Fába, bele- vágtam magamat, mint ács apám régen a szekercét,
És mindig jó munkát végzett, ezért odaadta volna mindenét.
A szekerce éle is egymagában árválkodott a gerendában,
Apám pedig jó ács volt, híres, hozzáértő, messze a hét-határban.

Én magamat már rosszul, szúette gerendába vágtam,
Hogy már ilyen és régen lejárt és avult, azt nem láttam…
Pedig mindig reménykedtem, ha én egyszer belevághatom…
És többször is megvolt... de már látom, sikertelenség gátom!

Bizony, nincs itt jó-tanács, kire mit rótt az élet!
Csak öregen derül ki, hogy az ember mivé lett…

Vecsés, 2015. március 8. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

...

A haikuban és versben írt elismerés

Jézusom, segíts!
Hihető ez? Káprázat?
Poéták Gyöngye!
*
Amit Te ezek szerint tudsz, az már maga a csoda,
Te vagy a POÉTAKIRÁLYNŐ cím várományosa!
Én itt a messzi alvégen, mától örülök, hogy szóba állsz velem!
Megleptél rendesen, ezen túl a barátságodért esedezem.

Kérlek, ha lelöksz a pástról, legyen fájdalommentes,
Igaz, e „finomság” bizton nem lesz érzelemmentes.
Te csak gondoltad, de megtetted, csak elmentél aludni!
Én lerágtam körmeimet, mivel fogok vakarózni?

Ez volt eddig az én szempontom, most vegyük sorra a tieidet,
Úgysem tudsz mást csinálni, erre kaptad sorstól a zsigereidet!
Te kis Feltörekvő, enged, hogy örüljek, hogy ismerhetlek,
Nekem a sors ennyit adott, Poétaként nagyon szeretlek!

Én már látom az aurádban, hogy Te erre, ezért születtél,
Legyél Te csak poéta és író, szinte erre teremtettél…
Egyszer megtudod, sikeresen mennyi lelket üdvözítettél…

Vecsés, 2017. május 10. – Kustra Ferenc József
Eme művemet ajánlom: Jurisin (Szőke) Margit poéta és szerző társamnak…

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

A két gép a hangárok előtt várta a pilótákat,
És kapitány mindig maga próbálta ki hajózókat.

Tegnap jött meg Maury hadnagy, aki már gyakorlott pilóta,
Ő ült előre, kapitány, mint megfigyelője hátulra.
Chenina Des Dames fölé repülni, volt a feladata.

A másik gépet meg Deschamps vezette,
Givall volt a társa, megfigyelője.
A motorjukon javítani kellett, mert „amerikázott”,
Így később egyedül indultak, lekésték közös szeánszot.

Kapitány kérte a zászlóst, mint parancsnok helyettesítse, míg oda vannak,
Ő meg igyekezett helytállni a bizalomnak, felemelő feladatnak...

Aztán valaki kiabált, hogy jön a kapitány gépe…
Lassan, láthatóan motor nélkül, csak siklott lefele…
Landoltak és mesélték, négy ellenséges Fokker volt a nyakukon,
Mind lőtt rájuk, alig kaptak be… de hűtővíz elfolyt egy kis lukon.

Kapitány kérdezte, hogy Deschamps megjött-e, hol van,
De csak azt tudták, hogy feladaton… valójában.

Az idő gyorsan elmúlt és a mézszínű földtakaró
Hirtelen sötétszürke lett. Repülő még nem látható.
Mindannyian idegesek voltak süket félelem lakozott bennük,
Bajról nem beszéltek, -babona- nem lehetett, le volt hajtva a fejük.

A kantinban ücsörögtek, beszélgettek, volt ki részegen,
Ma korán sötétedett, mondta a zászlós…! Csak úgy félszegen.

Telefonáltak állásokba és megfigyelőkhöz,
Hadtest-parancsnokságra az összes felderítőkhöz,
De sehol nem tudtak semmit tenni az előzőkhöz.

Valaki kérdezte a kapitányt, hogy négyen voltak a támadásnál?
Thélis kapitány csak nézett, nem felelt... Kantinba besuhant a halál.

Vecsés, 2015. augusztus 01. – Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

A repülősök a köd ellenére, parancsot kaptak felderítésre…
A zászlós, könyörögve nézett a kapitányra, de nem ment bevetésre.
Most Thélis még nem tartotta alkalmasnak ilyen időben repülésre.

Bevetésen, Neuville volt a pilóta, Berthier meg a társa.
A pilóta két éve volt már a repülő osztag oszlopos tagja.
Bevetések előtt izgatott volt, mint szülésnél a bába,
De soha sem közelítette meg a halál gondolata.

A német lövészárkok fölé értek, a köd és a föld között,
Egy sötétes, folyosó-szerű nyilasban, az ellenség fölött.
A gép, teljes sebességgel, csak belevetette magát,
Német gyalogosok csak nézték a távolodó farkát.
Olyan közel voltak a földhöz, hogy látták a lövészárkok belsejét,
És teljesen ki lehetett venni az árok-mellvédek reliefjét.

