Hétköznapi pszichológia…

(Senrjon csokor, félhaiku láncban)
Gyere ki a napfényre,
Órád lejár, nincs ki … fölhúzza!
Nem dobj ki mindent…
*
Gyere ki a napfényre,
Emlékezz szerelemlángokra…
Emlék... ne veszítsd!
*
Gyere ki a napfényre,
Nyisd csak ki szívednek ajtaját!
Emlék: maradó!
*
Gyere ki a napfényre,
Hátha újra perzsel életláng!
Hosszabb így élet!
*
Gyere ki a napfényre,
Fújd élet parazsát, lobogjon!
Bűn hagyni magad!
*

(Leoninusban)
Lassú véget mutat az órád mutatója? Vajh’ már ezért nem hiszel szerelmes szóba?
Pedig szerelem a szíved motorja, ne hagyd, hogy öregedés önként, csak leállítsa!
Volt neked részed elégszer szerelem lángba? Most nincs... gyorsan elbújsz vak-sötét magányba?
Szedd össze magad, gondolj régi szépre, jóra, szerelmes múltra a fönnmaradt jó szóra…
Hamvadó parázs még biztos van benned, vak-sötét gondolatokat fontos elengedned…
A vak-sötét magányt el kell engedned! Győzz! Az öregedést ne éld meg végső terhednek!
*

(HIAQ)
Ki tudja mennyi van?
Egy életed van, azt még éld!
Lehet jó… ki ne dobd!
*

(Senrjú)
Szerelmes szó jő…
Lángtaposókon győzni!
Szerelmet várjad!
*

(10 szavas)
Szív hadd szárnyaljon! Jöjjön még szerelem…
Lélekszivárvány újra föl! Szeretem!

Vecsés, 2022. július 24. – Kustra Ferenc József – Kovács Jánosné Irénke, azonos c. versének az átirata, a szerző engedélyével!

...

Ülők folyópart kövén,
Szemlélem, túlont… mesés egy harc!
Kard ki kard! Gyerünk.
*
Útban erre elkapott
Valami, én hosszan aléltam.
Kard ki kard! Gyerünk.
*
Felállok, többet látok,
Itt vagyok az éles kardommal.
Kard ki kard! Gyerünk.
*
Irigykedek, társak ott,
Én lekéstem… csónak is mind túl.
Kardom rántsam ki?
*
Csatazaj ide hallik,
Mély víz partján, le-föl járkálok.
Kardom cipelem.
*
Gyönyörű a harci zaj
Élvezem paták dobogását.
Kardom is menne.
*
Esteledik, zaj csitul,
Én megint ülök. Fönt bíbor ég.
Kardom nyugtalan!
*
Csatának lassan vége,
Kis felhők mind bíborszínűek.
Kardom figyelmez!
*
Mögöttem bokor reccsen,
Felugrok, perdülők… egy… ellen!
Kardom kirántom.
*
Azzal a mozdulattal
Szívét átszúrom, hogy át is ment…
Kardpengém véres.
*
Keskeny a folyómeder
Társaim már ott állnak, néznek.
Kardom-letörlőm!
*
Társak szemében látom
Elismerést… én is harcoltam.
Kardom tokjában.

Vecsés, 2020. december 3. – Kustra Ferenc – a harcosról a mese: senrjon csokorban íródott!

...

A poéta estéje…

Mint vérvörös uszály, úszik esteledés... látóhatár felé,
Szép színeket bocsát ki, de látszik, örömét ebben nem lelé.
Mindenféle árnyalatra befesti a kísérő felhőket,
És kifesti az éjszakai viharos mulatságra őket.

Íróasztalomon van nekem, egy régi töltőtollam,
Benne vérvörös a tinta, mivel betűket rajzoltam.
Vérvörös tintával írtam hazafias és szerelmes verseket,
Mikor kész lettem, gyönyörködve, rögtön archiváltam is ezeket.

Ahogy az uszály felettem elhalad, úgy változik meg minden
Már nem is látom sötétben, nekem már a látóhatár sincsen…
A felhő eltakarják a csillagfény koszorút, így nem látom.
A hold is elbújik, hogy nem világít nekem azt igen bánom.

Szél nincs, csak ülök a nyitott ablaknál, stílusosan kell írnom,
Előveszem kalamárist, lúdtollam, ezeket nagyon bírom.
A lúdtollam szárnyaló gondolatok születéséhez engem segít,
Tenta meg, ahogy pacázik és a betűk megfaragását… kiékít.

