Kiemelt szerelmes vers kategóriák
Szerelmes vers beágyazása
Szerelmes vers keresése
Szerelmes versekben
Szerzők között
Ok
Vadászpilóták… 1/7.
A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

Első világháborús kétfedelűek nem voltak gyorsak
És csak alig hatezer méter magasságban csúcsosodtak….

Az aviatikusok, akkoriban inkább felderítésre repültek,
Persze volt náluk egy rögzített földi géppuska, meg fényképező gépek.
A gépen pilóta, maga a kapitány lett,
Ő volt a tábor parancsnoka, kinevezett.
Hátul ült a zászlós, aki csak tegnap érkezett a táborba,
Miután az aviatikus iskolát, ügyesen kijárta.

Ahogy úsztak a légben a német állások felé, hogy ne mondjanak panaszt,
A kapitány visszafordult és mutatta, az ujjával, húzza meg a ravaszt.
A zászlós megértette, hogy most ki kell próbálni a fegyvert.
Lőtt egy hosszú sorozatot, így próbálta ki a gépfegyvert.

Lenézett a tiszta légben, le a földre, de nem tudta, hol vannak,
Pedig iskolában tanulta, eleget tett a feladatoknak.
Elővette a térképet, lázasan kereste, a tájékozódási pontot,
Ekkor a homloka köré, a koszorúba kötött büszkeségen, gyorsan bontott.

A fülke ellenzője mögé lehajtotta a fejét, hogy a szélben lássa a térképet,
Aztán nagy nehezen felismerte a táj, váltakozó körvonalait és fellélegzett.
Az országutak, mint frissen mázolt, gyönyörű pántok kígyóztak mezőkön és erdőben,
Aztán felismerte a száznyolcas magaslatot, és úgy érezte, bent vannak a révben.

Közben a tágas és kopár tét körülöttük maradt, de a fiatal fiú úgy érezte,
Most nagyon boldog, ezt vágyta és a látóhatárt elborító alkonyat csendjét élvezte.
A föld is lassan rózsaszínűvé vált, a lövészárkok, halálos, kék patakként folydogáltak.
A Reims-i katedrális és az őt körülvevő házak népei még egyszer megcsillantak…
Az volt az érzése, mintha a kis, törékeny repülőgép csak állna a levegőben,
És együttesen, elmerengve néznék a nap haldoklását...sötétedő, lázas légben.

A zászlós arra riadt fel, hogy egy elfojtott, szétoszló zaj csapja meg a fülét,
És lenézve látta, a gép alatt puhán himbálódzó füstgolyó közelségét.
A zászlós nem ijedt meg, még csak ez volt az első bevetése,
Minden tetszett neki, a gránátfüst meg, mint virág ékessége…

A kapitány tudta, hogy ebben a magasságban lelőhetik és már sötétedett.
A gépet így hazafelé fordította, a zászlós készített már felvételeket.

Az est, sötétedő kék hamuja, mint fénylő por lepte be a földet.
Az est hűvösségében lassan el is érték messzi repülőteret.
A zászlós túl volt egy bevetésen, az elsőn és lőtte a légteret…

Vecsés, 2015. július 18. – Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.
...
Eddig ennyien olvasták: 7
Kustra Ferenc József Hűség, Szenvedély,
Bölcsességről…
Hétköznapi pszichológia…

