Van-e mély, vaksötét vagy az nincs?
Mert nem más, mint világosság nincs…
Éjszaka csak azért van (benne a sötét)
Hogy a Nap is pihenjen, lelje gyönyörét.

A halál nem éppen élet ellentéte
Hanem annak végleges hiánya, vége!

Jégeső veri bele, földbe a fűszálat,
Ódon, ősi várat idő vasfoga mállat.
Tehén tőgye begyullad, ha nem eleget fejik,
Reggeli nap sugara hajléktalanra esik.

Kietlen a puszta, dühöng a vágyam csendje...
Kiáltok vakvilágba, mi gyönyörök kertje.

Biciklikerék a nyolcassal kacsázik,
Kopasz kutya hóviharban ázik-fázik.
Leírt ember, tán' már nem lesz parkett táncos,
Pedig volt ő valamikor igen sármos.

Rám küldte a világ az ordas ebét,
Erdőn, nádason hajszol, hallom neszét.

Ettem áfonyát és rágtam fa kérgét
Bőrömön éreztem tél gyűlöletét.
Halk léptek is lehetnek halált hozók,
Táj vonít, küzdenek a hadakozók.

Ébren vagyok, de nekem mindig csak éj van,
Világgal bajlódok, mindig keresztút van…

Van még dolgom? Mint csepp a folyamban,
Felolvadok hömpölygő koromban.
Korolvasztó tüzére dobnám a szenvedésem,
Majd lentről kinevetem a saját temetésem…?

Még sosem voltam semmihez ily’ közel,
Derékig halálba ásva még küzdők ezzel…

Mangrove ágakon lépegetek,
Krokodil várja… le mikor esek.
Szemben velem hat méteres boa,
Látom… lassan kinyílik a szája.

Sorsom nyersanyagát mások (össze!) keverték...
Ha volna arcom, volna út… tovább mehetnék.

Vecsés. 2011. augusztus 12. - Kustra Ferenc József

...

Hithűen képzem magamat… én a lúdtoll, rendi harcosa vagyok,
Kergetem a tudást, mit elődjeim fölhalmoztak… ők a nagyok!
Hithűen képzem magamat… én a lúdtoll, rendi harcosa vagyok.

Hiszem, hogy a művészetemben, nincsenek látható flancok,
Mint a lúdtoll, hithű, rendi harcosa, tudom, mit akarok!
Hiszem, hogy a művészetemben, nincsenek látható flancok.

Huszonegy éve képezem magam, tán’ a lúdtoll, huszárkapitánya is vagyok,
Igyekszem tovább elmélyülni a témákban… lehet, hogy elérem, mit a nagyok?
Huszonegy éve képezem magam, tán’ a lúdtoll, huszárkapitánya is vagyok.

Írom én a verseket, tán' van már több mint kettőezer négyszáz.
A versformák változatosak és jók... abból meg van hét-nyolcszáz...
Írom én a verseket, tán' van már több mint kettőezer négyszáz.

Alkottam több új versformát, magam és az olvasóim örömére,
Álmélkodnak, dicsérnek, méltatnak, lelkemnek tovább építésére.
Alkottam több új versformát, magam és az olvasóim örömére.

Igyekszem továbbra is mélyülve elmerülni a különféle témákban,
Az olvasókat ki kell szolgálni, egy kalamárisból származó tentában.
Igyekszem továbbra is mélyülve elmerülni a különféle témákban.

Fontos nekem és az olvasóknak is, hogy írjak kínai és japánformákban,
Az ő kultúrájuk is van olyan jó, hogy nekem, terjesztenem kell a hazámban!
Fontos nekem és az olvasóknak is, hogy írjak kínai és japánformákban.

Írtam már japán haikut talán több mint háromezer négyszázat
Eredeti stílusban és Európaiban talán négyszázat…
Írtam már japán haikut talán több mint háromezer négyszázat.

Nagyon igyekszem továbbra is, Macuo Basóék hátha már kineveznének
Lúdtoll-kezelők ninjájának, mert én nem akarnék csalódást okozni néktek…
Nagyon igyekszem továbbra is, Macuo Basóék hátha már kineveznének.

Vannak szerzőtársaim, így írunk két és háromszerzős közös verseket,
Vannak ezek olyan jók, hogy a csillárról leverjük velük a legyeket…
Vannak szerzőtársaim, így írunk két és háromszerzős közös verseket.

