Emlékszik az arany napokra,
Ugy-e, emlékszik, édesem?
A lugas árnya enyhén fedett be
S ott üldögéltünk kettesen
Irtózatos szerelmesen.

Szerelemr?l suttogott minden,
Csiripoltak a verebek,
És mi nem mondottunk egymásnak
Sablonon kívül egyebet -
Mért voltunk olyan gyerekek?

A mama is megnézett néha,
Nyugodtan ment ismét odább:
»Hadd játsszanak szegény gyerekek,
Játéknál nem mennek tovább,
Hisz' ?k még olyan ostobák.«

És mi csak ültünk, üldögéltünk
Traccsolva sok mihaszna szót,
Pedig szerettünk volna szólni
Egymásnak szépet, lángolót
De - mersze egyiknek se vót.

No, aztán, ha egyedül voltunk,
Volt elég önvád s gyötrelem.
Majd szétvetett bennünket olykor
A sok hevít? érzelem,
Ugy-e, hogy így volt, édesem?

A multkor aztán nagy sokára
Ismét találkoztam veled,
Azaz magával. Hosszú ruhát
Öltött azóta már kegyed,
Nem kurta szoknyás kisgyerek.

Alig vártunk az együtt-létre,
Sóhajtoztunk a mult felett,
Elmondtuk, amit elhallgattunk
Nem oly régen, mint gyermekek,
Vágván ábrándos képeket...

De mikor aztán úgy magunkban
Gondolkoztunk az eseten,
Rájöttünk, hogy bizony a multból
Kin?ttünk szépen, csendesen
Maga is, én is, kedvesem...

Maga egy dandyt kívánt látni,
Ki úgy szórja a bókokat,
S talált egy száraz ifju embert,
Aki tanult ugyan sokat,
De - nem mulattat lányokat.

Én a régi lányért epedtem,
Ki szende volt és angyali,
Nem bomlott az egyenruháért,
Szerelmet nem mert vallani,
De maga - nem a hajdani.

Emlékszik e históriára
És nem mereng el e felett?
Nem mondja, mint én - könnyes szemmel,
Hogy: Boldogok a gyerekek,
Mert tudják, mi a szeretet!

...

Gondoltam: drága, kicsi társam,
Próbáljunk mégis megmaradni
Ebben a gyilkos, vad dulásban.

Mikor mindenek vesznek, t?nnek,
Tarts meg tegnapnak, tanuságnak,
Tarts meg csodának avagy b?nnek.

Mikor mindenek futnak, hullnak,
Gondoltam: drága, kicsi társam
Tarts meg engem igér? Multnak.

Tarts meg engem, míg szögek vernek,
Véres szívemmel, megbénultan,
Mégis csak tegnapi embernek.

Karolsz még, drága, kicsi társam?
Jaj nekem, jaj, ezerszer is jaj,
Ebben a véres ájulásban.

De ha megyek, sorsom te vedd el,
Kinek az orkán oda-adta,
A te t?r?, igaz kezeddel.

...

Őszül? erd?k rettegése,
Gyásza van a szívemben, Mylitta,
És szépsége és elszántsága,
Legdúsabb színeit most virítja
A Szerelem, az igazi,
Oly szomszédos a komor Halállal.

Nyarat lelkem már nem is fájlal,
Száz szin?, pazar, szomoru kedve
Szórja sugarát kifogytáig
Őszt-borongató, sz?ke fejedre,
A te macskás, ifjú fejed
Lelkemb?l vert új koronájára.

Az Ősz nap-órája megállva
Figyeli szánk gyáva közeledtét,
Néha a köd hó-szagot érzet,
Agyaink színes avarra vetvék
S ?szi erd?kb?l kidalol
Szerelmünk gyász-hit?-rettegése.

...

Holnap elküldöm, vagy holnap belehalok.

Együgy?, éhes, kis, pesti leány,
De els? és legszebb, mid?n kigyúl
Lelkemnek asszony-olajos mécsese
És egyszerre ?zöm és hivom:
Coki, gyere, te szent, te imádságos,
Senki és semmi, Budapest leánya,
Te, árvetette és partonmaradt,
Különös lénye az Ördögnek,
Ki miatt néha-néha újból
Már zsoltárosan megint Istent hiszek.
Csak a tied még az a napom is,
Amit hetyke, kis tested megtagad
S elbúsulok én szörnyü sorsomon:
Hát annyi asszony-lutri után
Ez lett az én f?nyereményem?
Kell és nem kell, de poklosan tudom,
Hogy van s gyönyörködik kinomban,
Mint szivárvány a jégverés után.
Hasonlítom a többiekhez
És szánva-szánom vén-magamat,
Ki sorsát érte, de ilyen sorsot.
Minden n?t benne szeretgetek
S egy kicsi-kicsi n?i érdem
Sincs talán benne, avagy benne van
Minden n? az életben és világban:
Együgy?, éhes, kis, pesti leány.

Holnap elküldöm, vagy belehalok.

...

Kislyányom, elaludt Szulamit,
Friss cs?rödet add ide most már,
Pompás, drága, kicsi tiglicem,
Álljunk meg már a Bizonyosnál.
Csönd, jaj, vigyázat,
Add ide, édes, kicsi lyányom,
A szádat.

Hogy tegnap még úgy járék vala
Körülötted, mint öreg bátyád,
Nem baj: hiszen asszonnyá teszen
Egy perc, melyben tested kivánják.
Csönd, jaj, vigyázat,
Add ide, édes, kicsi lyányom,
A szádat.

Asszonyosodó, szent kedvedet
Fizetem nagy megifjodással
S be jó volna, hogyha Szulamit
Épp most álmodnék dúsat mással.
Csönd, jaj, vigyázat,
Add ide édes, kicsi lyányom,
A szádat.

...

Ki ott állott az útban,
Ellökni mindig tudtam
S ha az útfélre verlek,
Szép arcodat emeld föl,
Nézz reám, ríjj és nevess:
Túlságosan kedvellek.

Ha megszidlak levélben
Vagy pimasz fütyölésben;
Vagy ha másnak kinállak,
Hozd szívemhez a szíved
És sirass, mert hazudok:
Túlságosan kivánlak.

Ha hallod durva átkom,
Halld ki, hogy szánva bánom
Mindet, mi ért, a bántást
S mégis máglyára vetlek:
Szégyenlem, hogy sorsommal
Csip?d ringása bánik:
Túlságosan szeretlek.

S a napok mulnak-mulnak
S beteg szivembe fúlnak
Vágyaim szent Te-érted.
Jönnek a téli varjak
Feketén a hómez?n:
Most már búcsuzok T?led:
Túlságosan akarlak.

...