Kiemelt szerelmes vers kategóriák
Szerelmes vers beágyazása
Szerelmes vers keresése
Szerelmes versekben
Szerzők között
Ok
Húsvétkor sárban császkáltam
Zöld erdőben jártam,
Ott sárban császkáltam…
A legjobb Krasznaja Moszkovszkaja kölni, nadrág jobb zsebemben volt,
A többit Ti adtátok, én mentem, nálam az útra minden megvolt.

Ha már így nálam minden megvolt, odaértem és kérdtem én:
Mély-hangon kérdeztem: szabad-e locsolni, mint sörös ló-mén.

Itt indult a húsvét, nekem és nektek,
És hogy örültetek leánygyermekek…
Mondtam fennhangon, akkor előveszem a zsebi locsolómat,
Mire a válasz, visongás volt, meredten néztétek arcomat.
Én egy bűbájos és sejtelmes, férfi mosollyal a nadrágzsebbe nyúltam,
Többetek szeme kísérte a kezem és várta, mit vesz elő az ujjam!

Kirántottam és heves izgalmamban majdnem, hogy elejtettem az üveget,
Felmutattam az orosz feliratos, eredeti kölnis, barna üveget!
Volt ki megkönnyebbülten heherészett, mint drága mamátok,
Volt ki csalódottan kacarászott, mint többek, néhányatok!

A mamátok rohant a páleszért és már kínált is, közben meg a fixírozott,
Ti meg lányok rohantatok oda a sütis tálakkal… arcotokról szép mosolyt…
A nagyitok is előkerült, ő meg hozta a főtt-füstölt sonkát a tormával,
Tőletek meg érdeklődött, mi volt az előbb ez heves, víg-kacaj, aromával?
Nagypapó is megjelent, hogy igyak vele egy menta teát,
De mondtam, már mennék, kell... Vár engem szomszédasszony, odaát…

Vecsés, 2021. március 16. – Kustra Ferenc József
...
Eddig ennyien olvasták: 83
Kustra Ferenc József
Az est… láthatatlan
Az este rohamléptekkel jön e tájra, setét borul a világra.
Az estésedében nem van madárzaj, abból biz' csend lett! Csuhaj...
Madarak elmennek humni, ilyenkor már nem lehet flangálni.

Sötét szél elül,
Viharnak emléke száll.
Nyugszik a világ.

Fáradt táj pihen,
Madárhad álomra dől.
Csillagfény virraszt.
*

A nagy csend gondolatokat generál, madársereg reggeli eláll...
Az életóra ketyegve elrohant, nem hagyta magát... csend megfogant.
Tiltakozott, hogy éjjel is munkája van, a csoport az ágakon el van.

Nagy csend szétfeszít,
Óra ketyeg, nem áll meg.
Álom elmarad.

Ágon csoport ül,
Madársereg álmodik.
Az éj nem pihen.
*

Ki elhalad előtte, órára les pillanatra, de csak számokból volt rajza!
Becsapnák őt, ha lehetne, mintha éj-reggelig ködöt lehelne.
Talán az idő is megállna, de máshol korán kelő madárraj várja...

Öreg óra jár,
Számokkal festett arca…
Múlás sóhaja….

Ködös reggelek,
Idő játszik, megállna.
Madárraj hívja.
*

Mi lehet arca mögött, nem tudja senki, de igy meg, nem tudják szeretni.
Az esti vihar hajnalra ütemesen elvonult, a reggel igy alakult.
Jó helyzetben reggel... a madárraj ébredt és velük volt a napi ricsaj.

Vádak zaja közt,
Csendben várja a percet.
Mikor nem bántják.

Eső elvonul,
Reggeli halk madár szól.
Új nap ricsajban.

Vecsés, 2025. március 28. - Siófok. 2025. március 31. – Kustra Ferenc József – íródott: leoninus csokrokat én írtam, az eredeti Baso féle haikukat, poéta-, és szerzőtársam Gránicz Éva.
...
Eddig ennyien olvasták: 74
Az idő folyamatosan elszáll…
Hétköznapi pszichés meditáció… mert a háborút sokak, még bankkölcsönből is támogatnák…

