Lásd csak kicsilány, szép zöld mára már a megnőtt sóska,
I -áznak már a csacsik, élharcos a ’fiú’ Jóska!
Sürgős rohanása van a sok, zsenge tavaszi rügyeknek,
Bennem meg a sokféle mindenek, szárnyat eresztnek.

Annyi kötnivaló bolond jár mostanság még szabadján,
Hogy én meg hosszan meditálok vers mondanivalóján.
Sok rímbe belefutok... találkozunk, lényeg oltárán.

De szép és élvezem, versnek milyen zárt a megkötöttsége!
Szabad szárnynál szárnyasabb az igazias végtelensége…
Csodás madár és jól repül… röptéin ott a végzet
Szörnyű ölelése: lel-e végtelen békességet?
Ha az emberszívet fölveszi a hátára,
Örökkévalósággá lesz a zokogása.

Jaj, ha szép is, de az ilyen vers nekem nem mesterségem,
Nekem nem kell, hogy prózából legyen versé… művészetem.
És hogy ez a sok toló-lökő lélek szét ne vethessen,
Magyar gondolat mondatokat a kezembe vehessem,
Így lettek ezek, a kezemben a világ népeinek zsoltára,
Szíveknek, közös dolgoknak, népeknek a világ szép orgonája…

A világzápornak egybecsapzó árja
Egy egész évezred nagy jajkiáltása!
Nekem a rím, nem csak elsődlegesen játék,
Minthogy a rímnek útja, sem… csak úgy, ne játszék!

A jóisten megteremtette az emberi világot,
Én nekilátok megalkotom új poéta világot…
Sőt, akkor meg írom az új ars poeticát.
Újfajta igémet nyeld, mint ars poeticát.
Író-csibe, igémet töltsd oly’ módon begybe,
Hátha Te leszel emberiség legbölcsebbje!

Legyen lelked is test, a tested is lélek,
Sok bő kis patakban folyjék benne lélek…
Gazdagon az anyagi életed a lét jóságával,
Szeresd a szalonnát jóféle, magyar vöröshagymával.

Járjad Te át az erdőket és járjad Te körbe a rétet,
Kutasd át a völgyeket és vívjad Te meg szemközti bércet.
Vegyülj el -elegyben- az egész teremtett világgal,
Barátkozz csak a széllel, esőfelhőkkel, villámmal.
Értsd Te a tölgyfa csendjét, meg a tyúkhúr beszédét,
Figyeld napsütött bogárkák boldog zümmögését.
Nézd a csillagokat és ha holdfény -ahogyan- szerte árad,
Barangold a könyveket, míg szemed olyan nagyon nem fárad…
Légy Shakespeare-óceánjának okos, merész tengerésze,
Égesse lelkedet Oidipusz sírása, könnyek remegése.
Menj Te, ha Dante hív át a sötét, örökös éjben,
Barangolj a könyvek végtelenül nagy erdejében!

És milliónyi arcban légy Te nekik millió élet,
Hit, tagadás, átok, áldás, de nehogy Te igyál mérget!
Merészen szeressél, győzően csalódjál,
Minden veszteségben mindig gazdagodjál…
Abban, ami lényeg, ami veszthetetlen,
A nőtest éledjen az ölelésedben,
Mint alkotó lelked megfrissült hulláma,
Te meg erős csóknak söprő mámorába…
Szeretőd lelkébe parancsold oda lelked.
Egész énedet élni legyen mindig merszed.
Légy megvédő barát, félelmes, vad ellenség,
Ostromló akarat, győzni... ez kötelesség.

Légy kard és légy eke, légy vár és légy hazai zászló,
Mindig egészen férfi, aki minden helyet álló,
Lelked a lelkekbe terjedjen széjjel záporozva:
Sohasem gondolva vesztesen az irodalomra!

Változód ugyanaz és végtelen, mint a tenger,
Legyél barátom: ember, ember, mindig csak ember!
Most már elhallgatok, mint célra tartott, már kilőtt puska,
Ennyi rímért talán már csök is jár, be is hajtom még ma…

Vecsés, 2023. április 2. – Kustra Ferenc József – íródott; Szabó Dezső (1879 – 1945) azonos c. verse rövidített átirataként.

...

