Poéta a lövészárokban…

Hómezők fény-káváját nézegetem kint az őrségben,
Szeretnék még majd, létet beteljesíteni egészben…
Így éjfél után már, könnyen veszek mindent… legényesen!

Csizmám ócska bélése rég elkopott,
Annyit sem ér már, mint egy ingyen kokott!
Eszembe jutott, hogy otthon írtam én verseket,
Egy nagyobb kockás füzetbe, régebben tele lett…

Precíz, német géppisztolyomat közben megnézem,
Harmincegy fok itt a mínusz, lehet, hogy most végem?
Ha orosz támad, reggelre már fagyott a létem.

Hiába van nagyszerű fegyverem,
Itt minden, olyan, mint a jégverem,
Befagyott, töltényt ki nem lőhetem…

Bárhogy éltem, vagy álltam, itt vagyok, rosszkor voltam rossz helyen,
Ilyen szép hómezőt, sohse láttam, szemben a Don-kehelyben…

Az időm, bűvös álmokkal megveszteget,
Ígéri, látok én még sötét fényeket...
Hó, reggelig, majd nem vakít el legyeket…

Itt az egész század arcán gyűlnek a mosolytalan szarkalábak,
Ha erősek lennénk, szabadulásból nekimennénk a muszkának…
De lángol itt minden, lángol a hó, életünket adjuk… hazának?

Itt a háborúban, vége mindennek? Már nem lövünk ki golyókat?
Itt, őrségben, olyan nagy a hideg, nem gyúrhatok én hógolyókat…
Valaki még beállna közénk, harcban énekelhetné nótánkat.

Hát… miért érzem úgy, hogy az életem a végét járja?
Idehoztak mindenkit, bele, robbanó-pusztulásba.
Nem szeretném, ha a családom szemfedő alatt látna…

A hideg idő vasmarokkal mar az arcunkba,
Innen, már nem sokan megyünk vissza a hazánkba!
Majd lefagy a lábam, dúdolgatok, lövészárok szélén élek…
Most itt én vagyok, így mindenki helyett, nagyon rettegve félek.

Szarkaláb árkát, kitöltötte a lélegzet-pára, ahogy odafagyott,
Szemöldökömről, a lógó jégcsapok vége már régen arcomba csapott…

Ha gyújtógránáttal lőnek minket, akkor lángol a hó, a mindenség is,
Piciny lelkem nagyon törékeny, halkan imádkozok, segít talán mégis…
Én is lőttem már az oroszokra, feloldozás nincs, további lét… fétis!

Itt a hóban és kemény fagyban
Benne a jég-lövészárokban,
Senki nem vagyok én már, vagy ha mégis,
Félrenéz mindenki, köztük még én is!

Akár innen is hazasétálnék, ha lehetne,
Közben meg valami vers juthatna az eszembe…
Otthon nyitnék verseknek, egy új kockás füzetet,
Sorokban írnám bele új gondolatmenetet.

Már annyira kihűltem, hogy magamon nevetve, vitustáncot járok,
A meleg mocsári vizet élvezve, álmomban többször is ott járok…
Látom, közelednek fehér-álcaruhás alakok,
Majd’ marokra fogom a fegyverem és odacsapok…

Toporogva táncolok tovább, mert a hideg ömlik rám a sztyeppéről,
Álom mocsaram is lángol, ahogy lőnek rám, rejtőzve, fehérségből.
Nem értem, miért nem találnak el, tán' emberbaráti kíméletből?

Lehet, hogy tudják, otthon én poéta vagyok?
Itt is, de, a lelkem-szívemben megszakadok…
Úgysem jó a fegyverem, itt már nem harcolok…

Előre tolt állásban csonttá fagyva, teljesen egyedül vagyok,
Mint mondtam, nem jó már a fegyverem, befagyott, már nem harcolhatok...
Még élek a hó hátán, de, lehet, hogy reggelre fagy-szobor vagyok?

Már nehéz ágyúk is lőnek, lángol a hó és hátul a fedezék,
Most vagyok rossz időben, rossz helyen, nagyon is peches ember levék…

Madárcsicsergést én már nem fogok hallani,
Kockás-füzetembe, ki fog verset faragni?
Itt nem maradhatok, a hideg annyira fáj,
Jó lenne, ha még egyszer, nem lángolna a táj.
Fiatal, poétalelkem... orosz mennybe száll?
Én nem jöttem, hoztak! A halál, engem kaszál?

*

Nézem az álcaruhásokat és mennek visszafelé,
A lelkem már tudja? Már ujjong, helyét szinte nem lelé.
Ha nem váltanak le, itt megfagyok, vagy tán' még írhatok?
Lehet, hogy megmentenek engem, a háborús angyalok?

Toporgok folyvást, fázón, lehunyott szemmel,
Világra gondolok, nagy-nagy szeretettel,
Vár otthon a családom, talán még majd, megölelhetem őket?
Én már gondolatban ölelem angyalokat, mint megmentőket!