Kinézve ablakon, keresem az iránymutató sarkcsillagot,
De az a sok fránya felhő, már felvette a zord, vihar-alakot.
Közben megjöttek az estéli, nemes és építő gondolatok,
Neki is állok verset írni, mert ezek nekem parancsolatok.

Vecsés, 2015. július 28. – Kustra Ferenc József

...

Ezen, már nem lehet változtatni…

Akinek nincs múltja, annak nincs, nem lehet jövője sem.
Ezt igazolta és most is igazolja történelem.
Ez hazánkra is nagyon érvényes, sőt ezerszeresen.

Ezer év bizony, nagyon nagy idő!
Volt itt már jó, meg minden rossz… verő.

Csak a nagyobbakat, mint az emlékezetes tatárdúlás,
Itt voltak, hódítottak, öltek és nagy volt a felfordulás…
Nekünk, itthon iskolába tanítják, hogy jól legyőztek minket,
És hazamentek kán-választásra, előbb kifosztottak mindent.

De tudjátok meg híveim! Tájékoztatlak én titeket!
Mongóliában nem felejtettek, és oktatják ezeket!
Ott bizony tanítják, mellettük mi nagy hősök vagyunk,
Mert legyőztük hadseregüket, és egyedül magunk.
Igen! Voltak választások, de mi kivertük a hazánkból őket
Máig tisztelnek is minket, mint tiszteletre méltó nagymenőket!

Volt aztán török-járás, több nemzedéken is keresztül,
Küzdöttünk is velük, sokat és hosszan, nagyon veszettül.
A törökök is a közös évek alapján minket tisztelnek,
Sőt, sokan tudnak még magyarul is és lélekből is szeretnek.

Volt előtte még a Dózsa féle paraszt-had lázadás,
Mert ezt összehívták török ellen, ugyanis nem volt más!
A földesurak, nem tagadták meg magukat,
Paraszt láttán, legott, csak tépték a hajukat.
Önkényeskedtek… gyilkolásztak, török már volt... az nem számított,
Paraszt meg fellázadt! Nem szerette urakat, ki csak ámított.
Ez is belejátszott abba… már tudjuk, nekünk Mohács kellett,
Urak tudatában ez eltörpült... paraszturalom mellett!

Eljött végül a vesztes Mohács, nekünk ez kellett...!
Pedig legyőzhettük volna, az oszmán sereget.
Széthúztak az urak, mind saját hasznát leste.
Így aztán simán győzött a török, a beste.

Törökök másfél száz évig itt voltak és adót szedtek,
De amúgy minket békén hagytak, egyebet nem is tettek.
A defterdárok, keményen beszedték, azt, amit kellett,
Vallásszabadságot hagytak, mi a népnek igen tetszett…
Törökök, most is szeretnek bennünket, nagyra tartanak,
Részükről nem kívánnak véget vetni a barátságnak!

A szabadságharc kitört, sok minden változott,
Urak egy részének nem tetszett, sok csak morgott.
Végül is ez után kezdtünk, modernebb állam lenni,
Bár azért, még sok évtizedig kellett nekünk tenni…

A Nagy Háborút, nem is magunkért vívtuk,
De mint legyek, úgy pusztultak ott a fiuk.
Ez bizony, elintézte... újkori utunk...

A tanácsköztársaság nem volt nagyobb, a legjobb ötlet…
Ez nyugat szemében demokrácia elleni rémtett…
Meg kaptuk jutalmunkat, Trianont… ez lett nekünk véglet.

A Nagy Háború legnagyobb vesztesei is lettünk,
Országunkat felosztották, nélkülünk és felettünk.
Az óta is jogosan, pityergésre áll a szánk,
Még nem is szólunk, de már jön… fogjuk be a pofánk…

A második világháborúban, megint vesztes voltunk,
Már másodszor, mert úgy tűnik, ekkor is későn ocsúdtunk.

Ötvenötben az oroszokat hazatessékelték Ausztriából,
Ők meg itt hosszasan lepihentek, tudjuk nem feltétlen fáradtságból.
Negyvenöt év lett hazamenet közbeni… kellemes vakációból.

Most már jó a magyarok országának, mert csak egy pici…?!
Csökken a maradék lakosság, minek sok? Elég kicsi…?!
Jó, mert végre… nyugati demokráciában élünk…?!
És korlátlan a szabadságunk… nincs már mitől félnünk...?!

Vecsés, 2015. augusztus 28. – Kustra Ferenc József

...