Az idő elszáll
Elrohannak napok is.
Holnapok sorban…

Tavasz után nyár,
Jön-megy költöző madár.
Holnapok sorban…

Jövő nem ismert.
Ki tudja mit hoz zsákban.
Holnapok sorban…

Most nincs javulás,
Szomszéd háború folyik.
Holnapok sorban…

Háború tovább
Folyik… sok a pénzéhes.
Holnapok sorban…

Ígéret bőven,
Halottaknak... könnyei.
Holnapok sorban…

Reményük semmi,
Jövőben tán’ semmi nincs.
Holnapok sorban…

Alig van tán’ nem
Korrupt vezető… szerte.
Holnapok sorban…

Megbízható csak…
Biblia… ki tartja be?
Holnapok sorban…

Háború marad…
Vagy, lesz élet… békébe?
Holnapok sorban…

Gyál, 2025. január 28. -Kustra Ferenc József- íródott: Félhaiku láncban. A gazdag, de nyerészkedő kapitalistákat, csak a háborús helyzet élteti. A halottaknak nem osztottak kártyát… A halál a kaszálásban nem fárad…
...
Eddig ennyien olvasták: 99
Megtaláltad-e a vigaszt?
Élvezted-e az élet-templomot belengő békét, nyugalmat?
Vagy az életed frontján valahol, megtaláltad-e a vigaszt?
Mikor te megszülettél, megkezdődött az „élet-halál játszmája”
És ha már sokat éltél, akkor kerül a téma, „meghallgatásra"!

Lehangoló és elkeserítő látvány visszanézve az életed?
Tudsz-e te bármilyen rossz körülményről, mi okozhatja a végzeted?

Vakolatlan falak, törött lábú székek,
Bennem föltolulnak... békétlen emlékek.
Legtöbbször a sorsunk kegyetlen meg durva,
Máskor úgy tesz, mint ki két kézzel ad vissza.

Bizony minden csak rideg és kopár!
Élek... sok értelmetlen éve már.
Nem tudni van-e jövőm… mi sem vár.

Tudtam pedig én a mások szemébe kacagni,
Sőt, volt lehetőségem kézen fogva sétálni.
Sohasem hazudtam, nem voltam becstelen, nem csaltam, nem loptam,
Másoknak, arra érdemesnek magamból, életemet adtam.
Fölöttébb furcsa minden, tán’ magamat sem ismerem?
Már, nincs, amit tehetnék, hogy a fájdalmam felejtsem…

Már omlanak a falak, eldőltek a székek,
Már el nem múlnak… a bágyasztó, rossz emlékek…

A sorsom az, hogy érzem, meghalt már bennem a vágy,
Osztályrészem, mire várhatok… egy koporsó-ágy…
Ott aztán végre, gondok nélkül hanyatt dőlök,
Ott már, fránya élettel, kicsit sem veszkődők...

Fáj a múlt, a nem létező jövőmtől roppant félek,
Úgy érzékelem, hogy alkalom sincs, hogy... akkor élek…
Úgy érzem, ha jő idő, elmegyek, csendben kihalok,
Üvöltenék a holdra, mint farkas… inkább hallgatok.

Te élvezted-e… élet-templomát belengő békét, nyugalmat?
Vagy te az élet harcos frontján bárhol… megtaláltad a vigaszt?

Vecsés, 2016. január 11. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
...
Eddig ennyien olvasták: 73
Érdek,
Somolygó a tavasz
A kertünkbe simán betörő szellő hadoszlopok,
Egymás közt somolyognak… tavaszi jó-meleg hozók…
A kertünkbe simán betörő szellő hadoszlopok.

Ülök csendben a kerti padon, kicsit csukott szemmel nézek… igy vakon,
De így is látom, hogy a napszállta erősödik… szúnyog csípett nyakon…
Ülök csendben a kerti padon, kicsit csukott szemmel nézek… igy vakon.

A Nap sugárai láthatóan csak úgy vékonyodnak, elmennek, már nem kapkodnak,
Nézem, az ég kékje az estve jövetelével sötétebb azúr lesz, lenyugosznak…
A Nap sugárai láthatóan csak úgy vékonyodnak, elmennek, már nem kapkodnak.

A Nap elfelé megy, setét idefelé jő és ahogy sötétül, látom mosolyog,
Az utolsó fénysugár, olyan mintha kis kócos lenne, Nap lelke halkan mosolyog…
A Nap elfelé megy, setét idefelé jő és ahogy sötétül, látom mosolyog.

Munkától fáradt sugarakat setétség gyorsan nyelé, rohannak setétbe belé,
Fölállok, hogy jól lássak, sugárak arcán kicsike mosoly, viszik sötétbe belé…
Munkától fáradt sugarakat setétség gyorsan nyelé, rohannak setétbe belé.

Volt egy kis bíborral bekent azúr, de a setét szinte tolakszik, vége a mának,
Nap is vágy aludni, majd reggel az azúrba jól belekandikál, vége a mának…
Volt egy kis bíborral bekent azúr, de a setét szinte tolakszik, vége a mának.

