Haikuk eredeti Bashó féle stílusban…

Melankólia
Ücsörög búsan, tájon.
Hajnal már deres.
*
Szellő csak játszik,
Esti sötét meg támad…
A hajnal deres.
*
Hold, már megy haza,
Napkorong megérkezik.
Deres már a táj.
*
Nap aranyfényű,
Süt még, de már hidegen.
Deres pirkadat.
*
Levegő hideg,
Deres, csak kóstolónak…
Fázós hajnalok.
*
Meztelen a fa,
Ágai csak hajlongnak.
Reggelt dér lepi.
*
Lágyan csendesek
Az erdő fái, bokrok.
Reggelre deres.
*
Dermedt a határ
És reggel dér az úr!
Színváltozatok.
*
A reggeli dér
Kristályos a rét füvén.
Vaddisznó séta.
*
Fúj a hűvös szél,
Rét felett, ott hintázik.
Dértől, fehéres.
*
Deresen dermedt
A gyep, már nem legelő.
Éhező állat!
*
Dér ütötte ág,
A levéllombok helyén.
Hideg már eső.
*
Majd feljön a hold,
Gyönyörű, tiszta égben.
Hideg, fehér dér.
*
Álmok tengere
Visszahozza napsütést.
Deres az udvar.
*
Reggeli hűvös,
Dermesztő! Hideg vadul.
Minden dérlepte.
*
Erdő zöldjére
Rőtös- sárga telepszik.
Fehér dér befed.
*
Didergő hideg
Ücsörög, erdő mélyén.
Deres már minden.
*
Dérrel takarva
Tűri rét, szél rohamát.
Régi lábnyomok.
*
Idő is fázik,
Szelet, kabátnak vett fel.
Dér fehéríti.
*
Deres évszakban,
Örvény-fényt vet a csillag.
Felhőtlen égbolt.
*
Az ég kékje a
Földre zuhant, fák közé.
Deres fűcsomók.
*
Vad rengetegben
Az esttel nőnek árnyak.
Gallyak deresek.
*
Nyitott szemű lét.
Szőlőfürtöket, dér csíp.
Bor lesz belőle.
*
Az aszúszüret
Ideje még nem jött el.
Kell dér csípése.

Vecsés, 2016. október 7. – Kustra Ferenc József

...

Úti batyuban van már a nyár, mint kutya tépett rongya,
Bár az ég még kék, a nap meg a sugarát csak úgy ontja…
Nyomában aranykalász eltűnik, és jő, az őszi színvarázs.
Jön, már a várt szüret, rohamléptekkel közeleg a hervadás.

Őszi nap már laposan pislog, kimerült, látszik,
Szemből még a szemembe süt, de látom, hogy fázik,
Bizony már csak nagyon kínlódva süt, és szenved a napsugár,
Hullani kezdő falevelek mutatják, messze megy a nyár!

Ahogy már ősz van, a tél már tél közeleg, hideget tereget,
És előkészíti a jégnek és a mély hónak a terepet.

Ősz hiába kezdené már, mi az ő tivornyája,
Az égen szűk még neki, rászabott égi kabátja,
De messze van még az őt, kicsit siratom… halála.

Ne féljetek gyerekek! Amíg én itt vagyok,
Tudom, hogy vigyáznak ránk az égi csillagok,
Szárnyalj hitünk, szaggasd szét ezt a felleget,
Repülj és száguldj, adj magadból eleget.

Őszöcske, csináld édesre a fák-bokrok magvát,
Fesd édesre, a szőlőt, a szilvát, meg az almát.
Tedd te még gyönyörűbbé a sok színes bokrot-fát.

Te Ősz! Festői munkáddal érdemben csak dicsekszel,
De látszik, a műved csodás, Te nagyon is igyekszel.

Sárgult falevelek közt még furakszik a csokor napsugár,
Szellő simogatja ág derekát, ami levéltelen már.

Aztán ködből hirtelen árnyék bukkan elő, kínból,
Látom, hogy egy kivert eb, aki sántán csak araszol.
Szegény olyan, mint aki most menekült meg a sírból.

