Már a Hold is csak az udvarban, kertben pásztáz,
Szobám ablakán nem jő be, engem nem rámáz…
Ez nekem nagy-nagy hiány, a lelkemnek ádáz.

Ülök a kis asztalnál a papír lap üres, de a toll tentás,
Én már rónám a sok-sok sorokat… teát iszok, az jó mentás…
Hold! Éppen rólad akartam írni… Nekem a fényed, legendás.

No, de csendben összeszedem én magamat
Nézem a kertben a fényjáték-árnyakat…
Tenta lecseppen, így jelzi a vágyakat.

Ha nem jöttél be szobámba, megnézem a kerti árnyjátékodat.
Hold! Jól játssz nekem, az egy-szál közönségnek, pazar pantomimokat…
Nézem előadást… csepeg a tenta, a sok árny szinte riogat.

Kár, hogy egyedül vagyok, de én azért, neked, tapsolok!
Hold! Mestere vagy a szakmádnak, ámulva elalélok…
Írásban örökítem, hátha örülnek az olvasók…

Vecsés, 2016. január 3. – Kustra Ferenc József

...

Emberben bízni,
Nagyon rémes gondolat.
Kárát szenvedtem!
*
Bámulok. Csak úgy
Látom világot, hazug...
Mit hoz a jövő?
*
Az élet álom,
De oly’ mint egy rémálom;
Kéne ébrednem.
*
Érzelem völgybe
Tombol lelkem mélysége;
Mást nem érdekel.
*
Siker, mi kerget!
Utol nem ér, nem siet.
Csak megyek tovább….
*
Magam vagyok én
Kívül-belül fenomén;
Hiszik? Vagy csak én?
*
A csönd oly’ sűrű,
Hogy körbeölel, megfojt;
A lelkem sajog.
*
Életfa gyökér
Vagyok saját magamnak;
Locsolást kérek!
*
Kinek hatalma
Nincs, ne mondjon véleményt...
Sárba tapossák!
*
Ha én igazat
Mondok, jól megköveznek;
Így volt mindig is.
*
Szürke állomás
A következő megállom;
Vizet veszek fel.
*
Elbandukolok,
De nem tudom, hogy merre;
Gyere Te erre.

Vecsés, 2012. szeptember 10. – Kustra Ferenc József – íródott; senrjú csokorban.

...

A már öregedő és már bölcs pók,
Nem feszít hálót két nagy fa közé…
Ő két ág között él, de ő nem a kaszáspók
Okos döntés kell, hogy beférjen élet közé…

Az öregség vajh’ együtt jár-e az okossággal,
Vagy egybefullad-e a sok mondott hazugsággal?

Vecsés, 2017. május 23. – Kustra Ferenc József – íródott: filozofikus frappánsban

...

Hebegek-habogok, összehordok hetet-havat,
Egy azonban biztos, az élet nekem nagy falat.
Nincs levegőm, fuldoklom, tán’ a torkomon akad.
Nincs különbség… élet és halál egy tőről fakad.

Én már nem érzek semmit és már nem is érdekel,
Életem, mint lyukas kalyiba, mit a szél bélel.
Elszaladt a csikó is, de nem velem… előlem.
Itt maradtam gyalog… bármi történhet felőlem.

Elmerengek, kesergek, sírok és csak feszengek,
Sík pusztában fetrengek, a semmiben lebegek.
Tán’ jó lenne ez, ha illuzionista volnék,
Akkor tán’ nem a pokol bugyraiban tüzelnék.

Budapest, 2000. július 13. – Kustra Ferenc József

...

A természet tízmillió évek alatt alkotta
Mindazt, ami a Földön a nagy életet alkotja.
Az ember meg a főemlős, nem törődik semmivel,
Csak pusztítja környezetét és magát jószerivel.

Egy élőlény, tíz-húsz millió év alatt alakult,
Ember miatt meg száz év alatt sok el,- és kipusztult.
Ha, így halad ember, még száz év és megöli többit,
Háromszáz év: megöli magát, létrehozza; semmit.

Vecsés, 1999. március 15. - Kustra Ferenc József

...

Bűn az élet, mondják nekünk papok,
Én is tán’ hasonlókat papolok?
Nem, dehogy… nehogy ilyennek tűnjön,
Reális vagyok, ez minden bűnöm.

Sötét áradás töri át gátat,
Köveket, sőt életet is mállaszt.
Nemcsak a folyó, élet is ilyen,
Nagy gát kell, hogy ember boldog legyen.

A jó keresztény tízparancsolat,
Minden jóra, szépre utasítgat.
Igaz tényleg, be kéne tartani,
De akkor élet gátját elsöpri.

Azt mégsem lehet, hogy jó az ember,
Közben rossza előjönni nem mer.
A többiek ugyanis keményen,
Eltapossák, lehet véglegesen.

Az ember szép és jó, ez idea,
De helyes, hogy ez az élet vágya.
Micsoda balgaság és dőreség,
Várjuk… nem változik emberiség.

Budapest, 1998. január 8. – Kustra Ferenc József

...