Hétköznapi pszichológia…Avagy az öregedés filozófiája…

Fázósan ülök, fogam is összekoccan,
Révedek. Szemezek a semmivel hosszan.
Hallom, mások nem is ismerik a semmit.
Értem, de én meg miért? Csak? A mindenit…

Ma tettem: telefonáltam, szervezkedtem,
De nagy elutasítás lett osztályrészem.
Egyre jobban látom, bennem van a hiba,
Tán’ korcs vagyok, mint egy törött szárnyú liba.

Én is csak azt csinálom, amit/és mások,
Nekem, azért sem sikerül, ez mit fájlok.
Mit a sorsnak: pokol-ég közt vergődő szív,
Mikor engem becéz: peches senkinek hív.

Tán’ kilétem alkonyának élvezetét,
Szürcsölőm, mert már örülök, hagy van még lét.
Bízok, hogy még nem vagyok ilyen öreges.
Üssek ököllel táblába, mint üveges?

Megvilágosodott elmémben igazság,
Csírája már kikelt, hogy nincsen igazság.
Boldogság jól eső érzése gyomromból
Hiányzik, mint egy jó poén a humorból.

Már csak csendes szemlélődéssel révedek,
Úgy látom velem ellentétes érdekek
Fonákjában csak a sóvárgás adatott.
Úgy érzem, feláldoznak, mint szűz leányzót.

Budapest, 2000. május 30. – Kustra Ferenc József

...

Jenei József volt a nagyapám,
Dein Anna meg a jó nagymamám.
Nagyapa szakmája, patkoló kovács,
Pipafüstbe biz' fojtogatta krachács.

A k. und k.- ban a huszároknál szolgált,
Ott egy lovashadosztályt kiszolgált.
Galíciában... ott állomásoztak,
Oroszokkal időnként csatároztak.

Érdekeseket mesélt az, időkről,
Meg a huszár-szokás, bajuszpedrőről.
Értett a lovakhoz, állatokhoz,
Kocsigyártáshoz és patkoláshoz.

Nemcsak kovácsmester, de paraszt is volt,
Földje, szőlője és legelője volt.
Ló meg tehén, disznó és baromfi,
Ezeket neki kellett tartani.

Szép, nagy fehér huszárbajusza volt,
Az biztos, hogy az mindig pödrött volt.
Pipázott, mint régi huszárember,
Én csodáltam Őt, mint gyerekember.

Én voltam a fiú unokája,
A kedvence és a kis pajtása.
Szeretett és kényeztetett engem,
Mikor vele voltam örült lelkem...

Nagymama jól főzött, igen jól sütött,
Legjobb rántotta volt, mit összeütött.
A tojás lébe paprikát kevert,
Sütés után piros, márványos lett.

Sajnos már nagyon régen meghaltak,
De emlékszem, nekem jót akartak.
Bizony kit szeretünk örökké nem él,
De emlékük örökre szívemben él.

Vecsés, 1998. november 17. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

...

A poéta víkendje…

Az erdei lakban elvoltam pár napot.
Esténként egy mécs-világ nekem imbolygott…
Szerettem a kis lángot, többször is mélázva néztem,
Közben a falra vetült mozgó-árnyképet figyeltem.
Oly’
Akkurátus volt ez a pici mécses láng,
Mert a tollam-elővettem, lett írott láng.

Vecsés, 2018. október 2. – Kustra Ferenc József

...

Hétköznapi pszichológia…

(Bokorrímes duó)
Hiába ír szűzi kéz, hiába lágy a gondolat-melódia,
Sunyin oson, lopakodva tép, minden átrág… idő paródia…
Remény sokszor olyasmi, hogy bizony, csak kétesen csillan,
Forrását ennek kitapasztalni? Akkor honnan villan?

Lágynak tűnő melódiák, üresen konganak,
Vadóc futamok, szerencsétlenül csak bénáznak…
Ha olvasás közben veszel egy mély levegőt,
Közben érzed, ártatlan a lelked, meggyötört.
*

(Leoninus trió)
Persze lopakodva is lehetne verset írni... minek? Egy torzszüleményt, pl. kinek?
Éreztél Te írás közben lelki fájdalmat? Kaptál Te mocskolódó rágalmat?
Kívánkoztál te már messzi fölre? Volt e benned érzés, hogy ezt akkor örökre?
Mikor egy újabb sort leírtál, mert alkotsz… érezted: nem jó, mert ezzel hivalkodsz?

