Tűnő boldogság oly' messzi foszlányai jutottak eszébe,
Nem emlékezett, pedig majd’ beleszakadt az erőlködésbe…
Sunyin próbált régi időből, valami másra emlékezni,
Mivel átkötheti emlékeit, köd-függönyt kikerülheti…

Szemében az aggodalom köde és remény fénye csillogott!
Valamerre el kellett hajolni, de válaszolni nem tudott.
Énje letagadta, ki ő, betegsége tréfát űzött vele,
Nincs meg semmi, eltűnt, mintha nem lett volna előző élete.

Vecsés, 2015. február 28. – Kustra Ferenc József

...

Ajánlom e verset: Anci- Aninak…

Minden úgy kezdődött, mint tavaly
Egész nyáron volt nagy hawaii.
Tudtuk persze nyárnak is vége lesz
Jön hűvös ősz… majd visszatekintesz.

Minden úgy kezdődött, mint tavaly, vagy még az előtt,
Savanyúság gyártók megmérkőztek zsűri előtt.
Ez volt a szombati napi bevezető program,
Már annyi, hogy ember a bőségtől majd' megroggyan.

Itt aztán megmérkőznek a savanyúság gyártók,
Bemutatják, mit készítenek, a tettre vágyók.
Van savanyú káposzta és azzal töltött paprika,
Fokhagymával töltött csoda és többféle uborka.

Volt káposztapucoló verseny, négy savanyúság kategória,
Nagy a programválaszték… hogyan kövesse az éhes emberfia?
Voltak itt még Erdélyből is jó savanyúsággal versenyzők,
Káposztafőzés nagymestere címet, az idén nyerték ők.

Káposzta-feszt! Óh, az Vecsésnek az éke, gyöngyszeme,
Idejárnak kajálni, közben szól a könnyűzene.
Vasárnap, kitelepült majd fél Vecsés, mind ki árus,
Mellettük serényen főz, jobbnál jobbat, ki bográcsos.

Itt a legjobb finomságok tárháza az Epresbe,
Már ideszokott környék, és Pest embere, gyermeke.
Nagyobb tömeg volt, mint a búcsúba,
Mert idejár már, apraja-nagyja.

Nagy a búcsú? Ember! Gyere csak a káposzta-fesztre,
Katartikus, mintha ott feszítenének keresztre…
Itt a káposzta a fő attrakció,
De van más is, sokféle, minden, mi jó!

Házanként más-más a töltött káposzta,
Itt eheted, ha van hozzá kis tálka.
Mindegyikben más az ízek halmaza,
De mind finom… ha kóstoltad itt, vala.

Közben föltámadt a szél, ő is finomságokról regél,
Bár neki más a finomság, a levert, elsodort levél…
Nézem, ide a nők már nem csak pánt nélküli semmibe, jöttek,
Bár jó az idő… sutyorogva csoszog már az ősz, beöltöztek.

Van itt bizony még, egy profi lángossütő is
Aki ontja finomságot, fokhagymával is.
Itt nem számít, ha fokhagymás a leheleted,
Itt nem hibás, megszokott e cselekedeted.

Vannak itt húsosok is, remek, magyarosan tömény falatok.
Közelükben már a sült hús, a főtt füstölt tarja, más falatok
Folyvást csábítják a csatangolókat, evésre és kedves, harsány női hangok,
Invitálják disznótorosra a csorgó nyálú nagyérdeműt… mily' pillanatok!

Van már avar is, napfény félve hullik rá, tömeg tapossa,
Finoman zizeg, majd recseg, ahogy a sok talp letapossa.
Ez is elmúlás, itt senkit nem érdekel, nem ezért jöttek,
Itt most szórakoznak, mának élnek, kedves embertömegek.

A húsok és a káposzták illata keveredik az ősz illatával,
És a kisebb, meg nagyobb sátrak alatt a vendégsereg borospohárral,
Mulatja az időt, mely nem áll meg és elhozta az őszt,
És itt a poharakba nem lőre folyt! Isznak, mi a szöszt?

