Igen, ez csak vers: lim-lom, szép szemét,
Játék, melyet a halk gyermek, a Vágy
Faragcsál, s olykor lustán félbehágy,
S merengni húnyja álmatag szemét.

Most ezt faragta: kis szonett, setét
Szavakból ácsolt bús ébenfa-ágy.
S ráfekteti gyengéden gyenge, lágy
Szerelmem holt, virágos tetemét.

Pihenj, szerelmem! nézzenek a boldog
Él?k, mint nyugszol némán, hófehérbe,
Tündérmeséim édes Hófehérje.

Ágyad szélén vigyázva üljenek,
Mint árva törpék, furcsa, bús koboldok,
S csendeskén sírjanak a halk rimek.

...

Az asszony víg, dalos volt, - kacaja,
Mint hajnalid?n gerlice szava,
Felhangzott szüntelen.
A férfi nézte és ámulva szólt:
- Lám! Azel?tt ilyen szép sose volt, -
Én így nem ismerem!

Továbbment. S hogy talált egy sz?ke lányra,
Leült mellé és súgva magyarázta,
Hogy "mi a szerelem?"
Mikor füléhez hajlott mosolyogva,
Az asszony ránézett, félt?n, titokba:
- Igy sose bánt velem!

Nemrég, - szerelmük végs? idejébe, -
Hogy együtt ültek, csendben, tépel?dve
Magányos estvelen, - - -
Egyik se tudta még, hogy mi a gyásza, -
Akartak még, - s már nem tudtak egymásra
Rámosolyogni sem.

...

- Li Tai Po -

Langyos szél jár a palota-kerten át,
A bokrok közt jószagú fuvalom lebben.

A teraszon, hanyagul hátrad?lve
Jólléte színes selyemvánkosain
Pihen a császár dús lakoma után. -
El?tte táncol Si Chy... ragyogva, mint a csillag,
Tündökl?n, mint a Szépség. Illan, lebeg,
És mosolyog... mosolyog csudálatosan,
A szívig-fáj, hogy repked kis rózsalába;
Gyengéd csip?i ringatják a vágyat,
Szép keble kél-hull, mint jószagú tengerár.
Így illan, lebben, - míg édes bágyadás
Önti el forró, halovány tagjait.
Hulló virágként hull lágy lépte már, -
És elomlik eped?n a Királyi
Nyugvóhely jade-párkányára d?lve,
Odakúszik, felkönyököl és vár...

A sz?zi Si Chy... epedve d?l oda...

...

- Shei Min -

Oly áldott a te két kezed,
Hogyha bel?le sz?hetne a len,
Nem volna egy virág se szebb
A réteken.

Oly gyöngéd kis lábad nyoma,
Mint lepkeszárnyon lehellet.
Nesztelen úgy suhansz tova,
Mint égen a karcsú felleg.

Hangod oly édes, tiszta, mint
A fülemile-dal a csalítban.
- Mint nyírfa, ha tavaszi szélben ing,
Úgy suttogsz halkan.

Szépek az ifjú barackfák,
Virágos virágaik dísze,
De sugárzóbb a te pompád:
Bár hajad éjfekete.

Te vagy a virágok virága,
Madárdal, tavasz és felleg.
Csak messzir?l áhítlak vágyva,
Tudom, sohse ölellek.

Mégis, - ha nézlek,
Nem bánok madárt, lepkéket.
Hogyha meglátlak,
Felejtem a tavaszt, a fákat,
A virágot, földet, eget:
És nem irígylem
A boldog isteneket.

...

Ki vagy Te,aki elveszed el?lem a szépet,
Míg könnyeim megáradt folyóig érnek?
Ki vagy Te,aki elrejted el?lem a szádat,
S elveszed ízét az édes boldogságnak?
Ki vagy Te,aki ha rám néz ragyogva,
Némán a sötét csillag is megáll égi vándor útján?
Ki vagy te,aki nem ismer se jöv?t,se múltat,
A legforróbb könnyek mégis Te érted hullnak?
Mondd!-Ki vagy Te?
-Szívem egyetlen örök szerelme!

...

Mid?n a hajnal elveri álmomat,
S a fény csak lopva csúsz még rejtekembe,
Imádott kedves kép! te t?nsz szemembe,
S ah, gyúladni érzem régi lángomat.

Ez ?! ez ?! kiáltom, s csókomat
A képnek hányom részeg?lt hevembe.
Így szólott, így járt, így mozgott, ölembe
Így s?lyede, elfogadván jobbomat.

S most ezzel folynak, mint egykor vele,
A titkos, édes, boldog suttogások,
Vád, harc, megbánás, új meg új alkvások.

S mid?n ezt ?zöm, mint egykor vele,
Kél a nap, s bél? a jaloux-nyiláson,
S sugárival kör?le glóriát von.

...