Hallom, ahogy a búsulózó szél, búcsúdalt komponál,
De megbotlik, összes apró-fehéres hullámtaréjnál…
Ijedtében össze-vissza fúj, látszik, hogy nincs magánál.
*
(Senrjú)
Szép, csillagfényes
Hajnalon, nyár, vetkőzik…
Parton, levél hull.
*
Déli partról elnézem, hogy a bazaltorgonás hegyek,
Ellepik a képzeletemet, mint nyers húst a zöld legyek…
Ihletet adnak, elgondolkodtatnak, írni kell... megyek.

Kezem ügyében van a papírom meg a tollam,
Mert a kalamárisomat én most, el nem hoztam…
Azt hiszem… hogy kitehettem volna… nem gondoltam.

A tó víztükrében, még látom, fürdőzik a gyengülő napsugár,
De én már azt tudom, hogy ide a nyári hőség, nem jön vissza már…
Neki is állok írni nektek… jaj, de hiányzik az a kalamár!
*
Utolsó tánca
A nyárnak. Röpke alkony.
Képzelet, suhan.
*
Lebegek a vízpárában, egy korhadó, de kényelmes pad felett.
Érzem, béke átható és nem zavarja semmi sem a lelkemet…
Még azért ücsörögnöm kell, mert van, ami zavarja, az eszemet.
*
Természet hangja
Zsong a fülemben. Látom!
Agyban, kerge szél.
*
Ahogy itt vagyok ez maga, kisebb szelet valóság,
Itt a magyar tenger partján... ez nagy szelet boldogság…
Itt kéne maradni… dühöng bennem a vad mohóság.

Balcsikám, te most még együtt játszol a nyárral,
A napfényt még visszavered… sok hullámpárral.
Az esőfelhők eltávoztak innen, jó messzire,
A parton, két lovas hintó áll rendelkezésünkre.
*
A jövő számít?
Nekem a tegnapok is!
Víztükör, szépség.
*
Jól látom, hogy víz fölött suhan a sok elvesztegetett szó,
Rajtuk lovagol a sok-sok elveszett lélek? Elkárhozó!
Erős és még gyenge is vagy. Ma valami megváltozott,
Én érzek valamit, lehet, hogy a lelkem elkárhozott?

Őszül a természet, a színei a legszebbek,
Majd visszatükröződnek… itt írt szebbnél szebb versek.
Én majd a napfénykanyarban szépen, csak, lebegek.

Ó, te Balaton! Mesés ez a feszített víztükör!
Napfény benne még meleg sugaraival tündököl.
Néha, erre keveredik egy elkószált szélroham,
Csak nézelődők, miközben lassan, a partot jártam.

Vecsés, 2015. szeptember 1. - Kustra Ferenc József

...

Magyar vadászpilóták a keleti fronton…

'41. július hó tizenkettedikén a „Ricsi” század
Harcba indult, a közel felderítők oldalán… le nem marad.
A „CR-42” –s gépek ósdiak voltak ugyan… de, a levegőben marad…

Felszállás tízkor, levegőben körözés és találkozó.
A bombákkal megrakott „Sólymokkal” ott volt a találkozó.
Mikor már mindenki ott volt, kialakult így a kötelék
És indultak a célterületre, nem volt semmi haladék.

Útközben Szobránczy Aladár százados, aki a kötelék parancsnoka
Észlelte, három szovjet kétmotoros az állásaik felé haladva,
Útjukat keresztezte, így a légi harc kezdésének megvolt a módja.

A magyar vadászpilóták így már, azonnal támadás alá vonták,
Az orosz felségjelű kétmotorosokat… ezeket lerohanták.

Perceken belül kiderült, ezúttal csapdába szaladtak,
Mert, nagy bajként történt, ahogy a bombázók után haladtak.
Előkerült egy hét darabos „I-16” –os orosz vadászgép kötelék
És ezekkel kellett szembe fordulni… védték, mi saját kötelék.

Szobránczy százados már, kiválasztott egy „Ratát”, a közelebbit,
Amire szűk fordulóval lecsapott… bevitte lövéseit.
A nyomjelzős lövedékek füzére elérte a „Rata” kabinját
És vagy műszereket talál el, vagy azonnal megölte a pilótát.
A vadászgép erősen elkezdett füstölni, majd zuhanni kezdett,
Irányíthatatlanul a föld felé szédült, a vég közeledett.

Pottyondy László főhadnagy volt egy, újabb „Rata” után eredő,
De a vad hajsza hevében, nem volt eléggé körültekintő.
Egy ellenséges gép, őmögé került,
Ezzel, igen szorult helyzetbe került…

A szorongatott helyzetből Soós szakaszvezető mentette legott ki,
Mert egy jó légi manőver, lehetőséget biztosított erre, neki.
Így a támadója mögé került, aki sikerült is legéppuskázni.

Pottyondy főhadnagy ezután másik ellenséges ’I-16” után vezette a gépét
És a végtelenségig űzte a motort, hogy kivegye annak teljesítményét.

