Látszik, hogy ideér a tavasz?

(Senrjú)
Már látszott, hogy a
Mezőn, nyílnak virágok.
Jó volt élveztem.
*
Láttam szépséget,
Gaz-féléket, halomban.
Orromban illat!
*
Jó levegőn, jó
Volt? virág kezdemény? volt.
Illat és látvány.

(3 soros-zárttükrös)
Már látszott, a legelő virágai nyíltak,
Egyre szebbek színhalmazok, megmutatkoztak...
Már látszott, a legelő virágai nyíltak.

A réten már, minden, buja-frissen kizöldellt,
Ámulva csak nézte, lelkem is emelkedett?
A réten már, minden, buja-frissen kizöldellt.

Tavasz fékezhetetlenül előre lódult idei útján,
Mint istálló-ló, most részt vesz-vehet, nyárig is eltartó vágtán?
Tavasz fékezhetetlenül előre lódult idei útján.
*

Néztem, hogy kicsi
Bogarak is futkostak.
Lét? gyarapodó.
*
Távoli erdő,
Mozdulatlan? őrségben.
Erős lombulás.
*
Séta, botorka,
Csokorba virágszedés.
Jó ez a napom.

Vecsés, 2019. március 28. ? Kustra Ferenc József ? Senrjú -ban és 3 soros-zárttükrös ?ben.
(A Senrjú is ?haikuforma?, de itt nem a természetről szól, azért nevezzük így, mert bármi másról.)

...

Így éltem az életem…

(3 soros-zárttükrös)
Nekem soha nem volt benne víz
Nem érezhettem, hogy mily' víz íz!
Nekem soha nem volt benne víz.

(leoninus)
Parti nagyobb sziklákról, kisebb-apróbbak leestek, ami nem volt máshol.
Ezeket kellett nekem kerülgetnem, óvakodni, hogy lában ne sértsem.
Igy aztán soha nem tapasztaltam, egy sodrást sem, volt nagyon bíz' elegem...
Az én köveimet sem hullám, se vízsik nem mosta, mentem a kanyarba...

Életemet sem algák, sem halak nem gátolták, bírók igy ezt nem számolták.
Víznek a sodrása nem lökött le lábamról, néha feküdtem álmosságtól...
Sok helyen a part magas volt és oly' meredek, életrészek lehetetlenek.
Kis sziklák, soha nem miért koptak, létembe kőkeményen fogva tartottak.

Kerestem és szépséges tavirózsákat, de ó! Ha találtam volna morzsákat...
Bizony még nekem kellett félni, ha ár utolérne, ülök-e még karosszékbe?
A kietlenség, szárazság, a halmentesség, kisért az élet, mint közellenség...

Vecsés, 2024. augusztus 9. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.

...

Régi gyermeknapok…

(Senrjon)
Régen volt egy gyereknap.
Bicajra vágytam, előadtam.
Ez nem volt játék…

Apám mondta kérjem ezt,
Hét éves leszel, akkor meglesz.
Már nem túlzó vágy.

(3 soros-zárttükrös)
Meg is lett a bicaj, keresztapám fogta hátul a nyerget.
Öt lépése után kértem engedjen el, hagyja a nyerget.
Meg is lett a bicaj, keresztapám fogta hátul a nyerget.

(HIAQ)
Már meg is tanultam
Új cajt, egyedül hajtottam.
Ment az első kanyar!

(Leoninus)
Tizenkét éves koromig, mindennap hajtottam kifulladásig.
Nem jeleztem soha betegséget, mert én mindent ettem, eleget.
Hol vagytok régi cajos társak, együtt mesélhetnénk a máknak.

Vecsés, 2024. május 17. – Kustra Ferenc József - íródott: a régi gyermeknapra emlékezésként.

...

Számadás a születésnapomon…

(Bokorrímes)
Ha majd a lelkem a hamuba fullad, bár nem akarom,
Akkor kalamárisom, ürítve… legyen a „por” tartóm…
Őrangyalomat meg kérem, hogy segítse a „por” harcom.

Igen jelesnek tűnő nap a mai,
Megérni, nekem, már ez is valami!
Bár életemben nincs igaz valaki…

Öregségemre hithű poéta lettem,
A kopott lúdtollammal együtt öregszem,
Az élet értelmét azonban még fejtem…

Mindegy no, élet, sors szerint tart ameddig tart,
Ha kérdezik, hogy vagy, előadom a fanyart.

(Senrjú trió)
Élet értelme,
Nem biztos, hogy kiderül.
Végén, szenderül…
*
„Porban” a jövő?
Ha ott leszek, meglátom…
Örök titkosság!
*
Lángmentes jövő,
Fényragyogás el-mattul.
Sötét öröklét?
*
Jó lenne, de fránya öregség, bizony humorba nem fulladós,
Jó lenne, de minden élet hamuba fullad, már nem gyulladós...

Vecsés, 2016. május 21. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

...

