...magáévá tesz a magányos,
kietlen álom, a hideg, üres
ágyon, ne a darabokra szaggató
napokra gondolj vissza, repülj?
repülj a nyárba , mikor
oly sok év után, kábultan,
értetlenül - szinte bután,
zuhantál egy kedves
randevúba...
ezer sugárral ünnepelt a nap,
de nem perzselt, nem égetett,
langyos, kedves szell? is érte
arcodat, meglobbantotta
ingedet...
nem tudtad mi ez, csak érezted,
valami nagyon furcsa jóság
bebugyolálja tested, nem is
értetted, nem tudtad, mire
véljed...
s a buja rengeteg kedves, sz?k
ösvényén átöleltél, majdnem
kettétörtem és megismételted
a csókot, a legels?t, mit én fogadtam
olyan meglepetten?
utóbb beszéltél róla, akkor
tudtad meg, tisztán, élesen,
hogy "én ?t szeretem, istenem,
mennyire szeretem!"...
ámultál, mint a kisgyerek,
mikor az angyal csenget,
karácsony este...
kitárul az ajtó, teljesen,
s káprázik a csillogó
csodától olyan édesen,
hogy eláll a szó...

öleltelek, illatodba mélyen
belefúrtam magam, hogy
legalább ezt el ne veszítsem,
istenem, már akkor hogy
tudta a szívem...
pedig te akkor még reméltél,
tervet készítettél, s valami
módon magadénak tudtál,
teljes biztonsággal
engemet...

aztán jöttek a kínkeservek,
félreértések és bánatok, mint
malomban megadón a búza,
?rl?dtem, lázadoztam, hittem,
nem adhatod fel ennyire könnyen,
s amiért feladod...
ma már elment t?lünk a nyár,
a szerelem még tombol és éget,
de nyomunkban egy sötét
kísértet, azt mormolva, mint
buddhista imája, egyhangún,
idegesít?, folytonos, csendes
zajjal, hogy ember, ezt feladtad,
gyenge lábon állsz az akarattal,
elfáradtál...
igen, belefáradtál, érzem, s nem
tudok tenni érted semmit, csak,
mint Magdolna, letörlöm véres
lelkedet, kiölelem bel?led a
napi rettenetet, mikor lehet,
s engeded...
illatod ma is varázsos, lényed
el?ttem tiszta, nincs titok, csak
tudom, hogy nélküled keserves,
veled lenni, állandóan, mégsem
akarok...
így a magányos álom el?tt, legalább
jelenjen meg az ösvény, hol csak
kétszer voltunk, csak a testünk
esküdött, nehéz teher akkor is,
ha nem mondatott ki szó...
szeretlek, mint egy beteg
gyereket, lesántult cicát,
mint a soha ? kedvesemet,
szívemben forró széndarabok
parázslanak némán, s ha nagyon
éget,vizet neki...
de fölparázslik újra, s apellálok
az úrra, vegyen el t?lem, mert
úgy szeretni vétek, hogy tudjuk
mindketten, mindkett?nket éget,
csak egy balga "nem lehet" az
akadály...
ha ember kett?sen él, bicsaklik
a lelke, fázik és csak egy csöpp
melegre vágyik, ölelésre, szóra,
mindenféle, csillámos csuda jóra,
de azt az ember csak attól az
egyt?l kaphatja meg...
átok már rajtunk
vágy, szerelem,
szabad szívvel,
szürkén és érdesen,
de biztos talajjal -

így kellene...

...

Ne gondolkozz sokáig ha valamit meg akarsz tenni, vagy el akarsz mondani. Mire er?t és bátorságot gy?jtenél hozzá, lehet túl kés? lesz már. Csak egy életünk van, és azt igyekezzünk úgy megélni, hogyha bármit is elrontottunk, legyen merszünk félretenni büszkeségünk, makacsságunk, megbántottságunk, csalódottságunk mert amíg élünk nem kés? megbocsájtani és újra kezdeni!

...

Nem találok Rád hiába kereslek Kedvesem.
Kereslek a város zajában
kereslek a csendes tájban,
kereslek az erdök sötétjében
kereslek a tisztások fényében.
Mire jó a zaj vagy a csend
a város a táj?
Kinek jó az ha a világban párjára nem talál?
Mire jó a sötét vagy a fény
az erdö vagy a tisztások?
Minek az élet kedvesetek nélkül
ha nem találjátok?
Pedig mindenütt ott van Ö.
A zajban a csendben a fénybem a sötétségben.
Szivetek majd rá talál,azzal keressétek!

...

Mire rá nem vesz a szerelem,
verset írok Neked , kedvesem.
E m?fajjal már rég nem kezdtem,
prózát írogatok szüntelen.

Bár azt se túl nagy sikerrel m?velem,
ez még is jó így nekem.

A rossz kritika se tör le engem,
nem tetszhet mindenkinek a m?vem.
Elég ha benne örömömet meglelem,
ez is lehet egy szerelem.

Vagy csak egy kifejezést kerestem?
Döntsd el kedvesem.

...

CSAK EGY PILLANTÁS,EGY ÉRZÉS,
S MÁR TUDOD,HOGY ? AZ AKIT KERESTÉL.
ÉVEKIG KERESGÉLSZ,S MIRE RÁTALÁLSZ
LEHET KÉS? MÁR.

ÖRÖM ÉS CSALÓDÁS EGYETLEN ÉRZÉS
KIT SZERETHETNÉL MÁR NEM TIÉD.
AZ ? SZÍVE MÁSÉ MÁR,
VAGY A NAGY TÁVOLSÁG KÖZÉTEK ÁLL.

BÁNAT ÉS CSALÓDÁS EGYETLEN ÉRZÉS MÁR,
EZZEL A BOLDOGSÁG IS TOVA SZÁLLT.
SZÍVED ISMÉT MAGÁNYOS MÁR,
S ÚJ SZERELEMRE VÁR.

...

Az az érzésem, hogy mi tökéletesen összeillünk.
Azért is szeretek veled lenni, mert melletted sosem unatkozom.
Még ha nem szólunk, nem érünk is egymáshoz, még ha külön szobában vagyunk is, még akkor sem. Soha nem unalmas veled lenni. Szerintem ez azért van, mert valahogy bízom benned, bízom a gondolataidban. Érted, hogy mire gondolok? Hogy mindent szeretek, amit látok bel?led és azt is, amit nem. Pedig ismerem a hibáidat is. De pont ez az, a hibáidról is az az érzésem, hogy pont jól kiegészítik az én jó tulajdonságaimat. Hogy te sokkal többet érsz, mint amennyit valójában megmutatsz magadból, én meg pont fordítva. Szükségem van RÁD!

...