Idefelé, a homokunkkal támasztottuk az ablakot,
Közben beszélgettünk, hogy ki és mit akarna, milyen harcot…
Érdekes, azt senki nem vetette föl, ezt, ki éli túl,
Semmit nem látva, csak néztük a tájat, nagyon botorul.

Mindannyiunkban zakatolt a gyors élet-vonata
Ahogy jött a hideg, lassan csökkent vágyunk halmaza…
Lassan gyanús is lett, hogy ez a hideg kezd lét-taroló lenni,
Ahogy csak zakatoltunk, táj igyekezett jeges-havas lenni.

A vonaton utazik a létem, vele van társként a vágy…
A kéj mámora? Megmondták, ez lesz az első, ami elhágy…
Az álmok mesés útjait múltamban is követtem,
Reggel meg az állomások homályában ébredtem.

Az életünk vonata, ideért a pályaudvarra,
Ez most a miénk, a hóba-jégbe ásott lövészárka…
Mi nem is kértük, de a vonat idehozott,
Bár sok volt köztünk, aki végig okoskodott.

Van itt süvöltős füttyszó, éppen a fejünk felett,
Mikor a muszka gránát erre száll a Don felett.
Ha az élet vonatát nézzük, van kinek ez megálló,
De van, kinek végállomás, ez az ember-húsdaráló.

Erről a vonatról leszállni? Nos, azt egyáltalán nem lehet,
Csak ha, telibe robban egy bomba, véglegesen akkor lehet.
Örök fogoly vagy a vonatodban, ne keress más elméletet.

A Don-kanyarban, bizony igen hamar kisiklik az élet,
Halál jő, fölmondja, véget is ér a rövid bérelt-élet…
A család otthon, lehet, nem tudja meg katona mivé lett…

Már esteledik... Már a naplemente mázolja a tájat át,
Bebíborozza a jeges-fagyott hómezőt, így adja báját.
Én érzem, sőt tudom, a múltból vagyunk itt,
És lehet, hogy itt fagyok meg… a mindenit.

Tyiu… Tyiu… Tyiu...bumm, bumm, bumm, lövések zaja hallik,
Oroszok esténként is lőnek… érezzük is, itt lakik.
Bumm! Egy akna előttem harminc méterrel levágott,
Most mondhatom a hálaimát, nem erre kóválygott.

Nincsenek felhők az égen, már a Hold is feljön, ő lesz az úr!
Átfesti a hó-jégmezőt, hideg ezüsttel, vakít cudarul.
Múltból jöttem és még élek... A többit vajh' hogy mérik, fukarul?

Ez akkor egy állomás, pályaudvar, vagy végállomás?
Vaskerék, vas sínen hangokat ad, ez végső csikorgás?
Míg jöttünk nem láttunk semmit, táj maga volt a vágtatás.
.
(10 szavas)
Kinézve az ablakon, fények elmosódtak,
Igaz is! Minek látni katonának…

(HIAQ)
Volt útnak oly’ része,
Ahol fény elbújt, nem nézett!
Sötét is vaksi volt.

(apeva)
Hol
Lehet
Már az a
Pályaudvar?
Minek szállunk le?

Szólt az őrmester, készüljünk, nemsokára: kell leszállni,
Aztán majd folytatjuk… tíz kilométert mély hóban mászni!
De még robog a vonat, csattognak a kerekek,
És bizony kezdenek már sorban félni a lelkek.

Lassan meg is érkeztünk, de még semmit nem látni az élet-pályaudvarokon,
Kinek csattog a szemaforja, az átváltozik-e, örök pirosra átállón…

Vecsés, 2016. július 22. – Kustra Ferenc József- íródott: történelmi visszaemlékezésként és az ott pusztult katonáink emlékére.

...

Volt… micsoda ravasz tavasz!
Hír volt: hegyekben még havaz!

Pedig most volt, kemény telünk,
Hogy vége, örömélményünk!

Lassan túl vagyunk tavaszon,
Már nem csúszkálunk havakon.

Lassan tavasz is elmúlik,
Idő is előbbre csúszik!

Mezőn, virágok kinyíltak,
Fű is vastag, ülni hívnak!

Hajnali harmatcseppek már
Nincsenek, mentes a határ.

Légben a lepkék játszanak,
Méhek, már nagyon dolgoznak.

Állatvilág szaporodik,
A jövőben gondolkozik!

Megjöttek a vándoraink,
Utazó hazafijaink!

Nyárelőre új lakosztály
Kell… nem alkalmatlan hodály.

Magyar fa nyílik már, akác!
Gyalogakác és gömbakác.

Napmeleg, lassan már nyári.
Nap, sárga sugarát hinti!

Vecsés, 2017. március 21. – Kustra Ferenc József

...

