Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve európai stílusú haikuval és tankával)

A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…

Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.

Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.

Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.

Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.

Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.

A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.

A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…

A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.

Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…

Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.

Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.

Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…

Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.

Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.

Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.

Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.

Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…

Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc József – [R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.]

...

Honfitársaink őszelővel elutaznak…

(3 soros-zárttükrös)
A madarak, már hallhatóan lecsendesedtek,
Mi meg látjuk, gubbasztanak, figyelik felhőket…
A madarak, már hallhatóan lecsendesedtek.
*

(Eredeti: Basó féle haiku)
Hajnalhasadás.
Napfény, meleg, majd hőség.
Tarló is kiég.
*

Igazi madár-magyarság lakozik a szívükben,
Érzik, jön a tél, menni kell, testüknek és lelkükben…
Igazi madár-magyarság lakozik a szívükben.
*

Sarlóél kopott,
De az asztagok állnak…
Éjjel eső lesz.
*

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Vége már a nagy-nagy csivitelő-veszekedős nyárnak,
Vége már a nagy utazás előtt, sokak ábrándjának…
Vége már a nagy-nagy csivitelő-veszekedős nyárnak.

Nyáron bizony mindannyian láttuk, olyan jó nekik itthon,
Nyáron, élvezték a létet és fürödtek a homokdombon…
Nyáron bizony mindannyian láttuk, olyan jó nekik itthon.
*
(Senrjú trió)
Haragos eső,
Viharos villámlások.
Zajok, ijesztők.
*
Kusza felhők közt,
Az ég, éppen felsejlik.
Eső várható!
*
Váratlan felhők,
Miket ősziszél sodor.
Őszi vihar jön.
*

(Septolet)
Hosszú út,
Nincs kiút,
Idő fut.

Oda kell érni,
Végig repülni.
Élet ilyen,
Tényes-ténytelen…

Vecsés, 2021. szeptember 9. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
[A 3 soros-zárttükröst úgy kell olvasni, hogy először az 1. és a 2. sort, egyben, majd a 2. és 3. sort egyben és így előjön a kétféle látásmód gondolatisága… Mintha egymással szemben ülnénk és kivágnánk a tortából a legközelebbi szeletet, ami ugyanaz, de mégsem…]

...

Közöny, irgalom,
Nem épp’ édestestvérek.
Élet, középút!
*
Lélek is szorong,
Ha már a bűn az érték.
Mivé lesz világ?
*
Szép lett a csúnya!
Döntésképtelen nyerő!
Világ, fejem áll…
*
Csoda várása!
Káprázat, csodás varázs!
Kaleidoszkóp.
*
A kálváriám
Keresztje, magával von…
Megdicsőült sors.
*
Harang, halkan kong,
A szava, hitre hívó!
Megdicsőülés.
*
Kilátástalan
Remény is van, romokon.
A vágy, vágy marad!
*
Végtelen sorba
Beálltam búcsúzkodni.
Elegáns legyen…
*
Nyomorult élet,
Nem kelessz, ugyan menj már.
Magány, örökös.
*
Élet rabja, lét!
Lét rabsága örökös.
Szabadulásvágy.
*
Kőszív is gördül,
A saját célok felé.
Kimérten halad.
*
Nincs feloldódás!
Sáros vízben mosdani?
Boldog eb ugat!
*
Csillagot, begyűjt
Lélek, de csak délibáb!
Érzékcsalódás.
*
Forgószél port szór,
Lelket tisztára csiszol!
Erényt visszaad?
*
Házat dönt vihar!
Éjcsend lelket simogat!
Sírós a magány.
*
Lélek viharát,
Természet csillapítja?
Öngyógyulás kell!
*
Perc hajszolása!
Élő test! Halott világ!
Vágy áradata!
*
Sóhaja lombnak,
Levélzizegés! Lélek.
Felüdülés! Szél.
*
Éltet zizegés,
Lombsóhaj, hogyha csendes.
Relaxáció.
*
Élet gúzsba köt!
Enged érvényesülni?
Lánc! Szabadulni...
*
Élet hasztalan,
Ha sikertelen és matt.
Sorskerék forog…
*
Elkínzott lélek,
Megfáradt testben kószál…
Virul arc és sír…
*
Lét húsába vág.
Élet szomjúhozása…
Rossz körülmények.
*
A szép szó csendül
És lélek szaván rágódsz?
Reményed marad!

Vecsés, 2015. március 22. – Kustra Ferenc József – íródott: Senrjú csokorban.

...

Jött a török, csak zúdult… áradat,
Fehér habra hajszolták lovakat.
Szpáhik, akindzsik, a janicsárok,
Kezükben pajzsok meg jatagánok.

Országot foglalni mi hagyhatjuk?
Sereggel hadba szállt: király urunk.
Lovakat nyergelték és itatták,
Egész nemességet hadba hívták.

A véres kard eredménye meg lett…
Mohácsnál véres, vesztett csata lett.
Széthúzott magyarság… nem ment oda,
Sereg másik része, már sehova…

Tizennégyben a főurak összefogtak, ez örömteli tény
Lenne... de azért, hogy Dózsát leverjék, mi volt nekik kelevény.
Elit széthúzása megmaradt, ezen Dózsa sem változtatott,
Magyarság tele van, olyan tényekkel, mi minket lejáratott.

Főurak, az elit acsarkodott,
Hatalomért meg csak viaskodott.
Egy része tűrte, többi ölését,
Nem akarta barát ölelését.

Odaveszett jó királyunk, meghalt!
Ország ezek után szinte meghalt…
Patakba fulladt, mondták királyra,
Ám orvul meggyilkolták csatában?!

