A lány szerette, A fiú nem.
A lány felnézett rá, A fiú nem.
A lány szerelmet vallott, A fiú megalázta.
A lány sírt végette, A fiú kinevette.
A fiú csak akkor jött rá mit tett,
Amikor a lány sírjára virágot tett!!

...

Ágyamon ülve
szívemet gyötörve.
Gondolataim nálad járnak.

Messze vagy, távol.
Nagyon hiányzol.
Nélküled megöl a bánat.

Bár merre nézek
mindenütt képek.
Mindenütt téged látlak.

Testednek selymét
érezném ismét.
Jó lenne ott lenni nálad.

...

Ha tudnál úgy nézni rám,
ahogy én néznék rád!
Ha úgy csókolnál,
ahogy én csókolnám a szád!
Ha tudnál úgy ölelni,
ahogy még nem ölelt át más,
Tiszta szívedb?l,?szintén szeretni,
elhinném,hogy vannak még csodák!

...

Nevedet halkan, remeg?n ejtem ki számon,
mert bátortalan szívem, én azt most kitárom.
Kit takar e név? Mónika
A N?T!
Csupa nagybet?vel,
de ? még álmodban nem t?nt fel.
Ám nem egyszer? lény az, kit keresel mélán,
kinek neve nem ráz fel ágyadból bénán.
Lelke bonyolult, teste gyönyör?, szemei igéznek.
Melyt?l vágyra gerjedsz ha rád néznek.
Csábít arra, mit gondolni sem mernél,
mit legféltettebb titkaidban sem reméltél.
Hát ? Mónika. A n?, ki szívem titkos vágya,
és lesz-e szó mely e titkot kizárja.
Lesz!
E szó a szerelem halk szava: Szeretlek!
Melyet szívem mond halkan szívednek.
Melyt?l én rabod lettem, és te rabom leszel.
S míg lélegzel, lélegzem, mellettem leszel.

...

\\\"Ecce, carissimi, dies illa judicii magna et terribilis instat. Praetereunt dies nostri, et velociter advenit praeclarus adventus Domini.\\\"

?Ha azonban valaki mind le akarná írni - azt hiszem -, annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni.?

Szeretem az éveket,
amikor életem része voltál és leszel.

Szerettem a füstös kocsmát,
ahol el?ször láttalak,
a félhomályt,
a billeg? kis asztalt,
a cigaretta maró ízét,
idétlen fekete b?rkabátodat,
annyira nem illett Hozzád!

Szeretem a nyíregyházi éjszakát,
amikor megismertelek,
még akkor is,
ha észre sem vettél.

Szeretem az er?t, ami Bel?led árad,
hogy nem tör meg az élet,
hogy van er?d mindig újrakezdeni.

Szeretem a megújulást:
amikor beléptél az ajtón,
fáradtan és megtörten,
de ahogy barátn?ddel csevegtél,
megfiatalodtál,
s t?ntek a nehéz évek,
a megtörettetés.
Gyermeki voltál megint,
tiszta, lelkes és fiatal.

Szeretem a pillanatot,
amikor rájöttem,
fontos vagy nekem.

Szeretem a napot,
a múltba visszanézve,
amikor megtudtam,
hogy a városba költözöl,
s szerettem a délutánt,
amikor bejöttél hozzánk,
bár láttam,
hogy rám nem nagyon emlékezel.

Szerettem a múlt órák sorát,
ahogy ott ültél,
s a munkát magyaráztam

Szerettem a régi utakat,
amikor az országot jártuk,
szeretem a téli esték emlékét,
a fagyott cigarettafüstöt,
messzi helyeken,
kiszakadva a napi robotból.

Szeretem,
hogy álmodban kimondtad nevem.

Szeretem a kis piros versenyautót,
amit fiamnak adtál,
meseautónak hívja mindig,
az örök Karácsony titka az.

Szeretem ?szinte szavaid,
szeretem lelked meztelenségét,
titkolt bölcsességedet.

Szeretem,
hogy jobbnak hiszel engem,
mint vagyok,
hogy ösztönzöl arra, hogy jobb legyek.

Szeretem, hogy mindig
mellettem voltál és vagy,
bármit tettem,
vad ?rültségeket.

Szeretem bölcsességedet,
hogy megérted gondolataim,
egy pillantás, egy szó elég.

Szerettem okosságodat,
hogy értetted, hogy
?minek egy zsidónak papagáj...?

Gy?löltelek és gy?löltem a szegedi éjszakát,
gy?lölöm, ahogy kérdésed bennem él,
gy?lölöm ezt a lelki rákot,
mit belém oltottál.

Szeretem az energiaital-íz?
ébredéseket.

...

A Hold a hegyr?l cián-
kék tótükörbe néz
hajad délutáni
színe, mint a méz
szálanként a
lelkembe ragad

A lámpafénybe sorban
tucat bogár kemény
váza koppan
a szúnyogháló, mint
a rosta, átszitálja majd
a szárnyas álmokat

A kép megújult reggel-
a varázslat ágyékig hatolt
s csodáltam, amit tiszta fejjel
kevés ember láthatott

Lábaimból kisimult a görcs
a merev lépés már
a föld felett lebeg
arcod emléke a falra vetül?

?fájón, mint egy üres képkeret

...