Imát is mormolok az éjkirálynő felé,
Már csend van, minek a zaja helyét nem lelé.
Hold csak nézve bámul és süt le ránk,
Tán’ sajnálja, hogy vékony a ruhánk.
Lelkem szinte már násztáncot jár,
Lehet, leszek öreg is, immár…

A jéghideg nyugalmam csendje átjárja a poétalelkem,
Már nem a szomorúság, a remény, ami veszettül dúl bennem.
A saját kis-csillagom kialvóban lévő fénye,
Jó erősen belemar, az égnek vaksötétjébe…

Vecsés, 2016. szeptember 11. – Kustra Ferenc József – íródott: történelmi visszaemlékezésként és az ottveszett katonáinkra!

...

Látunk egy közeli háborút, mert fölütötte a fejét a -lassan már- világháborús világhelyzet…

(leoninus csokor)
Híreszteli világ újdonsült ura, győzelme... világbékének záloga.
Pedig az ő területe a juhakol, ott uralkodik… vagy csak mindenhol?
Tömik a bankjába a vezérkosi fabatkát, de nem tenyészt sárgarózsát…

(10 szavas csokor)
A világ nagyja hírt terjeszt,
Gondolja, valaki majd békét ereszt.
*

Rózsa, rózsa, rózsabimbó, nézz már kicsit körül, tudd a rendszeredben sok a csaló.
Ha lenne lovad az istállódba, már átrúgta volna őket francos másvilágba.
Tudod, hogy hány katonád élete lenyugvó? Pedig nem kérik: élettakarodó’.

Csalók, a világ kegyetlen bolondítói,
Rablók, más vagyonának szoros markolói.
*

A hatalmasok vannak és nőnek pénzvágyak, de véresen gyilkos ösztönök közt laknak.
Ha kell ezek a pénztőkéért halnak… ha meg halál odaért, másokra mutogatnak…
A vágy, őserő, az ösztönerő pénzért magasztos, gazdagságért, háborúért folyós.

Pénzért élnek, véresen, szívtelenül ölnek,
Vágynak többre, a világért jöttek.
*

A bombák azok, rendre, folyton-folyvást zuhannak. Már vannak kazettások és robbannak…
Civilek is elhullanak, hosszú harc alatt, lassan már fabatkát sem kapnak fű alatt.
Menekülne nép tömegével. Főleg férfi az utazó. És bizony még ők halódok.

Zuhannak, próbálnak szaladni, mindenestől esnek,
Akartak, de végül sikertelenül menekülnek.
*

Közbe nézve látjuk, eme világ milyen… jobban odafigyelve kitűnik, semmilyen.
Már gyártanak Afrikában új háborút, mi aztán mindenfelé elviszi a borút…
A háború csak szélesedik, a gazdag meg gazdagodik, ekként terebélyesedik!

Mindenki látja, mégis segítség nem érződik,
Csak újabb háború érkezik.

Vecsés, 2023. augusztus 7. – Arad, 2023. augusztus 19. -Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális- történelmi helyzetéről. És egész nap láthatjuk, TV híradókban a videókat is… Leoninust én írtam. Szerzőtársam: Ghica Izabella Iasmina: a 10 szavasokat.

...

Tömören…

Sokan vagyunk, ki „életre ítéltetett ó, szegény”,
Rejtélyek rejtélye vagyok ennek, bizony magam is…
Mért jöttem és mért vagyok ezen a földtekén,
Melyen az ember hitvány, illetlenül hamis?
*
Az
Vagyok,
Embernek
Igaz rejtély,
Társadalomnak.

Tűrj el mindent, te embernek fia és lánya,
Hosszú éltedben lesz kínod, sőt még, épp elég;
Gyűjts csak, küzdj, embernek fia és lánya,
Izgalommal várd, majd ideér a vég...
*
A
Vége
Nem tűri,
Emberiség
Kínos életét.

Hmm... pedig én nem kéredzkedtem, nem is nyújtottam be kérvényt,
Mégis megszülettem ide, mondták is; micsoda szép lét...
Aztán már meg is jöttek a kínok, kezeltek, mint véglényt!
Születésem után megjött a küzdés... micsoda szép lét!
*
Én
Aztán
Szépen is,
Életemmel,
Tele küzdéssel.

Vecsés, 2023. augusztus 23. – Arad, 2023. augusztus 23. -Kustra Ferenc József – a három versszakot én írtam, a három apevát: Ghica Izabella Iasmina szerző-, és poéta társam.

...

Volt… micsoda ravasz tavasz!
Hír volt: hegyekben még havaz!

Pedig most volt, kemény telünk,
Hogy vége, örömélményünk!

Lassan túl vagyunk tavaszon,
Már nem csúszkálunk havakon.

Lassan tavasz is elmúlik,
Idő is előbbre csúszik!

Mezőn, virágok kinyíltak,
Fű is vastag, ülni hívnak!

Hajnali harmatcseppek már
Nincsenek, mentes a határ.

Légben a lepkék játszanak,
Méhek, már nagyon dolgoznak.

Állatvilág szaporodik,
A jövőben gondolkozik!

Megjöttek a vándoraink,
Utazó hazafijaink!

