Nem is tudom,mit mondhatnék Neked,
Örülök,hogy találkoztunk s beszélgettem Veled.
Milyen régóta vártam már erre a pillanatra,
De Te semmi jelét nem adtad,hogy vártad volna.

Szomorú voltam miattad,mindig reménykedtem,
Egyszer csak megszólítasz és azt mondod-tetszel nekem.
Hónapokat kellett várnom erre a napra,
Végre megtörtént,míg versemre a választ megkaptam.

Ha hagynád,hogy végre megismerjél engem,
Szerintem nagyon jó barátok lehetnénk mi ketten.
Ha van egy igaz,?szinte barátod minden napra,
Elmondhatod,hogy szerencsés vagy,hogy megkaphattad.

Szeretném,ha tudnád,az ?szinteség az erényem,
Bármi történjék is,T?led is ezt remélem.
Csak arra kérnélek,ne túl sokat várakoztass,
Az elveszett id?kért,talán még kárpótolhatsz.

Ha tudnád,hogy mennyire vágyom rá,hogy átöleljél,
Kicsit megsimogassál,kicsit szeressél.
Annyira hiányzik egy kedves szó,kis odaadás,
Szörny? napokat élek meg,szívem nem talál vigasztalást.

Nem értelek,mire vársz még,kérlek szeress belém,
Ha csak kicsit is számítok Neked,nem lesz nehéz.
Van valaki a közeledben,ki vágyakozva gondol Rád,
Mindent megadnék azért,hogy végre rám találj.

...

Én nekem már holnap ne süssön a nap
engem már ha akar temethet a pap.
Soha senkitöl nem kértem az életet
e földön engem senki nem szeretett.
Szürke életemtöl nem láttam a kék eget,
nehéz az életem mint megmászni egy jéghegyet.


Én nekem már holnap ne süssön a nap
összetört bús lelkem életre úgysem kap.
Égö vágyaim már rég a porba szálltak,
értelmes szép szavakat ugyan kitöl várjak?
Jobb ha elfelejtem azt is hogy létezem
meddig maradhatok élve,azt senkitöl nem kérdezem.

...

\\\"Ecce, carissimi, dies illa judicii magna et terribilis instat. Praetereunt dies nostri, et velociter advenit praeclarus adventus Domini.\\\"

?Ha azonban valaki mind le akarná írni - azt hiszem -, annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni.?

Szeretem az éveket,
amikor életem része voltál és leszel.

Szerettem a füstös kocsmát,
ahol el?ször láttalak,
a félhomályt,
a billeg? kis asztalt,
a cigaretta maró ízét,
idétlen fekete b?rkabátodat,
annyira nem illett Hozzád!

Szeretem a nyíregyházi éjszakát,
amikor megismertelek,
még akkor is,
ha észre sem vettél.

Szeretem az er?t, ami Bel?led árad,
hogy nem tör meg az élet,
hogy van er?d mindig újrakezdeni.

Szeretem a megújulást:
amikor beléptél az ajtón,
fáradtan és megtörten,
de ahogy barátn?ddel csevegtél,
megfiatalodtál,
s t?ntek a nehéz évek,
a megtörettetés.
Gyermeki voltál megint,
tiszta, lelkes és fiatal.

Szeretem a pillanatot,
amikor rájöttem,
fontos vagy nekem.

Szeretem a napot,
a múltba visszanézve,
amikor megtudtam,
hogy a városba költözöl,
s szerettem a délutánt,
amikor bejöttél hozzánk,
bár láttam,
hogy rám nem nagyon emlékezel.

Szerettem a múlt órák sorát,
ahogy ott ültél,
s a munkát magyaráztam

Szerettem a régi utakat,
amikor az országot jártuk,
szeretem a téli esték emlékét,
a fagyott cigarettafüstöt,
messzi helyeken,
kiszakadva a napi robotból.

Szeretem,
hogy álmodban kimondtad nevem.

Szeretem a kis piros versenyautót,
amit fiamnak adtál,
meseautónak hívja mindig,
az örök Karácsony titka az.

Szeretem ?szinte szavaid,
szeretem lelked meztelenségét,
titkolt bölcsességedet.

Szeretem,
hogy jobbnak hiszel engem,
mint vagyok,
hogy ösztönzöl arra, hogy jobb legyek.

Szeretem, hogy mindig
mellettem voltál és vagy,
bármit tettem,
vad ?rültségeket.