Volt már több szerzőtársam, akik a közös munkát talán elunták…
A Margit és Tekla?! Ők, két csúcs poétatárs! Nem idealisták!
Volt már több szerzőtársam, akik a közös munkát talán elunták…

A szakirodalomban írva, nem találni ilyen szerző duót, vagy triót,
Az olvasóknak meg fölöttébb nagy élvezet lehet, föltörni eme diót…
A szakirodalomban írva, nem találni ilyen szerző duót, vagy triót.

Mesterségünk az is, hogy a fő témában más versformákban írunk,
Ez nem csak az olvasóknak élmény, ettől magunk is kivirulunk…
Mesterségünk az is, hogy a fő témában más versformákban írunk.
***


Több szerzőtárssal dolgoztam, jók voltak! De, közös munkát megunták...
Margit és a Tekla?! Két csúcs poétatárs! Műveik, labormunkák...
Több szerzőtárssal dolgoztam, jók voltak! De, közös munkát megunták...

Nagyon igyekszem tovább, Macuo Basóék hátha érdemesítenének,
Lúdtoll-vezetők ninjájának megtennének, ne legyek én, csalódás néktek…
Nagyon igyekszem tovább, Macuo Basóék hátha érdemesítenének.

Huszonegy éves képzéssel, tán’ már lúdtoll-huszárkapitány vagyok,
Igyekszem mélyülni témákban… lehet, hogy elérem, mit akarok...
Huszonegy éves képzéssel, tán’ már lúdtoll-huszárkapitány vagyok.

Szigorúan képzem magam tovább és írok! Én a lúdtoll-rend harcosa vagyok,
Űzve-kergetem a tudást, mit elődjeim (Nekem?) fölhalmoztak… mind a nagyok!
Szigorúan képzem magam tovább és írok! Én a lúdtoll-rend harcosa vagyok.

Vecsés, 2018. augusztus 14. – Kustra FerencJózsef- írtam: 3 soros-zárttükrös –ben, ami az én fejlesztésem. [Ez úgy kell olvasni, hogy az első és második sort egyben, majd a 2. -3. sort szintén egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.]

...

Már a Hold is csak az udvarban, kertben pásztáz,
Szobám ablakán nem jő be, engem nem rámáz…
Ez nekem nagy-nagy hiány, a lelkemnek ádáz.

Ülök a kis asztalnál a papír lap üres, de a toll tentás,
Én már rónám a sok-sok sorokat… teát iszok, az jó mentás…
Hold! Éppen rólad akartam írni… Nekem a fényed, legendás.

No, de csendben összeszedem én magamat
Nézem a kertben a fényjáték-árnyakat…
Tenta lecseppen, így jelzi a vágyakat.

Ha nem jöttél be szobámba, megnézem a kerti árnyjátékodat.
Hold! Jól játssz nekem, az egy-szál közönségnek, pazar pantomimokat…
Nézem előadást… csepeg a tenta, a sok árny szinte riogat.

Kár, hogy egyedül vagyok, de én azért, neked, tapsolok!
Hold! Mestere vagy a szakmádnak, ámulva elalélok…
Írásban örökítem, hátha örülnek az olvasók…

Vecsés, 2016. január 3. – Kustra Ferenc József

...

Hebegek-habogok, összehordok hetet-havat,
Egy azonban biztos, az élet nekem nagy falat.
Nincs levegőm, fuldoklom, tán’ a torkomon akad.
Nincs különbség… élet és halál egy tőről fakad.

Én már nem érzek semmit és már nem is érdekel,
Életem, mint lyukas kalyiba, mit a szél bélel.
Elszaladt a csikó is, de nem velem… előlem.
Itt maradtam gyalog… bármi történhet felőlem.

Elmerengek, kesergek, sírok és csak feszengek,
Sík pusztában fetrengek, a semmiben lebegek.
Tán’ jó lenne ez, ha illuzionista volnék,
Akkor tán’ nem a pokol bugyraiban tüzelnék.

Budapest, 2000. július 13. – Kustra Ferenc József

...

(Senrjú csokor)
Hegytetőn lenni,
Fájdalmat kiabálni…
Fájdalom hegye.
*
Múltban kutatás
Önmagunk keresése.
Archív adatok.
*
Déli harangszó
Után szól, lélekharang.
Remény hajnalok…
*
(3 soros-zárttükrös csokor)
Ahogy megyek a temetőbe, talpam alatt zörög, recseg az avar,
Majd rám is szól, hogy igyekezzek, siessek, várnak mielőbb és hamar…
Ahogy megyek a temetőbe, talpam alatt zörög, recseg az avar.

Megyek is gyorsabban, megsimogatom az öreges arcredőm,
Le is törlőm az út porát, mi másra kell nekem az arckendőm…
Megyek is gyorsabban, megsimogatom az öreges arcredőm.

