(Bokorrímes)
Amilyen az ember, én is olyan vagyok.
Most még tél van, de a tavasz-szóra vágyok…
Hmm… igen az embert elárulják az álmok.
*
(Haiku)
Kikelet dereng,
Remény-fény újul… hajnal.
Csendes eső hull.
*
Virágtól ékes
Réten száguld az új szél.
Fodros felhőzet.
*
Virágos, tarka
Rét, ligettől bezárva.
Bogárzümmögés.
*
Majd figyelem én, hogy jön a tavasz, és legyen itt hosszant
És ha, már itt lesz a kikelet, lehet, semmi sem bosszant…
Ez a gondolatom is… hosszú várakozásban fogant.
*
(Senrjú)
Felhő, tele van
Nagyon, esőcseppekkel.
Az élet vize.
*
Szél, az új dallam
Hordozója… nyekereg.
Lanyhult levegő.
*
Friss szél érkezik,
Megújhodás szagával.
Liget is újul.
*
Huh… várom, hogy halljam a heves fűserkedés neszezését,
Jó lesz egyben látni a sok rügy, növekvő kiserkedését…
Tavasz! Várom, hogy gyere, mutasd meg a jó; kiterjedését.

Vecsés, 2018. január 11. – Kustra Ferenc József – Készült: Alloiostrofikus versformában.

...

A jövőm, terítéken van a boncasztalon,
De valóság nincs… sejtéseimet, már unom.

Sűrű könnyem és a vastag köd azonos,
Nem látok át rajta, sőt, még a könnyem sós!

Kissé fúj a szél, a falevelek belezúgnak a fülembe,
Kis zúgással, nagyon-nagy mondanivalót dalolnak… lelkembe.

Vecsés, 2012. augusztus 21. - Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként

...

Kinézek az ablakon, ez gyönyörű az ősz,
Megyek udvarra, látom, jó idő elidőz.
Felhő az égen? Egy sem száll fenn a magasban,
Csak a nap süt hétágra, élvezem magamban.

Mai napon is szép vénasszonyok nyara van,
Férfiként is örülök neki, mert amolyan
Kellemes nyárutó, amit jól átélek,
Levetem ingem is, így jobban átérzek.

Ma talán nincs is ború csak igazi derű,
Lelkemet ez úgy áthatja, mint a hegedű
Szereplését a szép, nagy gálán… szépen szól
Hallom hangját, biztat… mesél boldogságról.

Nagyszerű nap! A kutyáknak is nagyon tetszik,
Süttetik hasukat, rájuk… béke telepszik.
Sok szép, még zöld növényt látok és békés kutyákat,
Idilli az egész, szeretem az ilyen mákat.

Látok bogarakat, csak úgy… merre futnak?
Húzzák maguk után a nagy potrohukat.
Lilaakác terpeszkedik, már várja telet,
Ha volna szél, susogná: lesz még itt kikelet.

Nekem most csak e gyönyörű nap a fontos,
Lelkemet frissíti, mi oly dimbes-dombos.
Most béke uralkodik lelkem zugaiban…
Óh, napsütés add még… ne csak az álmaimban!

Vecsés, 2011. október 1. - Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...

Szegény embert ág is húzza.
No, de ennyire?
Csak csúszok-, csúszok lefele.
No, de ennyire?
Nincsen kocsim, nincs lakásom.
No, de ennyire?
Család se nagyon támogat.
No, de ennyire?
Csalódtam benned barátom.
No, de ennyire?
Nem nyertem a választáson.
No, de ennyire?
A siker meg csak kerülget.
No, de ennyire?
Persze igaz, hibás vagyok.
No, de ennyire?
Ennek ellenére bízok.
No, de ennyire?
Jobbra fordul a sorsom!
No, de mikorra?

Vecsés, 1998. október 20. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...

Reggel, rögvest hiányzol Csinszka!
Ó, ha együtt lehetnénk még ma.
Simogatnám kezed,
Majd elvenném eszed…
De, nem vagy! Kereslek, hol vagy ma?

Nagyon fáj, hogy nem vagyok veled,
Meg az is, hogy nem fogom… kezed.
Reggel, már kereslek,
Egész nap szeretlek…
Boldogságban úszhatnék veled.

Szeretetem úgy kifejezném,
De, ha nem vagy, hogyan tehetném?
Reggel én felkelek,
Este én lefekszek.
Magányos vagyok, légy már enyém…

Vecsés, 2021. március 20. – Kustra Ferenc József – íródott; romantikus LIMERIK csokorban.

...

Reggel van, pihent vagyok, lehet, hogy el is megyek a napba…
Reggeli, öltözködök, más nincs, indulok… bízok a papba.

Felnézek, fehér-fodros, vagy szürke felhőt nem látok,
Azt meg nem vállalmom, míg jönnek, csak fél lábon álok.

Csodaszép az elterülő égbolt, végtelen kékségébe,
Földre vetül ez a szépség… út a végtelen mindenségbe.

Lengén, nyárin öltözve megyek, hogy beszívjam a napsugarakat,
Korán indultam, hűvösben rövidnadrág, nem védi lábszárakat…

Én csak vakon megyek, szembe vele… belemegyek bele, fénybe,
Átélem, mit őseink, több ezer éve, Aton szellemébe.

Ez most egy nagy felüdülés, csak megyek előre a fénybe…
Átölel, körül ölel… Hagyom, felrepít a mindenségbe.
Aton szelleme él és uralkodik rajtam,
Vezet, utat mutat, fénybe vezeti utam.

Egyedül megyek a mindenségbe, fény vezet az utamon,
Benne megyek, vele haladok, nem gondolkozok múltamon.
A fény, látom, nagyon erőlködik is, nap már erőteljesen tűz,
Sugarai belém hatolnak, magáévá tesz, minket összefűz.

Már majdnem felemelkedtem, de még éreztem, hogy felrepülők!
Később arra aléltam, hogy kérdezgetnek, míg a földön ülök.
Felnéztem, láttam arcokat és megjelentek felhő kezdemények…
Mesélték, mint bolond sétáltam, autó elütött… fejlemények...

Vecsés, 2015. június 25. – Kustra Ferenc József

...