Választ keresel?
Megleled, ha igyekszel,
Saját utadon.
*
Okos az ember,
Bölcsességgel szívében.
Döntés mindig kell.
*
Vágyak szívedben,
Mik vezetnek életben?
Sok nem teljesül.
*
Imához térdelsz,
És benne Istent kérlelsz…
De Te mit teszel?
*
A remény éled,
Tétovácskán felébred;
Megy tovább élet.
*
Szemeddel is láss!
Mert szíved, bizonytalan,
Döntése téves?
*
Fuldokló sóhaj
A végzetek porában;
Már nincs új óhaj.
*
A sötétkamra
Kiolt a végtelenből,
Az üdvösségből…
*
Mikor minden rossz,
Te legyél más, ne légy rossz!
Mássz ki… gödörből!
*
Egy jó barátnak
Soha ne fordíts hátat,
Mert nem tudhatod...
*
Ha süt rád a Nap
Akkor Te légy boldogabb,
Hithű borúsként.
*
Vágy villamosa
Néha bizony, kisiklik;
Tedd újra sínre…
*
Az észjárásod
Legyen gyors és furfangos,
Lész’ eredményes.
*
Ha sarkallnak az
Érzelmek, tévúton vagy!
Élet, úgy marad!
*
Dönteni pedig
Mindig muszáj, de hogyan?
Élet elrontás?
*
A fájó döntés
Is döntés. Meghozandó!
Élet kegyetlen…
*
Minden döntésed
Először gondold végig.
Helyes döntés jó!
*
A döntéseknél
Összes körülményt vizsgáld.
Ne üsd ki magad.
*
Ha halogatod
Döntést, becsapod magad.
Légy ön őszinte!
*
Nagy döntésekkel ’Bölcsességről’…
Választ keresel?
Megleled, ha igyekszel,
Saját utadon.
*
Okos az ember,
Bölcsességgel szívében.
Döntés mindig kell.
*
Vágyak szívedben,
Mik vezetnek életben?
Sok nem teljesül.
*
Imához térdelsz,
És benne Istent kérlelsz…
De Te mit teszel?
*
A remény éled,
Tétovácskán felébred;
Megy tovább élet.
*
Szemeddel is láss!
Mert szíved, bizonytalan,
Döntése téves?
*
Fuldokló sóhaj
A végzetek porában;
Már nincs új óhaj.
*
A sötétkamra
Kiolt a végtelenből,
Az üdvösségből…
*
Mikor minden rossz,
Te legyél más, ne légy rossz!
Mássz ki… gödörből!
*
Egy jó barátnak
Soha ne fordíts hátat,
Mert nem tudhatod...
*
Ha süt rád a Nap
Akkor Te légy boldogabb,
Hithű borúsként.
*
Vágy villamosa
Néha bizony, kisiklik;
Tedd újra sínre…
*
Az észjárásod
Legyen gyors és furfangos,
Lész’ eredményes.
*
Ha sarkallnak az
Érzelmek, tévúton vagy!
Élet, úgy marad!
*
Dönteni pedig
Mindig muszáj, de hogyan?
Élet elrontás?
*
A fájó döntés
Is döntés. Meghozandó!
Élet kegyetlen…
*
Minden döntésed
Először gondold végig.
Helyes döntés jó!
*
A döntéseknél
Összes körülményt vizsgáld.
Ne üsd ki magad.
*
Ha halogatod
Döntést, becsapod magad.
Légy ön őszinte!
*
Nagy döntésekkel
Irányítod életed!
Sorsod kovácsold.
*
Bíz’ jó a döntés,
Ha a jövőd, így jobb lesz.
Eredményfüggő!
*
Az okos döntés,
Ha attól boldog leszel…
Élet végéig.
*
Ha használod az
Intuíciót, bölcs vagy!
Ész és megérzés!
*
A bölcsesség a
Mindig jó döntés vége!
Ezt az utat járd!

Vecsés, 2013. október 11. –Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.
...
Eddig ennyien olvasták: 12
Remény,
Időjárás a krimi partizánoknál… 2.
1942 telén…

