Én mindig gondolok rád,
ha felkel a nap és este,
ha nézem a csillagokat.
Nagyon rossz az, hogy Te nem vagy itt velem,
Soha nem múlik el irántad a Szerelemem!
Én még várok Rád.
Nagyon hiányzik az amikor át ölelsz,
olyan sok az a többszáz kilóméter!
Most már inkább lehunyom szemem
és elképzelem,
fogod a két kezem,
Szeretlek éjjel!
Szeretlek nappal!
Szeretlek örökké boldog szerelemmel!

...

?szbe hajló élet alkonyán csendesen mellém sodort a szél
Mikor már a szív h?lni készül, már szeretni nem is remél
Akkor jöttél te a messzi semmib?l, észre sem vettelek
Mikor életem egén már hullani kezdtek a levelek

Hogy is történt mindez meg velem, elmével fel nem foghatom
Hisz sosem lehetsz enyém, b?n szeretni téged, ezt jól tudom
Harcolt a józan ész, de az érzés oly er?s, könyörtelen
Átgázolt, mint vadul tomboló vihar szívemen, lelkemen

Más úton járok én, a tiéd egészen máshova vezet
Nincs er?, mely elmoshatná a köztünk feszül? éveket
Nem lehetsz soha enyém, másé vagy te, az Isten embere
Én is szavamat adtam egykor, feloldhatatlan esküre

Csalóka délibáb, ostoba, ábránd, de mégis jó nagyon
Rád gondolni minden este, s veled ébredni minden hajnalon
Ki is vagy te nékem? ? éltet? napom, ?rz?m és támaszom?
Koldulva lesem a viszonzást mosolytól ég? arcodon

De langyos ?sz után, majd jön a zord hideg, beköszönt a tél
Mint könny? levelet, úgy sodor t?lem majd messzire a szél
A hulló hó gyász fehér leple mindent, de mindent eltemet
Marad szívem jegesre fagyva, nekem már repülni nem lehet

...

Menj, menj csak tovább...
Én egy kicsit még álmodom,
Aztán játszom újra szerepem
A régi, megszokott színpadon.

Igazad volt, mert igazi n? vagy:
Gyönyör?, er?s és bátor.
Azt hittem, már közel vagy hozzám,
De most már tudom: nagyon távol.

Látom még arcod, ahogy rám nézel,
De ez a mosoly már fáj nekem,
Majd érzem, hogy hangom megremeg,
És te elindulsz hirtelen.

Menj, menj hát tovább...
Hogy jobb lesz-e így - én nem tudom.
S mi bel?led marad oly kevés,
De az lesz az én holnapom.

...

Egy élet ? egy szerelem.
Mi kell ahhoz, hogy igaz legyen?
Vajon örökké éghet az a t?z,
Mely bel?led majd úgyis bolondot ?z?

Egy élet ? egy szerelem.
Adja hát Isten, hogy így legyen!
De lángolhat-e a mindig az a vágy,
Vagy egyszer kih?l, s kivet a hitvesi ágy?

Egy ember ? egy test.
Egy szív ? egy lélek.
Egy végtelen szerelem lehet az élet?
Vagy csupán hullámzó és szeszélyes érzelem?
Mond meg hát, ha tudod, nagy Isten!

De ?, mint mindig, most sem felel.
Csak Ámorra mutat, ki céloz és tüzel.
S az ember már oly esend? és gyenge,
Hogy sorsát tudja jól: vége, vége...

...

Nekem csak ?sz van.
Nincs tavasz, se nyár.
Nekem már nem dalol.
Többé kismadár.

Mint ?szi falevél.
Kit fája ledobott.
Egyedül nélküled.
Olyan árva vagyok.

Megkövült szívemmel.
A múltba merengek.
Úgy fáj, hogy nem vagy itt.
Hisz annyira szeretlek.

Ha mellettem lennél.
Hozzád simulnék.
Halkan odasúgnám.
Áldjon meg az ég.

De így is azt kívánom.
Hogy örökké áldjon.
Hogy a Te szíved.
Soha így ne fájjon.

...

Elmém átvette a Mantra.
Már nem vágyok a Havasra.
Gyopárt szedni sem kívánok.
Elhagytak a régi álmok.
Élni, élni, vagy megélni.
Kínok között heverészni.
Mily élet mely kínálkozik.
B?nös lelkem bocsájtatik.
Sorsom meglett bélyegezve.
Hátralév? életemre.
Akarsz élni? Gyarló, gyáva!
Hisz nem ez volt élted álma.
De már kés?, mint a bú.
Nem lehetsz többé hiú.
Mert életed mint csorgó patak.
Te csorgattad el, te, magad!
Mert nem akartad megélni.
Mindig csak élni, élni!
Most itt a vég, aszály.
Minden álmod tovaszáll.
De ne búsulj, mert a vég.
Méltó lesz majd, és elég.
Emlékeznek majd a szépre.
Koporsódat körbe véve.
Dicsérnek, és fölemelnek.
Hazug szóval ünnepelnek.
Engedik majd, hogy te fekve.
A sok álló közt ünnepelve.
Azzá lehetsz mi nem voltál.
Ki hiányzik, ha nem volnál.
Királyn?, és úri dáma.
Kit takar halotti palástja.
Te hallva majd a dicsér? szót.
Tudni fogod, hogy mi nem vót!
Még mosolyt csal a népek gyásza.
De ezt már többé más nem látja.

...