Sebességet gyűjtve rá is csapott,
Lőtávolba érve, tüzet nyitott.
Vezérsíkokat, mind felszaggatott.

Balogh János szakaszvezető légi győzelmet aratott,
De, Vámos hadnagy nagyon peches volt... eltalálták, kiugrott.

Szobránczy kötelékparancsnok sietett is a megmentésére,
Ezt szolgálta az ejtőernyős bajtárs feletti körözése.
Vámost a szél egy erdősáv felé sodorta, beesett a fák közé,
A százados meg rémülten látta, még messze, több orosz is fut felé…

Egy frontharcosnak a leggyötrelmesebb dolog a fogságba esés,
Így a százados leszállt az erdő mellé, még most lehet segítés.
Erre semmiből előbukkant egy katonai lovascsapat, vágtatva,
Ő meg csőre töltötte a pisztolyát, ezzel, fel is készült a tűzharcra.
A lovasok, másodpercek alatt oda is értek,
Kiderült, a magyar huszárok jöttek segítségnek.

Szobránczy százados, az egyik huszár lovát gyorsan elkérte
És az erdőbe ment, hogy megtalálja a pilótát végre.

Hamar megtalálták a fáról logó ejtőernyőt üresen,
Majd kutakodás után meglelték pilótát, ki édesdeden,
Egy elhagyott erdész kunyhóban aludt, hajszoltan, kimerülten.

Nagy nehezen felébresztették, csak nézett! Vámos hadnagy beszámolt,
Az utóbbi órák történéseiről. Élettel, már leszámolt...
Valahogy levágta magát és leesett a hevederből
És azonnal elkezdett kifelé szaladni az erdőből.
A szélén valaki rálőtt, erre befelé szaladt az erdőbe,
Majd rátalált a kunyhóra, ott elaludt, ebbe a kis fészekbe.

A pilóta csapat, este hétre visszaért a század támaszpontjára,
Ahol a bajtársak kitörő örömmel fogadták őket, áldomással!

Az alakulat pilótái, aznap öt légi-győzelmet arattak,
Pilótát nem vesztettek, csak egy gépet, mit lelőttek! Este, mulattak.
Hadvezetés, a pilóták kiemelkedő bátorságát honorálta.
Szobránczy századost, Vámos hadnagyot, egy-egy kitüntetéssel jutalmazta.

Vecsés, 2017. július 22. – Kustra Ferenc József- Kurt Rieder: „Magyar fejlesztések a II. Világ-háborúban” c. dokumentumregénye alapján. A leírt esemény megtörtént.

...

Előre… én sehonnan tudhatom, hátra hány évem maradt,
Meg talán vár-e még küldetés a borús, kéklő ég alatt.
Vajon, mesélhetek-e még én… nekem is új élet fakadt?

Tegnapjaim, már mind temetett és ehetetlen...
A mákat nézem, ezek nagy része temetetlen.
Holnapjaim… vajúdásuk szinte lehetetlen.

Világtól rejtegettem vágyam és minden féltett kincsem,
De már látom, nagy, romos kőheggyé vált minden mögöttem.
Váram rom, fala, szilárd alapja sincsen! Ez életem.

Ahogy öregen észlelem, felém már nincs szánalom se,
De azt is látom, hogy nincs meg a szánalom esetlege!

Immár, ezüstős hajú vagyok én, én a jó öreg vándor,
Az utam is öreg, s megöregedett előttem a jászol.
Ez a helyzet, ezt sugárzom, járhatok én bármikor, bárhol.

Nem lesz itt már csata, nem lesz itt, egyéni bajvívás,
Aki ilyet akar, az lehet tőlem, mindenki más…

Én emlékszem mindenre a régmúltból és még régebbről,
Azokra, mik előtörnek a temetett messzeségből…
Bajt vívni meg már minek? Csak azt is, feledékenységből?

Régi múltból, még régebbről,
Tör előre messzeségből...

Kihűltem én is, mint a várban régen az élet,
Már csak kockakövek egymáson, enyészeté lett!
Meg közöttük már a gaz! Ami immár még, úr lett!

Várromom sok-sok, mázsányi, szürke és karcos kockakő,
Természetes emlékek zúdulnak alá… beterítő!
Ez, nekem csak ellen-barikád, vagyok, sikoltva nyögő!

Életemben volt még a váramban saját kutam,
De ma már heveny szomjúságom a rajt-cél futam.

Volt nekem is, mint másnak nehéz keresztem,
De már az sincs, elkorhadt már és letettem...
Ülök az árokparton, mindent feledtem...

Vecsés, 2016. november 22. – Kustra Ferenc József

...

Főzök! Indulj már ide Lujza!
Tobzódik, rántott hús illata!
Az illatfelhőből
Fújok Neked szemből…
Ideérsz? Ledönt vágy rohama…

Gyere-gyere, először eszünk,
Majd, akarod? Szerelmeskedünk.
Simítom kézfejed,
Eláll lélegzeted.
Ez sem érdekel? Mi lesz velünk?