Vecsés, 2014. október 21. – Kustra Ferenc József

...

Végleg eltakarják a ködös távlatok…

Múlt hangját lassan, végleg eltakarják a ködök,
Avaron haldokló falevelet rezegtet... szél
És későn, este a súlyos esőfelhők fölött,
A nap már nem izzó forrósága, aludni tér.

Estefelé a kutyák nagyon ugatnak,
Vakkantásuk nem szűnik, hallom szüntelen,
Lelkemre ezzel mázsás súlyokat raknak,
Remélem nem bajt jelent… őszi rejtelem.

Sok levél egymásnak int elbúcsúzót,
A szél szerte-szét fogja fújni őket,
Még talán adnak egymásnak búcsúcsókot,
Nem irigylik ők a már földet érőket.

A természet mesteri szín orgiája, szépséget látok,
A múltamból is előhívok ilyen szép szín orgiákat.
Ez nagyon különleges látvány, nincsen csak ősszel… mit fájlok
Mintának, és sietek ugyan ilyenné tenni a mákat!

Vecsés, 2013. november 29. – Kustra Ferenc József

...

Sors olyan, hogy van nála sokkal fiatalabb, kit a lét nem marasztal…
Érdekelne, hogy nekem mennyi van, amit még a sors nekem kiutal?
Olyan ez, mint a régen volt tanácsi lakásigénylés,
Van ki soha nem kapott, csak elutasították! Na! És?

Van-e még kis remény, van-e még hátralévő lét?
És meddig ázom-fázom még az életem telét?

Aki elesik, az megüti a járda kövét,
Meddig feszíti még a szenvedő járda tűrtét?

Tenyered már lágy, meg puha, száraz, már nincs bőrkeményedésed,
Hátad már görnyedett, de már nem a kapa húzza le a kezed.
Az életben valaki most megy még csak kapálni,
Valaki megy otthon ebéd után alukálni.
Neki már nincsen más, mert már véglegesen elfáradt.
Csahosod, még ott van melletted, jó, hogy ő nem fáradt.

Talán tisztelik a korodat, ha becsületesen élted.
Ha végleg elmész, lehet, hálaimát nem mondanak érted!
Szemgödrödből kiviláglik a leélt évek sokasága…
Lesz e még ebben a szemben életigenlés sokasága?

Gondjaid mételye, nem tölt el örömmel, mert még várandós is,
Így itt már csak az segít, ha türelmes vagy, de mormolsz imát is.
Hiába mész Te még mindennap messzebb, egy kicsit kapálni,
Éveid sokaságát, még ezzel sem tudod eltörölni.

Kínodba a múlton emészted magadat,
Felteszed a kendőt, vagy a kalpagodat,
Mész, de kiderült nem bírod a kapádat…

Minden este hosszan imára kell kulcsolod a kezed,
Kéred esdekelve, adjon még egy napot, a végzeted…
Valaki elment és csoszogva itt hagyta a te léted.

Velem is, mint másokkal is, gyorsan körbe forog a Föld,
De engemet meg már körbe ölel, az öregségi köd…
Te is velem, csak egyre emlékszel… még a múltat őrződ.

Vannak biz’ sorstársak látok erre-arra, lehajtott fejjel,
Parázsként elhamvadó, már fel nem éledező tervekkel.
Valaki meg valahogy eltévedt, jaj, mi is lett szegénnyel.

Tetszik vagy sem, legnagyobb öröm, hogy eszel, ha kijössz a nyugdíjból,
És ha van, a karácsonyi halszálkát ki tudod venni a szádból.
Kérsz még-még egy-egy napot, de már nem vársz senkit a messzi távolból.

Amíg lehet, addig naponta akarsz kapálni,
Elmész löszös talajra, azt kicsit megforgatni.
De már két húzás után minden rád fog izzadni.

Hiába, no, az élet ilyen, el kell fogadni,
Forog ma Föld, kapaszkodunk, nem tudunk mit tenni,
Majd mossál hajat is és ondolálj,
Múltból meg valamit nagyon csodálj.

