Itt, hol e bujdosó csermely
A bús bükben tévedez,
S búslakodó énekemmel
Csak a k?szirt epedez,

Megjelensz, ó kegyes lélek!
Epeked? szívemben,
S hív kebledbe visszatérek
Forró képzeletemben.

Ha a bús hold sugárai
A vizeken reszketnek:
Bágyadt szemem záporai
Csak téged emlegetnek;

Ha a hajnal bíborszínnel
Az égen pirosodik:
Árvád lankadozó szívvel
Terólad gondolkodik.

Ha bús völgyek rejtekében
Kínom el?tt bujdosom,
A vadon bús zengésében
Édes neved hangozom;

Ha magányos kamarámban
Keservimmel zárkozom,
Könnyel ázott nyoszolyámban
Utánad óhajtozom.

Minden reggel siralomra
Nyitom fáradt szememet,
Siratlak, ha nyugalomra
Hajtom árva fejemet.

Oh, siratlak, míg könnyeim
Forrása el nem apad,
Míg bé nem húnynak szemeim,
Míg szívem meg nem szakad.

...

Beteg szívem t?rbe esett,
Forrnak minden ereim,
Békességem elenyészett,
Hervadnak kellemeim.
Nem bír magával kebelem,
Sebeimet nem rejthetem,
Hullnak néma könnyeim.

Ne légy kemény, édes Nacám!
Törüld le bús cseppjeit,
S vedd szívedre halvány orcám
Titkos esdekléseit.
Szakaszd le a kinyílt rózsát,
Míg el nem veszti illatját
S fodra bíbor díszeit.

A szerelem az Istenség
Jóltév? lehellete;
Boldog, akiben tisztán ég,
S rokon lelket lelhete,
Kivel magát vegyítheti,
Lelkét lelkébe öntheti:
Éden annak élete.

Jövel, te nekem születtél,
Érzi minden csepp vérem,
Miolta rám tekintettél,
Nyugalmam nem esmérem;
Benned élek, benned halok,
S hogyha t?led elszakadok,
A koporsó lesz bérem.

...

Elszakadsz t?lem, szeretett barátném!
Hasztalan zárlak kebelembe: elt?nsz,
S mint az álomkép, örömim, reményim,
Véled enyésznek.

Jaj! sem a sérült szerelem nyögése,
Sem kegyességem, sem az ég hatalma
Téged énnékem soha vissza többé,
Vissza nem adnak.

Élj szerencsésen, valamerre fordulsz!
Légyen áldásom veled és vezérljen!
Légyen a Végzés utain szerelmünk
Angyala társad!

Élj szerencsésen, s ne felejts el engem!
Menj az égtartó Pyrenéken által,
Menj az északnak havasin keresztül,
Csak ne felejts el!

Ott is, óh ott is tied e sebes szív,
Mindenütt kísér, veled él, veled hal,
S sárga képemnek halavány vonásin
Festve neved lesz.

...

Mi a földi élet s minden ragyogványa
Nélküled, oh boldog Szerelem érzése?
Tenger, melyet ezer szélvész mérge hánya,
Melynek meg nem sz?nik háborgó küzdése.

India kincsével légyen tömve tárod,
S Caesar dics?sége ragyogjon fejeden:
Mit ér? vágyásidnak végét nem találod,
S nem lel szíved tárgyat, hol megelégedjen.

De te, édes érzés, egek szent magzatja!
Az emberi lelket bétöltöd egészen,
Bájodnak ereje az égbe ragadja:
S a halandó porból egy félisten lészen.

Te a szerencsének játékát neveted,
Mert hatalma néked semmit nem ád s nem árt;
A nagyság álképét mint bábot elveted,
S nem szab semmi földi er? néked határt.

Mosolyogva rohansz te habnak és lángnak:
Meg nem rémít ég, föld reád rohanása.
Te a bús koporsót menyasszonyi ágynak
Nézed, s elenyészik rettenetes váza.

Te a szegénységnek mohos kalyibáját
Márványpalotává tudod változtatni,
S mezei gyümölccsel rakott asztalkáját
A mennyei nektárillatban usztatni.

