Még meg se láthattál,
még észre se vehetted,
hogy észrevettelek,
Marcelle,
pincérlány, a rövid fekete selyemszoknyádban
s a fehér kötényeddel,
már az ajtóban azonnal tizenöt különböz? kis mosoly
indult meg, habozva,
az orrodról, a homlokodról, a füledr?l,
a hajadról, az álladról,
a két halvány-rózsaszínre festett arcodról,
a szájad, a szájad,
a szájad felé:
s játszva remegtek, alig láthatóan,
türemkedve tusáztak egy darabig, majd hirtelen
egybefutottak, és te összefogtad
m?vészi kézzel,
egyetlen kecses, furcsa mosollyá,
és mikor odaértél a helyemhez,
mint egy kertészn?,
leejtetted elébem.

...

Annyi ábrándtól remegett a lelkem,
annyi könny? n? mosolyát imádtam,
most egy dalt neked, ki az éjek éjén
vélem aludtál.

Hitvesem, dajkám, szeret? cselédem,
élett?l nehéz, visel?s a bútól,
régi álmoktól komoly-ízü, furcsa,
mint a bor és tej.

Mert az életé a te ízed. Egy vagy
titkaimmal is, ki tudod a percet,
melyben angyal száll le kopott szobámba,
s rezzen a hárfám.

Sírva él? és mosolyogva játszó,
szörny? színpadon suhanó szinészn?,
mily szerep volt az, hogy a földre rogytunk
és a torokgyík

fojtogatta már csecsem?-fiunkat,
lázmér? ingott ideges kezünkben,
s összeforradtunk, keser? kötéssel,
egyet akarva.

Jaj, ki zeng rólad? Szemem ím körülnéz,
kisszer?en jársz a szegény lakásban,
látlak a konyhán, szomorú sziveddel
ülni szerényen.

T?vel, ollóval, kopogó gy?sz?vel,
összeszúrt ujjal, gyerek-inget öltve,
gombok-gondok közt, mosolyogni némán
arra, mi elment.

Arra, ami már sohasem nevet rád,
s arra, ami j?, az iszonytatóra.
Ámde én, költ?, az id?re dörgök,
hogy ne rohanjon,

s úgy láttatlak itt, a kigyúlt egekben,
klasszikus szóval, valamint a régi,
?rköd? anyát, szigorú szemölddel,
bús koszorúval,

aki áldottan megy el?re árnyak
és kígyók között, a gyerek a karján,
fölszegett f?vel, hihetetlen úton,
nagyszerü hittel.

...

Amire vártam hosszú éveken:
Találkoztál velem.

Kezem fehér kezedben reszketett:
Ó mit mondjak neked?

Künn nyári alkony bíbora ragyog
És én - veled vagyok.

A mély homályban rám villant szemed,
Szívem emlékezett!

E percet százszor hiába lestem én,
És most enyém, enyém!

Kicsordult szívem, e kristálykehely.
Élet, most ünnepelj!

Pár kurta bók, egykedv? felelet,
Mit is mondjak neked!

Mosoly, míg lelkem csöndesen zokog,
Ó perc, szent, átkozott!

Éreztem, hogy hazug minden dalom,
Nem ismersz angyalom!

Éreztem, hogy egy álom cserbe hagy:
Az üdvöm nem te vagy!

Szívemnek hozzád nem lehet joga
Soha, soha, soha!

...

Balkonodra szállt a néma est,
Ez a nagy, bús fekete madár
S eltakarta sz?keségedet.

Gubbasztva az álmaidra vár,
Álmaidba hadd sz?jem dalom,
Minden szála arany, puha szál.

Mosolyogj, mint holdsugár a tón,
Bús szavaim fellegét feledd,
Lelkedet ma lágyan ringatom

S várom a hajnalt, n?véredet.

...

Egy képét láttam arany medaillonban,
Tizenhat évvel sz?kén rámmosolygott.
Hol voltam akkor én, ó hol bolyongtam,
Hol vártam a n?t, a veszélyt, a sorsot?

Milyen sikátor rejtett t?le félt?n,
Féltékenyen milyen könyv volt el?ttem,
Milyen nyomor és milyen bánat ?rzött,
Hogy nem kerestem s hozzá nem vet?dtem?

És e mosoly, e sz?z, tizenhat éves
Kit üdvözölt el?ször és sóváran,
Ki állt ujjongva és gy?z?n elébem,
Míg én csillagra vártam a homályban?

Ha vissza tudnék menni e tavaszba
S tizenhat éve küszöbére állni
És mondani: "Üdvözlégy, ifjú angyal,
E nap az élet és e perc királyi!

Megállj, hadd nézzek fiatal szemedbe
És tiszta ajkad bíborát köszöntsem.
Ezért indultam a nagy tengerekre
Életgályámmal az örök id?ben.

E percet és e szent tizenhat évet
Most elviszem. Gy?z?vé tett az élet."

De én oly kés?n láttam ifjú képed...

...

1

Pár ábrándos dalt mondtam el fel?led
Félig suttogva, félig elzokogva,
De érzem, ott él minden szenvedésem
És boldogságom ez apró dalokba'.

S ha majd bel?lem néma álmodó lesz,
E dalt mind, mind a szívemre tegyétek,
Hadd illatozza be a sírt szerelmed,
Hadd legyen édesebb az örökélet!

2

Mondják!... Sok mindent mondanak
Fel?led, szépem, angyalom,
Hogy t?led elszakítsanak
S én mosolyogva hallgatom!

Legyen bár tenger a hibád,
Én soha észre nem veszem.
Te mindörökké szép maradsz,
Miként az els? szerelem!

3

Tudod-e, édes, hogy szeretlek,
Tudod-e, mi a szerelem?
Oh hallgasd meg a vallomásom
És jöjj el, jöjj el énvelem!

De nem! E vallomással, érzem,
Örökké adós maradok
És ti örökké búsak lesztek,
Ti édes szerelmes dalok!

4

Az én szerelmem nagy titok,
Megsúgni sem merem
És mégis, mégis, mindenségem
E titkos szerelem!

A gyönyör?ség, fájdalom
Mind elszáll csöndesen,
De bár titokban, rejtve, némán
Megél a szerelem!

...