Éjfélt ütött az óra,
Szemem már lecsukódna.
Feldereng egy emlékkép,
Mi fenntartott egész éj.

Rád gondoltam kicsi lelkem,
Hiányod csak szúrja szívem.
D?lsz-e még a két karomba,
Vagy felejtselek magányomba?

Miként gondoljak te rád,
Szép kis emlék, vagy fájó csalódás?
Emlékszel még kett?nkre?
Majdnem sírtunk nevetve.

Ágyad szélén én ültem,
Csókot ajkadra én tettem.
Szemed csillogását nem feledem,
Olyan volt, mint tenger a naplementében.

Hogyan felejtselek téged már,
Ha kezemmel tested betakarnám?!
Létem nélküled csupa sár,
Kertemben nem nyílik már virág.

Szürke mindennap az ég,
Fázón remegek, mint téli estén.
Felhívnálak, de nem merlek,
Talán a közöny miatt nem keresel.

Nem emlékszel, ezt mondom,
Kitörölni lelkemb?l megpróbálok.
Hazudok még magamnak,
S remélem reggel felkelek hangodra.

...

Mekkora köd, micsoda homály vesz körül.
A s?r? bizonytalanság nyálkás, iszapos szaga valósággal átitat.
Mit keresek? Kit keresek? Hogy fogok rálelni az én kedvesemre?
Tán magától megjelenik majd szívem sötét, ködbe burkolózott,
és a kétségbeesést?l fonnyadt dombjain, hogy az éjt nappallá varázsolja?

Hihetetlen, de így történt ez velem is.
Meglátni és megszeretni. Megszeretni, mint azel?tt senkit.
A haja fekete volt, mint a holló, a ruhája piros, mint a t?z,
mely lángra lobbantotta szívemet, a kétségbeesést reménnyé,
a korom sötétséget világossá varázsolva.

Ott állt el?ttem. Ott állt el?ttem,
és én szégyenl?s kisfiúként sétáltam fel, s alá izgatottan.
Hát tényleg létezik? Ez tényleg valóság?
A szívem az els? pillanatban elhitte, a szemem azt hitte: tündérmese.
Tündérmese, de, hogy lehet, hogy a valóság szebb, mint az álom?

Hirtelen reménnyel telinek, er?snek, bátornak, hódítónak éreztem magam.
Aztán a szemébe néztem. Egy addig nem ismert érzés lett úrrá rajtam.
Azt hiszem a gyönyör itt kezd?dik. Azt hiszem, hogy a gyönyör megfogható.
Az er?s érzés szinte kitöltötte a leveg?t, szinte fizikailag érintett.
Minden álom, minden szerelem, minden vágy, amit ember érezhet, megtestesült el?ttem.

Te voltál az, édes szerelmem.
Lényeddel megtisztítottad a szívemet, er?t adtál nekem.
Bátorságot kölcsönöztél, legy?zhetetlen vagyok veled.
Te vagy, ki mellettem állt mindig, te vagy, ki támogat, bármit is teszek.
Te vagy az odaadás, te vagy a kedvesség, te vagy a szerelem.

Te vagy szerelmem az életem, te vagy a kihívásom, te vagy a gy?zelmem.
Te vagy a vetésem, de te vagy az aratásom is.
Te vagy a gyengeségem, de te vagy az er?sségem is.
Nélküled üres, de legf?képpen elveszett vagyok.
Nélküled hideg vagyok, akár a tél, sötét, akár egy dohos pince.

Édesem, kincsem, kicsikém, hercegn?m, királyn?m!
Te teszel engem érdekessé, t?led vagyok színes, t?led vagyok igazi.
Te teszel engem férfivá, s te teszel engem emberré.
Miattad akarok élni, bizonyítani, szeretni és szeretve lenni.
A te b?röd illatát, a te leheletedet és szeretetedet akarom érezni örökké.

Nem kérek egyebet, csak, hogy viszont szeress engem úgy,
ahogyan csak én tudlak. Téged úgy, ahogyan én,
még nem szeretett senki, és nem is fog.
Nem kérek egyebet, csak, hogy ?rizz meg engem és az emlékemet örökké.
Ne feledd nevemet soha, mert az én szívem soha nem fog feledni téged, Fanni!

...

Nélküled olyan az életem
Mint kiszáradt tó a réteken
Mint legelész? csontvázak
Megsárgult, kiaszott legel?n

Olyan vagyok mint a hó nélküli tél
Mint a tavasz virágok nélkül
Mint az es? felh? nélkül
Mint szerelemünk csókok nélkül

Olyan az életem, mint a sótlan leves
Bár meggyötört a sivár szerelem
Én mégis boldogságom ott lelem
Ha melletted telik az életem

És vadviharok dúlják feny?imet
Kiforgatva gyökereib?l vágyaim
Mint nyáron a hó úgy olvadok
Ha szívednél elmélázni megengeded.

...

Nem bírom már nélküled tovább,tudod hogy szeretlek és nélküled nem bírom sokáig a létezést! Minden percem csak a tiéd csak akkor lehetek boldog ha velem lennél! Találkozzunk kérlek már hiányzol nagyon hogy velem legyél ezt akarom! /így könyörögtem egy fiúnak akit még mai napig is szeretek, de már megbántam/

...

Te vagy az én választottam.
Bár én-eddig ismeretlen, távol voltam T?led,
de nem nélküled.
Mert csendben mikor fájó reggelen munka várt és ébred? valóság rám nyomta terhét,
remény szállt rám, hogy talán egyszer melletted ébredek
és er?t ad nekem titkos éjjeled amit nekem adtál.
Mert már akkor szerettelek,-
elképzelni, szüntelen keresni vágytalak,
mert nem voltam egész nélküled.

...

Mélyen a szívemben
örzök édes emlékeket rólad kedvesem.
Te vagy az ki életem betöltöd,
kutatod vágyaim,csókjaiddal halmozol édesen.
Ezer gyönyörü szó sem ér annyit,mint
amikor két szemedbe mélyen belenézek.
Akkor veszem tudomásul,hogy
nélküled semmit sem ér ez az élet.
Bocsáss meg ha bármikor is megbántottalak,
nem volt szándékos
csak indulatból kitörö harag.
De tudnod kell!
Tisztellek és megértö vagyok,
köszönöm a törödést a szerelmed és mindent
amit töled kapohatok.
Ne engedj el soha kérlek!
Nélükeld én halott vagyok.

...