Emlékezni, arra sétáltam…

Egyet gondoltam, kettő lett belőle, elindultam, az erdőnkbe vagyok… megérkeztem.
Még egyet gondoltam, meg sem álltam a szálkás öreg padig, öreg, törött, mállik… pechem.

Emlékek padján ültünk Julcsi!
Neked, nem volt kedved beszélni…
Egyedül álmodtam,
Hozzád, csak vonzódtam…
Betegségem érdekel téged?

Csak úgy eltűntél az életemből, lehet, hogy nem is szerettél?
Csak szótlanul leléptél, netán van, mit ellenem elkövettél?

Most nem vagy itt, de emlékezek,
Szerető szíved add, még kérlek…
Tovább is vágyok rád,
Ó, lelked, ha adnád…
Körülmények hidegen hagynak?

Felállok és sétálok egy kör, eme kis tisztáson
Közben csak rád gondolok, szeretve, kicsit sem bántón…

Posványba lett szeretet, Julcsi!
Sárba lett a múltunk taposva.
Szeretnélek akár,
De nem akarod már…
Sártócsába veszett szeretet…

Visszaértem és elméláztam a padot hosszasan nézve,
Ő az élő tanunk, hogy itt, szerettük is egymást… Mivégre!

Vecsés, 2021. december 21. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus trió LIMERIK csokorban és versben…

...

Látunk egy közeli háborút, mert fölütötte a fejét a -majdnem- háborús világhelyzet…

(anaforás, 3 soros-zártükrös leoninusban, négyszeres belsőrímes, önrímes - csokor)
El kéne -végre- intézni valamit, hogy kinőhessük a háború szűkít…
El kéne -végre- intézni, hogy háború vége legyen… kinek jó, hogy szűkít…
El kéne -végre- intézni valamit, hogy kinőhessük a háború szűkít…

Itthon kén’ maradni megrohamozni az éjszakát, csókolgatni asszonykám…
Itthon kén’ maradni, nem a más háborúban meghalni, simizni asszonykám…
Itthon kén’ maradni megrohamozni az éjszakát, csókolgatni asszonykám…

Frontkatonák tömegébe, halálom egy mesterlövésznek kezébe?
Frontkatonák tömegébe, álmodozni ebbe a jó eszményképbe…
Frontkatonák tömegébe, halálom egy mesterlövésznek kezébe.

Várni nagyon az apai szóra? De ő már nem támad föl soha, holnap virradóra!
Várni nagyon az apai szóra? Gyerekként ő már elmondta, mi az élet valója…
Várni nagyon az apai szóra? De ő már nem támad föl soha, holnap virradóra.

Melyik társasalom várja, hogy a frontra menjek, mind? Ők intézték el, ők menjenek,
Melyik társasalom várja, hogy a frontra menjek? Nagyfőnökök ott legénykedjenek…
Melyik társasalom várja, hogy a frontra menjek, mind? Ők intézték el, ők menjenek.

Nem vagyok szamuráj, hogy elkapjam a nyílvesszőt… netán aknát, a most olyan kelendőt,
Nem vagyok szamuráj, kardot sem adnak ott elegendőt… arcomra borítsak keszkenőt…
Nem vagyok szamuráj, hogy elkapjam a nyílvesszőt… netán aknát, a most olyan kelendőt.


Térdig sár van, akkor hogyan fussak ellen elől, félnék elmenni parancsnok mellől…
Térdig sár van, a mamuszom még beleragadna… egy tüske még a talpamba állna…
Térdig sár van, akkor hogyan fussak ellen elől, félnék elmenni parancsnok mellől…

Most már év vége van, jövőre még mi lesz? Ha elbutulok, akkor már eszem sem lesz,
Most már év vége van, nem érzem harc vége szagát… inkább gyártják tovább a sok hullát…
Most már év vége van, jövőre még mi lesz? Ha elbutulok, akkor már eszem sem lesz.

Májusban az öreg-korba lépek… de ezektől kitelik, hogy jó leszek veszteségnek,
Májusban az öreg-korba lépek… ezek ölni akarnak! Ezt nevezik emberségnek…
Májusban az öreg-korba lépek… de ezektől kitelik, hogy jó leszek veszteségnek.

