Mögöttem a múlás történései állják a sorfalat,
Megint itt van a jó karácsony, biztos lesz otthon jó falat…
Ha már ismét karácsony, akkor ismét számadás,
Bár a legfontosabb, hogy meglegyen a jóllakás…

Őrzőm és virággal szóróm be a múltam útját,
Mindig volt mit ennem, őrizve test egyensúlyát.
Ablakon kinézve, látom minden olyan havas, jeges, tejfehér,
Karácsonykor különösen fontos az étek, tojáshab is fehér.

Jő már az újabb karácsony, szeretteink körében ünneplünk…
Himbálóznak a gyertyafények, asztal terítve, van ételünk.
Lesz, amikor a barátok és senki sem áll majd itt mellettünk?
Karácsonyi asztalnál ne legyen üres hely, ilyen életünk.

Zöld a karácsonyfa és színesek alatta a csomagok,
Vacsoránál együtt ülünk, családtagok és a rokonok.
A fenyőfánkon gyertya serceg, mi régimódiak vagyunk,
Így esik jól az étel, szálkás hallal birkózunk, nyámnyogunk!

Beszélgetünk közben ünnepről és összetartozásról,
De fel lett tálalva, így tovább a harmadik fogásról…
Ajándékot bontja, kiértékeli apraja és nagyja,
Késő lett, jóllakottan, ajándékkal megy mindenki haza.

Ajjaj, milyen küzdelemmel, fájdalommal teli volt az utam.
Most védelmező a konyha tündére, arisztokratikusan.
Mennem kell a jövőbe, az életben nincs már visszautam,
A konyhában van kis maradék, de holnap befalom magam.

Kicsiny szoba rejtek-szegletében szeretetláng tovább lobog…
Konyhánk és a spejz mélyén, az éhezéstől a szemünk nem kopog…
A kandallónk pattogó tüze csendjében, múltról elmélkedek…
Konyha... mosatlanok halmozódva, elmosásban reménykednek…

Adjunk hálát a Teremtőnek, hogy megértük ismét e napot…
Legyünk hálás Teremtőnek, jóllakva láttuk lemenni napot…

Vecsés, 2013. december 15. – Kustra Ferenc József

...

Hajnalban még derengett, de hozta dühöngő süket csendet…
Az öreg bálnavadász, "kis lukas" ladikkal halászni ment…
Lassan a hajnali napfény rávetődik a tóra,
Új napot nyit ez a kora hajnali, álmos óra…

Fiatalon tengeren élt, bálnára vadászott,
Még most az éjjel is csak a tengerről álmodott.
Hiába, megöregedett, csalódott, érzi hiányt,
Ő már vénember, nem ölelgethet fiatal leányt.

Az éjszakai szél reggelre csendesedett,
Pedig még nemrég nagy hullámokat kergetett.
Éjjel nem volt kapás, nem fogott halakat,
Pedig csalikat bedobott, még oly sokat.

Szemét csak mereszti vízfelszínre és a botjára,
Jók a csalijai, ámde még sincsen… nincs kapása.
Öreg, már egyedül él, kunyhójában senki már nem várja,
Egyedül lesz akkor, amikor eljön érte a halála.

Próbálkozik más csalival, az is eredménytelen,
A vízfelszín is, mint a szeme, bánattól fénytelen.
Ideges már és rángatja a botot, hátha rákap
A hal. Majd, ha vége lesz, őhozzá nem jön el a pap.

Később mikor a nap már oly magasan jár,
Látta vízben, egy méretes hal arra jár,
Nem volt éhes, meg még talán élni akart...
Az öreg meg nem vette észre zivatart.

A nagyon nagy szélrohammal nagy vihar érkezett,
Az öreg ladik nem bírta, jó nagyot vétkezett
És az alján a kis lyuk kitágult, nagyobb méretet vett fel.
Vihar elsüllyesztette az öreg ladikot, őrjöngéssel.

Vihar után a szomszédok mind a parton voltak,
Nézelődve várták öreget, drukkoltak… holtnak.
Ő már elment… többet nem jött haza…
Árva maradt... szegényes kunyhója.

Vecsés, 2014. július 19. – Kustra Ferenc József

...

Vad az éj, csöndje suhan nesztelen,
Éjszaka ember, állat meztelen,
De mit számít az, amikor alszunk,
Csak álmokban éldegél tudatunk.