Elit csak dőzsölt, ország szétesett,
Senki nem figyelte magyar szívet.
Úr, ránk is mérte a büntetését!
In tolerálta uraink kedvét.

Ország tönkrement, úgy van az óta?
Ország sors tán’ változott… mióta?
Vesztes ország lettünk, főurak tették,
Magyar identitást rég elvesztették.

Ötszáz éve honunkat elvesztettük,
Akkor főuraink alá rendeltük.
Nem török a hibás, élet ilyen,
Tudni kéne, a rossz sorsunk ilyen?!

Itt a mi dolgaink, tán’ sohse mentek úgy, ahogy kellett volna,
Itt mindenki többség akadályozásával volt elfoglalva?!
Elvesztett csatákból, van történelmünkben jó bőven.
Mi csak ezekre emlékszünk, ebben élünk? Veszően?

Ma már nem lehet felmutatni, mint akkor rég' a véres kardot!
Átalakult a világ, szemből, csak az arcodba kaphatsz karcot…
Ebben a szép új világban azzal törődj, hogy megments sok arcot!
(Intelem, középkori szóhasználatban…)
Nagy bévőn mostanság elregéltem néktök, ezen krónikában,
Szórjátok, mint magot, hírt, ha Ti nem valák restök meghallásban.
Tisztes, nemes embereknél és a köznép tudomást tudjanak,
Sarjaddzon a nagy hír, mint a vetés, hogy ne higgyék, nem tudtanak…
A háznépnek dobold, legott hírdösd ki!
A famíliának, rögvest kürtöld ki!

Vecsés, 2013. december 30. – Kustra Ferenc József – íródott a történelmi múltunkról: rövid kitekintésben…

...

(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Emlékszel, megint sétáltunk egyet az erdei agyongyötrőt padhoz,
Én ráültem, Te meg az ölembe, ne legyen közöd a szálka karchoz…
Emlékszel, megint sétáltunk egyet az erdei agyongyötrőt padhoz.
*
(3 soros-zárttükrös)
Megcsókoltuk egymást, aztán hosszan dajkáltalak,
Cirógattuk egymást, én meg nagyon megvágylatak…
Megcsókoltuk egymást, aztán hosszan dajkáltalak.
*
(Leonidus)
Még nem bolondultam észben velem, tudom, nem is történt meg... képzelegtem,
Nem is voltál biz' ott velem, de egyedül… voltam és hiányoztál nekem.
Most azért elmesélem, hogy miket láttam, érdekelhet a dologi véleményem
Ha olvasol és átérzed, lehetne, hogy talán felélénkül igazi érzeted.
Istenkém, micsoda párom lehettél volna, ha nem a hülyécske sors fintora…
Vagy másként rendezi dolgokat, és nem érzéseink szerint intézi dolgokat.
De rejtélyes okból érvényesült… akarata csak ezértis megérvényesült.
Lehet, hogy sors is könyvből olvassa… mi legyen, nem is tudja, csak úgy kiolvassa…
*
(3 soros-zárttükrös)
Szóval szépidő volt, bár langy szellő szolgáltatott kisebb hűst,
Nem fáztunk, ölemben sem fáztál… nem terítettünk le kis plüsst.
Szóval szépidő volt, bár langy szellő szolgáltatott kisebb hűst.
*
(Leoninusban írt 3 soros-zárttükrös)
Egyszercske egy szélroham feltámada, gondoltuk vihar jő, megtámada,
Nosza föl a kabátot, rongya… jobb, ha indulunk, nem kell a vihar morca…
Egyszercske egy szélroham feltámada, gondoltuk vihar jő, megtámada.
*
(Belső rímes, önrímes, 3 soros-zárttükrös, leonidusban írva)
Hazáig boldog terhem cipeltem, komótosan mentem, így is hazaértem,
Közben húztam mélázva terhem, végül, ha sírva is, de csak hazaértem…
Hazáig boldog terhem cipeltem, komótosan mentem, így is hazaértem.
*
(Senrjon csokor, anaforás, fél-haiku lánc-szerűen írva)
Az estélileg megjött
Magányom ismét megríkatott.
Hol vagy? Nem velem…
*
Az estélileg magány
Úgy, vehemensen erőszakos.
Hol vagy? Nem velem…
*
Az estélileg senki
Sincs velem, lélekőrlő nekem.
Hol vagy? Nem velem…
*
Az estélileg bájos
Lét, magánynak, nincsen kiróva.
Hol vagy? Nem velem…
*
Az estélileg újra
Előjött kispad ügyet… élem.
Hol vagy? Nem velem…
*
Az estélileg alvás
Zokogással kezdődik… ez van.
Hol vagy? Nem velem…

Vecsés, 2021. december 9. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

...

Csurran- tán’ cseppen a néhány villám,
Ennék, de nem találom a villám.
Vihar szele már nagyon megpörkölt,
Ebédre legjobb falat a pörkölt.

Nem is érdekel közben milyen az idő,
Pörköltes tányérban én vagyok nagymenő.
Kinézek, már nagyon zuhog fránya eső,
Reggel óta ünneplek, ő visszaeső.

Zuhog nagyon a jég is, mindent fölsért,
Bemegyek a spájzba körtebefőttért.
Látom odakinn jég mindent levert,
Nékem ide be, most jön a desszert.

Jó nagyot csattan a fejünk felett,
Kedvenc ebédem igen jól esett.
Akkorát szólt, hogy egészen körbevett.
Annyira ettem a hátam görnyedett.

Jó nagy vihar volt, de nem volt rossz napom,
Ma volt; hatvanharmadik szüli napom.

Vecsés, 2011. május 21. - Kustra Ferenc József

...