Létem hajója éppen süllyedőbe, úgy hallom, halálnak sír minden eresztéke…
A hullámzásban a sok golyók görögnek, az egyik a lábát törte egy görögnek.
Nincsen az a hajó, mi örökéletű lenne, pedig fölséges élmény lehetne.

Lehet, hogy az én létem nem is vonat? Hogy élethajóm van… de ellopták a lovat!
Kezemben egy ustor, de hajót hiába ütőm… Ahhoz meg nehéz, hogy vízbe lökőm.
Öreg is vagyok, már nem bírok el egy hajóval… már nem üthetem nehéz karóval…

Minden nappal a halálom közelg’, de ez ellen nincsen semmi védelem, nincs ’ellen’.
Azt még nem is mondtam, hogy állandó a létvihar, gyomromat forgatón... mind' felkavar.
A kapitányasszonyom a főellenség, intézkedik… nem hallja a véleményem…

Vecsés, 2023. október 9. – Kustra Ferenc József- íródott: leoninus trióban és önéletrajzi írásként.

...

Elkopott remény,
Már nem fényezi jövőt.
Mi… mi várható?
*
A sors, forró visszhangként dobban a másik szívében.
Érzik egymást éjjel-nappal, folyvást, egész lelkükben.
Erdők, hegyek tetején keresztül szólnak egymáshoz…
Réteken, mezőkön ragaszkodnak a szív szavához…
*
Csodámat várom,
De ez monotonitás.
Nincs új Nap alatt!
*
Elmúlt a tegnap,
A jövő, még csak forrong.
Létezik remény?

Vecsés, 2013. augusztus 30. – Kustra Ferenc József– íródott, versben és senrjú -ban… + önéletrajzi írásként.

...

Az átok tán’ semmi, de nagyon ’sötét’…

(Páros rímesek)
Engem nem zavart, ha sötét a csendem,
Így nem látok semmit, de még leledzem.
Lehet, hogy az egész életet, élet-léti földem,
Úgy tudom, itt már hatan biztosan laktak előttem.
Nem nehéz nekem kiszámolni, hogy akkor én vagyok a hetedik,
Hetedíziglen elátkozott vagyok, így én vagyok a hetedik!

(3 soros-zártükrös)
A szobámban a vaksötét csendem, helyben szteppelve, csöndesen mereng,
Én meg csak figyelem és észlelem, egy már leírt vágyam nagyon kereng.
A szobámban a vaksötét csendem, helyben szteppelve, csöndesen mereng.

(leoninus)
Az éji égbolt micsoda fényes lehetne, ha a rettenete vaksötét nem lenne.
A nappali árnyékok, már eltapostattak, gondolom, reggelig jól elurasodnak.
Az égi szféra zenéje bizony csak éjjeli manók meséje.

(senrjú trió)
Mereng a sötét
Fénye, de nem is látom…
Semmi is sötét…

Átokból nincsen
Kiút… van rettenete!
Égi a szféra?

Csend… élet sötét,
Átkom meg helyben szteppel…
Manók meséje…

Vecsés, 2021. augusztus 7. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.

...

Szemem csukva, álmodok Bori,
Rád várnak virágok bibéi.
Gyere közel, lelkünk
Érjen össze nekünk…
Várok jőj… szerelem lényegi.

Testem remeg, a percek telnek,
Imádkozok a jövendőnek…
Hétköznap küszöbén
Ülök és várlak én.
Érzelem tüzek hevítenek.

Szavad már elszállt, ó, Boriska,
Maradsz csak álombeli vágya…
Gyönyörű a hajnal.
Nélküled a nappal?
Éledhet remény, szívem vágya?

Vecsés, 2021. szeptember 21. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

...

Álnok fondorlattal, lassan elmúlik a nyár,
És az ősz átcsal ő küszöbén… kapcabetyár
És hirdeti, hogy nagyon jó rejtek az ő hona,
Tél ellen, becsüljük… ő is csak papírkatona.

Önző az ősz, de nyár liliomvére elfolyik,
Itt már semmilyen hites prófécia nem segít.
A nyár ifjonti bája, már nem gyógyír jajra, búra,
Torkot elszorít, hajnali hűvös… a hozománya.

Kínlódásunk már gyötrőn kínkacajba fullad,
Vágyjuk a napfényt, ezen éji holdfény mulat.
Rozsdásodó levelek nyüszítve köszönnek el,
Az elmúlást hirdetik, elmennek a meleggel.

Támad az éj, máris hosszabb, mint a nappal,
Már nem fürdünk Balcsiban éjjel és nappal.
Változás van újakat, változást hoz az ősz,
Tudd ezt, mindig van változás, hiába gyötrődsz.

A fák és a bokrok ezer színben látszanak,
Ezeken madarak, bogarak még játszanak.
Gyönyörködöm bennük, tetsző a látvány,
Megint megértem egy őszt… ez nem hátrány.

Vecsés, 2011. szeptember 24. -Kustra Ferenc József

...

Hétköznapi pszichológia…

Társsal a magány, zsákutcába bevezetett,
És nem emlékszik ember, mikor is nevetett…
Kapcsolat már elvesztette... míves veretet.

Hajdanán-danán szép volt minden, tán’ túl szép,
Akkor még volt szeretet... immár álomkép.
Kikopott azonban már minden, amire mi büszkék voltunk,
És mindent felőrölt ez a hosszú, kegyetlen életharcunk.

Minden nappal, csak süllyedünk a délibábos öregségbe,
És távolodunk egymástól a délibábi messzeségbe.
Mára már kiveszett a puszilkodás, másik keze megfogása,
Finom és szép szavak… nincsenek, folyik is már a korrodálása…

Beszélgetni? Hát az már nem megy, a sértődöttség előre vonul,
Ebben aztán, a maradék együttérzés, véglegesen lekonyul.
A baj csőstől jön, nincsen akadálya, lassú öregségnek a sámfája,
A bajok meg, a világért sem kerülnek el, ide-nyíl az úttáblája!

Nekem mélyen alvó tippem sincs, hogy milyen lesz az életvég,
Ilyen vénséges korban, már mit sem számít a mellszélesség.
Öregen már úgy tűnik, büdös a légfrissítő is,
Semmi sem jó már, mert marad az öregség… biz', csakis!

Vecsés, 2009. október 7. – Kustra Ferenc József- íródott bokorrímes versformában.

...