Éjszaka sötét van, nem látunk,
Bár a csend miatt jobban hallunk.
Meztelenség az összes ruhánk,
Nem tudjuk reggel mi vár miránk.

Álmodunk vagy sem, eljő a reggel,
A virradat tele új élettel.
Mai borús napot másként látjuk,
Holnapi nap is a mi világunk.

Részben kialusszuk a fájdalmat,
Így is regeneráljuk magunkat.
Mit tehetünk, biz' tovább kell élni,
Jó lenne teljes életet élni...

Budapest, 1997. június 8. – Kustra Ferenc József

...

Felkelő napot
Fény, fürtökben élteti.
Felhő mentesség.
*
Morajló tenger,
Fürtökben zúg, monoton.
Fehér fodrozás.
*
Fönt viharfelhők,
Fürtökben érnek földig.
Közelg’ nagy eső!
*
A szőlőszemek
Fürtben vannak, jó együtt.
Mazsola… száradt.
*
Várat, enyészet
Öleli! Pókháló fürt.
Csak szél lengeti.
*
Rügyek, virágok
Fürtökben… új életre!
Hangos madárdal.
*
Búzakalász, mint
Tenger… egész egy nagy fürt.
Aratás-idő.
*
Leereszkedő
Az alkony, levegő hűl.
Sötét, fürtökben…
*
Bágyadtan békés,
Fürtös hidegben, táj.
Fehér zúzmara.
*
Erdei lakban
Fürtökben lóg a jégcsap!
Eresz alatt, sor!
*
Büszke, zöld fenyők.
Ágain jégcsapfürtök.
Dühöngő, vad tél!
*
Bíbor horizont
Festi fürtösre tájat.
Bíbor hópehely.

Vecsés, 2018. február 7. – Kustra Ferenc - eredeti Baso féle stílusban írt haikuk. Készült a FÜRT pályázatra. (A fürt szónak minden haikuban szerepelnie kellett!)

...

Ezt is megértük, elmúlt a hatvan éved,
Nem öregszel, Te élted, még mindig éled.
Persze, már nem vagy olyan fitt, fiatalos,
De nyugdíjas… megelégedett, mosolygós.

Az élet messze sodort minket egymástól,
Így túl sokat nem merítettünk egymásból.
Együtt voltunk katonák, mint tervtáblások,
Sok élményünk volt, mit nem éltek meg mások.

Van két fiad, de sajna nincsen unokád,
Így fürdőkádban sincsen néktek kicsi kád.
Varrógépműszerész voltál, büfés lettél,
Tudom, családodért mindent meg is tettél.

Most voltunk nálatok, négy napot buliztunk,
Születésed napján, többen is mulattunk.
Kerti partin ünnepeltünk Téged, veled,
Muflon pörköltöt ettünk, ezt hoztak neked

Nincs mit tenni élted javát már leélted,
De, míg élsz, mi biz’ szeretni fogunk téged.
A jó Isten, jó hosszú utat adjon még,
Isten éltessen, jó sokáig éljél még!

Vecsés, 2005. augusztus 4. – Kustra Ferenc József

...

Az éj kárpát-táncából kikandikál sok-sok fényes csillag-gyerek,
De a tömegükkel nem háborúznak, fények… nem lézer fegyverek.
Nézik egész éjjel, Kárpát-medencében mit csinálnak emberek?

Hová sietsz idő? Pergeted a percet, rohanva hozod előre holnapot?
Holnap is, úgyis felkel! Én majd akkor nagyokat ásítva köszöntőm a Napot.
Csillagok, várjatok, fogjátok vissza időt, lassan engedjétek a tegnapot…

Gondolataimat, nem visszahangozza csillagos ég is…
A csend sem örül helyettem semminek recsegve, és mégis
Egyedül, kisemmizve jut eszembe használható tézis…

Ahogy írtam, közben a falon táncot járt a kezem árnya,
Ölelgette lúdtoll árnyát, tangóst járt vele… ó, a fránya…
Oly’ halvány volt a mécsfény, mindezt a szemem már alig látta.

Mikor eszembe jut következő gondolat, akkor az nekem, a zene!
Hogyha nap, mint nap írok újabbakat, teljesen tele, megtelek vele.
Írom is gyorsan, mert már alig látok… holnap, Ti tán’ megbirkóztok vele.

Vecsés, 2015. július 19. - Kustra Ferenc József

...