Nagy pelyhekben
Hull az első. Nyirkos sár.
Nap elolvasztja.
*
Hó bolyhok fákon,
Mélybe hulló ősvények.
Szél, nyirkot áraszt.
*
Hitvány az idő,
Havas eső, hózápor.
Lefagyás veszély.
*
Ködbe feszülő
A tél. Zuhanó pihék.
Fent mereng a Nap.
*
Hűvös-gonosz szél.
Esőcseppek, ősvényen.
Víz, földön megfagy.
*
Szél, bőszen zenél,
Nyers hangjai szúróak.
Szél… hideg kabát!
*
Első fagynyomok,
Fenyőknek sűrűjében.
Hideg hajnalok.
*
Hideg dalocska,
Szakadékba hallatszik.
Fázó állatok.
*
Tölgyerdő, ködben
Kezdi a didergését.
Nagyon soká tart!
*
Erdőben sok a
Tapasztalt fa-emberke.
Kopaszak ágak.
*
Üvöltő vad szél,
Sziklahasadékokban.
Félelmesítő.
*
Lombtalan fejű
Fák felett a szél sem jár.
Álló, hideg tömb.
*
Sombokrok fagyos
Hálóján szarvas fut át.
Fanyar, megfagyott.
*
Kemény tél lehet,
Ha a som bő termést hoz.
Som csak tarkállik.
*
Hófelhő-torony
Sötéten emelkedik.
Baljós előjel.
*
Széllel és jéggel
Fagyasztó havas erdők.
Titokrejtő hegy.
*
Fehérek biz’ a fák
Nincs világ, hol a világ?
Lét, maga szürke.
*
Sötét éjszaka.
Lombtalan fa, kóró ág.
Nagy a fehérség.
*
Csend előfordul.
Félelmetesebb zajnál.
Viharszél surrog.
*
Sátorlap kunyhó
Fehér, dérbevonattal…
Kacaj, nem hallik.
*
Sátorlap alatt
Még nyűtt lóca sincs. Jégpad.
Zord, hideg magány.
*
Dühöngő szelek,
Mindent beterítő hó.
Felhőfolyamok.
*
Hófehér a tél.
Erdők, hideg-szárazak.
Mindenből jég lett!
*
Színek megfagytak,
Felhők eljegesedtek.
Megdermedt világ.
*
Hideg, hegyi szél,
Átkozott krimi jálja.
Nagyon erős fagy.
*
Deres mindenség,
Jég borította ősvény.
Jeges sziklapad.
*
Jégszerű, kemény,
Összeállt hó utakon.
Megcsúszás veszély!
*
Levegő ködös,
Mindent belep zúzmara.
Teljes a szélcsend.
*
Rideggé válik,
Kopasz lesz az egész táj.
Víznek fagyveszély.
*
Farkasordító
Hidegben esik a hó.
Fehér táj-lepel.
*
Tél csendvilága,
Dermesztőn hideg, jeges.
Hóban vetett ágy!
*
Fagyos hópihék
Hozzák hideg változást.
Egyujjas kesztyű.
*
A viharos szél,
Jégcsap orgonán játszik.
Jéghideg dallam.
*
A hótakaró
Élőt, élettelent fed.
Andalító csönd…
*
Fehér látványa,
Szemvakítóan mesés.
Hószemüveg nincs.
*
Ébredő hajnal,
Sok-sok hóakadályt lát.
Hó, derékig ér…
*
Hóval fedett hegy.
Köd borította fennsík.
Lavina csusszan.
*
Jégbe borultak
Sok hó alatt, bokrok, fák.
Kristálytakaró.
*
Összesereglés
Fennsíki vadludaknak.
