Istenem, hogy kellene megszabadulnom a generált reménytől, ez egy csaló!
Ő a megtestesült ellenségem, ámítóm, hitegetőm! Ő a porba sújtó…
Istenem, hogy kellene megszabadulnom a generált reménytől, ez egy csaló!
*
(Senrjon)
Már elmúlt hetven éve,
Hogy hithűn reménykedek! Minek?
Ő csak mosolyog…
*
(Bapeva)
Hazug
A remény,
De lesz ez még
Akár rosszabb is!
Fogadalmam mindig
Van! Óhajtom, végre már
Én járjak jól, idő eljött!
Ó, legalább egy gyertyafényt ha,
Mutatnál, de a pokolba lelöksz.
Jól kihasználod, szerető lelkemet...
*
Közel van már, így félek, hogy a szemfedőm sem tud megóvni tőled,
Mert nem fogsz elengedni, ilyen, vagy mint: hitegető ő felséged.
Hiába látod, hogy sok nagy könnycseppemet elpazarolom.
Hiába van, hogy a reményem marad, de közben elsírom…
*
(Apeva)
A
Remény,
Maga csőd!
Örök Uram
És parancsolóm!
*
(10 szavas duó)
Szívem esdik, remegve sokszor szárnyal,
De mindig lemaradok egy árnnyal…

Sokszor fölsejlik, hogy na, most!
De lemaradok… mondom az átkozóst.

Vecsés, 2021. március 18. – Kustra Ferenc József– íródott: Alloiostrofikus versformában

...

A halál már, a lépcsőkön lefelé jön, szinte érzem…
Bármit tesz is azonban, nekem ő még biz' nem a fékem.
Mi ketten majd valódi, nagy nászt ülünk de, majd, ha megérem!
Ő lesz, aki kiüti a dugómat és így már lesz lékem?

Megpályáztam, aspiránsa vagyok a hátralévő létnek,
Még küzdők inkább, tudom, a segéd-kaszások engem félnek…
Hallottam is már róluk, hogy majd, nagy kasza-fenést ígérnek.

Már öreg vagyok, de döntöttem, még húzom a jó nagy igát,
Viszont, már tán' nem én fogom eltüntetni az élet mocskát…
Inkább, esténként megsimogatom a doromboló macskát.

Várj még... előttem az élet, csak győzködőm magamat,
Leélem, ami még van, bár már nem lelek aranyat…
Még van időm... bejárom a saját útvonalakat.

Vecsés, 2016. március 8. - Kustra Ferenc József

...