Idő és a világ elmegy, dehogy kezdenék újat…
Lehet, meggondolom! De, hogy kezdhetnék én már újat?

Vecsés, 2014. december 11. – Kustra Ferenc József

...

Ülök, elmélázok és bennem új gondolat született,
Ilyenkor a régiek, előkeresték pergamentet…
Én a famentest, sietve, míg a gondolat nem veszett.

Mint hithű fűzfapoéta írhatnék… mert ezek is témák,
Hogy nézik az útszéli akácerdőből a virágzó fák,
A halálba menők kezeiben… vannak szép orchideák…

Vagy írhatnék szép verset nektek, mindenkinek meg magamnak,
Vagy csinálhatnék én, üres számban helyet a várt falatnak…
Rájöttem, éhező poétában nincs helye bámulatnak.

Ablakon kinézek és látom, a háztetőkre napfény sugarak hullanak,
Ilyenkor, csak úgy felmerül bennem, hogy minden életutak egyszer elmúlnak…
Pedig az esti égbolton, továbbra is a kis csillagok… sorban kigyúlnak.

Eszembe jutott az is, hogy kergetőzhetnék én viharos élet-széllel,
Közben meg elbeszélgethetnék a rohamosan közeledő végzettel…
Ha megállnék, közben írhatnék egy szép verset, egy nagy lélegzetvétellel.

A famentesre le kéne írnom, rám, meddig vetül élet sugara,
Mi vár még rám… vajon milyen egy öregedő poéta-tanonc sorsa?
Nem is hordok kalapot, de jól megbújik alatta a gondolat...
A gondolat, meg elméletben nekem segít, ledönti falakat...

A nap, ha meg rám süt, csak nézi, ez az öreg bolond meg vajh' mit csinál...
Én fecnire verset írok nektek, nekem az élet már mást nem kínál…
Pergamentem nincs, írok rizspapírra, nektek írni maga a Vitál…

Úgy vélem, rendben, becsülettel végig mentem én a hosszú utamon…
De egyszer ideér a kaszás, és vad suhintása lesz a jutalom…
Utána már, hogy nektek írjak, sajnos nem lesz többé... semmilyen alkalom…
Igazából… bármilyen is az életvég, ezt előre, nagyon sajnálom…

Szemem a messzi távolba néz, érzem, hogy még van hitem a jövőbe,
Nagy vágyam már csak egy van, sokat írhassak Nektek… élet, akkor rendbe.

Vecsés, 2016. május 1. – Kustra Ferenc József

...

Ajánlom e verset: Anci- Aninak…

Minden úgy kezdődött, mint tavaly
Egész nyáron volt nagy hawaii.
Tudtuk persze nyárnak is vége lesz
Jön hűvös ősz… majd visszatekintesz.

Minden úgy kezdődött, mint tavaly, vagy még az előtt,
Savanyúság gyártók megmérkőztek zsűri előtt.
Ez volt a szombati napi bevezető program,
Már annyi, hogy ember a bőségtől majd' megroggyan.

Itt aztán megmérkőznek a savanyúság gyártók,
Bemutatják, mit készítenek, a tettre vágyók.
Van savanyú káposzta és azzal töltött paprika,
Fokhagymával töltött csoda és többféle uborka.

Volt káposztapucoló verseny, négy savanyúság kategória,
Nagy a programválaszték… hogyan kövesse az éhes emberfia?
Voltak itt még Erdélyből is jó savanyúsággal versenyzők,
Káposztafőzés nagymestere címet, az idén nyerték ők.

Káposzta-feszt! Óh, az Vecsésnek az éke, gyöngyszeme,
Idejárnak kajálni, közben szól a könnyűzene.
Vasárnap, kitelepült majd fél Vecsés, mind ki árus,
Mellettük serényen főz, jobbnál jobbat, ki bográcsos.

Itt a legjobb finomságok tárháza az Epresbe,
Már ideszokott környék, és Pest embere, gyermeke.
Nagyobb tömeg volt, mint a búcsúba,
Mert idejár már, apraja-nagyja.

