Karcsú kócsag, cellofánköpenyben,
álldogál a kislány, villamost vár.
Ostromolja s?r?-s?r? zápor-
bánja is ?! Nem haragszik érte.
A köd-füstös városszélen végig
szólogatják acél-donjuanok.
Két toronydaru siet utána:
-Megengeded, kislány? elkísérünk!
S közrefogják
és eldicsekednek:
- Ezt a házat, nézd, én építettem!
- Én meg, látod, azt a kultúrházat!
Nevet a lány:
-Pompás fiúk vagytok!-
Aztán gyorsan befordul a sarkon,
visszaint még, hogy:
-Tovább ne gyertek!-
All a két toronydaru magában,
két özvegy legény. A lány meg lépdel,
csapja s?r?-s?r?-s?r? zápor.
Fénylik cellofános karcsúsága,
fénylik pilláin ezüst es?gyöngy,
fénylik homlokán a tisztaság.

...

Póznák sora közt,
a vasút-peronon túl
zöldbéka szín?
nyaraló-vonat indul,
s már zsírba nyomódva
egész könyökig
a vas-karok ócska
daluk nyökögik,
majd por települ le
a lanka füvére,
s felkattog a sín
a kerék ütemére...
Egy pár odabent
az üvegre hajol,
s egy nyári gitár
paliszandere szól:
- Kéz-kézben akarsz-e
vezetni, mo mondd csak!
-Kedveske, akarlak!
Akarlak! Akarlak!
És kint a f?vön,
le egész a folyóig
a tavasz csodazöld
lobogója kibomlik,
s tönkök, kövek és
meredélyek alól
a vadt?zü zöld
a világba hatol.
Tar gallyakon,
ott, hol az ér víze zúg át,
új fészki lakos
köszörülgeti torkát,
s már újra kiált
a rigó a ligetben,
már újra nyüzsög
csuka-nép a vizekben,
s a néma egekben
a csillagok árját
új s új denevér hadak
összekavarják.
Kedves hagyomány
ez a játszadozás
fészek puha vackai,
ikra-rakás...
Én, emberi lény
- se madár, se vadállat-
kéz-kézben a rétre
kivinni kívánlak,
s vágyam belehullni
- ruhám ledobálva-
a csillagos ég
kosarába...
...Hogy mint a vadak
vicsorogva a csonton,
párzó-szagokat
szimatoljon az orrom,
vagy hol gyökerek
a medert beborítják,
tejjel telehintsem
a friss csuka-ikrát,
?zzek halakat,
madarakra lecsapjak,
mint farkas,
a párom után csavarogjak,
s sodorjon el újra
a vágyteli örvény,
teljék be csak újra
a nagyszer? törvény,
s láthassa szemünk:
a világ örömére
bolydul fel a vad,
s a halak vizi népe-
s a mozdony is így fut
a friss füveken,
- mint t?zfejü csíkhal
a mély vizeken-
s zakatolja a kéjt
a kerék meg az ablak:
-Akarlak! Akarlak!
Akarlak! Akarlak!

...

Látom: ma szemed különös-szomorú, tüze fáj,
s véznább ma kezed, míg a térdedet átkarolod,
Figyelj ide: messze, a Csád csuda-partjainál
egy dendi zsiráf csavarog.

Harmónikus és kecses, édes arányú kobold,
b?rén divatos, kusza minta varázsa virul,
versengeni senkise tud vele, tán csak a hold,
míg ring a tavak tetején, remeg és kisimul.

Távolban akárcsak a tarka vitorla, suhan,
futása örömteli, fürge madár-repülés,
márvány üregébe bujik, ha az est lezuhan,
s ilyenkor a föld csodaszép örömök fele néz.

Mondjam, hogy a messzi regékben, az ifjú vezér
hogyan szeretett s vele volt-e az éjhajú lány?
Nehéz ez a köd, belehelted, a torkodig ér,
és hinni csupán az es?ben akarsz ezután.

Meséljem-e el, milyen ékes a trópusi táj,
mily karcsú a pálma s a f? milyen ?s-magas ott?
Zokogsz? No, figyelj csak: a Csád csuda partjainál
egy dendi zsiráf csavarog.

...

Ó, bukott angyal-sereg,
bánatosak, fényesek,
olvadt test? mécsesek
síri fényei;
búsak, érzéketlenek,
mint harangok, csengenek,
rab visszhangok, fény-jelek
tükörképei.
Félig-szunnyadó szemek,
gyöngédek, szerelmesek,
könny? ködben fürdenek -
arcuk olyan finom.
Angyalaim, félszegek,
leveg?-fehér sereg,
elnémultan édesek,
mennyi hab-szirom!

Homálylóan-kéjesen
sz?zies-szép rejtelem,
szenvedélyben szenvtelen,
titkos szavu dal;
gyors közelgés várt nesze,
tükröz?dés víg heve,
ihlet vétkes lágy szele,
mely alig fuvall.
Furcsa mind és ingatag,
ködbebújva-nyájasak,
nem-remélten h?si had,
t?z vak éjjelen-
álom-raj, mely arra lel,
aki ?rá felfigyel,
s újra lobban, így felel
visszhangként nekem.

...

Szeretlek téged...

Szeretlek téged, mint f? a rétet.
Mosolyod, hangod, az ölelésed.
Hints sóvárgó lelkemnek sebére
Balzsamos hitet, - örök életre.

Vedd észre már ó, ne hagyd kih?lni,
Óvd szerelemes szívem szenvedni.
Kedvesem, te adsz er?t énnékem,
Napsugaram, viruló szépségem.

Szeretlek, - te vagy az én életem,
Érz? szívem diktálja, - hiheted,
A szeretetet megkapni - t?led,
Vágy törtet rám, perzsel?n égetett.

Rossz, ha kínoz bú, a szomorúság,
Lelkem bolyong, érzem, ez balgaság.
Gondolni rád, mennyire izgató,
Énnékem te légy, a vigaszt adó.

Maradj meg hát továbbra is Édes,
Áldjon meg az Ég, örökre téged.
Velem legyél, érezd szívem hevét,
Árasztja mindig feléd, - melegét.

...

Mint mindig mostis nélküled ,bánat tépi szét a szivemet. Szivemet ami téged nagyon szeret ,nélküled élni nem lehet.
Ismét elhagytál minket ,mert sajnos menned kellett. Menned kellett mert nincs más választás ,de azért szerettem volna ha velünk töltesz még sok -sok éjszakát !
Hiányzol nekem egyre jobban ,ezért szeretném ha a helyzet megváltozna .De mivel sajnos ezt nem lehet ,a bánat tovább tépi szivemet . Közel vagy bár mégis oly távol ,hidd el szerelmem nagyon-nagyon HIÁNYZOL!

...