Visszatérünk még a káposztára, mert van itt többféle, nem csak töltött,
Van jóféle székely is, amit, ha ember kovászos kenyérrel elkölt,
Akkor olyan lesz, mint a jól felfújt skót bőrduda
Feszíti vagy egy napig a hordóvá lett hasa…

Itt a káposztának van olyan illata, hogy kint szabad ég alatt
Helyettesíti a templomi füstölőt, itt most az alulmaradt.
Sokáig itt volt a jó meleg nyár, nem is gondoltunk a melegtelen napokra,
De beköszöntött az ősz már. Jackit veszünk, nem ülünk hosszan a hideg padokra.

A nagyérdemű itt bizony mást is láthat, ha már itt van
Mert felállítva, vendég zenészekkel, két színpad is van.
Este koncerteket adnak a nagyérdeműnek,
Táncolnak, ki akar, has feszítést csökkentőnek.

A tömegben, simogatja az arcunkat az ősz fuvallata,
Lehet, ezért is, mert bizony tudja, hogy ő a tél, nyitó kulcsa.
Őt nem igen érdekli eme nagy, tömeges zaba fesztivál,
Ő csak a Nap bűvös ragyogását csökkenti… érdekében áll.

Voltak itt egész napra kitelepült kézműves árusok,
Kiknél az a legnagyobb érdem... a magyaros motívumok.
Itt vehetett, akit érdekelt, magyar kézműves terméket
Közben tanúi voltunk, láttuk… őszbe olvadást, új létet.

Ezt a nagy úri-murit, az ősz kísérte, a kísértetiesen rekedtes hangjával
Szoknyát, nagyon felemelő huncutsággal, a zizzenő levél hangszerével, altjával.
Már láttunk mindenfelé zsugor-aszott levélszemetet,
Ez talán a jövő záloga, itt hagyja új életet…

Reszkető kézzel írom e sorokat,
Bánatos lelkem siratja a nyarat…
A jackit, úgy fázósan összehúzom magamon,
Megyek haza, vegyes illatot érzek ruhámon…

Vecsés, 2012. szeptember 24. – Kustra Ferenc József
Anci- Ani poéta társam felhívására írtam, mert ő nem tudott jelen lenni az úri-murin…

...

Bika komor nézésed, bizony nincs lelkembe zárva,
Rémülten hallik, bent a szívem… veszett dobbanása.
Olyan vagyok, mint a túlélő, de nincsenek bennem fények.
Azt sem tudom, hogy lényemben élnek e jövőre, remények…

Tudnom kéne azt is, hogy mennybe, vagy talán, pokolhoz tartozom,
Ennek vajh', mi az oka, amikor nincsen semmi bűntudatom.
Napfényben össze-vissza cikáznak a meleg nyári árnyak,
És minél jobban süt a nap, annál kontúrosabbá válnak.
Halk szellőn szállnak, eltávolodva a bárányfelhők,
A napsugár távlatában, olyanok, mint feszülők…

Miközben szemedbe néztem, mintha hallottam volna egy sikolyt!
Elhúztam a szám és összeszűkölt a szemem, csend volt… ez mi volt?

Bika komor nézésed kísér, biztos világos-virradatig.
Te rongyos élet, már bizony látom, velem maradsz életfogytig…
Ébredek, finom ecsettel átdolgozom bika komor képed…
És akkor majd úgy jössz velem, tovább, messze… nesztelen a lépted…

Vecsés, 2014. január 1. - Kustra Ferenc József

...

Pedig érdemtelen vagyok rá…

Tálán azért egy jobbas élet járna ki nekem,
Mert ez a mostani a végső lehetetlenem…
Tálán azért egy jobbas élet járna ki nekem.

Ahogy öregszem, már lassan nem is fáj a csend, ami kifejlődött,
A csendem a semmi, addig körözött, míg lelkembe nem öltözött…
Ahogy öregszem, már lassan nem is fáj a csend, ami kifejlődött.

Minden ember ki öregszik, az öregségével, rohan a nagy semmijébe,
Ezzel a léte kiteljesedik, az élete végzetes semmiségébe…
Minden ember ki öregszik, az öregségével, rohan a nagy semmijébe.

Pedig öregek között többen is vagyunk, kik talán jobb sorsra érdemesek,
A sorsok azonban összefogtak, így aztán mi lettünk az érdemtelenek…
Pedig öregek között többen is vagyunk, kik talán jobb sorsra érdemesek.