A Nap arra vágyik, mire hazaér, valaki ágyazzon, alszik, vége a mának,
Látható, már lassú lett, a nagy setét meg tavaszi mosolyt ereszt, vége a mának…
A Nap arra vágyik, mire hazaér, valaki ágyazzon, alszik, vége a mának.

Vecsés, 2018. április 21. – Kustra Ferenc József- írtam: 3 soros-zárttükrösben, ami az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első két sort egyben. utána a 2. és a 3. sort egyben, igy lesz meg a vers gondolatisága.
...
Eddig ennyien olvasták: 89
Don-kanyarban harcolt a miért!
Magas, szürke a fal velem szemben, ködből kiépítve,
Látom én, hogy ennek aztán nem lehet menni hegyibe…
Itt az ismeretlent, nem világítja meg a boldog nyárias nap.
Jókat eszik, alszik, megáld és küld a halálba, a tábori pap!
Itt a ködből jön a halál, egy nagy repeszakna, vagy csuló képébe…
Ha felrobban, elrepít minket a purgatórium másik végébe…
Szokatlan fény, itt bizony nem bántja a ködtől nem látó szemet,
De ne nézd a robbanást és fényét... katonaölő elegyet…
*
Arcát fürkészem
Tél tábornoknak. Kemény!
Hideget sejtet.
*
Miért vagyok én még itt?
Miért is mennék haza?
Miért hiszek a küldetésben?
Miért hiszek még győzelemben?
*
Haza, nincsbe tűnt...
De, szívem egy gyöngyszeme…
Emléked… még él!
*
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Mert haza csak ott van, hol valamikor megszülettél…
Mert haza csak ott van, hol a családod téged vár, él,
Mert haza csak ott van! Enyém helyett hideg orosz tél.
*
A
Haza
Nincsé vált!
Szívem őrzi
„Leheletemig”!
*
Miért van üresség a szívemben?
Miért van üresség a lelkemben?
Miért van repesz a bőröm alatt?
Miért lő orosz rám? Percek alatt…

Miért vagyok itt a fronton, ahol megölhetnek?
Miért vagyok alanya itt, csak nehézségeknek?
*
Tél, álcát tépi…
Nem finomkodik, fagyaszt!
Katonahalál.
*
Miért van, hogy futnál innen, de mély hóban szó szerint nem lehet?
Miért van, hogy még a lépés is lassú, de életed kergeted?
Miért van, hogy a gondolatod mindig a múltban csavarog?
Miért van, hogy a gyermeki éned is folyvást még itt kopog?
*
Becsvágy? Nem lelé!
Tegnapot már túlélte…
Merre jár halál?
*

Hóviharos, vad, arcfagyasztó széllel szemben,
Aknavetős gránát -halálos- küzdelemben
A hirtelen halál, biz’ kikerülhetetlen…

De én ágyban szeretném otthon... merevedjen az arc!
De itt mínusz negyvenben nem hamis az öldöklő harc?
Arcbőr tépően, erről régen lehullott az álarc!

Itt még a nem létező villám is, lövedéket kikerülve cikázik,
Katona a derékig érő hóban bármit tesz is, kihűlve bénázik.
*
Én
Haza
Őrzője!
Rendülten és
Rendületlenül!
*
Nem tudjuk, hogy még mi lesz itt holnap! Meddig tart a háború?
Miért van itt a katona, hogy legyen nyomorék élete?

Látvány is tisztul,
Ágyú lőporfüst lebeg.
A halál röpköd.
*
(Anaforás, belső rímes)
Miért van, hogy itt hónapok múltával elfelejted, keresed a szót.
Miért van, hogy a tudatodból még mondani akarsz, keresed a jót?
Miért van, hogy már elfásultál, nem tudod már, hogy mit is akarsz?
Miért van, hogy magadba roskadsz, keresve... a lelkedben kavarsz?

Reményteli félelem eluralja a lelkeket!
Reménybeli életvágyak szaggatnák a fékeket...
Reménytelen pillanatok mérgezik a lelkeket!
*
Ide a fehér-pokolba, több ezer kilométeres utam vezetett,
Jöttem, mit tehettem mást, hatalom szerint, más utam nekem nem lehetett…
*
Percek, nem vadul
Henyélnek! Ágyútűz él…
Sohse lesz vége?

Vecsés, 2016. október 7. –Kustra Ferenc József- íródott; versben, senrjúban, apevában… történelmi visszaemlékezésként az ott veszett katonáinkról. „Csuló” – kézifegyver lövedéke.
...
Eddig ennyien olvasták: 73

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó