Hogy magányos vagy, attól ne félj,
Mert a csend hozzád mindig beszél…
Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
Beszél neked szépről-jóról és minden másról.

Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
És életed feldolgozása agyad tébolya,
Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…

Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
A fránya csend lassan melankolikussá tesz
De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.

A csend méláztat, elgondolkodtat
És mint vad lovas, köröttem vágtat,
De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
Közben a melankólia belém furakszik.

A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.

Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.

Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.

Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!

A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.

Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…

Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…

Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.

Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József

...

(Anaforás „Grádics” csokor)
Nincsen félelmem
Asztalnál, nem vagyok egyedül
Itt ül magány… rendületlenül.
A hívatlan magány terheli szembe székem!
Nem tudom, mi kellene, ne legyen még végem...

Félnem nem kell már
Ablakomat fedi, porfüggöny,
Tapadt por… nem jön át fényfüggöny.
Nekikészülők és több verset írnék immár,
Egyedül vagyok, hozzászoktatott magány már.

Félni nincs mitől,
Az életévekben egyedül
Múlattuk az időt, remekül…
Dia, ég egy mécses, boldog vagyok, de mitől?
Poétaként, nem múlik magány, esengéstől?
*

(Anaforás, 10 szavas duó)
Az én magányom, nagyon kitartó
Nézi, hogy verselek, hű fegyverhordozó.

Az én magányom segít, hogy írjak,
Itt ül... minden-magányt kibírjak.

(Septolet)
Készülök
Írni, nekifeszülők,
Szédelgök…

Tollamat forgatom,
Harsonát nem hallom…
Ceruzacsonkom előveszem,
Ezzel várom ihletem…

Vecsés, 2019. október 20. – Kustra Ferenc József

...

Álmodozok én szabadságról, jólétről,
De mindez függ valamitől, mitől… mitől?
Pénztől függ ez is és minden kapcsolódó,
Ki mást állít, bizonygat, az mesemondó!

Vecsés, 1999. augusztus 30. – Kustra Ferenc József

...

Szilveszterek az
Évek kis-nagy kapui!
Erre koccintsunk.
*
Megyünk és mindent
Magunkkal viszünk, tovább.
Év kapuján át.
*
Szabadulunk és
Hisszük, hogy jövő jobb lesz!
Percnyi boldogság.
*
Üres a világ?
De mitől lenne tele?
Jövőre, tele!
*
Látvány, már rozsdás.
Milyen lesz majd, rút vagy szép?
Pokol tüze ég?
*
Semmi nem marad
Itt. Hitetek vezessen.
Pezsgő előtte!
*
Az óév kapu
Csikorogva csukódik!
Azért, korty egyet.
*
Az újév kapu
Félszegen kinyitódik!
Erre koccintsunk.
*
Induljunk, menjünk!
Idő van, új élet jő!
Múlt hátizsákban.
*
Ettünk jó virslit,
Ittunk jó pezsgőt! Nyomás!
Jő már… jobb jövő?
*
Kárhozat múlik!
Élet megy tovább! Újév…
Új mindenség vár!
*
Óév, már foszlik…
Újévi szellő, égen…
Jövő, morzsányi…
*
Bevégeztetett.
Jó, hogy volt, de jobb, hogy megy…
Köbe lesz lélek…
*
Emberek! Idő
Nem állt meg, óév elmúlt.
Jő nekünk jövő!

Vecsés, 2015. január 2. - Kustra Ferenc József – íródott; senrjú csokorban.

...

Míg, kezem- vezette toll sercegve dudorász a papíron,
Addig örömöm, bánatom magamból, tollammal kiírom.
Fehér, famentes papírra vetem a dolgokat,
Írok bele sok mindent, szépeket és gondokat.

Kalamárisomban a sok tenta, az maga a tudás,
Lúdtollammal hordom papírra, maga a boldogulás!
Jó, frissen metszett a lúdtollam, egészségesen sercegve hagy tentát a papíron,
A gyertyáim is súgják, hogy írjak, hagyjak tenta nyomot, lépjek át saját tudáson.

Három gyertyát is egyszerre égetek asztalon, hogy lássak,
Melegítik a lelkemet, hogy kiadjam lényegét, mának!
Egy ég szemben, középen,
Egy-egy meg asztalszélen…

A falról, körben mindenhol lelógó láng-árnyak egymásnak vibráló játéka,
Kölcsönözte azt, mitől kísérteties a csendes szobának a hangulata.

Az újonnan beállított gyertyám pislákolgat lágyan,
Lángja lassan lobog, gyengéden táncot is lejt magában.
Csak úgy mélázva nézem, közben merengek pár, múlt percen,
A láng meg lassan lobog, mintha értené, néha sercen.

Lelki egészségemhez írni kell, mindent mi eszembe jut,
Ez aztán a lelki kényszer, ebből biz' nincsen semmi kiút.
Kalamárisban a tinta, melyet használni kell betűket leírni,
Őszintén, gondosan fogalmazva, a lényeget nagyon beleszőni...

A három gyertya fényénél látszik, meddig van tele a kalamáris,
Ahogy fogy a tenta, lúdtoll sercegve előjelzi... tölteni máris!

Kalamáris a tenta, a lúdtoll és papír,
Ez az egyensúly és ne kelljen tintaradír!
A három gyertya fényénél, látszik, hogy tenta fényes,
Majd matt lesz, de addig hozzányúlni fölöttébb kényes.

Vecsés, 2016. június 25. – Kustra Ferenc József

...

Szalonnasütés egy fölséges foglalatosság,
Elkezdéséhez, nem kell semmi akaratosság.
Vannak különféle szalonnák,
Kik már magukat felszúratnák.

A legfontosabb rész azonban a finom kis tűz,
Mert az a szalonnával lelkileg jól összefűz.
Jó szalonnasütésnek, nagyon jó alapot ad, rendesen
Előkészített, megrakott tűz, így lesz sütés felségesen…

Megmondom a receptet, tűznek legjobb az akácfa,
És ha megspékeled cseresznyefával, így lesz lángja
Jó! Akkor lesz a szalonna a gyomrunk finomsága.

Elmondom, ha cseresznyefát a füstölőbe beteszel,
Akkor nyugodt lehetsz, este mehetsz aludni, lefekszel,
Tiszta lelkiismerettel, majd nagy finomságot eszel.

Tűzrakásra, minket még rég, ötvenöt éve tanítottak,
Mikor úttörőtáborban voltunk és mindent megmutattak.
Gyújtós, nagyon fontos, hogy csak vékony szálakból álljon,
De még csak akácból. Közben legyen szemed akácon,
Már szépen, vastagabbra vágott fa-szálakon,
Most a tűz felelőssége nálad… válladon.

Aztán rakjál vastagabbat, többet egymás mellé,
Majd egy sort tegyél keresztbe, úgy derékszög felé…
Ezt ismételt meg, vagy kétszer egymás után,
Ha leég, akkor bízhatsz, pazar tűz lesz tán’.
Ne feledd Te halandó, a gyújtástól a sütésig,
Figyelmeztetés maradandó… csinál két óráig!

Tűzmester! Itt aztán ne feled, hogy még a fákból kettő-kettő
Cseresznyefa lehet, mitől szalonna teli szájjal ehető!

A nagy parázs nagy, forró meleget adott,
A nép meg a nap végén, dalra fakadott…

Vecsés, 2015. június 19. – Kustra Ferenc József

...