Történelmünk a miénk…

(leoninus csokor)
Évszázadokban nem azért maradtunk életben, mert könnyű... de azért, mert régi, korhű!
Évszázadokban csak jöttek a tatárok, utána törökök… tovább éltek platánok...
Évszázadok, mindig élt a ’kard ki kard’! Következő lovasrohamot átéltük, fanyart...

„Gyümölcséről ismerszik meg a fa” ... századokban vagyunk ujratermő gyümölcsök úja!
Nem voltunk időjárás ellen, jobb híján használtunk esernyőt... újra! Kard meg hadd pengjen!
Voltak tendenciák, hogy a vihar leverte gyümölcsöket... leeresztettük redőnyöket.

Volt a török időben, mikor csak kétmilliónyin maradtunk… tovább folytattuk harcunk.
Megmaradást hitünk, akarásunk segítette, majd életet is hit, csak segítette.
Az ily’ vad időkben, volt, hogy lovunk is alig volt, de vihart mind legyőztük, már mind múlt volt.

Mint az ujjak között pergő homok, az évek úgy fogynak, de nekünk ezek nem lomok.
A homokot visszatöltjük a homokórába, így aztán hit nem vész, mint a homok…
Homok pereg, az idő halad, évek homok… az elmúlt óra a múltban nem homok?
**

(Bapeva)
Élünk,
Jön idő.
Tatár-török,
Harcban megállunk.
Platánfa árnyat ad.
Kard suhog, mi kitartunk,
Hitünk óráját őriztük.
Évek, mint homok szétperegnek.
Vihar lever, de újra sarjadunk,
Megmaradásunk örök, mint századok.

Vecsés, 2022. május 19. – Siófok, 2025. szeptember 2. Kustra Ferenc József – írtam: leoninusban. A bapeva, Gránicz Éva szerző-, és poétatársam munkája.

...

Látjuk a szomszédban: egy háborút és nagyon fölütötte a fejét a háborús világhelyzet…

(Leoninus csokor)
Látjuk a szomszédban: egy háborút és nagyon fölütötte a fejét a háborús világhelyzet…
Ó, Te fekete kos, a szarvad jó markolós, szemedben látszik... vágyódós!
Látom rajtad, hogy Te vagy a valaki, míg a nyolcmilliárd egy nagy senki.
Látszik a láthatatlanságodban, hogy gazda vagy... meg, hogy Harpagon vagy!
*
(10 szavas csokor)
Fekete kos, szemében lángol bosszúvágya,
Szarva alatt a világ szabálya.
*
Olvasóim emlékeztek? Már megírtam kosokat, velük kell víni' harcunkat!
Emlékeztek? Nem frontkatonák, akik megakarnak halni... jobb békében lakni...
Még tartjátok? Mi együtt gyűlöljük háborút, mint örök emberírtó rútságút...

Nem testvérrel kell harcolni soha,
Háborút gyűlöljük, béke: szív joga.
*
Csak halnak a katonák, nem a mieink, de bajban összeérnek a szíveink!
Csak halnak férjek, apák, ezzel elszakítják a családok vezérlő fonalát...
Csak árvulnak a gyerekek, apát hívják és mentegetőznek nekik... örvegyek!

Halnak, kik éltek, szívünk gyötrődik,
Apákat hívják, s válasz nem érkezik.
*
Ezek, csak lőnek, mert az nagyon tudnak! Mutatják, ők a fekete-kos urak!
Mindennap ígérgetik... adják a modern vadászgépeket. Meg tank lövedéket.
Fegyverekkel lövik volt cárok hazáját. Világháború lesz? Azt a nemjóját!

Harc dúl tovább, menő fegyverekkel,
Fekete kos urak lövetnek vadászgéppel.
*
Kosok feketék és pénzt kutatják, a háborún keresnek! Világot kiirtják?
Hiszik, Óperenciás Tengeren túl őket nem éri semmi. Az lehetetlen.
Tudják-e, hogy van nekik mesebeli üveghegy? Odáig bíz' az atom elmegy...

Feketék a kosok, pénzért mindent eltaposnak...
Mesebeli üveghegyig atomfelleget kaphatnak...
*
Lövések, hallottak százai, tankok kigyulladásai! TV-k, ezt mind közvetíti...
Ezeket kell csak nézni! Emberek! Nem kellene háborúnak már véget vetni?
Halnak a katonák, így kihal a lakósság... Ami marad, már nem lesz lakósság!

Lövések, halál... napi módi,
Képernyőn nézzük, emberből... nem marad semmi.
*
Szakértők már mondják, földrészünk irányítói is benne vannak, nem páriák...
Szakértők: háborút csak elbukni lehet! Kosoknak üzenik, bőven, eleget.
Szakértők mondják, már egész környék csúszik a lejtőn... itt már nem lesz: ’emelkedőn’?

Hazug szóval kábítanak, s közben rabolnak,
Arcuk se rezzen, s zsebünkbe nyúlnak.

Vecsés, 2023. aug. 19. – Siófok, 2025. jún. 24. - írtam: leoninusban, a világ, jelen -élő- háborús- történelmi helyzetéről. Végveszély van! A tíz szavasokban Gránicz Éva szerző-, és poéta társam írt!

...