A tavaszvárást, TANQ –ban írta meg a szerzőpáros

Hajnali fénysugár,
Ablakomon bekandikál.
Derűs nap ránk virrad.
Volt… micsoda ravasz tavasz!
Hír volt: hegyekben még havaz!
*
Meztelen ágakon
Napsugár rügyet csalogat.
Csodaszép kikelet!
Pedig most volt, kemény telünk,
Hogy vége, örömélményünk!
*
Zöldbe borult határ,
Zsenge búzát szellő ringat.
Éneklő madarak.
Lassan túl vagyunk tavaszon,
Már nem csúszkálunk havakon.
*
Nem kék, mégis tenger,
Búzatábla határtalan.
Ölelkezzünk benne!
Lassan tavasz is elmúlik,
Idő is előbbre csúszik!
*
Tarka-barka mező
Szivárványszínbe pompázik.
Csupa gyönyörűség.
Mezőn, virágok kinyíltak,
Fű is vastag, ülni hívnak!
*
Sokszínű lepkeraj,
Hűs harmatcseppen felfrissül.
Tovatűnő szépség.
Hajnali harmatcseppek már
Nincsenek, mentes a határ.
*
Szorgalmas méhecskék,
Zümmögve nektárt gyűjtenek.
Méz csordul ajkakon!
Légben a lepkék játszanak,
Méhek, már nagyon dolgoznak.
*
Fácántyúk s kakasok
Szaporáznak zöld legelőn.
Készül a viadal.
Állatvilág szaporodik,
A jövőben gondolkozik!
*
Szárnyaló fecskepár
Fényes tolla csillog-villog,
Nap fénye tündököl.
Megjöttek a vándoraink,
Utazó hazafijaink!
*
Villás farkú fecskék
Eresz alatt csicseregnek.
Készítik a fészket.
Nyárelőre új lakosztály
Kell… nem alkalmatlan hodály.
*
Virágzó gyümölcsfák,
Virágfürtök, hófehérek.
Menyasszonykoszorú.
Magyar fa nyílik már, akác!
Gyalogakác és gömbakác.
*
Sárga korong hinti
Gyógyító, éltető fényét.
Ébredj univerzum!
Napmeleg, lassan már nyári.
Nap, sárga sugarát hinti!

Szabadka, 2017. március 13. – Jurisin (Szőke) Margit – Vecsés, 2017. március 21. - Kustra Ferenc József - A HIAQ –kat szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit írta, alá a verset, én. A versrész címe: „Nyárelő idején”!

...

Régóta figyelem a sorosomat, mint a lét-nagyurat!
Utál engem, mint rabomobil sofőrje, lovas kocsikat…
Régóta figyelem a sorosomat, mint a lét-nagyurat.

Van saját navigátora, hogy célt, engemet nehogy tévesszen,
Hogy lélekkínzásokat, örömmel tegye, jó hosszan élvezzen…
Megfogott engem, hogy életítélet végrehajtóm lehessen.

(Senrjon trió)
Alakulása nekem…
Semmi megy csak egyenes úton.
Bánatoskodok!
*
Látszólag egyenesen
Haladni becsapás, ámítás.
Bánatoskodok!
*
Az élet nem fürj húsi,
Inkább, nagy döghús a dögkútból.
Bánatoskodok.
*

(Apeva)
Gyors
Meglét.
Születés.
Életút meg
Eredménytelen.
*

(Bapeva)
Szülés.
Megjöttem,
Ordítottam.
Már éreztem én
Ezt nem kellett volna…
Körülnéztem, jó nem volt…
De az akaratom... sem volt
Homlokomon meg pech lovagja!
Mibe fogjak mi, ha nem sikerül?
Barát sincs, csak nagyjából ellenfelek.
*

Tettel állandóan korhol az élet,
Hogy ki ne szabaduljak,
Folyton fényezi kemény ketrec-létet.

Az élet, maga az elviselhetetlen lét,
Faramuci, maga szabályozza a létét!
Valami kén', gondoltam saját víziómra,
De ez nem jön, megteszi így ócska vízóra!

Nagyon vágyok, hogy jól megszűrt tiszta vizet öntsünk életpohárba,
De vajon megoldható-e az utolsó előtti végórákban?

Eljátszom a köd-nélküli láthatatlant,
A lelki gond nélküli kis csomagtalant…

Vecsés, 2020. november 10. – Kustra Ferenc József – Alloiostrofikus versformában íródott.

...

Ülve fák alatt,
Életem most rám szakadt.
A part vízpárás.
*
Vízről fúj a szél,
Csak szembe jő, nem köszön.
A Balcsi dalol.
*
Ezüstös hajam
Csak kócolja… fésülget.
Elől, van tincs is.
*
Közben nézem a
Fodros vízfelületet.
Halak ugrálnak…
*
Nádas lakói
Neszeznek. Gólya köröz.
Ki lesz vacsora?
*
Szél már viharos
Hullámokat korbácsol.
Balcsi arca zord.
*
Zenit elcsúnyult,
Ég, vajon miért könnyez?
Rám, meleg eső.
*
Égi megváltás
Felhőkönnyek képében.
Már bőrig áztam.
*
Vihar már nekem
Zenél, menjek már haza.
Padon egyedül.
*
Most imigyen
A remény is elhagyott.
Szedelőzködők.
*
A Megváltó sír,
Nekem lelki megnyugvás,
Balaton parton.
*
Én Balatonom,
Belső a zokogásom.
Lesz majd szép zenit.
*
Ázva megyek már
El a parttól… vizesen.
Visszanézek rád.
*
Hiányod, már most
Előterembe kerül.
Tudati hiány!
*
Menve fák alatt,
Életemet cipelem.
Parton, víz függöny.
*
Szép vagy Te így is!
Lelkemmel megyek haza…
Holnap is jövök.

Vecsés, 2015. június 1. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.

...

Az élet olyan, mint egy rossz zongora,
Törött a billentyű, szakadt a húrja.
Monoton zenét játszik, sőt kornyikál,
Sőt, rossz mellett végleg, bőszen kiáll.

Javítani, hangolni ezt nem lehet,
Csak ütni c-t, halkan, mint a lehelet.
Billentyűk közé szorult az ujjam is,
Jó fals hangokat ad ki, csak azért is.

Monoton hangok kavalkádját zengi,
Hogy én dallamra vágytam, nem érdekli.
Lehet, hogy a csellistáknak jobb jutott,
De nekem úgy tűnik, ilyenre futott…

Vecsés, 2006. július 17. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...