A rím

Micsoda új divat! Már nem divat a rím,
Azt megírni a költőnek, talán már kín?

Hogy összesimuljanak össze szavak,
Hogy hullámzó lélekben utazzanak…
Mint ahogy a vízben úsznak a halak?

Dehogy is, mert sokan azt értékelik szabadságként,
Hogy azt és úgy ír, ahogy megjelenik benne vágyként…
És sosem tudja meg, benn van versében akadályként…

Ha szabad verset írsz, tévedsz, mert az nem vers,
Azt hinni badarság, csak szótag… elegyes…
Nem vers, mert a vak szó benne nagyon vegyes.

Nem csak rím teszi verset igazi verssé,
Ez csak egy irányba igaz, ha így hiszé…
Sorok, a ritmus felépítése emeli vers hangulatát,
A rím még szorosabbra fogja, sorok testvéri kapcsolatát.

A jó vers, igyekszik megfelelni a ritmus és rím követelményeinek,
És joga van rossz versek közé sorolni, mik pongyola kifejezésűek.

A rím, az utolsó két szótag összehangzását követeli,
De a dilettáns próbálkozó, ezt, lehet, hogy rosszul műveli.
Aki költő, tökéletesen alkot, az már maga művészi.

A sor végén, kényes, fölöttébb érzékeny a szótagrím és
Emiatt magas értékű a művészi megjelenítés.

A sor végén tiszta rím, sorvég össze-csengősség,
A két szótagban van tartalmi különbözőség,
Mondattanilag, amit ez ad, más lehetőség.

Ha két ugyan olyan ragozású szóvég csendül össze, ez ragrím,
Ebbe a csoportba tartozik, a hasonló képző végű szórím…
Két, jó összecsengés keltette hatás, a művészi, a tiszta rím.

A tiszta rím sajnálatos ritkasága miatt használják, mint művészi eszközt, az asszonáncot.
Ez ellentétes megfelelője a törekvésnek, használni a ragrímet, az azonosságot…
Vagyis az a főszabály, használni kell tudni az egybehangzáshoz, rokonejtésű mássalhangzót.

Más esetekben, ha a rokonhangzók helye megcserélődik,
Az asszonanciával, elfogadható rímhatás keltődik…
Vannak, szabadabban alkalmazott asszonáncok,
Bennük az összecsengő hangok, bíz' nem rokonok.

Jó, ha az utunkba kerülő verseket, külsőséges vizsgálat alá vetjük,
Ezek mindegyikét megnézve, értékelve, először a rímeket figyeljük…
Hamarosan rímtudósok leszünk, ha e kényes munkát becsülettel végezzük.

A vers elemek vezetnek az érték megállapítására,
A vers ruházata az élmény formáját, elsőnek mutatja…
A költemény lelke már megmutatkozik a külső házába.

Tanulságos írást publikálj, hogy lenyűgözd az olvasót,
Mert írni csak szépen szabad, ahogy elé tárod a valót…
Fontos, hogy együtt örüljünk, add át, mi… megfogalmazódott.

Ha szabályok nélkül írsz, akkor te lealacsonyítod az olvasót,
Ezért kritikán alul ne írj és nehogy rosszat, lealacsonyítót.
Olyat és úgy írj, amivel fel és magad mellé emeled olvasót…

Az élményhez, melyhez... mi ritmus, a legszebben illő,
A belső lüktetést legtisztább rímmel kifejező,
Művészi forma megalkotója maga a költő.

Vecsés, 2015. november 21. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
[R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.]

...

A poéta estéje…

Mint vérvörös uszály, úszik esteledés... látóhatár felé,
Szép színeket bocsát ki, de látszik, örömét ebben nem lelé.
Mindenféle árnyalatra befesti a kísérő felhőket,
És kifesti az éjszakai viharos mulatságra őket.

Íróasztalomon van nekem, egy régi töltőtollam,
Benne vérvörös a tinta, mivel betűket rajzoltam.
Vérvörös tintával írtam hazafias és szerelmes verseket,
Mikor kész lettem, gyönyörködve, rögtön archiváltam is ezeket.

Ahogy az uszály felettem elhalad, úgy változik meg minden
Már nem is látom sötétben, nekem már a látóhatár sincsen…
A felhő eltakarják a csillagfény koszorút, így nem látom.
A hold is elbújik, hogy nem világít nekem azt igen bánom.

Szél nincs, csak ülök a nyitott ablaknál, stílusosan kell írnom,
Előveszem kalamárist, lúdtollam, ezeket nagyon bírom.
A lúdtollam szárnyaló gondolatok születéséhez engem segít,
Tenta meg, ahogy pacázik és a betűk megfaragását… kiékít.

Kinézve ablakon, keresem az iránymutató sarkcsillagot,
De az a sok fránya felhő, már felvette a zord, vihar-alakot.
Közben megjöttek az estéli, nemes és építő gondolatok,
Neki is állok verset írni, mert ezek nekem parancsolatok.

Vecsés, 2015. július 28. – Kustra Ferenc József

...

Öreg testben öreg lélek,

Elmeséli mostan néked.

