1942 –ben a japánok által uralt Csendes-óceáni vizeken…

***
A periszkóp szálkeresztje mozdulatlanul ült a célon,
Von Topp kapitány kígyós szeme rajta volt a préda hajón.

Az acélcápa irányító termében teljes csend honolt,
Parancsnok hangja is csak néha-néha muszájból hallatszott,
Mikor lőelemeket még helyesbített, még pontosított!

Az elektromos hajtóművek csak zümmögtek békés, csendes egyhangúsággal,
Kapitány parancsa: - Támadáshoz felkészülni! Ő, kezet fogott halállal!
Az U-boot már sokszorosan terhes a torpedós halállal,
Az alattomos tengeri rém-farkas, beállt… egyhangúsággal…
***

A gőzös utasai között zűrzavar volt, és ez vad pánikba csapott át!
Mindenki megrohanta a mentőcsónakokat, már semmi nem tartott kordát!

Látták, hogy a periszkóp kicsit megmozdult! Kapitány így szólt: - A támadás megkezdődik!
A hajógépek fékeveszetten dübörögtek, remélték torpedókat elkerülik…
A kazán-feszmérők mutatói minden gépegységnél pirosban álltak, bajt kettőzik...

A fűtök, izzadva, halálra váltan, sápadtan etették a kazánokat,
A lomha teherhajó csak lassan túrta maga előtt a nagy hullámokat…

***
Von Topp kapitány, várt még néhány, kis, békés pillanatot,
Majd kiáltott! – Egyes, kettes cső tűz! Kézzel nyomatékolt!
A vetőcsöveket elhagyó torpedók megrázták a hajótestet,
Legénység előre szaladt, helyrehozni, megdőlt egyensúlyhelyzetet.

A víz felszínén, két buboréksor száguldott a gőzös felé…
Szemét a gumipárnára szorítva az eredményt figyelé…
Remélte a torpedók betalálnak, nem mennek gőzös mellé…
***

- Odanézzenek! – üvöltött föl az amerikai hajó mérnök, sápadtan,
- Ott jönnek a torpedók, ezek a halál lovai! És lett ő bátortalan…
A gőzös, majdnem fölborult, ahogy gyorsan elfordulni akart,
De a sors úgy intézte, a két torpedó csak telibe akart!

A két torpedórobbanás hangjai nem korrodáltak,
A hajó mélyéből, súlyos dörrenések hallatszottak…
Széthasadó oldallemezek, fülsértőn csikorogtak.

Jobb oldalon a víz szökőkútként fölvágódott a magasba
És ott embereket sodort magával, vitte őket halálba.

A gépek elnémultak, a gépház-élet véget ért...
A Yucatan futása megtorpant, tovább már nem ért…
A gőzös igen gyorsan, szinte jobb oldalára dőlt,
Belsejéből előhömpölygő gőzzel telítődött.

Mindenki össze-vissza, ordítozott, félelmében remegett,
A hangzavarba asszony sikoly és gyereksírás keveredett.
Tömeggel a tisztek nem bírtak, fejetlenség, megveszekedett...

A főgépész Castaneda jelentette: - két találat érte a hajót,
Egy kazánházat robbantott, másikat is elmondom, azt, hogy volt, de nem jót!
Másik torpedó eltörte a hajógerincet, így az már nem bírja,
Bármelyik pillanatban összecsukódhat, hajónkból lesz két darabka…

A kapitány rendelkezett: - mindenki a fedélzetre és elhagyni a hajót,
A mentőcsónakoknál nőtt a zűrzavar, mindenki tudta… várták már a bakót.