1942 telén…

Nagy pelyhekben
Hull az első. Nyirkos sár.
Nap elolvasztja.
*
Hó bolyhok fákon,
Mélybe hulló ősvények.
Szél, nyirkot áraszt.
*
Hitvány az idő,
Havas eső, hózápor.
Lefagyás veszély.
*
Ködbe feszülő
A tél. Zuhanó pihék.
Fent mereng a Nap.
*
Hűvös-gonosz szél.
Esőcseppek, ősvényen.
Víz, földön megfagy.
*
Szél, bőszen zenél,
Nyers hangjai szúróak.
Szél… hideg kabát!
*
Első fagynyomok,
Fenyőknek sűrűjében.
Hideg hajnalok.
*
Hideg dalocska,
Szakadékba hallatszik.
Fázó állatok.
*
Tölgyerdő, ködben
Kezdi a didergését.
Nagyon soká tart!
*
Erdőben sok a
Tapasztalt fa-emberke.
Kopaszak ágak.
*
Üvöltő vad szél,
Sziklahasadékokban.
Félelmesítő.
*
Lombtalan fejű
Fák felett a szél sem jár.
Álló, hideg tömb.
*
Sombokrok fagyos
Hálóján szarvas fut át.
Fanyar, megfagyott.
*
Kemény tél lehet,
Ha a som bő termést hoz.
Som csak tarkállik.
*
Hófelhő-torony
Sötéten emelkedik.
Baljós előjel.
*
Széllel és jéggel
Fagyasztó havas erdők.
Titokrejtő hegy.
*
Fehérek biz’ a fák
Nincs világ, hol a világ?
Lét, maga szürke.
*
Sötét éjszaka.
Lombtalan fa, kóró ág.
Nagy a fehérség.
*
Csend előfordul.
Félelmetesebb zajnál.
Viharszél surrog.
*
Sátorlap kunyhó
Fehér, dérbevonattal…
Kacaj, nem hallik.
*
Sátorlap alatt
Még nyűtt lóca sincs. Jégpad.
Zord, hideg magány.
*
Dühöngő szelek,
Mindent beterítő hó.
Felhőfolyamok.
*
Hófehér a tél.
Erdők, hideg-szárazak.
Mindenből jég lett!
*
Színek megfagytak,
Felhők eljegesedtek.
Megdermedt világ.
*
Hideg, hegyi szél,
Átkozott krimi jálja.
Nagyon erős fagy.
*
Deres mindenség,
Jég borította ősvény.
Jeges sziklapad.
*
Jégszerű, kemény,
Összeállt hó utakon.
Megcsúszás veszély!
*
Levegő ködös,
Mindent belep zúzmara.
Teljes a szélcsend.
*
Rideggé válik,
Kopasz lesz az egész táj.
Víznek fagyveszély.
*
Farkasordító
Hidegben esik a hó.
Fehér táj-lepel.
*
Tél csendvilága,
Dermesztőn hideg, jeges.
Hóban vetett ágy!
*
Fagyos hópihék
Hozzák hideg változást.
Egyujjas kesztyű.
*
A viharos szél,
Jégcsap orgonán játszik.
Jéghideg dallam.
*
A hótakaró
Élőt, élettelent fed.
Andalító csönd…
*
Fehér látványa,
Szemvakítóan mesés.
Hószemüveg nincs.
*
Ébredő hajnal,
Sok-sok hóakadályt lát.
Hó, derékig ér…
*
Hóval fedett hegy.
Köd borította fennsík.
Lavina csusszan.
*
Jégbe borultak
Sok hó alatt, bokrok, fák.
Kristálytakaró.
*
Összesereglés
Fennsíki vadludaknak.
Hóban élelem.
*
Mátyásmadarak
Kiáltanak, nem fáznak.
Hidegtűrőek.
*
Hópihe roham,
Föld fehér takarót kap.
Hógolyó verseny.
*
Hópehely attak.
Szél kavarta hóvihar.
Lavina veszély.
*
Fehér takaró.
Síkság, végig szikrázik.
Hóvakság veszély.
*
Meredek utak,
Szédítő szikla-szélen.
Havas és csúszós.
*
Utakon menni,
Nagy hótorlaszok között.
Fagy és jeges hó!
*
Kőrisfa erdő
Csikorgó, hegyi fagyban.
Jéghideg reggel.
*
A fenyves fölött
Fölkúszott a Hold. Hó-fény.
Hóban árnyjáték.
*
Január násza,
Kopasz fákkal karöltve.
Hó fátyol… szépség!
*
Homály takarja
Fényes csillag sereget.
Láthatatlan fény.
*
Vastag hóesés,
Hó-híd is kialakul.
Hideg összeköt.
*
Szél, hó szemcséket,
Szürke hófelhőket fútt!
Nedves hózápor.
*
Szakadatlanul,
Erővel tomboló hó.
Ősvényt betemet.
*
Tiszta egű éj,
Hófödte fedezékek.
Nyomorgó élet.
*
Égető a fagy.
Átfúj mindent… jeges szél.
Erőfeszítés.
*
Éj, mély és vastag,
Hideg, húst lemarkoló!
Mindenhol jégcsap.
*
Jégkéreg kemény,
Ágak, bolyhos csuklyában.
Fényességesek.
*
Minden időknek
Legkegyetlenebb tele.
Rekord a Krímben.
*
A Nap, borzasan
Remeg a hegyek fölött.
Jég! Havas síkság..
*
Hold, fényesedve,
Havas hegyekre világít.
Baljós árnyjáték.
*
A hajnali fagy
Jégvastagítóan tart.
Felette, ködfolt.
*
Hajnal. Hóvihar.
Elemek tombolása.
Test szinte jeges.
*
Kegyetlen fagy.
Kétszáz éves tölgy reccsen!
Mínusz harminc fok.
*
Hirtelen vihar.
Égbe forgó hó tornyok.
Támadás lanyhul.
*
Védett erdőkben
Februári viharok.
Nincs hátra sasszé.
*
Három napos szél.
Vihar, mint Himaláján.
Sérülés, fagyás.
*
Ég, teljesen vak,
Rég nincs csillagragyogás.
Hóesés könnyed.
*
Szétoszló felhők,
Vakítóan fehér hegyek.
Repülő sem jár.
*
Tág térségeken,
Vak botorkálás. Porhó.
Hirtelen szűnik.
*
Régi, erdei
Út bokrokkal. Olvadás.
Szürkés víz folyik.
*
Erdő melegszik.
Fenyvesekbe, olvadt hó.
Fekete földsáv.
*
Szédítő sziklák,
Öreg erdők rügyeznek.
Bő hegyi folyók.
*
Előbujt a nap,
Űzte reggeli ködöt.
Jégcsapolvadás.
*
Holdtányér kitört
Felhőből, tisztásra néz.
Még fagyos a szél.
*
Márciusi szél,
Délről, felhőket kerget.
Eső, hó vegyes.
*
Fekete színnel
Átitatott felhők úsznak.
Zivatar könnyek.
*
Április. Hó nincs,
Elolvadt hegyekben is.
Kiadós esők.
*
Húsz öles fenyők
Magas hegyek díszei.
Lent füves mezők.
*
Vizes pára ül
Fűvön, fán, szakadékban.
Lesz még napsütés…

