Ó, hasztalan remények, balga vágyak
és szüntelen szakadó sóhajok,
s ti, folyton folyvást buzgó patakok,
mikt?l szemem forrása majd kiárad!

Ó, kegyetlenség! szeme sugarának
égi fénye, mely megvet?en ragyog!
Friss szenvedély, melyt?l a szív sajog,
embertelen kínom növelni vágysz csak?

Próbálja rajtam Ámor vad nyilát bár,
marjon új t?z, perzseljen új parázs,
tomboljon, üldözzön még hevesebben:

egész lényem, egyetlen kínmarás,
s rajta annyi ép helyet sem talál már,
ahol vesztemre, újabb sebet ejtsen.

...

Egy tiszta forrás mellett leültem csendesen.
Oly tiszta volt. megmostam lábam s a két kezem.
Régen ég a szívem érted, soha nem feledlek el.

Egy tölgyfa levelével töröltem meg magam,
a legmagasabb ágon cinke szólt hangosan.
Régen ég a szívem érted, soha nem feledlek el.

Egy másik tölgyfaágon zengett a csalogány,
csak szólj, te kis madárka, ha a szíved vidám.
Régen ég a szívem érted, soha nem feledlek el

...

Édesapám kertjében
kinyílt az orgona,
ahány madár a földön,
fészkelni tér oda.

Sz?ke babám mellett
ó, de jó, de jó, de jó,
sz?ke babám mellett
szunnyadni de jó.

Ahány madár a földön,
fészkelni tér oda,
fürjecske és pinty?ke
és bubos babuta.

Fürjecske és pinty?ke
és bubos babuta
s az én kedves galambom,
ott súg-búg a dala.

Az én kedves galambom,
ott súg-búg a dala,
énekel minden lánynak,
kinek még nincs ura.

Énekel minden lánynak,
kinek még nincs ura,
nekem már nem dalolgat,
a párom katona.

Nekem már nem dalolgat,
a párom katona.
Meséld el szép menyecske,
? merre ment, hova?

Meséld el szép menyecske,
? merre ment, hova?
Hollandusok elfogták,
nem engedik haza.

Hollandusok elfogták,
nem engedik haza.
Mit adnál, szép menyecske,
ha jöhetne haza.

Mit adnál, szép menyecske,
ha jöhetne haza.
Versailles-t és Saint-Denis-t és
Párist adnám oda.

Versailles-t és Saint-Denis-t és
Párist adnám oda,
a Notre-Dame két tornyát
és falumét, biz' a'.

Sz?ke babám mellett,
ó, de jó, de jó, de jó.
sz?ke babám mellett
szunnyadni de jó.

...

Mért ver uram engemet
szegénykét?

Semmi rosszat nem teszek,
soha nem is nyelvelek,
épp csak hogy mást szeretek
elég rég.
Mért ver uram engemet
szegénykét?

Hogyha nem lesz jobb napom,
úgy, ahogy én akarom,
kimondom, hogy megcsalom
személyét.
Mért ver uram engemet
szegénykét?

Tudom is már, mit teszek,
bosszút rajta mint veszek,
az ágyamba viszek egy
legénykét.
Mért ver uram engemet
szegénykét?

...

Tavasz. Tizenötéves vagyok.
Kamasz. Versfaragó.
Szokolnyikiba indulok,
záporvert utakon csavarogni
versfüzetemmel.

A házkapuban megállok.
Mélységes kútfenék az udvar.
Felnézek a magasba:
a k?tenger lékében, odafenn,
csillan a feneketlen ég
habzó vize.
De mást is látok.
Minden ablakban lábak, n?i lábak.
Nyújtózkodik. Tavaszi ablakmosók.
Jókedv? ablaksúrolók. Mint ókori
szüreti szaturnálián:
vállig-csupasz karok. Felt?zött haj-kígyók.
Felcsippentett ruhák. Könyökök, térdek villogása!

A görbe vonal titkain t?n?döm.
Ó, n?i testek görbületei!
Mért szárad ki t?lük a torkom?...
Az udvaron lesütött szemmel vágok át:
keresztül-kasul kötél és kötés-
n?i fehérnem?t röpködtet rajtuk a szél.
Az intim dolgok roppant tárlata ez.
A rejtett titkok múzeuma.
A n?iség profán kiállítása.
Két szín ül itt diadalt:
a halványkék meg a rózsaszín?.
Szemérmetlen tivornyáján a test,
mint zászlót, tépte ki ezt a két színt
a naívság kezéb?l.

Megpróbálok az utcára kitörni
Félresiklom egy roppant ing el?l.
Átsurranok egy hálóing alatt.
Kibukkanok, de úgy, hogy egy vizes
selyemharisnya arcomra tapad.
Felnézek, messze fenn a lékben,
mint víz, csillan a feneketlen ég.
Nagyot sóhajtok, könny? szívvel.
De ott meg... ott egy felh? ring, oly gömböly?-síma
akár egy asszony...

...

A békamotívum fenyegetve el?retört:
a lány remeg?n bagyulálta magát a mocsárba,
tétova r?t alak állt a sinek el?tt ?rt,
mozdony dohogott szemrehányó bodrot okádva.

Forró, mérges g?zökön át a hártya-azúrba
rontott be a szélmazurka vadul;
testemet, járdát, július lángja kigyújtja,
rá cigaretta-csikkek: csókok raja hull.

Hagyd a várost, hagyd az ostoba házsorokat,
menj a mez?re: hajoljon rád napfény aranyága.
Szívj melled szivacsába mámorító borokat,
záporozzon a csók orcád izzó parazsára.

...