A kártyacsapat megkapta a kapitánytól a parancsnoki motorost
És vízre szálltak! – Én emberekkel maradok, segítem a sok utazót…
A hajó rakterében fékezhetetlenül tombolt a tűz,
Látták, hogy ez, az első mentőcsónakot jó messzire űz…

Alig voltak ötven méterre a nagyon dőlt a hajótesttől,
Mikor hatalmas robbanás rázta meg a roncsot mindenestől…
A Yucatan-roncs mélyéből iszonyú tűzoszlop tört a magasba,
A lángok majd’ fölértek az égig, és majd beszakadt a dobhártya…

Koromfekete füstgomolyag mindent beborított,
Közben félelmetesen hangos morajlás hallatszott.
A hajó, ettől kettőbe, teljesen kettétört,
A robbanás mindenkit -élőt- halálba lökött.

A távolodó parancsnoki motorost hatalmas ütés érte,
Egy nagy, fém roncsdarab repült, utolérte, így elérte a vége…

A becsapódás ereje olyan erős volt, hogy az utasok
Magatehetetlenül, kábán estek deszkára... elalélók.
A kis, sérült jármű, lassan megtelt vízzel... halálba suhanók.

***
A kapitány a periszkópban látta, hogy Yucatan fölrobbant,
Majd kettészakadva, azonnal elsüllyedt. De, mi volt mi robbant?
Utasítást adott: - Föl emelkedni a felszínre!
Periszkópmélységből, rögtön fönt is voltak… ízibe.

A sűrített levegő sziszegve áramlott -víz meg ki- a tartályokba,
A hajótest, nekifeszülve a víztömegnek, emelkedett hullámra…
Sivítva futott körbe a toronytető ajtót záró kerék,
A súlyos acéllap fölcsapódott, kinyílt, működik... oly’ derék.

Von topp körülnézett, mindenhol holttestek voltak,
De, látszott, hogy ezek nem csak úgy a vízbe fúltak.
Most látta csak, hogy a hajón, utasok is voltak…

Utolsónak von Topp is leereszkedett az irányítótérbe,
A tenger beömlött a tartályokba, ez már hajó merülése…
A tatfedélzetre már futottak föl az első hullámok,
Majd az első részt nyalták -mint vulkán- a második hullámok.
Fokozatosan víz alá kerültek az antennát tartó bakok,
A fedélzeti ágyú, géppuskák, majd a középső lépcsősorok.
Végül toronytető vizesedett két periszkópjával
És végül a még kitolt rádiós rúdantennájával.

A támadó víz, még rövid ideig örvénylett,
Aztán a végtelen óceán, elcsöndesedett…

Heinrich von Topp kapitány, porosz katonatiszti családból származott,
Emberemlékezet óta, felmenői, mind ilyen hivatást választott.
Hallgatag, sőt csendes és fölöttébb zárkózott ember volt,
Még a zárt tengeralattjáróban is ily’ volt, kimódolt.
Számára minden parancs maga a törvény volt… úgy kell megcsinálni,
Mindet fenntartás nélkül, maradéktalanul kell végrehajtani…

Gondolatvilágát behatárolta szolgálati szabályzata,
Az otthon maradt családja feltétlen anyagi biztonsága,
Nem utolsó sorban a siker, elismerés utáni hajsza…
***

Ahol a veszély rémisztett,
Ottan halál leselkedett…
Ahol a veszély rémisztett.

Vecsés, 2017. október 8. – Kustra Ferenc József– Készült-John O’Kelly: „Farkasles az óceánon” c. háborús regénye ihletésével.

...

Látunk egy közeli háborút, majd fölütötte a fejét a -majdnem- világháborús világhelyzet…

(Bokorrímes)
Sok-sok gyerek van a nem messzi, szomszéd országban,
Ott élnek családjukkal a háború poklában...
Este, ha lefekvés van, nem bíznak már csak imádságban,
De tán' próbálnak hinni, a csillagok mintázatában...
*

(Senrjon trió)
Felnőttek bombáznak és
Ölnek szembe katonát, rendre...
És a gyerekek?

Gyerekek kérdezik, hogy
Mi a háború, hol van apu?
Háború vissza!

Család lakása ledőlt,
Óvóhelyen még vegetálnak!
És a gyerekek?
*

(HIQ trió)
Derű holt!
Kenyér keserű!
Gyerekek?