Apám-anyám -nekem- régen meghaltak, a nagyszüleim még régebben kihaltak…
Atomháborúról nem szóltak és meghaltak, erről nagyszüleim nem is tudtak…
Apám-anyám -nekem- régen meghaltak, a nagyszüleim még régebben kihaltak…

Már megírtam, modern ember elveszejti magát! Ezen úton haladunk… ’a hétszázát’,
Már megírtam, használd írásjeleket! Ne támadgasd a magyar kultúra veszejtőket…
Már megírtam, modern ember elveszejti magát! Ezen úton haladunk… ’a hétszázát’.

Vecsés, 2022. december 29. –Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális- történelmi helyzetéről. És egész nap láthatjuk, minden híradóban a videókat is…

...

TANQ –ban írta meg a szerzőpáros…

Nap, forró, csak izzik,
Arany fényét, földre önti.
Hőség, árnyékban is.
Épp kiált a lét: adj vizet, -
Test, ha megért, lélek fizet.
*
Szépséges a kék ég,
Felhő nem látszik most sehol.
Égető napsugár!
Szerelmes perc az, még nem is,
Szédülten elkapsz, engem is...
*
Gondolat csak lézeng,
Az ölelő kéz meg izzad.
Több, száradó kóró…
Szívedbe bújik fénylepke,
Arcodra hullik, könnycseppje.
*
Eső, hűs szellő nincs.
Enyhülés nem is várható.
Izzó a napkorong!
Magadba szívod illatom,
Életre hívott alkalom.
*
Forró a homok a
Talpak alatt, ülni tán' jó.
Forró még a csend is.
Suttog a hűség, áldozat,
Édes kis bűnség, kárhozat.
*
Jó nagy hőséggel jár,
Amikor épp' strandidő van.
Meleg minden gúnya.
Színre lép a meztelenség,
Mennyire ép esztelenség?
*
Arcokon kúszó fény…
Napsugár, oly' bőrégető.
Meleg van, árnyékban…
Megölel bőröd, simogat,
Így marad őröd gondolat.
*
Nagyon jó meleg van,
Ami biz' mindent megérlel.
Szép a virágoskert.
Tulipán illat csókodon,
Fénycsepp az izzadt foltokon.
*
Napsugár égető...
Ez, nagy szomjúság ideje.
Itt, súlyos vízhiány.
Érintésed lágy napsugár,
Szóhintésed szép vágyfutár.
*
Az elhasznált korsó
Már eltörött... Vízhordáshoz?
Meleg, nagyon szomjas.
Nyakadon gyöngyöz szeretet,
Hőségben öntözz szíveket!
*
A nyári melegben
Elporladt bakancs nyomai…
Sikoly is csak, suttog!
Akarta mind, hogy szeressed,
S máris rogy, ha elereszted.

*
Egy elhervadt virág,
A vízzel teli kút mellett!
Törött ez a korsó!
Tested mindennek fölött hív,
Kalapál még a törött szív...

Vecsés, 2017. május 30. – Mórahalom, 2017. augusztus 25. - Kustra Ferenc József - A HIAQ -kat én írtam, alá a verset, szerző-, és poétatársam Farkas Tekla. A versrész címe: „Nyári kaland”

...

A meditációm is zaklatott…

Falak álarcban és ködtakaró mögött,
A vicsorgás, mint hamis mosoly üldözött?
Falak álarcban és ködtakaró mögött.

Nézem a parton, egy karosszékből a tenger végtelen felszínét…
Elképesztően szemléletes, ha most ott lent egy háború zajlik.
Tengeralattjáró, mélységjárónak mutatja foga fehérjét.
Hullámokat sem vernek, hogy a másik ne lássa meg a kékségét.
*
Mennék én, ha jönne
A remény is, elkísérőn.
Falak meg álarcban?
Köd-takaró leszállt tájra,
Fal meg csak áll, bánatába…
*
Elképesztő ez a folytonos háborúzás, a víz alatt,
Kiirtják a halakat, mi a piacon veszünk hamisat?

