Nem bírom már nélküled tovább,tudod hogy szeretlek és nélküled nem bírom sokáig a létezést! Minden percem csak a tiéd csak akkor lehetek boldog ha velem lennél! Találkozzunk kérlek már hiányzol nagyon hogy velem legyél ezt akarom! /így könyörögtem egy fiúnak akit még mai napig is szeretek, de már megbántam/

...

Valamit érzek, amit eddig még soha nem éreztem!
De ez csak azóta van amióta megismertelek!
Egy hónappal ezel?tt másképp visszanyúltam az élethez.
Te vagy az aki mellett megváltoztam, most már tudom mi a helyes, és mi nem.És ezért köszönettel tartozom neked.
Ha azt mondom hogy SZERETLEK!, Akkor az igazat mondom, és nem csak mondom, hanem úgy is érzem.
Amikor felkelek reggel, és látom hogy mellettem vagy, akkor szerencsés embernek érzem magam, mert egy ilyen megért?, türelmes embert tudhatok magam mellett.
És ha el kell menned, akkor Nagyon Hiányzol.
Tudnod kell, hogy rajtad kívül nincs senkim, és nem is kell senki!
Ilyen emberre vártam mint TE vagy!
TE nekem AJÁNDÉK vagy, Egy nagy ajándék az élett?l.
Nem akarlak elveszteni!!!
SZERETLEK!!
IMÁDLAK!!
ÉLETEM SZERELME!!

...

Mónika, sajnálom, ha egyszer is megbántottalak, sajnálom, ha nem azt kaptad mit vártál T?lem, sajnálom, hogy még mindig ?rülten Szeretlek, de azt nem, hogy Téged a sors által megismerhettelek.

Egy igazi Angyal, mi voltál Nékem, ki megmutattad, van még szívem, van miért Élnem. Az Angyalok nem tudnak ám, csak úgy, Valakit szeretni, mert tiszta az ? szívük, mivel képesek Mindenkit, egyszerre szeretni.

Hogyan is gondoltam, ó Én balga Szerelmes, hogy egy igazi Angyalba lehetek, vágyakozva Szerelmes. Angyali pillantásod, mi fájdalmasan hiányzik majd Nékem, de azt nem tudom, vaj lesz e, mi hiányzik bel?lem Néked.

Szeretnék bízni abban, hogy a Csodát, mi Velem megtörtént újra, Te is hidd, s éld is át majd egyszer, újra. Sajnálom, ha összezavartam, mit eddig Keresztnek hittél, mert ha Kereszted, hogy Szerelem nélkül kell élned, abban Te nagyon hittél.

Én nem tudok élni Nélküled, szükségem van Rád, mégis elereszt szívem, szállj hát szabadon, mert Én Angyalként gondolok Rád. Utolsó versem, mit Néked most adni készülök, Szerelmet már adtam, mit így most T?led elvenni készülök.

Szeress majd egyszer, Valakit, ?szintén, esztelen, mert egy Angyal akkor ragyog, ha szeretni tud szüntelen. S bár ?Gy?zelem? az Életed Értelme, eljön majd az id?, mikor egyedül maradsz az Életben.

Egyedül, Szerelem nélkül, ha éled majd az életed, jusson eszedbe, hogy Én lehettem volna Néked. Magányos lehet minden Angyal, mert szíve nem lehet Szerelmes, Jeges szíved az, miért megdobban szívem, hisz ?érte lettem, újra, Szerelmes.

Repülj hát el T?lem, szállj szabadon Angyalom, de arra kérlek, ne veszíts el Engem örökre, mert,

Én Szeretni foglak, Mindörökre.

...

Mónika, a vágy az, mi nem hagyja élni lelkemet, a fájdalom mi átjárja szívemet, mond, miért engedtél el engemet. Életünk oly rövid, mint hópihe az arcodon, Szerelmünk talán nem is létezett, csupán egy álom volt az ajkadon.

De nem álom volt az, hisz pillantásod máig csupa fájdalom, mert tudom, nem lehetsz enyém, -e kettétört világon. Mint harmatos pókháló, oly gyönge voltam, mint lepke szárnya oly védtelen, kérlek, adj esélyt még énnekem.

Kérlek, engedd, hogy Szeresselek, engedd közel a szívemet, de kérlek, soha de soha ne veszítsd el a lelkemet. Vigyázol rám, ez mi csavarja megsebzett szívemet, s nem a Szerelem az, mi átjárja szívedet.

A Bika, mi szenvedéllyel szeretni tudna szüntelen, most sebzett vadként verg?dik lelkeden. Skorpió, mi okozta fájdalmasan gyötr? tusáját, ám ahhoz gyenge volt, hogy végignézze halálát.

Gyenge volt, pedig er?s az Áros hatalma, a méhecskét mely vágyott reá, könnyedén eltaposta. Szerencsés az, ki szívb?l, ?szintén tud szeretni, de nagyobb hatalom ez annak, kiért tudnak így érezni.

