Szeretnék örökké így ülni, veled,
A kezed fogni és alkonyi ég
Opál borongásán tün?dni,
Mit se várva.

Lelkem, az árva régi hárfa

Kiterítem mezítlen lelkem,
Hadd járja holdfény, anda szél,
Zengjen, mint árva aeol-hárfa,
Amely az éjféllel beszél.

Meghaltam én, vagy nem is éltem

...

Szeretsz?
Mért sírod el magad, mikor suttogva mondod,
S ezek a kicsi finomka dombok
Mért játszanak földrengést az ujjaim alatt?
Szeretsz?
Nézd, zavart, ijedt mosolyomon át,
Most megérezheted, ha akarod,
Hogy meghatódtam, hogy sírok bévül, hogy friss lombkoronák
Zúgása csapta meg egyszerre a fülem,
S hogy mit daccal és g?ggel zártam kívülem,
Most újra betör hozzám, és a nyakamba ugrik,
S fuldoklásig szorít s ölel a vágy.

Szeretsz?
No, ülj le szépen, kedvesen a térdeimen,
Hajtsd hátra, lassan, a vállamra nyakad,
Így, megadva, meghódolva hagyd el most magad,
Hadd nézzelek,
S még egyszer puhán s zeng?n hadd próbálok szólni,
Hadd élvezem magam, gúnyosan s betegen:
Hogy fáradt szívem megint csak érzeleg.

Csitt! véletlen diadalom, csitt! égb?l pottyant csodám,
Lealázó, kínlódó "lám-lám" csatán
Hadd szokjam meg egy kicsit most, hogy újra, újra szeretnek,
Hadd szúrjam szíven magam: Hát oda a rezignációm?

Be olcsón vett meg
Egy kis sz?z nyafogása...
Húnyd le a szemed,
Most kegyetlenül könnyeim erednek.
Hát te vagy, te vagy a forró kása,
Amit kerülgettem, hát te vagy az új?
Hadd röstellem agyon magam!

Kinyitod a szemed, és azt ragyogja: Minden rendben,
Egyszer? és édes az élet!
- Ó, tudod-e, kis bolondom, hogy most megölnélek? -
S én nézlek - s megrándul a vállad a kezemben...

...

I

Ifju virág volt, mit se tudott a lét viharáról,
S máris törve pihen, s törve sir érte szivünk.

II

Mint a szelíd tavaszalkony, olyan volt ifju halálod,
S gyász örök éje borult ránk a bus alkony után.

III

Megrontott tested már búsan rejti a mély sír,
Ám emléked örök kincse szivünk vigasza.

...

Hányszor gondoltam téli éjjel
Ha sirtam, mit csinál a tenger?
Most itt vagyok. Tél van. Köd és szél.
És küzködöm a fergeteggel.

Most itt vagyok. És sírva nézem,
Hogy búg a szél a kékes áron.
Egy lány nevét dobtam beléje,
Mi lesz, mi lesz, ha kihalászom?

De nincs sehol. Hol is keressem?
Köd, tél, habok gyászindulója.
Pedig de sokszor megsirattam
E nyári álmomat azóta.

Fejem a hullámokba fúrom,
Felkotrom a sötét fenéket.
Csak víz. Örök víz. Változatlan.
Hát arcom lett csupán fehérebb?

Más semmi? Mindhiába. Vége.
Hullám moraj már a szerelmünk.
Húzzuk szemünkre kalapunkat.
Föl a fejet. Szépen. Temessünk.

...

Kezedre csókolom
ma a szivem h?n,
hogy óvj, vezess, ints -
te nemt?m!

Az úrhoz száll imám
elmondva néki,
mi vagy nekem te -
te égi!

Ott elrebeghetem,
hogy mit kivánok,
csupán neked nem -
te áldott!

Hímezzék útadat
a szende rózsák,
amerre jársz csak -
te jóság!

...

Szeretni vágyok, gyötrelemben égve
egy másik ajkra rátapasztani
lávát sugárzó ajkam, vágyok egy n?re,
melynek magasztosak fájdalmai!

Tusázni vágyok hosszú kínos éjjel
az éjszakáknak kóbor rémivel,
hogy rám tekintsen egy lány t?zszemével,
oszlassa búmat, mint a semmit el!

Sorvadni vágyok, folyjon el a lángár
addig, amíg viasszá nem aszom,
de törjön a láng akkor lelkemen ki!

Boldog múlás, örvényes gondolat,
a szenvedély sápadt gyertyája lenni,
amelynek egy ég? t?z lángot ad.

...