillog, hazug fénye,
mondd ki az, ki józan eszére hallgat
s ajkát nem nyújtja szerelmes ajaknak?

...