Hóban élelem.
*
Mátyásmadarak
Kiáltanak, nem fáznak.
Hidegtűrőek.
*
Hópihe roham,
Föld fehér takarót kap.
Hógolyó verseny.
*
Hópehely attak.
Szél kavarta hóvihar.
Lavina veszély.
*
Fehér takaró.
Síkság, végig szikrázik.
Hóvakság veszély.
*
Meredek utak,
Szédítő szikla-szélen.
Havas és csúszós.
*
Utakon menni,
Nagy hótorlaszok között.
Fagy és jeges hó!
*
Kőrisfa erdő
Csikorgó, hegyi fagyban.
Jéghideg reggel.
*
A fenyves fölött
Fölkúszott a Hold. Hó-fény.
Hóban árnyjáték.
*
Január násza,
Kopasz fákkal karöltve.
Hó fátyol… szépség!
*
Homály takarja
Fényes csillag sereget.
Láthatatlan fény.
*
Vastag hóesés,
Hó-híd is kialakul.
Hideg összeköt.
*
Szél, hó szemcséket,
Szürke hófelhőket fútt!
Nedves hózápor.
*
Szakadatlanul,
Erővel tomboló hó.
Ősvényt betemet.
*
Tiszta egű éj,
Hófödte fedezékek.
Nyomorgó élet.
*
Égető a fagy.
Átfúj mindent… jeges szél.
Erőfeszítés.
*
Éj, mély és vastag,
Hideg, húst lemarkoló!
Mindenhol jégcsap.
*
Jégkéreg kemény,
Ágak, bolyhos csuklyában.
Fényességesek.
*
Minden időknek
Legkegyetlenebb tele.
Rekord a Krímben.
*
A Nap, borzasan
Remeg a hegyek fölött.
Jég! Havas síkság..
*
Hold, fényesedve,
Havas hegyekre világít.
Baljós árnyjáték.
*
A hajnali fagy
Jégvastagítóan tart.
Felette, ködfolt.
*
Hajnal. Hóvihar.
Elemek tombolása.
Test szinte jeges.
*
Kegyetlen fagy.
Kétszáz éves tölgy reccsen!
Mínusz harminc fok.
*
Hirtelen vihar.
Égbe forgó hó tornyok.
Támadás lanyhul.
*
Védett erdőkben
Februári viharok.
Nincs hátra sasszé.
*
Három napos szél.
Vihar, mint Himaláján.
Sérülés, fagyás.
*
Ég, teljesen vak,
Rég nincs csillagragyogás.
Hóesés könnyed.
*
Szétoszló felhők,
Vakítóan fehér hegyek.
Repülő sem jár.
*
Tág térségeken,
Vak botorkálás. Porhó.
Hirtelen szűnik.
*
Régi, erdei
Út bokrokkal. Olvadás.
Szürkés víz folyik.
*
Erdő melegszik.
Fenyvesekbe, olvadt hó.
Fekete földsáv.
*
Szédítő sziklák,
Öreg erdők rügyeznek.
Bő hegyi folyók.
*
Előbujt a nap,
Űzte reggeli ködöt.
Jégcsapolvadás.
*
Holdtányér kitört
Felhőből, tisztásra néz.
Még fagyos a szél.
*
Márciusi szél,
Délről, felhőket kerget.
Eső, hó vegyes.
*
Fekete színnel
Átitatott felhők úsznak.
Zivatar könnyek.
*
Április. Hó nincs,
Elolvadt hegyekben is.
Kiadós esők.
*
Húsz öles fenyők
Magas hegyek díszei.
Lent füves mezők.
*
Vizes pára ül
Fűvön, fán, szakadékban.
Lesz még napsütés…