Szeretem bölcsességedet,
hogy megérted gondolataim,
egy pillantás, egy szó elég.

Szerettem okosságodat,
hogy értetted, hogy
?minek egy zsidónak papagáj...?

Gy?löltelek és gy?löltem a szegedi éjszakát,
gy?lölöm, ahogy kérdésed bennem él,
gy?lölöm ezt a lelki rákot,
mit belém oltottál.

Szeretem az energiaital-íz?
ébredéseket.

...

Jer velem szépek legszebb virága!
Mily szép a pázsit fényes románca!
Soha nem alkothat m?vész oly szépet,
mint a dús pompába borult természet.

Rózsáktól dús a lég is - zárva
a máskor hangos, vad szelek szája,
és mintha a nap is nem sütni kélne,
de valami édes szerelmi kéjre.

És mintha feje köré ragyogva
fényes, ünnepi kalapot fonna,
és akárha nem lenne más gondja semmi,
csupán, hogy elmenjen Daphnét követni.

Gyönyörben fürdet mindent e nap ma,
a világ báját csodáld kacagva,
míg szét nem rombolják szép ifjúságod
a gondok ujjával barázdált ráncok.

Meleg van. De majd a csend szívében
találunk h?vös lombot, mi védjen,
s ibolyák közt nem is gondolunk végre
az ámbra füstöl?k nehéz lehére.

Itt a rekettye- és magyalágon
a legszebb dal szól most a világon:
csalogány zengi páratlan csodáit,
fülel a k? is, mert ily zenét áhit.

Páfrányok h?sében heverészve
pásztor és pásztorlány enyelgése
mindegyre tüzesebb - csatározásuk
kezdetét, majd édes végét is látjuk.

Náluk van otthon valóban Ámor,
táncol, és csókja, akár a zápor,
e vidám nép közt nem köti magához
sok nehéz kötelékével a város.

Mily boldog fényben fürödne lelkem,
ha része lenne ily gy?zelemben:
talán majd kínjaim láttán titokban
a szíved pajzán példán lángra lobban.

Erényed hiú bálvány erénye,
hasztalan csillog, hazug fénye,
mondd ki az, ki józan eszére hallgat
s ajkát nem nyújtja szerelmes ajaknak?

...

Vakítón hunyorít s belerándul a kínba a villám,
puha fellegek árnya omolva a f?re terül,
lélegezni mind nehezebb, felh? gomolyog, s?r? hullám,
a madár alacsony köröket kanyarítva repül.

Szeretem nagyon ezt a homályt, a lelkesülés rövid éjét,
meg a jós hideget kezemen, a f? emberi, könny? neszét.
Tovacikkan a gondolat, és anyanyelvem igéjét
zengeti távol az ég - megdördül az ?si beszéd.

Sugarasszem? sz?z sötét vizi mélyb?l a fényre kilépett,
gyönyör? testér?l a víz gyöngyszeme pereg s elalél,
belereszket a f?, a mez?kön a csorda messzire széled,
riadoz s az eget lesi, fél.

Nyújtózik a sz?z, és p?re magát csodálja mereng?n,
üde teste fehér ragyogása vakít pazarul.
Egy szó repül át a magasban, hószín? felh?n,
s a szomjú virágra a boldog es? lezúdul.

...

Látom: ma szemed különös-szomorú, tüze fáj,
s véznább ma kezed, míg a térdedet átkarolod,
Figyelj ide: messze, a Csád csuda-partjainál
egy dendi zsiráf csavarog.

Harmónikus és kecses, édes arányú kobold,
b?rén divatos, kusza minta varázsa virul,
versengeni senkise tud vele, tán csak a hold,
míg ring a tavak tetején, remeg és kisimul.

Távolban akárcsak a tarka vitorla, suhan,
futása örömteli, fürge madár-repülés,
márvány üregébe bujik, ha az est lezuhan,
s ilyenkor a föld csodaszép örömök fele néz.

Mondjam, hogy a messzi regékben, az ifjú vezér
hogyan szeretett s vele volt-e az éjhajú lány?
Nehéz ez a köd, belehelted, a torkodig ér,
és hinni csupán az es?ben akarsz ezután.

Meséljem-e el, milyen ékes a trópusi táj,
mily karcsú a pálma s a f? milyen ?s-magas ott?
Zokogsz? No, figyelj csak: a Csád csuda partjainál
egy dendi zsiráf csavarog.

...