A szomszéd háború mellett, kialakult a Közel-Keleten egy nagyon is véresebb háború…

(Leoninus csokor)
Fekete kosok! Nekem téli csizmára sem telik, maguk steakot laposra verik?
Fekete kosok! Zsír nélkül eszem a kenyeret, maguk orosz kaviárból eleget?
Fekete kosok! Maguk este bank-bálon... én meg simogatom le, koszát a kutyámon.

Fekete kosok, méltán gondolom, üres a lelketek, ez tart életben bennetek…
Fekete kosok, minket, tömeget semminek tartotok, mutatja eszkalációtok.
Fekete kosok, belőletek árad a hidegség, nem ismeritek, mi a melegség.

Titeket csak az mozgat, folyjon a háború, dőljön a pénz, nem számít a bú…
Ha Gázában elkezdik felek a népírtást, mi majd föl nem fogjuk ezt a nem ámítást.
Már hallani, egy millió ember kifelé Negev sivatagba… ez lesz halál útja!

Az odaért flotta be szállt... lelő eszközöket. Nem veszik figyelembe embereket…
Most mondta a TV. még vezényeltek oda egységeket. Nem sajnáljátok legénységet.
Itt „a szegény szomszéd háborúval” mi lesz? Vagy ez még marad, hátha még ebből sok lesz?

Nektek jó, hogy telik orosz kaviárra? Kutyánknak meg nem telik téli csizmára…
Tudjátok mivel veritek csalánt? Óperenciáson túlról kapjátok irányítást…
Nektek, fegyverre, aknára is telik… Lelketek Isten előtt biztosan nem fénylik!
*

(3 soros-zárttükrös)
Szóval fekete kosok, hogy-hogy az orosz kaviár a bendőtöknek a nyerő?
Ezt háború alatt beszerezni, enni, szerintetek Istennek olyan tetsző?
Szóval fekete kosok, hogy-hogy az orosz kaviár a bendőtöknek a nyerő?

A szemtelenségetek úgy látszik, hogy nem ismer határt,
Kereskedelmi partnert legyilkolni sem ismer határt...
A szemtelenségetek úgy látszik, hogy nem ismer határt.

Most már tisztán látszik, hogy a kaviár és fegyvergyártás nálatok egy kategória,
És közben már két háború van és már a másodikba is beszálltatok gyorsan harcba…
Most már tisztán látszik, hogy a kaviár és fegyvergyártás nálatok egy kategória.

Látszik, mint a mesében az Óperencián túl, a fegyvergyártók az irányítók,
Ebből a következtetésem, hogy az üveghegyeknél nem is nyílnak rózsabimbók…
Látszik, mint a mesében az Óperencián túl, a fegyvergyártók az irányítók.

Vecsés, 2023. október 22. –Kustra Ferenc József- íródott: a világ, az emberiség jelen történelmi, már eszkalálódott háborús és nagy világkatasztrófára mutató helyzetéről. A TV. híradókban egész nap mutatják a valóságot…

...

Meditálok…

Csak állok a keresztútnál és nézelődök.
Várom a fényt, nézek föl… érdeklődök
De tekintetem a semmibe vész, az éterbe…
Hogyan jutok így előre… előre az életbe?

Nézek körbe és a szemembe égő vágyak…
Innen messze vannak a legelésző nyájak
És messze a szép, békés délibábos tájak…
Nekem a szépség, béke, délibábos vágyak.

Az életem mindig, szinte csak keresztutakból állt
Soha, senki nem segített… utam jóra merre vált?
Elmennék oda hol talán kék az ég, zöld fű,
De melyik út vezet oda… minek vagyok nagyszívű?

Nézek és utakat látok… de igen rémisztő,
Pusztaságban csak utak… igen, igen ijesztő!
Se fa, se fű, se élet jele, homoktenger közepe?
Se úszni nem tudok, se mellényem… le vele?

Látom még az úti táblákat is lebontották,
Nehogy lássak… a lelkem is kifosztották!
Mindebből látszik, hogy semmibe vesznek,
Ebből már tudom, céljuk… elveszejtenek.

Iránytűm nincs, egy tábla sem mutat utat,
Nem tudom, merre menjek… lesz sorsfordulat?
Az életem mindig, szinte csak keresztutakból állt
Soha, senki nem segített… utam jóra merre vált?