Vecsés, 2016. január 20. – Kustra Ferenc József- Ilja Vergaszov: „Történetek a Krímből” c. dokumentumregénye alapján… eredeti Basho féle haiku-stílusban írva.
...
Eddig ennyien olvasták: 12
Remény,
Időjárás a krimi partizánoknál… 1.
1942 nyarán…

Időváltozás.
Jött, sötét esőfelhő.
Fagy enyhülése.
*
Az erdőtűztől
Megolvad hó a földön.
Mocsár, sártenger.
*
Hóolvadás a
Hegyekben. Erdők zöldek.
Ég, kékes színű…
*
Erdei utak
Szabdalta bozótosok.
Füvetlen tisztás.
*
Nyitott sátor van
Egy vadkörtefa alatt.
Idő melegszik.
*
Hideg nedvesség
És csúszós vízmosások...
Életkezdetek.
*
Hegyek csúcsánál
Köröznek sas madarak.
Természet éled.
*
Meleg esőtől,
Jáljai hó megtöppedt.
Sár, hó keverék.
*
Végtelen térben
Suhan élet és halál.
Majd… megújulás.
*
Zuhogó eső
Égi csatornák nyíltak.
Hó soványodás.
*
Hóolvadáskor
Víz ömlött házfalakra.
Hideg haldoklik.
*
Köves ösvények.
Öreg mohás szakadék.
Hegyi-kecske pár.
*
Keskeny hasadék,
Vihar pusztított fákat.
Kövekkel bélelt.
*
Vadrózsák, erdő
Szélén kivirágoztak.
Eluralkodtak.
*
Ébred napocska,
Mosolyokba bebújik.
Napfény látványa.
*
Sötétedő est.
Távol, bíborfény izzik.
Meleg éjszakák.
*
Oldalt meredek
Csupasz hegyek húzódnak.
Hőség, kiéget…
*
Kiégett mező
Kegyetlenül forró nap.
Szárazság az úr.
*
Szédítő sziklák.
Kőterasz és szakadék.
Vibráló hőség.
*
Égő fenyvesek,
Mint bíborvörös gejzír.
Tomboló hőség.
*
Fenyvesek fölött,
Fekete füst égbe száll.
Felcsapó lángok.
*
Fenyőszigetek,
Itt meg ott fellobbannak.
Lángba borulás.
*
Néha hajnalban
Kondorkeselyű köröz.
Régi babonák.
*
Baszman hegységben
Ősrégi, szűk hegyszoros.
Virágzó bokrok.
*
Erdei ősvény
Holdfényes éjszakán él.
Angyal árnyékok.
*
Hajnalban a fény
Feszült testtel ébred fel.
Indul hegyen át.
*
Fönséges hegyek.
Szédítő szakadékok.
Sziklamászások.
*
Hegyek hallgatnak!
Tölgyes susog a szélben.
Csacsogó folyók.
*
Hatalmas folyó,
Észveszejtő víztömeg.
Kiugró halak.
*
A szél zenél a
Fák között, folyó parton.
Porfelhő lebeg.
*
Zokogó villám
Bánatában földbe csap…
Meleg eső hull.
*
Porladó, fehér
Kövek alatt, víztócsák.
Frissítő zápor.
*
Pirkadat fénye
Korán az arcra vetül.
Kegyelem sugár…
*
Lapandruszik és
Két kispohár sompárlat.
Éhhalál közelg.
*
A Hold ezüstje,
Pocsolyában, tükörkép.
Homályos háttér.
*
Meleg éjszaka.
Délvidéki szél táncol.
Sós tengerhullám.
*
Alkonyatkor már,
A csend szava is halkul.
Sötétség kapu.
*
Augusztusi,
Felmelegedett kövek.
Kínzó szomjúság.
*
Az augusztus
Árkokat szárította.
Esőfelhő nincs!
*
Ősz szellőjében
Hajlik és ring az erdő.
Hegyi szél ébred.
*
Ősz, igen forró.
Éj hideg, csontokba megy.
Váltóruha nincs.
*
Széltől zizegnek,
Szalgir mentén a nyírfák.
Őszi, krimi szél.
*
Jó idő vége,
Nem őrzi kertet Nap csősz.
Zsugoros levél.
*
Erdő vetkőzik,
Nyirkos, vizes avar lesz.
Ront, heves hideg.
*
Szél közeledik,
Vihar támad haraggal.
Nyirkos, hűs idő.
*
Hajnali szellő,
Hidegen kacagva él.
Fakuló reggel.
*
Futkos hajnal-szél.
Csendben ébred a napfény.
Hófelhők hada.

Vecsés, 2016. január 19. – Kustra Ferenc József- íródott: Ilja Vergaszov: Történetek a Krímből c. dokumentumregénye alapján… eredeti Basho féle haiku-stílusban írva.
...
Eddig ennyien olvasták: 9
Remény,
A naplemente a gyönyörködtető
Naplemente szemet nagyon gyönyörködtető,
Amikor látszik a bárány… rózsaszín felhő!
Olyan, mint amikor az álom és valóság
Egyesül és így lesz gyönyörű, valós világ.