Hogy kergette szíve vágyát,

Hallgasd meg hát balladáját.



Ifjú délceg gondolt egyet,

Nem telhetnek így a percek,

Órák, hónapok s évek,

Hogy e balga fukar népek,

Nem lelik mi szívet éltet.



Szép szavakat nem hallott már rég,

Bókra s udvarlásra nincs is már igény.

Bántotta lelkét e puszta tény,

Hogy az emberb?l kihal a szenvedély.



A csók mi régen szerelem pecsétje volt,

Ma játék s tisztasága zord.

Boldogságot tárgy okoz csak,

Mily nagyobbat a gazdagabb okozhat.



De álj! Hol marad a tiszta lélek!

Példát adok majd ti néktek!

Nem kell ide pénz se gyémánt,

Hogy a lelked szépen széttárd!



Elkezdte hát hosszú útját,

Szétszórta a bókok bókját.

Öntözte az élet fáját,

Szerelemnek violáját.



Tette ? ezt nagyon bátran,

S hogy ember jobbá váljon.

Teltek múltak hosszú évek,

Egyre n?ttek a remények.



Példa ím volt: hajolt bókolt,

minden hölgynek kezet csókolt.

Tépett szívet összezavarta,

Szava a lelket simogatta.



De volt ? neki titkon vágya,

Meglegyen az ? mátkája.

Kereste is szüntelen,

Járt poklon s egen.



Korszak ellen fogott kardot,

H?sként vívott lélekharcot.

Ámbránd lelke nem sejthette,

Hogy saját maga lesz a veszte.



Volt közel s távol, határon innen és túl,

E történetre mégis, bús végzet borul.

Kinyílt a szem, hogy e rút században,

Mit ér a szív, ha páratlan.



De a vagyon többet ér másnak,

Minden vágyat el is áshat.

Mivel neki kincse nincsen,

vesztes lett az életringben.





Nem akadt e földön kinek szíve kell,

Így a halál magányosan ragadta el.

Szíve megszakadt......

S a tanulság mi néktek megmaradt,

Egy fecske........... nem csinál nyarat!

...

Mónika, sajnálom, ha egyszer is megbántottalak, sajnálom, ha nem azt kaptad mit vártál T?lem, sajnálom, hogy még mindig ?rülten Szeretlek, de azt nem, hogy Téged a sors által megismerhettelek.

Egy igazi Angyal, mi voltál Nékem, ki megmutattad, van még szívem, van miért Élnem. Az Angyalok nem tudnak ám, csak úgy, Valakit szeretni, mert tiszta az ? szívük, mivel képesek Mindenkit, egyszerre szeretni.

Hogyan is gondoltam, ó Én balga Szerelmes, hogy egy igazi Angyalba lehetek, vágyakozva Szerelmes. Angyali pillantásod, mi fájdalmasan hiányzik majd Nékem, de azt nem tudom, vaj lesz e, mi hiányzik bel?lem Néked.

Szeretnék bízni abban, hogy a Csodát, mi Velem megtörtént újra, Te is hidd, s éld is át majd egyszer, újra. Sajnálom, ha összezavartam, mit eddig Keresztnek hittél, mert ha Kereszted, hogy Szerelem nélkül kell élned, abban Te nagyon hittél.

Én nem tudok élni Nélküled, szükségem van Rád, mégis elereszt szívem, szállj hát szabadon, mert Én Angyalként gondolok Rád. Utolsó versem, mit Néked most adni készülök, Szerelmet már adtam, mit így most T?led elvenni készülök.

Szeress majd egyszer, Valakit, ?szintén, esztelen, mert egy Angyal akkor ragyog, ha szeretni tud szüntelen. S bár ?Gy?zelem? az Életed Értelme, eljön majd az id?, mikor egyedül maradsz az Életben.

Egyedül, Szerelem nélkül, ha éled majd az életed, jusson eszedbe, hogy Én lehettem volna Néked. Magányos lehet minden Angyal, mert szíve nem lehet Szerelmes, Jeges szíved az, miért megdobban szívem, hisz ?érte lettem, újra, Szerelmes.

Repülj hát el T?lem, szállj szabadon Angyalom, de arra kérlek, ne veszíts el Engem örökre, mert,

Én Szeretni foglak, Mindörökre.

...

Drága, szép szerelmem, szívemnek virága, még többet írnék, ha szívem nem fájna, de mivel szívemnek parancsolni nem tudok, rajtad kivül szeretni mást nem fogok!

...

\" Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázk? vagy ég? szegf? lennél, mely tüzes nyilakat szór. Úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledz? dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban. Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik, és virágai fényét magába rejtve hordja. Szerelmed tette, hogy testemben él sötéten a fojtó, s?r? illat, amely felszáll a földr?l. Szeretlek, nem tudom, mikortól és mi végre, g?g és probléma nélkül egyszer?en szeretlek. Így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni, csak így, csakis e módon, hogy nincs külön te, nincs én, oly közel, hogy enyém a kezed a mellemen, oly közel, hogy pillád az én álmomra zárul...\"

...