Gyászos, fekete felhők menekülnek vagy támadnak fönt az égen?
Gyászos, fekete felhőket vadul fújják vad szelek, fönt az égen…
Gyászos, fekete felhők menekülnek vagy támadnak fönt az égen.

Kedves őseimet látogatom, viszek nekik kisebb koszorúkat,
Lássák vagy érezzék, a szívemben dúló nagy szeretet háborúkat…
Kedves őseimet látogatom, viszek nekik kisebb koszorúkat.
**
Mindig az eszemben vannak, de ma különösen,
Így aztán tudni, hogy nem jöttem fölöslegesen.
Leteszem a koszorút, majd meggyújtom a szeretet mécsest,
Mert ő lesz az, ki a szeretetátvitelért felel, végest’.
A mécses tartónak van már teteje is, hogy a szél ne fújja el szeretet lángot,
Mert a víg szelekben is át kell vinni a szeretettelit, mint erre való lángot.

Nem tudom az őseimnek mit jelent, hogy évente kapják a virágot,
De nekem nagyon sokat, így továbbra is, majd évente gyújtok mécslángot.
**
(3 soros-zárttükrös)
A sírok közt bolyongó sok emberből én vagyok, lennék szerető, az egyik,
Ez a kötelességem és a holtaim közül szívemnek kedves mindegyik…
A sírok közt bolyongó sok emberből én vagyok, lennék szerető, az egyik.
*
(Senrjon csokor)
Fájdalmak föltolulnak,
Szinte erővel, arcra hullnak…
Majd én… itt lakok.
*
Fájdalmak föltolulnak,
Lélekvihar támadt föl bennem.
Majd én… itt lakok.
*
Lesz-e ki hoz virágot,
Ki rám vágyódik, kerget álmot…
Ha majd… itt lakok.

Vecsés, 2021. augusztus 8. – Kustra Ferenc József

...

Fenyőfaágba simul a sok apró koszorúvirág...
Itt vagyok, valahogy szívemből elillan a borúság.
Márványkövön szétfröccsen a mécses és gyertya lángoltság.
*

Gyertyaragyogás!
Fekete-bársony égbolt…
Csillagfény halmaz.
*

Értük lobognak,
Gyertya, mécses lángjai.
Hosszú fohászok.
*

Koszorúba fonva van a fenyőág, virágok... már mind meghalt.
Emlékezéstől könnyes lesz a szem… ez felemelő pillanat!
Állok és tudom, kedveskéim, ti pihentek a hantok alatt!
*

Mécsesek lángja
Vajh’ élteti a halált?
Éjjel, virrasztás.
*

Sírkert a holtak városa... virágdíszben pompázik.
A kereszten ül egy kismadár, látom, nagyon fázik…
Sok lehajtott fejű ember mormolva imádkozik.

Gyertyákat gyújtok, szellőben, arany fényük remeg,
Hidegben szél kócolja hajam, én emlékezek.

Sok a virág, koszorú a sírokon,
Sok-sok gyertyának a fénye, elhalón…
Lángjuk maradékán táncolva
Égnek a szélben, hajbókolva…

A sötét égen, felgyúlnak a csillagok,
Lenéznek, a mécsesek aranycsillagok…
Én gyújtottam, nekem aranyban csillogók.

Szürke a ködös homály és nedves,
Itt nincsen zaj semmi, minden csendes,
Kedves halottaink itt pihennek,
Soká velünk voltak... elsiettek.

Összekulcsolt kézzel imánkba merengünk.
Lelkünkben, csendben csak befelé könnyezünk.
Levélke, lágy táncot jár, már el nem menekül,
Felhőtlen az ég és a nap fénye ránk vetül.
Közben beszürkül az ég, eltűnik az árnyék,
Mélységes gyászba borul ma… mi sírkert tájék.

Ők a másik oldalon ugyanúgy hiányolnak minket
De eljön idő, amikor sors, összejövetelt hirdet...
És akkor majd minket is föld alá temet a rettenet.
*

Csendben csak ülünk
A padon, lángba nézünk.
Lángoló lelkek.
*

Nap, holnap is kel,
Gyertyák, addig leégnek.
Élet megy tovább…
*

Szabad voltam életben? Én még egy kicsit itt, élők között maradok…
Majd jövők utánatok… Veletek együtt szabad leszek, ha meghalok!
A régen… lángolt tűz bennünk akkor nyomot hagyott,
De Te ott lent, biz már nem érzel csak kemény fagyot…

Az emlékezés visszfénye ragyog sírod felett…
A márványból meg kicsurran a halál lehelet…

Vecsés, 2014. szeptember 29. – Kustra Ferenc József

...