Fű nem él!
Sok madár halott!
Fák dőltek!

Jó Isten
Segítel nekünk?
Sok árva!
*

(Leoninus)
Gyerekek még semmit nem értenek! Háború fájdalmat ad léleknek!
A világ tele van árvával, őzveggyel, az apja meg élt szökéssel...
*

(Bokorrímes)
Istenem, zokogva kérlek, szóm zokon ne vedd,
Hiszen nem szállhatok én szembe, pörbe veled.
Kérdezem, hogy örömöd abban Néked lehet-e,
Hogy a szomszédban már minden árvákkal van tele?
*

(3 soros-zárttükrös duó)
Te, ki ott villámlasz fönt a hegy-kardok hegyén,
Emberszívbe költözz be, szeretet nem lévén...
Te, ki ott villámlasz fönt a hegy-kardok hegyén.

Az istennek, csak ott lehet a helye,
Embereknek, végzetesen elege...
Az istennek, csak ott lehet a helye.
*

(Bokorrímes)
Nőjön ki sok virág összes holtak sírjain,
Az élőnek ne légyen élte örökig kín...
Uram, háborút gyorsan parancsold vissza már!
Áldva nézzen föl rád a földi látóhatár...

Vecsés, 2023. június 17. – Kustra Ferenc József – írtam alloiostrofikus versformában: a világ, az emberiség -élő háborús- jelen történelmi helyzetéről. [Íródott Móra Ferenc azonos c. verse átirataként: 1916] Naponta látjuk TV híradóban a videókat is…

...

Az életről, versben és apevában írt a szerzőpáros…

Te nem érzed, amit én érzek, vagy tán' érezhetnék?
Hidegen, velem mindig, egyedül ezt éreztették.
Nem látod te azt, amit én látok az éjszakákban?
Szerelmet vizionálok magamnak, magányomban…

Egy
Esélyt
Kaptunk rég.
Hagytam kárba
Veszni. Harc nélkül.
*
Az én keblem érzése érted állt ki mindig,
És volt, hogy eljutottunk a szerelmes szintig.
A szívem, nem felejt el semmit, mert akkor megfakulna,
És csak vágyamat ölelném magamhoz lélek-vakulva.

Az
Élet
Értékes,
Későn vettük
Észre mennyit ér.
*
Az élet tengerén lehet haladni, nagyon kell evezni!
De szerelmi csalódások tengerében minek evezni?
Mondd, miért?
Mond, kiért?

Hát
Vigyázz,
Hogyan élsz,
Gyorsan elmúlik.
Nem lesz több esély.
*
Lehetnék pára, vagy esőcsepped, de a hópelyhed vagyok,
Magadról lesöpörtél, rám hoztad… jönnek pusztító fagyok.
Amíg Te nekem voltál, az én lelkemben nyár volt.
A szerelem a lelkemben nyári aratás volt.

Tedd,
Amit
Épp kívánsz,
Élj szabadon.
Boldog lehetsz még!
*
Aztán, csak úgy itt hagytál, el is mentél, régen nem vagy már.
Úgy csináltál, mint akinek a szárnya kinőtt, elszálltál.
Végtelen üresség a lelkemben, mi nekem, utánad maradt,
Közben én csak sirattalak, zokogtam, de az idő csak haladt.
Minden nap este, lefekvésem, a szerelmeddel, veled telik,
Reggel meg együtt ébredünk, de nappal bánatban bővelkedik.

Rám,
Figyelj!
Csak egyszer
Mondom neked.
Élj, szeress, míg élsz!
*
Nincs már… de mit ér egyébként is a csók, hogyha nem szeretsz?
Mit ér ölelés, ha elmentél, közelemben nem lehetsz?
Én egyedül álmodok,
Csak utánad vágyódok…

Nem
Bánod
Meg biztos.
Ígérem most.
Szeress mindvégig

Vecsés, 2015. február 2. - Szabadka, 2017. május 4. - Kustra Ferenc József- A verset én írtam, közé az apevákat, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. Az apevák összefoglaló címet kaptak: „Rövid az élet”.

