Ájultan és káprázón néztelek,
Arany, valóság, kóborlás, itthon
S láttam mindent,
Mit?l borongtam s bolondultam titkon.
És ha szivemet százszor döngetem,
Rosszul dobog tovább is ez az állat
S csak a szemeim becsületesek,
Jók és biztosak,
Végigsimítják édes testedet
És azután havasan megmarad,
Havasan, csillogón, de melegen
A vállad, a vállad.

Minden szavad, ígérésed hazug
S háborító, dacos, nagy meztelenséged
?rjít, lázít,
Dühít s meggy?z, megtör, aláz, csókoltat,
Jaj, szégyenlem, nagyon szeretlek Téged
S a vállad, a vállad.

Ájultan és gyönyör?n néztelek
És ostobául mindig szebbnek látlak:
Láttam mindent
S mindenestül buta-nagyon kivánlak.
És ha százszor lesz világ a világ
S ha ajtómnál asszonyok százan állnak,
Bársonyos síma tested megmarad
Nekem s csak nekem,
Mert imádom mindenekfölött
Bárkámnak fehér Ararátjait,
A vállad, a vállad

...

Hogy tévedtem utat-vesztve,
Mégse bánom:
Hátha jövök nagyon gyorsan
S Te még nem vagy, nem talállak?

Vörös hennás ujjaiddal
Nem intettél:
Azt akartad, érkezzek meg,
Mikor már ölelni-kész vagy.

Ha jó szót szólsz, kicsúfollak
S hogyha bántasz,
Megcsókolom a lelkednek
Minden kicsi porcikáját.

Ajkad tele megvetéssel
S jó csókolni:
Lecsókolom kósza vágyad
S magam is az ajkaidról.

Áldom, hogy vagy s hogy Végzet vagy,
Azt is áldom,
Nem tudom, hogy tudsz jó lenni
S ha csak rossz vagy, így szeretlek.

Holnap talán szöksz riadva
S meggyalázva
Hagyod el h?, öreg párod
És holnap is így szeretlek.

...

Oh, lyányok észre nem vett csapatja,
Kihagyott asszonyok,
Meg nem vásárolt drága hetérák,
Óh, minden rend? némberek tömegje,
De nagyon szomoru vagyok,
De nagyon szerelmes.
Mások gy?rölték nyoszolyátokat,
Mások pecsételték le szájatok
S boldog igát
Testetekre mások er?szakoltak,
Mások, mások, nem én.

Óh, induló n?k,
Szerelmetes gyanakvók,
Rövid szoknyákban s iskolás könyvekkel,
Kik megálmodjátok
Gyönyör?ségét a szabadulásnak,
A Mindennek, Egynek és Egyetlennek
S kik itt n?ttök vén szemem el?tt
Adó, nagy n?kké,
Kik csak tévedésb?l lehettek enyéim,
Mert n?nek az ifjú férfiak is
S aki kóstol belétek,
Mások, mások, nem én.

Óh, nagyszer? Szerelem,
Minden n?nek szerelme,
Borzasztó Lehetetlen,
Bolond álom-beszéd,
N?, minden n?:
Szemem s derekam fázik,
Ha rátok gondolok
S kis uccákon párosan
Járnak a szerelmesek:
Egy n?vel minden betelik
S az okos hímek olyan boldogak,
Mások, mások, nem én.

...

Most ölelne meg valaki,
Most jönne az igaz asszony,
Ki csak egy kicsit öleljen,
De nagyon marasszon.

Most ölelne meg valaki,
Lehetne tiszta leányzó,
Hogy ömlene telt keblére
Az édes, a lágy szó.

Most ölelne meg valaki,
Valaki, hogy emlékezzem:
Sohse öleltek még némbert
Vissza szebben.

Most ölelne meg valaki,
Mikor futni kéne futva,
Mikor: ébredek-e holnap,
Isten tudja.

Most ölelne meg valaki,
Szép n?stény, könnyes és szánó:
B?nbánó és dalos némber,
Víg b?nbánó.

...

Valaki, valaki most emleget,
Mert nagyon könnyez? vagyok
S el?ttem párisi utca-ormok
Hasogatják az eget,
Szelíd kárpitját a nagy égnek.
Vidám legények
Jönnek dalolva
Sötét utcáknak mélyir?l.
Gondolkozom: kir?l, mir?l,
Mikor, mindegy.
Valaki, valaki most emleget...
Merre megyek,
Van-e út az utca-mélyt?l
Föl a hasogatott égnek?
Még sokáig kisér az ének
S én botorkálok tovább,
Keresem, aki emleget,
Keresem lelkemben azt,
Akiért érdemes volna
Így élni búsan és loholva
Sötét utcákról nézve az eget.
Valaki, valaki most emleget,
Valaki szán,
Valaki szánja
Azt, ki Páris sötét utcáira
Dobva nézi, kivánja
Az eget
S akit megríkat az az ének,
Melyet dalolnak
Éjszakában vidáman vesz?
Rongyos, de társas legények.
Valaki, valaki most emleget,
Mert nagyon könnyez? vagyok
S el?ttem párisi utca-ormok
Hasogatják az eget.

...

Hiába hideg a Hold. Egyszer
A mi óránk ütött
S szent láz verte az éjszakát,
Melybe két, szép, nyomorult embert
Terelt be a véletlen Id?,
A sokféle Id?nek eggye,
Irgalmas, bolond, dús Id?,
Mely asszonyommal összehajtott
S melynek azóta nincs mulása.

Ég? sebek az Égen s fázva
Suhog itt a földön a palást,
Suhog utánunk a palást,
Szomoruságunk hosszu palástja,
Éjszínü, királyi mezünk,
Pirosló, bús szerelem-sujtással,
De elöl meztelen csillogunk,
De szabad mellünk kivilágol.

Nincs már Közel és nincs már Távol.
Régi asszony s régi legénye
Úgy suhanunk, úgy simulunk,
Úgy hull reánk a h?s Holdnak fénye,
Úgy borulunk, úgy remegünk
Egymásba, mintha soha-soha
Kett? nem lettünk volna ketten.

Mindig ezt az asszonyt szerettem,
Szájában és szívében voltam
S ? volt a szám s az én szivem,
Mikor ittasan kóboroltam,
Kárhozottan a váradi éjben,
Mikor már eltemettem a trónom,
Pórrá paskolt a suta Sors
És voltam a senkibbnél senkibb.

S akkor volt, amikor ? ment itt,
Hozzám-hajtott, édes némberem
S akkor volt, amikor nagy-ámulva
Tárta ki karját két szakadt
Egy-ember és megint egy lett újra.
És nem is volt ez szerelem,
Csak visszaforrás újra itt,
E választó, bitang id?ben.

Kósza id?ben, kósza n?ben
Láttok azóta, ha akartok.
Egy-bennünket cibálva tép
Az egy utcáju Id?, e zsarnok.
Hiába, az asszonyom meg?szül,
Hiába, hogy én megkopok,
Hozzánk jártok még irigyelni.

Csillagunk a hideg Hold. Lelni
Se lehet csillagot hidegebbet,
De bennünk ?sz hajak, csorba dalok
Szeretnek és forrva szeretnek.
Senki sem érti, mert sohse volt ez
S szomoru palástunk elnyulva kacag,
De meztelen el?nk csillogva az éjben
Eggyen, nagyon, új és új ájulással,
Eggyen, nagyon, örökre összetapad.

...