Múzsám, Te édes! Ó, Juditta.
Elhagytál-elmentél, de hova…
Vágylak, még vagy Múzsám…
Ó, még nincs más Múzsám!
Te vagy a Múzsám, nem lehet más…

Hittem én, hogy szerettük egymást
Igaz, bezártalak, nem volt mást…
Vágylak, emlék enyém!
Nincsen új kezdemény…
Még múzsám vagy, nem keresek mást…

Mindig csak rád gondolok, Ditta!
Magányomnak erős sodrása…
Te vagy nekem élet,
Lelkem, nem húz féket…
Szeretnélek! Csókod rohama…

Vecsés, 2023. február 27. - Kustra Ferenc József

...

Hétköznapi pszichológia

Az élet engem, mint titkos kokottot, folyton kompromittált,
Aztán meg, hogy tegyek, ne tegyek, vagy eltűrjek, még asszisztált.
Így sokat voltam, oly' lélektani helyzetben,
Hogy kintet a saját sorosomból nem leltem.

Élet keményen haladt, csattogott, katona csizma lehet rajta,
Testem, meg csak ment utána, behúzott nyakkal, mintha húzná pányva…
Bizony, hogy, hogy nem volt jó, azt tudom, de nem majd holnap, hanem már ma.

Lélek nélkülinek lenni tán' jobb, mint lelketlennek,
Mert ők csak elfáradt, nemtörődöm, felületesek…
Míg a lelketlenek teljes érzelem nélküliek.

Amerre szögesdrótom szegélyezte utamat, nem mehettem,
Ahol meg nem volt ilyen semmi, arra meg én balga, nem mentem…
Lábam, térdig lejártam, hogy felszálljak… de azt meg nem tehettem.

Ma már a lélektani helyzet biz', sokkal rosszabb, mint valaha,
Életvizem kiapadt, életem, a sors, megfeneklett, hala…
Gyermekkoromban, magamnak jobb sorsot szántam, mások is, vala.

A legfőbb, mai lélektani helyzet,
Egy elfuserált, tárgyi élethelyzet…
Ki ezt előre tudja… kinek kellett?

Lelkem, benne van teljesen a tudatalattimba,
Így én vagyok lelkem sajátos, igavonó barma…
Nyakamra erősítve, lélek, alakított járma.

A jó és rossz egyvelege dallamként zakatol a fülembe,
Ebből a rossz a domináns, ő a földesúr az életembe…
Sőt, az a kis jó is olyan, hogy besodorhat a végveszélybe.

A lélekben, lágyas hullámokat vet, az érzelmek kavalkádja,
Meg jól kileng a tudatalatti, mint meglökött hajóhintája…

A kecskepásztor is kedveli az ürühúst,
Szüret után van, hogy elkészül az édes must…
Lélek meg nem nyugszik, csak gyötri a mustos-húst.

Nekem, mindig katonás, sarkos, kemény, a lélektani helyzet,
És ha kell, levágja a sorsot, mint egy disznót… az élethelyzet…
Hmm… nem csak a régi magyaroknak! Nekem is, jó nagy Mohács kellett?!

Vecsés, 2015. szeptember 15. – Kustra Ferenc József

...

Hétköznapi pszichológia

Embernek végül is csak az arca ismerhető,
Ezt látjuk, ezt mutatja, tán’ ilyen ő… ez nem ő!
Arca mögött lakik ama szigorú valóság,
És csak nézzük, de nincsen semmi átláthatóság!

Lehet, hogy van kiskapu, a szem a lélek tükre?
Lehet! De ez lélekhez képest, csak kis mütyürke…
Sok mindent látni –de a legbensőt nem- a szemben,
Meg van, hogy a célszemély fordul, nincs velem szemben.

Mást nem is tudunk tenni, csak lehetőség, találgatunk,
Próbálgatjuk, hátha a lelke mélyébe belelátunk…
Ez bizony nehéz, mert fájó, téves eszmékre ad okot,
Így talán soha nem tudjuk meg, igazi állapotot.

A tűzhányó hegy is jéghideg kövekből áll,
De ha megmordul, ott kő, kövön is, csak szétmáll...

Vecsés, 2015. február 14. – Kustra Ferenc József

...

Nem tudom, hová is lett az én vonatom,
A sínekem mellett magamat baktatom…
Azt látom, hogy a sínekemen, a távolban egy üres vonat jön,
És ha, arra felszállhatnék, boldogan el is múlna a lét-közöny?

Vonszolom magányosan
Sáros sorsom, mocskosan,
Ha kapnék még egy esélyt
Nem élnék magánosan.
*

Látom a vasúti pálya szélén, sok a kopasz ágú fa,
Közben elmélázok, miért, mitől lenne ez nap más, pont ma?
Hová lett az én élt létem,
Hol van a sok fa-levelem?

Elfújta az őszi szél,
Eltűnt a sok rőt levél.
Mint a csupasz fák, árva
Lelkem egyedül zenél.
*

Mondják, ki egyszer elvetemült lesz, az is marad,
Mosakodhat bármennyit, a lelke tán' úgy marad?
Én nem lettem elvetemült, így lelkem jó marad?

A sors, létem hiába
Vonta fekete gyászba,
Lelkem hófehér maradt,
Testtel harmóniába.
*

Hová lett a régi szép életem, mi nekem, nem is volt,
Hová lettek a vágyaim, ami nem volt magam koholt.
Hová lett a szeretet... mi kisfiúként begyakorolt?

Vecsés, 2017. november 17. – Szabadka, 2018. február 17. - Kustra Ferenc József– A verset én írtam, a háromszor négysoros-hét szótagos „Zhuzchici” = „bambuszliget” formát [Rímképlet a, a, x, a. (x = végtelen…)] szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vers címe:”Egyedül árván”

...