Idefelé, a homokunkkal támasztottuk az ablakot,
Közben beszélgettünk, hogy ki és mit akarna, milyen harcot…
Érdekes, azt senki nem vetette föl, ezt, ki éli túl,
Semmit nem látva, csak néztük a tájat, nagyon botorul.

Mindannyiunkban zakatolt a gyors élet-vonata
Ahogy jött a hideg, lassan csökkent vágyunk halmaza…
Lassan gyanús is lett, hogy ez a hideg kezd lét-taroló lenni,
Ahogy csak zakatoltunk, táj igyekezett jeges-havas lenni.

A vonaton utazik a létem, vele van társként a vágy…
A kéj mámora? Megmondták, ez lesz az első, ami elhágy…
Az álmok mesés útjait múltamban is követtem,
Reggel meg az állomások homályában ébredtem.

Az életünk vonata, ideért a pályaudvarra,
Ez most a miénk, a hóba-jégbe ásott lövészárka…
Mi nem is kértük, de a vonat idehozott,
Bár sok volt köztünk, aki végig okoskodott.

Van itt süvöltős füttyszó, éppen a fejünk felett,
Mikor a muszka gránát erre száll a Don felett.
Ha az élet vonatát nézzük, van kinek ez megálló,
De van, kinek végállomás, ez az ember-húsdaráló.

Erről a vonatról leszállni? Nos, azt egyáltalán nem lehet,
Csak ha, telibe robban egy bomba, véglegesen akkor lehet.
Örök fogoly vagy a vonatodban, ne keress más elméletet.

A Don-kanyarban, bizony igen hamar kisiklik az élet,
Halál jő, fölmondja, véget is ér a rövid bérelt-élet…
A család otthon, lehet, nem tudja meg katona mivé lett…

Már esteledik... Már a naplemente mázolja a tájat át,
Bebíborozza a jeges-fagyott hómezőt, így adja báját.
Én érzem, sőt tudom, a múltból vagyunk itt,
És lehet, hogy itt fagyok meg… a mindenit.

Tyiu… Tyiu… Tyiu...bumm, bumm, bumm, lövések zaja hallik,
Oroszok esténként is lőnek… érezzük is, itt lakik.
Bumm! Egy akna előttem harminc méterrel levágott,
Most mondhatom a hálaimát, nem erre kóválygott.

Nincsenek felhők az égen, már a Hold is feljön, ő lesz az úr!
Átfesti a hó-jégmezőt, hideg ezüsttel, vakít cudarul.
Múltból jöttem és még élek... A többit vajh' hogy mérik, fukarul?

Ez akkor egy állomás, pályaudvar, vagy végállomás?
Vaskerék, vas sínen hangokat ad, ez végső csikorgás?
Míg jöttünk nem láttunk semmit, táj maga volt a vágtatás.
.
(10 szavas)
Kinézve az ablakon, fények elmosódtak,
Igaz is! Minek látni katonának…

(HIAQ)
Volt útnak oly’ része,
Ahol fény elbújt, nem nézett!
Sötét is vaksi volt.

(apeva)
Hol
Lehet
Már az a
Pályaudvar?
Minek szállunk le?

Szólt az őrmester, készüljünk, nemsokára: kell leszállni,
Aztán majd folytatjuk… tíz kilométert mély hóban mászni!
De még robog a vonat, csattognak a kerekek,
És bizony kezdenek már sorban félni a lelkek.

Lassan meg is érkeztünk, de még semmit nem látni az élet-pályaudvarokon,
Kinek csattog a szemaforja, az átváltozik-e, örök pirosra átállón…

Vecsés, 2016. július 22. – Kustra Ferenc József- íródott: történelmi visszaemlékezésként és az ott pusztult katonáink emlékére.

...

Vakablakban meditálok…

Fut széles, kanyartalan út, a nagy kanyaron túl a semmibe…
Kialvatlan a szemeim, révedve bámulnak a messzibe…
Üveg nélküli vakablak... kinézve, fixírozok valamit,
Az időóra ketyeg, csapkod benne valami, tán, valakit…

Bölcsesség köve nincs... beépítették a kútja kávájába,
Lovam is elszaladt, valahol legelész, a kínja poklába.
Van-e még bármilyen lelkem? Bolyong vagy csak kicsit elcsavargott?
Felhők, ha eloszlanak, mondhatom... csillagfénynek utat nyitott.

Zavart ez a világ, szürke füstköd borítja a mindenséget,
Sötétben, honnan vegyem elő, a mindent értő lelkiséget?
Most, a szélvihar kócolja, a fák borotválkozott ágait,
Éjjel, meg a Hold csak megy… érdektelen, intézi a dolgait.

Most a télen a kemény fagyok, a kertem felett jártak,
Bentről néztem, a holdsugarak is bundába grasszáltak!
Azt is láttam bentről, hogy kint gallytördelő szelek jártak,
Akkor én bent, melegben örülhetek a hideg máknak?

Vecsés, 2015. február 23. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...