keres mást akit ki használsz
én ?szinte szeretetet adtam
viszonzás helyet csak hazug
szavakat kaptam

két szín? ölelés hamis puszi
most meg láttam az igazi énedet
éld csak a züll?t életed
ha ez jó neked

azt mondat barátok vagyunk
de csak szimplán haverok
az ?szinteség hol marad
nagyot változtál
mint ha nem is te lenél

nem kel ilyen barát nem kel
nem kel a fájdalom
nem kel a hazugság
nem kel a megjátszás

keres egy pali madarat
azt hiszem meg is találtad
vagy ö talált meg téged
de te ugrasz neki
mint egy béka
ez az egész tiszta tréfa

...

Bízzál,de ne higyj soha, mert az élet csalfa és mostoha. álom után úgyis felébredsz. hazudik a muzsika,hazudik az élet...

...

Örök nyár van a szívembe\',
mert a lakója, te
itt élsz benne.
Néma ima,\'mely az égbe száll,
meghallgatásra ott talál!

Tavaszt rügyez? hajnal,
tenyérbe rejtett mustármagot
ágyazott be kósza szell?k
szárította víztócsák gödreibe.

Vakító nyár hozott arcunkra
rikítón pírt, s karmolta körmeivel
homlokunkba sötét vonalát,
hisz vakvágányra tettük
életünk vonatát!

A nyári zápor kimosta
sorsunk szennyesét.
Szárító kötélen függött,
mígnem elfújta az ?szi szél.

Gyümölcsillat szédít?
erejét?l, mint köd
oszlott szét a mámor-ittas,
alig szunnyadó szenvedés!

...

Most még így, augusztus derekán
Iskola kapuja még némán áll,
Néha átlép rajta néhány tanár,
Ki évkezdésre már készen áll.

Csönd, mi a falak közt lakozik,
Álmos ajtó életért rimánkodik,
Várja, hogy szélesre tárja karjait,
Éltet? diáksereg átlépje kapuit.

A csöndet a kacagás váltja,
Iskola lesz az élet fája,
Ott tanul majd sok száz diák,
Tudását nagy életbe viszi tovább.

...

Most még érzem a nap erejét,
Néha mint tüzes láva
Úgy szórja szikrázó fényét
Harcot vív, néha menekül,
Felh? képbe elvegyül.
Ereje fogytán már
az idei évre,nyarat
Az ?sz felváltja septében.
A természet is felölti
Színes ruháit, jön szél úrfi
És folytatja csatáit.
Mint megkergült vad
Úgy jár-kel a vidéken
Elsöpör mindent a föld
elvetett mezejében.

...

Arcomra barázdát szánt a kín,
A kötél a húsomba vág,
Nyugodt a tenger. Odakinn
Elcsendesült a világ.

Matrózaim ? tudatlan-boldogok -
Bekötött füllel járnak.
Nem hallják ?rjít? dallamod,
Csodáját e tájnak.

Tán sejtik, mi ez a rémület,
Melybe létem belereszket;
H?sök, kik hallották éneked,
Egyt?l-egyig odavesztek.

Jómagam még élek.
Vitorlásom messze jár,
Ám bennem a megperzselt lélek
Sosem lesz a régi már.

Néhány áldott pillanat
Új létezést teremt,
Hallottam szirén-hangodat,
S most meg?rjít a csend.

?Forduljunk vissza gaz ebek!? ?
Üvöltöm eszem vesztve ?
?Hallanom kell az éneket,
Vagy feszítsetek keresztre!

Mert kidöntöm a f?árbocot,
Ha kötelem nem oldjátok,
Fordítsátok vissza a hajót,
Vagy szálljon átok rátok!?

De hiába küzdök. A kötél er?sebb,
Az árboc is kemény,
Hiába minden ég? seb,
Elfogy a vak remény.

Elfelejtesz. Új hajók jönnek,
Te énekelsz tovább,
S én nem hallom többé életem legszebb
Szirén-dallamát.

...