Poéta sorokat írjon és ne rágódjon!
Poéta verseljen és szavakkal csencseljen.
Poéta vezesd népet, utat mutass, szépet.

Állítják a nem javítható ’hívők’, nem gonosz világ... csak teret nyert a másság.
Én meg üzenem ’hívőknek’: káosz a világ, pusztítja emberiséget, kórság…
Az emberi társadalmaknak van rendje. Így nem elintézhető: egye-fene!
*

(senrjon trió)
Bármily’ a helyzet nekem
Írnom kell! Folyvást és állandón!
Lélekfenntartó!

Lopakodva irhatok,
De azért írok, megjelenjen!
Lélekfenntartó!

Kevés a jó világban…
Alkalmazkodva jeleskedek…
Lélekfenntartó!

Vecsés, 2016. október 7. - Kustra Ferenc József- írtam; avagy részletek a versírás lélektanából…

...

Hamarosan: újra virágszirmokat táncoltat a tavaszi szél,
A nap fénye majd melengeti didergő lelkemet, mi már elkél.
Mikor a kis tücskök egy pitypanggal vígan húzzák húrján nótáját,
Egy padon ülve csendben nézem, ahogy a hajnal kibontja magát.
*
A sok tavaszi felhő esőt hoz, rohanvást ide ér… csak úgy szárnyal a fecske,
Végre újra virágzik a rét, a mező és gyerekkel teli játszó terecske.
Gyengéden hozzám simul, lágyan érint, ölel, arany fényével csendben átkarol,
Tavaszba öltözött kertek illatát hozza, a csodát, mit magához nyalából.
*
Kedvesen néz, majd barátként rám bólint… szirmaival int nekem a nárcisz,
Tél minden itt maradt fagyos éjszakáját a heves, tavaszi szél elvisz...
Dalával éltet... egy sárgarigó vidáman trillázik zöld fű ölében,
Lemosva a világ porát a vétkét, terhét, hogy megtisztulva ébredjen.

Vecsés, 2025. május 21. – Siófok, 2025 május 21. -Kustra Ferenc József- írtuk: Fehér Péter azonos című verse két szerzős átirataként, a szerző engedélyével. Én írtam a páratlan sorokat, szerző-, és poétatársam Gránicz Éva pedig a párosokat.

...

Válasz, csak filozofikusan lehetséges…

(leoninus duó)
Kétségem nem élem, lehetetlenségemben épp' ez lehet tehetetlenségem.
Kétségem nekem eredeztetett lehetetlenségem, de ez nem lehet végem.

Életegységem nem tesz értem… ezen élettelenségem nem kellene nekem.
Életvégem menetbe...meglesz nekem, de nem lesz kétségtelen… még él-e hegyem?
Nevetem rendre beteges, veszélyes élethelyzetem, szépet meg elkergetem…
*
(senrjon)
Lehet, hogy eszementem…
Mélységem énértem feltéptem.
Lehet elkéstem?
*
(senrjú)
Rendre elvérzem…
Hegyemen ébredezem.
Erre emlékszem.
*
(Septolet duó)
Hegyem révészem,
Nekem félpénzem
Érzékem,
Érzésem,
Készpénzem.

Elnézem, elkéstem, emlékszem… erkélyem.
Vészfékem, nézségem, érmem…
**
Felmértem, elvérzem,
Jelképem jelvényem?
Nékem népem, sérvem….

Megéltem,
Féltem, késtem, kérdtem,
Életem szekrényben?
Mélyében!
*
(tíz szavas)
Kétséget velem, értem veszett ebek,
De rendre és ellenben esek!
*
(HIQ duó)
Elmegyek,
Hátha elesek…
Hehezek…

Mesélek,
Legyek ember-e…
Nehezen…

Vecsés, 2024. május 21. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, az önrontó sorsról, eszperente műfajban.

...