Vecsés, 2016. január 20. – Kustra Ferenc József- Ilja Vergaszov: „Történetek a Krímből” c. dokumentumregénye alapján… eredeti Basho féle haiku-stílusban írva.

...

Életem van, de az, saját kriptába van zárva,
Az életem, a sorsom, mind a létem kriptája.
Nem vagyok egyedül, itt vannak az ősök,
Ők a hálótársak, mind, az elment hősök.

A mi kriptánk a mi nagy temetőnk ékköve,
Sokszor elmegy mellettünk, emberek közönye.
Van ősöm, ki már csak hiányos csontváz,
És van, kin még a bőr a csonton mintáz.

Néha esténként kiszállok a nehéz tető alól,
Fehér lepelben keresem a kerítést… valahol.
Főleg a ködben jó, úgysem… nem látok semmit,
A sírok fölött suhanva… nem bántok senkit.

Innen nincs kiút, oly’ nagyon nehéz a fedő,
Várom én, hogy a szabadító egyszer eljő.
Innen más szabadító nem lehet, csak a Teremtő,
De itt a halál az úr, ide nem jár a Teremtő…

Vecsés, 2012. május 21. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

Vad holdfény vágtat át a rónán,
Kevés, ki erre megy ez órán.
Kevés, ki veszi erre a merszet,
Legjobb, ha visz magával sereget.

A magányos vajon mit kereshet,
Miért nem visz magával sereget?
Biztos erre van valami dolga,
Nagy a mersze és/vagy bátorsága.

Nemcsak mersz kell, de sok szerencse is.
Cél; nemcsak menni, de találni is.
Ilyen az élet, mint egy nagy róna,
Vad holdfényben látunk képet róla.

Vecsés, 1998. július 30. - Kustra Ferenc József

...

(3 soros-zárttükrös)
Mártsuk azt a jól hegyezett lúdtollat a kalamárisba,
Szinte puhán, halkan koppan, mert nincs is benne semmi tinta…
Mártsuk azt a jól hegyezett lúdtollat a kalamárisba.
*
(bokorrímes)
Mártsuk be a kalamárisba nagyon óvva -metszett- lúdtollat
Kétes jövő tintájába... írjuk az életszagú sorokat…
Hol van a gondolat, van-e valahol -ötletes- ég csak egypárleledző gondolat…
Mi egy lelket kivallat… Fehérlik a papír, tükrözi, poéta mit is írogat.
*
(Leoninus)
Talán én is embernek számítok, attól, hogy művészi verseket írok.
Hangnemem megjelenik a lélek falán, megy tovább az én szívem falán…
Poétaként írok, tisztelettel, az olvasó iránti szeretettel.

A múlt a történelem, ezt már tudjuk.
A jelen nincsen is, már ezt is tudjuk.
A jövő nagy rejtély, mi lesz, nem tudjuk.

Vecsés, 2015. március 2. - Kustra Ferenc József

...