De tudd, fájdalmas titkod, ha engeded sajátommá fogadom, s meg?rzöm azt örökre, mert

Szeretni foglak, Mindörökre.

...

...magáévá tesz a magányos,
kietlen álom, a hideg, üres
ágyon, ne a darabokra szaggató
napokra gondolj vissza, repülj?
repülj a nyárba , mikor
oly sok év után, kábultan,
értetlenül - szinte bután,
zuhantál egy kedves
randevúba...
ezer sugárral ünnepelt a nap,
de nem perzselt, nem égetett,
langyos, kedves szell? is érte
arcodat, meglobbantotta
ingedet...
nem tudtad mi ez, csak érezted,
valami nagyon furcsa jóság
bebugyolálja tested, nem is
értetted, nem tudtad, mire
véljed...
s a buja rengeteg kedves, sz?k
ösvényén átöleltél, majdnem
kettétörtem és megismételted
a csókot, a legels?t, mit én fogadtam
olyan meglepetten?
utóbb beszéltél róla, akkor
tudtad meg, tisztán, élesen,
hogy "én ?t szeretem, istenem,
mennyire szeretem!"...
ámultál, mint a kisgyerek,
mikor az angyal csenget,
karácsony este...
kitárul az ajtó, teljesen,
s káprázik a csillogó
csodától olyan édesen,
hogy eláll a szó...

öleltelek, illatodba mélyen
belefúrtam magam, hogy
legalább ezt el ne veszítsem,
istenem, már akkor hogy
tudta a szívem...
pedig te akkor még reméltél,
tervet készítettél, s valami
módon magadénak tudtál,
teljes biztonsággal
engemet...

aztán jöttek a kínkeservek,
félreértések és bánatok, mint
malomban megadón a búza,
?rl?dtem, lázadoztam, hittem,
nem adhatod fel ennyire könnyen,
s amiért feladod...
ma már elment t?lünk a nyár,
a szerelem még tombol és éget,
de nyomunkban egy sötét
kísértet, azt mormolva, mint
buddhista imája, egyhangún,
idegesít?, folytonos, csendes
zajjal, hogy ember, ezt feladtad,
gyenge lábon állsz az akarattal,
elfáradtál...
igen, belefáradtál, érzem, s nem
tudok tenni érted semmit, csak,
mint Magdolna, letörlöm véres
lelkedet, kiölelem bel?led a
napi rettenetet, mikor lehet,
s engeded...
illatod ma is varázsos, lényed
el?ttem tiszta, nincs titok, csak
tudom, hogy nélküled keserves,
veled lenni, állandóan, mégsem
akarok...
így a magányos álom el?tt, legalább
jelenjen meg az ösvény, hol csak
kétszer voltunk, csak a testünk
esküdött, nehéz teher akkor is,
ha nem mondatott ki szó...
szeretlek, mint egy beteg
gyereket, lesántult cicát,
mint a soha ? kedvesemet,
szívemben forró széndarabok
parázslanak némán, s ha nagyon
éget,vizet neki...
de fölparázslik újra, s apellálok
az úrra, vegyen el t?lem, mert
úgy szeretni vétek, hogy tudjuk
mindketten, mindkett?nket éget,
csak egy balga "nem lehet" az
akadály...
ha ember kett?sen él, bicsaklik
a lelke, fázik és csak egy csöpp
melegre vágyik, ölelésre, szóra,
mindenféle, csillámos csuda jóra,
de azt az ember csak attól az
egyt?l kaphatja meg...
átok már rajtunk
vágy, szerelem,
szabad szívvel,
szürkén és érdesen,
de biztos talajjal -

így kellene...

...

..talán nem, ezt te többé
Nem tudod meg soha.
Hullik a lombok aranya,
Várunk valamit és hálás
Minden porcikánk egy
Kevés melegért még...

Nos - ennyire hálás lettem
Volna, ha melegedbe kicsit
Beengedsz ? azokban az ?si
Id?kben, mikor még reménnyel
Kelt fel minden napom, hogy
Melegedet végre megkapom.

Már nem kérem és tudom, nem
Én vagyok a nagyobb vesztes - bár
Méricskélni oly szegényes lenne?
Az ember önnön melegét a másiktól
Megtagadni - nagyon balga, igen
Értelmetlen lenne - mégis de sokan
Megteszik, így tetted te is, aztán
Veszteséged - gondoltad te - az én
Fejemre hullt vissza...

Volt a fejemen dicsfény, szeretet és
Volt kemény töviskoszorú, meg bánat.
Volt minden, kerek életet éltem, egy
Nem volt - utánad soha nem hajtott
A bánat, elmúltál, jobban, mint kedves
Halottak, kikre oly szeretettel emlékezünk.
A semmi iszonyú - és ennél többet t?lem,
Esküszöm, nem lehet kicsikarni, de az évek
Tisztelete érintetlen bennem, mint egy
Virágokkal megrakott koporsó, légy új
Életedben elégedettebb- és most már
Ne feledd - tudod - a meleget...

...