Nap és az éj összefonódnak egy röpke nászban,
Mi meg gyönyörködünk e varázslatos világban.
Remeg rajtam a libabőr, csak ámulok és bámulok,
Olyan szép, ha még soká nézem, lehet, hogy elájulok…

Magam mellé, leültetem a csendet,
Karolom, és együtt nézzük az estet.
Elmerengek magamban, milyen az élet,
Csend nem is zavar… várja őszinteséget.

Ahogy süllyed bennem az este
Úgy süllyedek el én is benne.
Jő sötétség, át veszi hatalmat
És látom, nem mulasztja alkalmat.

Naplemente után az éj sötétjébe veszek,
Majd magamba fordulok, a csend én magam leszek!
A sötétben majd csak hangtalanul hangoskodok
És a múlt… szép naplemente után vágyakozok.

A fránya éj, mindent beborít fekete-korom fénnyel,
És ez lesz a mérvadó reggelig, így tán egész éjjel?
De nem! Tudom, hogy ez a sorsunk, az életünk,
Reggel ismét fent, és akkor újjá születünk.

Kapuban áll az éjszaka,
Látom, hogy vadul az arca.
Egy bátortalan fénysugár, még az udvarba oson,
Körbe sem néz, csak megy, épphogy végigfut az udvaron.

A kezdődő sötétben hallgatom a suttogó lomb szavát,
Légkör meg eldúdolja csoszogva közeledő éj dalát.
Ész nappali sötétben sem tűri a rabszolgaságot,
Bízzunk benne, hogy holnap reggel látunk egy jobb világot.

Én még meglátom, hogy a Nap kihunyó sugarától legott
A templomtorony kísérteties, vörös fényben ragyogott,
De gyorsan elmúlt a fényorgona pazar játéka,
Mert nagy rohanvást ideért a vaksötét éjszaka.

Vecsés, 2013. február 24. - Kustra Ferenc József
...
Eddig ennyien olvasták: 23
10 szavasok – 4.
Öregszem! Most én még kirándulhatok.
Természet befogad, majd oda eltúrázok…
*
Egyszer én is felmegyek égbe!
Talán ott van totál béke?
*
Sírkertben jártam, felnéztem… égre,
Imát mormoltan, magamért is! Mi végre?
*
Költőóriások, ragyogtok örökön, csillagnál fényesebben,
Örök tisztelet él, bennünk, belsőmben...
*
Legszebb szavakat,
Nagymenők írják, éj alatt.
Örömkönnyeim folynak, párnám alatt.
*
Az élet bakája vagyok,
Ha kell, rohamozok…
Életben, nem maradok…?
*
Csend… maga semmi.
Ezt lehet élvezni…
Takaróként borít… jó aludni.
*
Sokszor, oly’ nehéz ébren lenni,
Sokszor, oly’ jó reményt álmodni.
*
Realista vagyok, így pesszimista,
Különben elvész számomra az élet útja…
*
Magányos utamon végig fedett… ködtakaró.
Egyszer, árokparton majd befed… földtakaró.
*
Utamon, Isten hidege dermeszti, testemet,
Napfény köd miatt… elhagyja lelkemet.
*
Ködben, halovány holdfény csak gyászol,
Ha magányosan, magadnak sírt ásol…
*
Majd lefekszem árokparti zúgó csendbe,
Zizzenve befogad az örök este.
*
Majd, csivitelő madarak, nekem hallatják hangjukat…
Már nem érzem fájdalmukat…
*
Vakon simogató éjszaka, reménybe ringat,
Remény, reggeli ébredést, nem hozhat!

Vecsés, 2015. március 20. – Kustra Ferenc József- Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versszaknak 10 szóból kell állnia és a sorvég, rímeljen! Ha több mint 2 sor, akkor is a rímképlet = A
...
Eddig ennyien olvasták: 18
Remény,

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó