Ó, csak írj és akkor
Nagyon, boldog vagyok.
Mert szívemet, lelkemet
Magadban hordozod.

Tudom, hogy gyötörlek
Buja szerelemmel.
És fájdalmat okozok
Fájdalmas szívemmel.

De isten meg hálálja
Hidd el majd neked.
Ha írsz nekem néha
Pársoros levelet.

És nekem bocsássa meg
Rettent? b?nömet.
Azt, hogy önz? módon
Vágyom szerelmedet.

...

Kis madarat fogtam, én a tenyeremben.
Öleltem csókoltam annyira szerettem.
Jöttek más madarak szárnyukkal repesve.
De csak ? érdekelt ott a tenyerembe.

Tudtam sok madár él, szerte a világon.
Én csak rá vigyáztam, hogy ? meg ne fázzon.
Aggódtam érte mindennap remegve.
És fogva tartottam itt a tenyerembe.

Azt hittem boldog, hogy mellettem élhet.
De sorsát tönkretettem talán szegénynek.
Mert ? szomorú volt, boldogtalan nagyon.
Hisz a madár léte az, hogy szárnyalhasson.

Ekkor kinyitottam végleg a tenyerem.
Hagytam, hogy repüljön szabadon fesztelen.
S mikor elrepült megnéztem a kezem.
Láttam, hogy sír könnyezik tenyerem.

De mégis boldog voltam, mélyen itt legbelül.
Mert láttam ? is boldog azért, hogy repül.
Mikor már fönt járt magasan az égbe.
Tenyerembe esett pici búcsú könnye.

Ezután bezártam végleg tenyeremet.
Hogy örökké ?rizzem azt a kis könnycseppet.
Mert emlékét itt hagyta mélyen a szívemben.
Nem lesz soha többé madár tenyeremben.

...

Isten veled, szerelmem tárgya, mely
magára vonta szemem sugarát,
édes tartása szép ruhát visel
s szép fegyverekkel ékíti ki magát.
Nincs szemsugár, mely szebb alakra szállt,
mint az enyém. Isten veled, merészség!
Nem ismernék jobbat, mint ezt a bájt,
ha nem tudnám szépséged annyi vétkét.

Isten veled, okos beszéd, amely
ill?, de mégis bölcs ereje szárnyal,
az ellenségre villámlik, ha kell,
de nyájas és szerény a jóbaráttal.
Isten veled, hang, hangsúly, vad varázzsal
gy?ztél le engem, fényes értelem,
és szavadért, mely zeng, mint víg madárdal,
halálosan epedve fáj szívem.

Isten veled-et mondok már kezének,
amelyet bízva érintett kezem,
tudtam, a tisztesség ellen se vétek,
ha kezemet kezébe helyezem.
Most ellenség lettél. A szerelem
kegyetlenségre váltotta hitét.
Isten veled, te kéz, már nem lelem
rajtad a h?ség s becsület jegyét.

Isten veled, régi "Isten veled".
Hányszor mondtam, nagy útra indulóban!
Isten veled, te h?ség, amelyet
ígértél és melynek hitét megóvtam.
Álnokság rejt?zött a régi szóban.
Titkos szándékát most már láthatom.
Isten veled, "Isten veled"", te szótlan,
az emléked is csupa fájdalom.

Isten veled, te szív - nekem mit adtál?
Te ültettél biztos halált szívembe,
megölte vak hite s örök szerelme
és többet írni er?m nem maradt már.

...

Van egy sziget mely itt van belül
itt érzem ahogy a szív rezdül
messze vagy nagyon messze
de szívem érzi közelségedet.
Amikor látlak úgy érzem itt vagy
pedig csak kép, a technika varázsa
hogy láthatsz, és hogy láthatlak
van egy sziget ezen itt vagy.
Minden nap várom hogy lássalak
hogy mondhassam
te vagy kit eddig vártam
van egy sziget és ez te vagy.
Várom a percet azt mikor jössz
hogy az eddigi álmok onnanntól közös
hogy érezzem azt amit eddig csak láttam
hogy megkapjam amire vágytam.
Te vagy a sziget az én szigetem
mikor beszélünk a szívem egyre hevesebben ver
mikor látlak csak arra vágyom
hogy itt légy és karom össze zárjon.
Te vagy a sziget az álmom szigete
szerelmes álmom gyönyör? ligete
várlak mert szeretlek
és veled szeretném boldoggá tenni e szigetet.

...

A mai napnak vége,
sétára indulok.

Hát útközben egy szépleány
épp arra jön gyalog.

Fehér kezénél fogva
erd?be vittem ott.

S az erd?ben a szépleány
keservesen zokog.

"Mi lelt, mi lelt te szépleány.
hogy könnyed hullatod?"

"Sz?zességemért sírok,
mert te most meglopopod."

Nem vagyok én gazember,
hát menni hagytam ott,

fehér kezénél fogva
kivezettem legott.

Hát kint az erd?szélen
a szépleány dalba fog.

"Mi lelt, mi lelt, te szépleány,
hogy így harsog dalod?"

"Nevetem a nagy melákot,
ki csóktalan hagyott."

"Hát menjünk vissza szépleány,
száz tallért is adok."

"Nem százért, ezerért se
leszek már én rabod.

Kezed között volt a madárka,
elszökni mért hagyod?

Kezed közt volt a szépleány,
csókoltad volna ott."

...

A kastély grádicsán,
a kastély grádicsán
oly szép lány lépeget le,
oly szép lány lépeget le...

Kér?je annyi van,
kér?je annyi van,
vaj' melyiket szeresse
vaj' melyiket szeresse?

Az egyik péklegény,
az egyik péklegény,
a másik gróf kegyeltje,
a másik gróf kegyeltje.


Egy kis csizmadiát,
egy kis csizmadiát,
ért végül a szerencse
ért végül a szerencse.

Varr is neki topánt,
varr is neki topánt,
finom holland selyembe,
finom holland selyembe.

S ahogy fölhúzza rá,
ahogy fölhúzza rá,
úgy kéri meg remegve,
úgy kéri meg remegve:

-Szépleány, akarod-e,
szépleány akarod-e,
hogy együtt feküdjünk le,
hogy együtt feküdjünk le?

Vár ránk egy szép nagy ágy,
vár ránk egy szép nagy ágy,
fehér gyolccsal bevetve,
fehér gyolccsal bevetve.

Az ágy négy oldalán,
az ágy négy oldalán,
négy zöld bokréta lenne,
négy zöld bokréta lenne.

És az ágy közepén,
és az ágy közepén,
mély folyó fut keresztbe,
mély folyó fut keresztbe.

A király ménese,
a kiály ménese,
mind itathatna benne,
mind itathatna benne.

S alhatnánk benne mi,
alhatnánk benne mi,
míg világ lesz örökre,
míg világ lesz örökre.

...