Egyetlen egy van, kiért a szívem dobog!
Egy férfi, ki oly mesze távol van valahol!
Te vagy az István, kiért a szívem dobog!
Te vagy az a férfi, ki távol vagy valahol.

Perceket, órákat, napokat, heteket,
Az Én szívem, lelkem és testem,
Boldogan, bizalommal hittel kivárja,
Mert a lelkemben mélyén érzem, hogy
Te is ugyan így érzel irántam!

...

Nem is értem miért nélküled élek,
veled sokkal boldogabb volna az élet.
Felejthetetlen szerelmed
mélyen a szívembe zárom
hogy Veled lehessek újra,már nagyon várom.
Telnek a napok múlnak az éjszakák,
hidd el nehéz nélküled de várok Rád!
Várom az ölelésed a csókod a szerelmed
várom azt a napot hogy melletted lehessek.
Éjszakánként könnyes szemmel
imátkozom érted,kérem a jó Istent
adja meg a legszebb álmom
hogy Veled éljek.

...

Nem is tudom,mit mondhatnék Neked,
Örülök,hogy találkoztunk s beszélgettem Veled.
Milyen régóta vártam már erre a pillanatra,
De Te semmi jelét nem adtad,hogy vártad volna.

Szomorú voltam miattad,mindig reménykedtem,
Egyszer csak megszólítasz és azt mondod-tetszel nekem.
Hónapokat kellett várnom erre a napra,
Végre megtörtént,míg versemre a választ megkaptam.

Ha hagynád,hogy végre megismerjél engem,
Szerintem nagyon jó barátok lehetnénk mi ketten.
Ha van egy igaz,?szinte barátod minden napra,
Elmondhatod,hogy szerencsés vagy,hogy megkaphattad.

Szeretném,ha tudnád,az ?szinteség az erényem,
Bármi történjék is,T?led is ezt remélem.
Csak arra kérnélek,ne túl sokat várakoztass,
Az elveszett id?kért,talán még kárpótolhatsz.

Ha tudnád,hogy mennyire vágyom rá,hogy átöleljél,
Kicsit megsimogassál,kicsit szeressél.
Annyira hiányzik egy kedves szó,kis odaadás,
Szörny? napokat élek meg,szívem nem talál vigasztalást.

Nem értelek,mire vársz még,kérlek szeress belém,
Ha csak kicsit is számítok Neked,nem lesz nehéz.
Van valaki a közeledben,ki vágyakozva gondol Rád,
Mindent megadnék azért,hogy végre rám találj.

...

El kellett volna mondanom drága jó barátom,
akkor nem tettem meg azóta is bánom.
A gyermekkor sok barátokat ajándékozott
velük téged is közéjük juttatott.
Soha nem láttalak de nagyon kedveltelek
a sok éves levelezés megszerettetett.
Valami furcsa dolog történt velem
megtalálta ártatlan szivem a szerelem.
El kellett volna mondanom drága jó barátom,
nem volt hozzá merszem azóta belátom.
Múltak a hónapok,teltek az évek
tudtam a leveleid nem hiába késnek.
Nem mertem elmondani hogy mennyire szerettelek
nyugtalan álmaimban is csak téged kerestelek.
Te voltál nekem a legfényesebb csillag az égen
te voltál nekem a legillatosabb virág a réten.
De szomorú szivemet birtokolta a bánat
oda adtad a szerelmes szived másnak.
Nem hazudtál csak szó nélkül elmentél
mint egy rossz álmot gyorsan elfeledtél.
Most elmondom neked drága volt barátom,
akkor nem tettem meg most már nem is bánom.
Soha nem gondoltam hogy újra megtalállak
hogy az életben még egyszer viszont látlak.
Most itt állsz elöttem a szemedbe nézek
nem reszket a hangom és nem is félek.
Végre elmondhatom bátran hogy mennyire szeretlek
enyém vagy örökké én el nem engedlek.

...

Meglásd...

Kéz a kézben, napsütésben
fejed tenyerembe téved.
Karjaid vállaimra omolva,
csókot lehelsz homlokomra.

Összeért mozdulatunk,
porba hulló szép tavaszunk.
Szemünk sugarában az ?sz
színei igézve idézik nyaraink tüzét.

Meglásd, örömét a múló napoknak
semmi nem tüntetheti, nem törölheti el!
Lassuló szívünk ütemét gondok garmadája
sem tompíthatja, nem némíthatja el!

Meglásd, ritka kincsét az élet
utunkba sodorja még!
Dallama más oktávját, pacsirtánk
jöv?nk ablakán fütyörészi még!

...

Kész vagyok meghalni, kérdés csak az mikor
Most életem tavaszán, vagy ha eljön az aggkor
Nélküled az életem csak kín, lakhatatlan a világ
A legszebb mez? is csak csupa k? és elhalt virág

Megfojtott álmokkal van kirakva sorsom rögös útja
Míg élek nem fogy ki irántad érzett szerelmem kútja
Küzdelmes napok várnak rám, hiányod szinte éget
Álmomban csak Te vagy, mely soha nem ér véget

Érzem illatod, de nem látlak sehol Te gyönyör? n?
Ahol régen élt a természet ott ma már csak gaz n?
Nélküled nem vagyok egész, Te vagy, ki éltet még
Az életben nálad értékesebb kincset nem is kérhetnék

Félek a holnaptól, mert talán utoljára látom arcod
Meghal lelkem, mert már nem bírja a fájó kudarcot
Így vele halok én is, már fáj, hogy nincs visszaút többé
El?tte még végignéznem miként válik a Remény köddé

...