Tegyen mást boldoggá a sors csalfa kénye:
Nékem te légy dajkám s ápolóm, Szerelem!
Zöld myrtuskoszorúd pályám szép reménye,
S könnyel ázott kend?d légyen szemfödelem.

...

- Tshen Hai -

Fínoman festett ajakú
És tussal írt szemöldök? szép!
- Ha rád gondolok, az okosság
Elszáll szívemb?l páraképp.

Szobámban kis lakkdoboz áll.
- Most tudd meg a vétkem; -
Halk szájam egyszer csókkal tapadt
Rá lélektelen sötétben.

E kis tárgyat, - hogy is emlékeznél? -
Hókezed érintette.
Atyád boltjában nyújtottad felém
Egy tavaszi este.

- Tudom, csúnya vagyok! Ha egyszer
Elmondanám kínomat,
Kacagnál merészségemen, -
Ó, mért is láttalak?

Szell?cske volnék, nem lenne tilos
Szépséged körül lengeni nékem.
- Mily gyöngéd, lágy, bús, hízelg?,
Kéjes, vágyó, forró, eseng?
Szél volna az! - Ó, drága szépem!

...

Töredék


1

Mi légyen egy sohajtás s lágy tekintet,
Mi egy olvadó szív forró csók hevén,
S reád epedvén hogy ha lyányod intett,
Ez álom, e merengés, s vágy, s remény?
S szelíd keserv és boldog könnyeinket
Cythere hív ölében zengem én,
F?zz, ó Camoena, szárnyat énekemnek,
Cypris virági nálad is teremnek.

2

Vigan, mint Eos, s mint az estpirúlat,
Mosolygó csendben száll olykor dalom,
Fellengve majd, miként sas, égben múlat,
Ismét borongva j?, mint sírhalom:
De szép alakján sem vad láng nem gyúlad,
Körítve t?led égi nyúgalom,
Sem csüggedésre nem d?l, s gyötrelmében
Eped, mint égi lyány, keggyel szemében.

3

Ne múzsa, lantod reszket? hurjára
Ne j?jön semmi durva, semmi rút,
Szennyetlen áll a gráciák oltára,
Hol nyitva minden szépnek van az út.
A tiszta költ? f?zhet csak hajára
Örökre hervadatlan koszorút,
Melyet remegvén sz?z kezek fonának
Ékességül pirúló homlokának.

4

Még Chronus élt, s Olympnak boltozatja
Víg istenek sorával volt tele,
És Heliósnak fénylett arculatja,
S bájjal fogadta el Thetis kebele.
Oltártok állt, ó Chronus nagy magzatja,
S szép keblü Héra, s tisztelt Cybele,
S mosolyga még, a szent italt kelyhébe
Habozva töltvén, rózsaszájjal Hébe.

5

E szép koron rengett el? Cythére
Vén óceánnak kék hullámain,
Aranyhaj, melyhez csapkodó hab ére,
Sötétesen simúlt el vállain,
Epedt szemérem ült tekintetére,
Félénk mosolygás lengett ajkain,
S lebegve száll a partra kellemében,
S öröm tenyész kör?lte, mint keblében.

6

Szép, mint pályája kezdetén Auróra,
Keggyel teljes, mint Luna jön el?,
Nyílt szívvel minden szépre, minden jóra,
Az égbe gráciák közt hág fel ?.
Minden tekintet száll a lankadóra,
Mindent utána vonz egy bájer?,
De tisztán áll a Charis istennéje,
S csak némán leng a kívánság feléje.

7

Mind boldogok, kik itt az égben vannak.
Mond s földre szálla kísér?ivel
A földlakónak, a boldogtalannak
Nyugtot szerezni lágy érzésivel:
S itt, kik felé remegnek és rohannak,
Oltárán változólag fogja fel,
Dereng azokban egy szelíd indúlat,
S e vad csoport emészt? lángra gyúlad.

8

Azok felett, mint hajnal csillagzatja,
Jelen meg a der?l? szeretet,
Ezekre villámként csap lángozatja,
És öszvezúz reményt és életet.
Ott a jövend?t rózsa közt mutatja,
Útadba szór itt csak tövíseket,
Mert tiszta hely a gráciának honja,
S elvész, kit?l segédét félrevonja.

...