Az újra törekvő vágyam, talán célszerűbb, ha immár végleg elengedem,
Az idő és így az öregség sem áll meg, létem, sorsom a tehetetlenem…
Az újra törekvő vágyam, talán célszerűbb, ha immár végleg elengedem.

Vecsés, 2019. szeptember 7. – Kustra Ferenc József - íródott: 3 soros-zárttükrös versformában. [Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az! Ráadásul az ízlésünk sem ugyanaz!)]

...

Haiku csokor, eredeti Basho féle stílusban…

Éjjeli szellő
Az arcot simogatja.
Felüdülés nincs.
*
Ragyogó éj-fény
Megnyugvást nem ad. Hőség.
Ventilátor szél…
*
Ventillátorból
Meleg levegő táncol…
Nincs hűs fuvallat.
*
Fák a holdfényben.
Fátylas holdsugárt terít.
Meleg esővíz.
*
Langyos széllel kel,
Sárgás-vörös pirkadat.
Új napra virrad…
*
Hőség tombol,
Tünemény napsugarak.
Hőgutaveszély.
*
Égő levegő,
Mintha tűzről fakadna.
Déli napmeleg.
*
Vibrálón látszik,
Remeg, csalfa délibáb.
Hőségben látni.
*
Nagy, korhadt kútgém
Nyikorog a szélviharban.
Hőség enyhítés.
*
Kellemes hűvös
Este sincs! Meleg szellő.
Szagos izzadtság.
*
Esti horizont,
Vörös ég alját mutat.
Este is hőség.
*
Este, sötétbe
Borulva tovább izzad.
Mise harangszó.

Vecsés, 2015. július 3. - Kustra Ferenc József – 5-600 éve Japánban úgy tartották, ha a haikuíró, életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!

...

Az orosz fronton harcoltak…

A csoport egészségügyi nővére, nem sajnálta a kötszert.
A katonák meg, bár fogyóban volt, németre ontották lőszer!

A németek már nyilván parancsot kaptak,
Meg kell semmisíteni az oroszokat…
Az aknavetőből, egy-két percenként lőtték közéjük, aknákat.
Fogyasztották az orosz katonákat és gyártották a hullákat.

Már az idős nővér is régen holtan, ott feküdt a fövenyen.
Állandó aknatűzbe belefárad az ember, öregesen.

Nyikulin úgy képzelte, a hajnal meghozza a menekvést,
De, a pirkadat a németeknek hozta el a cselekvést.

Nyikulin körbe kúszta a körkörős védelemben lévőket,
Ellenőrizte, hogy ásták be magukat, védte a fekvőket.
Ástak ásóval, tőrrel, csajkával, csattal, homokban gödröket.

Egy ép aknavetőjük volt, még éppen egy akadt,
De hozzá, tartalékban aknájuk már nem maradt.
Látta, hogy a sebesültek szeméből, könny fakadt.

A nővért meg különösen sajnálta, már nem is volt egészen fiatal,
Egész nap vigasztalt, kötözött, sínberakott... nem érte meg, mi diadal.
Aztán jött hozzá egy akna… mintha nem is lett volna... elvitte, viadal.

Sajnálta az elesett hadnagyot, aki volt még fiatalka,
Szinte gyerek volt, de a háború poklait, már végig járta…
Ő vette maga mellé, hogy legyen, a csoportnak híradósa.

Nyikulin bánatosan feküdt, Druty partján a katonákkal együtt…
Ha nem volna háború, lehetne a feleségével egyebütt...
Két akna között, agyából még ilyen gondolat is előkerült.

A katonák a folyóparton feküdtek, nyolc aknavető lőtt rájuk,
De bátorságuk maradt, önvédelmi ösztön volt egyetlen mentsváruk.

Már két napja ott hasaltak, az aknák megölték a sebesülteket,
De jött a hajnalpirkadat és kezdődő ágyúzás lepte meg őket!
Megindult feléjük a felmentő hadsereg, a németekre lőttek!

Vecsés, 2016. március 5. –Kustra Ferenc József- Konsztantyin Szimonov: „Az utolsó nyár” c. háborús regénye ihletésével…

...