Egyikünk se sejti, meddig árassza ránk sokiz? illatát az
élet
és milyen hosszú az út, amit magunknak kell kitapossunk.
Kérlek,
gondolj arra, nem tudhatod meddig ölelhetsz, szerethetsz lustán vagy minden ?r?lt
hévvel.
Gondold meg hát, mi számít, mi emel fel, mi csillan fel melletted olyan édes
fénnyel?
Mi az, ami észveszejt?en káprázatos és nemcsak múló
szeszély?
Ami vállal ezer megprobáltatást és milló veszélyt
érted!
Én tudom jól mi az, kusza hálójából, keresem de nem találom a kiutam és most is,
érzem!
Tudom hogy mi az...? Az irántad érzett szerelmem, a kavicsdobáló kisgyermek, ki megtöri a tó sima tükrét.
Belém véste, mint egy fába minden álmodat, olykor áldásával simogat, de néha fájóan belém vájja tövisét...

...

Minden napom porrá hullt, nem volt semmi értelme.
Aztán váratlanul beléptél az életembe.
Szavakkal csábítottál, közben beléd estem.
Aztán meg pofára megint, összetört a szívem.
Még hallgatom sokszor a szerelmes dalokat,
Szeretném még egyszer hallani a hangodat,
Nem tudom mi lett velem, mit tettél te velem.
Versekbe foglalom minden egyes érzésem,
Minden érzést, mit kiváltottál bel?lem.
Megtanítottad azt: mi fontos az életben!
Mindenegyes emlék mi kett?nk közt volt, megfakult,
Nem maradt már meg semmi, csak egy fekete folt!
Rágyújtok egy cigire, a történet már véget ért,
Törött szívvel továbblépek, s könyörgök a holnapért.

...

Néha nem értem az életet,
Miért hiteget, aztán elvetet,
Miért hagyja, hogy találkozzunk,
Aztán miért engedi, hogy eltávolodjunk.
Elegem van abból, hogy mindig tovább kell lépnem.
Mostantól, jöhet, bárki nem érdekel engem,
Nem fogom tovább a jó kislányt játszani.
Innent?l csak az életet fogom kihasználni.
Egyszer talán te is rájössz, mit veszítettél,
De lehet?séged megvolt arra, hogy viszont szeressél.

...

Egy cigarettával fekszem némán a sötétben,
Elgondolkodván a sors kegyeiben.
A legszebb öröm, hogy a kezembe adott,
Mikor meglátlak, szívembe fény ragyog.
Gyomromban ezer pillangó,
És csak annyit mondok: hello!
Legbelül tudom, hogy csak játszol,
De nem szólok, semmit csókollak százszor,
Néha ellöknélek magamtól, de nem teszem
Mert érzem, hogy ezt nem tehetem,
A cigarettát lassan beoltom,
És könnyes szemekkel alszom el,
Várom, milyen lesz a holnapom.

...

Létezik még olyan csodás dolog,
Amit?l még a szív megdobog.
Akad még olyan furcsa érzés!
Felmerül? érdekes kérdés!

Miért érzem olyan egyedül magam?
De ha mellettem van eláll a szavam.
Hiányát mikor már alig tudom elviselni,
De mégsem akarok bel?le kiszeretni.

Hisz ? egy oly csodás teremtés!
Meg sem érdemelném szerelmét.
Nagy úr a félelem, és az ?szinteség.
Szívemet adnám a szerelméért!

Mindig, ha egy ajándékot viszek,
A mosolyát látom álom szépnek.
Többet adok egy apróka doboznál.
Vele adom a szívemb?l egy darabkát.

De er?sebb-e a barátság a szerelemnél?
Er?sebb-e a szívem a kezeimnél?
Hogy úgy öleljem át, mint egy hétköznapi barátot,
Vagy mint egy szerelmes, aki ?rzi szívében a lángot!

...

Mikor könnyes szemeim remegnek meg,
Tudatják, hogy Te nem vagy velem,
tudnod kell, hisz a részem vagy Életem!
És én a Tiéd Édesem.
Érzed Te is ezt.
Néha gyengeséggel, néha er?vel töltve meg!
Az id? nem számít ha rólad van szó soha,
Hisz nem a halálnak, hanem az életnek nincs határa...

...