Legfeljebb tizenöt méter, gondolta Neuville, összeszorított foggal,
Bizonyára lőnek is ránk, meg talán ordítanak nekünk, teli torokkal.
A gyakorlott pilóta keze, azonban erősen fogta a kormányt,
A gép így határozottan tört előre, keverve a köd-állományt.

A pilóta még nem félt ajkát bevonta... köd ízetlen nedvessége,
Az ellenzőt is belepte a köd, vastag, harmatszerű sűrűsége.
A szél dühödten korbácsolta szabadon hagyott homlokát,
A gép meg maga előtt, csak hajtotta-tolta a köd falát.

Neuville, előkelő származása okán, nem akart lövészárokba menni,
Így ajánlották, bár nagyon veszélyes, de ha tetszik, próbáljon meg pilóta lenni.
Küzdelem tombolt az akaratereje és gyávasága között... Nem látta senki…

Ujjaival görcsösen markolta a magassági kormányt,
És a lövészárkok rendszere fölött, tartotta az irányt
Ahogy közeledtek a célhelyhez, a köd csak erősödött,
És csak alig látszott a lövészárkok rajza a föld fölött...

Berthier is izgult, egészen másért, bár már ő is két éve szolgált,
Félt, mint mindig, ha úgy vélte, hogy nem tudja ellátni a szolgálatát.

Végig repülték a frontot, Soissons és Reims között,
De végül is nem láttak semmi jelentőst sem, köd mögött.
Így Berthier az ujjával, hazafelé irányt bökött.

A repülőtéren Thélis kapitány, fel és alá járkált hosszan,
Jean zászlós is ott várta a gépet, izgultak... egyre csak jobban.
A Veste felől, a ködvattától tompítva, mormogás hallatszott,
De a zászlós nem tudtam megkülönböztetni, szél fújt, vagy mást hallott.

A kétfedelű, hirtelen vált ki, megjelent a ködből,
Neuville mesterien tette le a széles ívből.
A hangárhoz gurult, a pilóta a kabinjából kiszállt.
Berthier meg mozdulatlanul ült tovább, semmit sem csinált.

A kapitány odament, megrázta, de a keze leesett…
Berthier egyenruhája a bal válla alatt volt tépett…
Rögtön kórházba bevitték, de útközben már nem lélegzett…

Neuville nem tudta megmondani, rájuk lőttek-e,
A motor és a szélzúgásba, ő nem hallott semmit se…

Vecsés, 2015. július 27. – Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

Hogy magányos vagy, attól ne félj,
Mert a csend hozzád mindig beszél…
Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
Beszél neked szépről-jóról és minden másról.

Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
És életed feldolgozása agyad tébolya,
Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…

Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
A fránya csend lassan melankolikussá tesz
De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.

A csend méláztat, elgondolkodtat
És mint vad lovas, köröttem vágtat,
De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
Közben a melankólia belém furakszik.

A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.

Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.

Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.

Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!

A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.

Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…

Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…

Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.

Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József

...

Látunk egy közeli-szomszéd háborút, mert fölütötte a fejét a -majdnem- világháborús világhely-zet…

(3 soros-zárttükrös)
Tenyerével takarta az arcát a rettenetes nyomor,
Majd kilesett és látta, mennyi embert nagy bajokba sodor…
Tenyerével takarta az arcát a rettenetes nyomor.
*

(senrjon csokor)
Látta a szegényeket,
Az italozó legényeket.
Nyomorosokat!

Látta: szerencsétlenek
Házát ahogy épp' lebombázták.
Nyomorosokét!

A nyomor, új nyomort szül.
Háborúban család kihalás!
Pénzvilág ünnep!

Civilek elrablása,
Egyenest irány a frontkörzet!
Családi magány!

Téglánkéntre lőtt házak,
Bombák, páncéltörő lövegek…
Szárba-szökkent vég…

Halál-aranyból ágyúk,
Milliárdosok gazdagodnak.
Emberi élet?
*

(leoninus duó)
Szégyentelen nyomort a háború váltotta ki, gyógyhír van valakinél… de ő ki?
Nyomor a család elvesztése, nyomor a lakás, gyerekhalál, apa elvesztése.
A mosolygó létben milliomosként élők, fegyverszállítás után élet-élvezők!
E történelmi helyzet végső kilátástalanság, alapok az pedig: álságosság!

A kövér kezét gyógyfürdőben mossa le, másnak a sitt darabokon lehetősége?
Megint mondom, közben sokan sokat kerestek, robbanások zajában emelkedettek…
Háborúkban nincsen kórház, nincsen óvoda, sitt hegyek közt hova? Ide vagy amoda?
Az elszenvedők kitől és mit is várhatnak, köztük mikor nyúlnak mosolyra a szájak?

Vecsés, 2023. ápr. 16. – Kustra Ferenc József - íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és valódi háborús- történelmi helyzetéről. Naponta láthatjuk, minden TV híradóban a videókat is… kendőzetlenül!

...