Nyárelőre új lakosztály
Kell… nem alkalmatlan hodály.

Magyar fa nyílik már, akác!
Gyalogakác és gömbakác.

Napmeleg, lassan már nyári.
Nap, sárga sugarát hinti!

Vecsés, 2017. március 21. – Kustra Ferenc József

...

Tavasz és szerelem, a tanka csokrot eredeti Baso féle stílusban írta meg a szerzőpáros.

Rózsaszirmokkal
Teleszórt ágy hívogat.
Szerelmi mámor.
Férfiak, van rózsátok?
Gondozzátok, óvjátok!
*
Lebeg langymeleg
Légóceán. Átölel.
Hűség reménye.
Gyönyörű, akár a Nő,
Lesz kertedben, királynő.
*
Szenvedély nyílik?
Lélekben, dalol a kéj.
Elvarázsoltság.
Amíg zsenge fiatal,
Vonz, csábít illatával.
*
A fák és bokrok
Zöldeknek, szellő derűs.
Patak csörgedez.
Embert, Napot elbájol,
Téged levesz lábadról.
*
Tarka réten már,
Lepkék szállnak, játszanak.
Boldogságlátvány.
Minden reggel és este
Szeretettel bánj vele.
*
Érzelemvetés
Ideje dívik, már most.
Szerelem is új!
Öntözgesd, őrizd féltve,
Lenyűgöz szépségével.
*
Kertbe a jó idő,
A hajnallal lopódzott.
Rózsa, virágzik.
Csodás rózsává válik,
Büszkeséged lesz váltig.
*
Gyümölcsfa éled,
Dús cseresznyefa virág.
Nap is rávirít.
Ha el nem hanyagolod,
Új rügy lesz ajándékod.
*
Remeteségnek
Vége, lét nem hallódik.
Felhő megáll? néz?
Ne hagyd, hogy gaz belepje,
Erejét tönkre tegye.
*
Csodaszép élet.
Egész világ szerelem.
Természet virul.
Szétszórtságod torolja,
Tövissel kezed szúrja.
*
Mocsár kiszárad,
Éltető fél, újra él.
Boldogságfolyam.
Varázsa vonzza lelked,
Leld meg benne örömed.
*
Lágy fuvallatok
Hozzák a megújulást.
Szerelem szellő.
Időd jusson rá mindig,
Veled marad mindvégig.

Vecsés, 2017. március 10. - Szabadka, 2017. március 9-én - Kustra Ferenc József - A haikukat én írtam, alá a tanka verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: Vigyázz a ?rózsádra?!

...

A tavaszvárást, TANQ –ban írta meg a szerzőpáros

Hajnali fénysugár,
Ablakomon bekandikál.
Derűs nap ránk virrad.
Volt… micsoda ravasz tavasz!
Hír volt: hegyekben még havaz!
*
Meztelen ágakon
Napsugár rügyet csalogat.
Csodaszép kikelet!
Pedig most volt, kemény telünk,
Hogy vége, örömélményünk!
*
Zöldbe borult határ,
Zsenge búzát szellő ringat.
Éneklő madarak.
Lassan túl vagyunk tavaszon,
Már nem csúszkálunk havakon.
*
Nem kék, mégis tenger,
Búzatábla határtalan.
Ölelkezzünk benne!
Lassan tavasz is elmúlik,
Idő is előbbre csúszik!
*
Tarka-barka mező
Szivárványszínbe pompázik.
Csupa gyönyörűség.
Mezőn, virágok kinyíltak,
Fű is vastag, ülni hívnak!
*
Sokszínű lepkeraj,
Hűs harmatcseppen felfrissül.
Tovatűnő szépség.
Hajnali harmatcseppek már
Nincsenek, mentes a határ.
*
Szorgalmas méhecskék,
Zümmögve nektárt gyűjtenek.
Méz csordul ajkakon!
Légben a lepkék játszanak,
Méhek, már nagyon dolgoznak.
*
Fácántyúk s kakasok
Szaporáznak zöld legelőn.
Készül a viadal.
Állatvilág szaporodik,
A jövőben gondolkozik!
*
Szárnyaló fecskepár
Fényes tolla csillog-villog,
Nap fénye tündököl.
Megjöttek a vándoraink,
Utazó hazafijaink!
*
Villás farkú fecskék
Eresz alatt csicseregnek.
Készítik a fészket.
Nyárelőre új lakosztály
Kell… nem alkalmatlan hodály.
*
Virágzó gyümölcsfák,
Virágfürtök, hófehérek.
Menyasszonykoszorú.
Magyar fa nyílik már, akác!
Gyalogakác és gömbakác.
*
Sárga korong hinti
Gyógyító, éltető fényét.
Ébredj univerzum!
Napmeleg, lassan már nyári.
Nap, sárga sugarát hinti!

Szabadka, 2017. március 13. – Jurisin (Szőke) Margit – Vecsés, 2017. március 21. - Kustra Ferenc József - A HIAQ –kat szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit írta, alá a verset, én. A versrész címe: „Nyárelő idején”!

...