Tudom, messze vannak szép, békés délibábos tájak…
Ha ott élnék, akkor tán’ bennem is lehetnének vágyak?
Vágyak, melyek nem maradnak azok, de teljesülnek
És a lelkem szárnyai, attól fölöttébb lelkesülnek…

Pusztaságban csak utak… igen, igen ijesztő!
Pusztában nincs semmi, legyek tán’ madárijesztő?
Csak állok a keresztútnál, állok és nézelődők,
Jön-e még az életben valami, ami… talán előlök.

Vecsés, 2011. szeptember 11. – Kustra Ferenc József

...

Én szeretem a hazámat…

Ott fogok végig élni, ahol nekem tenni kell,
Vegye mindenki tudomásra, én nem megyek el!
Messzi földekről is a régi időkben, ős őseim korában,
Egyszerűbb volt az, az élet, de segített az emberek sorsában…
*
(Septolet duó)
Beszélek magyarul,
Élek magyarul,
Halálom majd magyarul!

Hazugok,
Árulók…
Megbüntet majd magyarok Istene,
Mindene!
*
Magyar vagyok, szeretem…
Hazát is szeretem…
Itt lélegzem!

Csak létezzem,
élvezzem.
Nem vétek,
Tévedek?
*
(Senrjon duó)
Bántanak itt ezerek,
Dőlhetnek bár, magas hegyek rám…
Én itthon vagyok!

Nem népmese… maradok,
Én is egy vagyok magyarok közt!
Én magyar vagyok!
*
(15 szavas-6 sorban)
Föld anyám!
Úgy
Szeretlek Hazám!
Magyarok közt idegenek
Itthon le pökhetnek,
Szállnak belőlem hazafias énekek…
*
(Anaforás senrjú)
Hazám el ne vessz!
Hazám itt vagyok veled!
Hazám: egy vagyunk…

Vecsés, 2019. október 23. – íródott: 1956 történelmi emlékére… [Én átéltem… Apám disszidálni akart, de addig zokogtam, amig maradt!] Alloiostrofikus versformában.

...

Sors szerint köztünk csak egy lehet,
Valós vér, frontális ütközet.

Nekem anyám könnyű álmot ígért,
De csak üldöznek álmomban… miért?

Puhátlan a helyzet: továbbra,
Nem nő a remény, csak árnyéka.

A helyzet továbbra sem változott,
A remény nem veszett, de elfogyott.

Vecsés, 2002. május 25.- Kustra Ferenc József – íródott: a sorsról…

...

Szép dolog az egészségvédelem,
Hogy figyelek rá, az én érdemem.
Minden évben járok vizsgálatokra,
Így készülök a várhatatlanokra.

Egy barátom épp’, hogy meg nem halt már,
Majdnem megcsípte a halálmadár!
De kardiológusa észrevette
És betegség várát, vele bevette.

Jó kardiológust ajánlotta,
Megelőzést… nekem ajánlotta!
Nosza rajta, már ide is eljárok,
Betegség megelőzést már ellátok.

Jó doktor a Szemerédi Péter
Betegség megelőzésben éber.
Amit mondok, figyelmesen hallgatja,
Empátia, együttérzés sajátja.

Mit kérdezek, el is magyarázza,
Mind elmondani nem fáradtsága.
Jó doktorunk nem csak okos, szakállas,
De a hozzáállása nem félvállas.

Vizsgálat közben soha nem siet,
Ő a betegségemnek megfizet.
Elbúsulhatom neki gyengéimet,
Jól szétoszlatja a kételyeimet.

Van neki asszisztense Beáta,
Ha nincs doktor, ő a referáda.
Ügyes, okos, szép és csinos, sőt tud is,
Beteggel jól bánik, majd’ rituális.

Jó Doki szereti a jó viccet,
Szoktam neki mesélni jót, ilyet.
Munkáját, gyógyítást komolyan veszi,
Ember, egészség okán, ezt átveszi.

Ha csak nála vagyok, már gyógyulok,
Betartom, mit mond és meggyógyulok.
Mikor búcsúzunk mondja, én elvárom;
Egy év múlva jöjjön, ismét elvárom!

Vecsés, 2011. október 24. – Kustra Ferenc József

...