Nagy a búcsú? Ember! Gyere csak a káposzta-fesztre,
Katartikus, mintha ott feszítenének keresztre…
Itt a káposzta a fő attrakció,
De van más is, sokféle, minden, mi jó!

Házanként más-más a töltött káposzta,
Itt eheted, ha van hozzá kis tálka.
Mindegyikben más az ízek halmaza,
De mind finom… ha kóstoltad itt, vala.

Közben föltámadt a szél, ő is finomságokról regél,
Bár neki más a finomság, a levert, elsodort levél…
Nézem, ide a nők már nem csak pánt nélküli semmibe, jöttek,
Bár jó az idő… sutyorogva csoszog már az ősz, beöltöztek.

Van itt bizony még, egy profi lángossütő is
Aki ontja finomságot, fokhagymával is.
Itt nem számít, ha fokhagymás a leheleted,
Itt nem hibás, megszokott e cselekedeted.

Vannak itt húsosok is, remek, magyarosan tömény falatok.
Közelükben már a sült hús, a főtt füstölt tarja, más falatok
Folyvást csábítják a csatangolókat, evésre és kedves, harsány női hangok,
Invitálják disznótorosra a csorgó nyálú nagyérdeműt… mily' pillanatok!

Van már avar is, napfény félve hullik rá, tömeg tapossa,
Finoman zizeg, majd recseg, ahogy a sok talp letapossa.
Ez is elmúlás, itt senkit nem érdekel, nem ezért jöttek,
Itt most szórakoznak, mának élnek, kedves embertömegek.

A húsok és a káposzták illata keveredik az ősz illatával,
És a kisebb, meg nagyobb sátrak alatt a vendégsereg borospohárral,
Mulatja az időt, mely nem áll meg és elhozta az őszt,
És itt a poharakba nem lőre folyt! Isznak, mi a szöszt?

Visszatérünk még a káposztára, mert van itt többféle, nem csak töltött,
Van jóféle székely is, amit, ha ember kovászos kenyérrel elkölt,
Akkor olyan lesz, mint a jól felfújt skót bőrduda
Feszíti vagy egy napig a hordóvá lett hasa…

Itt a káposztának van olyan illata, hogy kint szabad ég alatt
Helyettesíti a templomi füstölőt, itt most az alulmaradt.
Sokáig itt volt a jó meleg nyár, nem is gondoltunk a melegtelen napokra,
De beköszöntött az ősz már. Jackit veszünk, nem ülünk hosszan a hideg padokra.

A nagyérdemű itt bizony mást is láthat, ha már itt van
Mert felállítva, vendég zenészekkel, két színpad is van.
Este koncerteket adnak a nagyérdeműnek,
Táncolnak, ki akar, has feszítést csökkentőnek.

A tömegben, simogatja az arcunkat az ősz fuvallata,
Lehet, ezért is, mert bizony tudja, hogy ő a tél, nyitó kulcsa.
Őt nem igen érdekli eme nagy, tömeges zaba fesztivál,
Ő csak a Nap bűvös ragyogását csökkenti… érdekében áll.

Voltak itt egész napra kitelepült kézműves árusok,
Kiknél az a legnagyobb érdem... a magyaros motívumok.
Itt vehetett, akit érdekelt, magyar kézműves terméket
Közben tanúi voltunk, láttuk… őszbe olvadást, új létet.

Ezt a nagy úri-murit, az ősz kísérte, a kísértetiesen rekedtes hangjával
Szoknyát, nagyon felemelő huncutsággal, a zizzenő levél hangszerével, altjával.
Már láttunk mindenfelé zsugor-aszott levélszemetet,
Ez talán a jövő záloga, itt hagyja új életet…

Reszkető kézzel írom e sorokat,
Bánatos lelkem siratja a nyarat…
A jackit, úgy fázósan összehúzom magamon,
Megyek haza, vegyes illatot érzek ruhámon…

Vecsés, 2012. szeptember 24. – Kustra Ferenc József
Anci- Ani poéta társam felhívására írtam, mert ő nem tudott jelen lenni az úri-murin…

...