...

Születtem, boldog gyermekkorba, de minek,
Ha így felnőttként, nem kellek senkinek.
Állítólag apám akart, anyám meg nem,
Lettem neki, úgy negyvenegy évesen.

Ifjonti hév bennem is bőven működött,
De ma már tudom, ettől voltam lökött.
Én is azt hittem, a legokosabb vagyok
És most a magam áldozata vagyok.

Az életem, utána én rontottam el,
Mint ifjonc tele voltam csökönyökkel.
Nem fogtam föl butaságból, mi jó tanács
És mi szembejövő gonoszság, a gáncs.

Bár hallgattam volna tanácsra, másokra,
Nem ifjonti, buta gondolatokra.
Én ma már persze, ennyi jó gondolattal,
Tudnám bizony, hogy mit kezdjek magammal.

Vecsés, 2002. október 6. – Kustra Ferenc József

...

Versben és senjúban…

Gránitból van, nagyon kemény a fekhelyetek.
Magamban idézem a szép emlékképeket.
Utamon néztem, hogy a sok, holt levél pereg,
Az árok partján a sok fa meg már didereg…
*
Kuporgás padon.
Düh és kétségbeesés…
Nincs hogyan tovább.
*
Monoton élet,
Lélek, meg csak sorvadó!
Gyötrő, vak remény.
*
Hervadó mosoly
Lelki mélyülés árka,
Elmúlás fátyol.
*
Hogy itt találkozunk ez ünnep, de enyém a bánat,
Közös múltunkon merengek… ébrednek, csitult vágyak.

Ma itt sokan, halottainkra emlékezünk.
Márvány sírjaiknál ülünk, és csak révedünk.

Én is meditálok, hogy milyen magányos is a jövendő,
Nem tudhatjuk, sorban ki lesz az elmenő, a következő,
Ki tudja, mit hoz még a hét szűk esztendő.... az eljövendő!

Tovább vivő erő nincs.
Testet vonszolni is kincs…
*
Sír gyertyafényben,
Vendégségben, sok rokon.
Ők hazamennek.
*
Sír gyertyafényben,
Vendégségben, sok rokon.
Ők hazamennek.
*
Sorsok sorsokba
Fonódva, élnek, halnak.
Temetés, eljő…
*
Koszorúk virágába beleheltem szeretetem,
Ide a sírodra neked, a krizantémot teszem.
Itt hagyom, hogy világítson a szeretet-mécsesem…

Lassacskán ballagok hazafelé, szél fújja már lépteim nyomát,
Érzem sikerült magamra teríteni emlékezés bársonyát...

Vecsés, 2014. október 12. - Kustra Ferenc József

...

Versben és senrjúban…

Űr és sivárság!
Lélekben üresség él.
Közöny omlása…
*
Hervadó virág,
Emlékeztet a létre.
Utódok jönnek…
*
Égnek a gyertyák,
Lángolnak… emlék múltból.
Magány kilátás.
*
Monoton élet,
Lélek, meg csak sorvadó!
Gyötrő, vak remény.
*
Ma odamegyek hozzátok, már elindultam,
Gránit sírotokhoz egyenest vezet utam.
Utamon, oly' vastag avarban jár a lábam…
*
Remény érzése
Fényt és meleget nem ad…
Hamu is kihűl.
*
Emlékvarázslat.
Gyertyafény árnyjátékok.
Szép lángpillangók!
*
Emlék nem halott,
Élőnek lelkét vájja.
Múlt, már rég elmúlt.
*
Temetőben a szent zaj, a levél zizegtető csend!
A gyertyák vinklibe állnak a sírodon… oszloprend.
Hideg szél csak fúj, miért kesereg?
Megjött az ősz, már mindent belepett.

Vecsés, 2014. október 10. - Kustra Ferenc József

...