Most, akkor külön álarc is van, vagy a ködtakaró az?
A fal tudja-e, vagy csak omladozik, mint összes amaz.

Emberek, lesz-e itt
Valaha is újabb csoda?
Vagy csak köd-takaró?
Köd-takarót utálja… Nap!
Nem látni, lekési misét… pap.

Vecsés, 2017. július 7. – Kustra Ferenc József – 3 soros-zárttükrös –ben, versben, TANQ –ban.

...

Hétköznapi pszichológia…

A nőkre sok ésszel sem lehet ráfogni, hogy mindannyian angyalok
(Közben persze a férfiak sem kutyák, sok csak bután andalog…)
Ezen nőket értelemre szólítani, egy bölcs sem tudná, hallgatok…
Sőt
Inkább hallgatnak édes szavakat... okos szóra meg fanyalog.

A nők ilyenek(?) voltak és most is… vannak bizony sajátos hiányok.

Vecsés, 2022. június 6. – Kustra Ferenc József - Friedrich Martin von Bodenstedt (1819 – 1892) azonos c. versének az átirata. {Fordította: Mucsi Antal-Tóni műfordító: május 29 2022}

...

Képzeletem….

Nézem, rám tört éjszaka megtöri a képzeletem alkonyát
Sötétben, most mi sem oldja fel... sötétben a végtelen határt.
Éjszaka is mindenki tovább vívja –állandón- saját harcát,
Az élet, mint sors alakítja a felettünk lévő hatalmát.

Csak ücsörgők a kertem padján, bámulok bármerre,
De nem látok semmit ebben a sötétben, semerre…
Vaksötét, mint óriáskígyó, ölel tekeregve.

Még kora délután itten torz lelkű, nagy és veszélyes vihar volt,
Mit lehetett vad, elszabadult dühéből eszetlenül kisrófolt.
A holnapra várt hangulatok, még távoliak emberi létben,
Holnap majd csak emlékszünk, visszagondolunk, mi volt itten ma délben.

A pad, amin ülök, már megszáradt, a levegő meg olyan frisses,
Így csak ücsörgők egyedül, meditálok, közben éj, oly’ légies.
Gondolataim kavarognak, tolongnak, végül mind csillagdíszes.

Felhőket nem látok, sok-sok csillag villódzik, meg úgy hunyorog rám,
Szólnék közben, mostan bárkihez, de nincs itt senki, sem az én babám.
Stráfkocsi megy az úton, megzavarja csendem, zörög a makadám.

A sötét-zörgésben, bennem -lassacskán- minden feledésbe merül,
Fáradok, a lecsukódó tekintetem az ég felé szenderül.
Csillag csapat, feketésbe borul, tudatom semmibe penderül…

Elgondolkozok, hogy melyik csillagban melyik ősöm lakhat…
Sötétben ő sem lát, ha néz, engem sötétben nem pillanthat…
Szívesen beszélnék egy jót velük, mert bennük van a múlt és jövő,
És a nagy tudásuk elvesztésével, mi itt mitől leszünk dicső?
Nekem nem tetszik, hogy a sok bunkók mindent modernizálnak, mert ilyen nincs,
A régit primitívek átalakítják, mi marhaság, hogy ez lesz a kincs…

Halványan rám pislognak a csillagok,
Felhők már elmentek, a nagy vándorok…
Vihar zaja is elült már a távolban is,
Így már éledezik a még álmos remény is.

Most kellene egy jó kis vitapartner, kivel a témát jól kivesézhetnénk,
És talán együtt és egyetértve, a biztos eredőre pontot tehetnénk…
A világ ennek persze nem-igen kedvez, most is csak sötétségbe mehetnénk…

Nem kell azért tán’ feladni, legalább mi ne tegyük!
Volt délután is vihar és nagyon ki is tolt velünk,
De lesz holnap újra reggel
És majd ébredünk reménnyel.

Vecsés, 2015. június 30. – Kustra Ferenc József

...