Lesz majd rumos kávé… óh, Lujza!
Szemem, látnivalód kívánja…
Először, jól lakunk,
Aztán játszadozunk…
Gyere, mert megőrülök, Lujza!

Vecsés, 2019. március 30. – Kustra Ferenc – Romantikus LIMERIK csokor

...

A villámlást, Basó féle stílusú tankában örökítette a meg a szerzőpáros.

Villám szabdalja,
Földig lógó felhőket.
Szinte világít.
Vészjóslón fúj dühös szél,
Romboló vihar eszmél.
*
Már, tornyosulnak
A vastag esőfelhők.
Villámlik, dörög.
Sűrű felhők vonulnak,
Villám szárnyak villognak.
*
Vészterhes felhők,
Nagyon-nagy esőt hoznak.
Villám cikázás.
Ég dörög, nagy a robaj,
Nagy vészt jósol a moraj.
*
Villámot cserdít
Borús estén a vihar.
Csillagfény alszik.
Szelek felhőket űznek,
Csillagok égről tűnnek.
*
Mesebeli vár
Az égbolton, felhőkből.
Sokágú villám.
A felhőtorony dísze,
Mennykő fényes írisze.
*
Mohás várfalak
Sötét éjjel, csak áznak.
Villám világít.
Könyörtelenül esik
Sok érték kárba veszik.
*
Zuhatag indul
Sűrű, vastag felhőből.
Sokágú villám.
Felhőcsapok megnyílnak
Villám szikrák csillannak.
*
Villám, alászáll,
Üvöltve lesz zivatar!
Égzengés, morog.
Hideg, meleg összecsap,
Nagy dörgés, villám lecsap.
*
Hevesen zuhog
Viharfelhők jó része!
Füstölő villám.
Nagy lárma, eső szakad,
A fények kardja arat.
*
Villám, lecsapott,
Záporeső lezúdult.
Nyöszörgő fasor.
Zöld ágak töredeznek,
A száraz fák kidőlnek.
*
Áztató könnyek
Lehullanak az égből.
Sokágú villám.
Felhők terhe túl nehéz,
Köztük villám fényt recéz.
*
Villám csattan és
Üvöltve kel zivatar.
Felhők elfogynak.
Robaj, lárma elcsitul,
Égboltozat kitisztul.

Vecsés, 2016. december 26. – Szabadka, 2017. május 29. – Kustra Ferenc József – a haiku -kat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: ”Égiháború”.

...

A holdfényt, TANQ –ban örökítette meg a szerzőpáros…

Öreg Hold aluszik,
Napsütésben semmit sem lát.
Most még, napfény az úr!
Kedvesem a Nap, alant jár,
Ásítva szívem estre vár.
*
Este olyan derűs,
Felhő nincs, meleg még maradt.
De, már Hold is látszik.
Nyári est meleget áraszt,
Sarlóm ezüstös fényt fakaszt.
*
Jól beesteledett.
Tóban víz, kissé hullámzik.
Szép holdfényárnyékok.
Sugaram tó vizén siklik,
Árnyékom tovalopódzik.
*
Magányos és sötét
Az éjszaka, holdsugárral.
Izzadós lett… este.
Felhő eltakarja arcom,
Harcolok, izzok, nem hagyom.
*
Holdfény sugara, csak
Úgy befesti a kerteket.
Halk-halvány árnyékok.
Ezüstport szerteszét hintek,
Kertek ezüst-kékek lesznek.
*
Az éjjeli holdfény,
Az erdőbe bekukucskál.
Holdsütötte tájak.
Fénylábam erdőkig nyúlik,
Faágon bagoly ocsúdik.
*
Egy gyors hullócsillag
Nagy huncutul, csak elrohan.
Hold, meg ezüsttel fest…
Kishúgom mellettem suhan,
Csak tudhatnám hová rohan?
*
Fűtenger özöne,
A holdfényben úszó tájban.
Vaddisznó már fekszik.
A mezőt csillámmal hintem,
Füvét harmattal díszítem.
*
Fénylők a csillagok
És patakban türköződnek.
Holdsarló is látszik.
Ezer kistestvérem úszik
Tótükrén, árnyékuk látszik.
*
Ég türkizkékes volt…
Hold, ezüsttel átfestette.
Felhők, most nincsenek.
Derűs éjben hátam mögött
Végtelen kékkel, ügyködök.
*
Öreg Hold csak ballag,
Mint létnek harmóniája.
Sok-sok ezüst fényt szór.
Jó itt fenn, csak szépet tenni.
Késő, búcsút kel inteni.
*
Kezd már pironkodni
A hajnal, csendesen ébred.
Holdfátyol, eltűnik.
Elfáradtam, el kell mennem,
Ébred kedvesem... Reményem.

Vecsés, 2016. december 26. – Szabadka, 2017. május 26. – Kustra Ferenc József - a HIAQ -kat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: ”Hold voltam egy nyári éjen”.

...