Búzakalászok
Már tele. Meghajolnak.
Aratásidő.
*
Zöld hegyek alatt,
Sárgás gabonamezők…
Aratáskezdés.
*
Búzatáblák már
Sárgulnak, jön aratás.
Nagy hozamremény.
*
Eljött az aratás idő, búzaföldet a nyár aszal...
Kaszások örülnek, segítség: messze zeng a munkadal…
Az életcsónak ring a búzaföld lágy hullámain,
Marokszedők mennek hátul a kaszások nyomain…
*
Meleg, langy szellő
Leng az aratók felett.
Tarló is forró.
*
Nehéz a munka,
De aratók dolgoznak.
Nótára telik…
*
Marokszedő és
Kaszás szenved melegtől.
Szúrós a tarló.
*
Lesz itt kenyér, bőven lesz rá finom zsír is,
Lesz bizony, paprika és paradicsom is.
Eszünk majd hozzá sok és finom erős fokhagymát,
Ezzel is erősítsük az öreg erek falát.
*
Búzalisztnek a
Használata sokféle.
Főként, pék süti.
*
Aratóknak délre az asszonyok hozzák a frissen főtt ebédet.
Délben, jár nekik a két óra pihenés, aztán munkába léphet.
Hajnaltól késő alkonyatig szól a munkaidő,
Lazsálni nem lehet, nehogy közben meg essen eső.
*
Délidőben, oly’
Tüzes a búzatábla.
Nap, nem kíméli.
*
Aratóknak kell,
Kétórányi pihenés.
Van, ki alszik is!
*
Marokszedő asszonyok, egész nap folyvást hajlonganak,
Estére már mindannyian fájlalják a derekakat.
Majd a lisztből meg, ők fogják sütni a finomságokat!
*
Arany napsugár
Érlelte búzaszemek.
Jó kenyéralap.
*
Asztag mosolyog,
Közelg’ kenyér ünnepe.
Mezítláb, tarlón.
*
Finom kenyér lesz…
Sikeres volt aratás.
Templomi áldás
*
Estére tarló
Vörös napot elnyelte.
Aratás vége!

Vecsés, 2017. május 29. – Kustra Ferenc József – versben, haikuban és senrjúban írva.

...

1985-re, nyárra visszaemlékezés…

(Senrjon duó)
Nagyon izzadunk hőben,
Mint muraközi fuvaros-ló.
Sörgyári munkás.

Sörgyár, nem sarkvidéki,
De majd hűteni kell söröcskét.
Sör… sok kedvelő.
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Öreg fánk lombja, udvari hőben néha rezdül,
Alá is ül mindenki, ki hő elől menekül…
Öreg fánk lombja, udvari hőben néha rezdül.

Öreg fánk lombja alatt, van, aki beszélget,
Van, ki karosszékben elhorkolja lényeget…
Öreg fánk lombja alatt, van, aki beszélget.
*
(HIAQ duó)
Bobikánk nyelve lóg,
Kutyus lihegésétől, ráng’.
Bobi fáradtan néz.

Bobikánk velünk van,
Jó neki, mert ő nem izzad.
Együtt hűsöl család.
*
(10 szavas)
Bobikánk szépséges újfundlandi kutyuska!
Gyáli piacon vettük kicsiként hatszár forintért…
*
(Senrjú duó)
Férfiak fröccsöt
Kortyolnak… hideg szóda!
Más, hideg teát.

Hidegtől többek
Izzadnak, nagy pihegés.
De ha, ez ízlik…
*
(Bokorrímes duó)
Kicsik homokoznak és egyszer össze is vesznek
Homokvárak, összesen hány tornyúak legyenek…
Némi perpatvar, de aztán már szót is értenek.

Bobikánk feláll, és homokozó mellé fekszik,
Milyen rendes, kicsiket megvédeni törekszik…
Fekete szőre van, gyötri a meleg… lihegszik.
*
(10 szavas duó)
Alkonyodás közelg’, fény, mint bíborvarázs, elterül,
Égi hamuparázs, végül besötétül…

Így nap végén jő homálypillanat,
Ég parázsló fényén, lassú hervadat...
*
(Sedoka)
Esteledik már,
Nem enyhül, kutya liheg.
Hőség, mindenkinek sok.

Még lesz itt bogrács
Főzés, estebéd gyanánt.
Hőség, mindenkinek sok.

Vecsés,2017. július 1. -Kustra Ferenc József– íródott: alloiostrofikus versformában. Emlékezés a néhai újfundlandi kutyusunkra.

...