Forrongnak a létkérdések…

Senkit nem érdekel, hogy mit írok,
Írok így hát, magamnak.
Senkit nem érdekel, mit gondolok,
Gondolok hát, magamnak.

Gondolataim, írásaim, verseim nem érdekli az embereket.
Magamban gondolkodok, írni is magamnak fogok! Gyógyítja lelkemet.
Gondolataim, írásaim, verseim nem érdekli az embereket.

Önmagam vagyok.
Az egész világ bennem,
Bennem, lelkemben ragyog.

Lélekben vagyok -
Önmagamtól ragyogok.
A világ bennem éled.
*

Senkit nem érdekel, hogy mit érzek,
Érzek hát magamnak.
Senkit nem érdekel, mit, hogy nézek,
Nézek hát magamnak.

Nem ismerik, ők az érzéseim s mit kedvelek, mert nem szeretnek.
Nem számít! Szeretem önmagamat s nem őket. Kedvem szerint teszek.
Nem ismerik, ők az érzéseim s mit kedvelek, mert nem szeretnek.

Ismertlen’ vagyok.
A világnak darabja,
Vagyok láthatatlan én.

Láthatatlanság,
Világ nem érezhet meg,
Pedig benne élek még.
*

Senkit nem érdekel, hogy hogyan élek,
Élek én magamnak.
Senkit nem érdekel, hogy rosszul élek,
Élek hát magamnak.

Élek vagy halok, az ma már kicsit sem érdekli az embereket.
Élem életem, ahogy tudom, vigasztalom megsebzett lelkemet.
Élek vagy halok, az ma már kicsit sem érdekli az embereket.

Furcsa látomás,
A világ ilyen rút s szép.
Magam által ismerem.

A világ, csodás.
És kevésbé egyszerre...
Én vagyok varázstükre.

Vecsés, 2004. augusztus 7. – Szabadka, 2018. július 21. - Mórahalom, 2018. augusztus 18. - Kustra Ferenc – a verset én írtam, alá a 3 soros-zárttükrös –t Jurisin Szőke Margit, címük: „Élek vagy halok...” A sedoka –k Farkas Tekla munkája.

...

Hamarosan: újra virágszirmokat táncoltat a tavaszi szél,
A nap fénye majd melengeti didergő lelkemet, mi már elkél.
Mikor a kis tücskök egy pitypanggal vígan húzzák húrján nótáját,
Egy padon ülve csendben nézem, ahogy a hajnal kibontja magát.
*
A sok tavaszi felhő esőt hoz, rohanvást ide ér… csak úgy szárnyal a fecske,
Végre újra virágzik a rét, a mező és gyerekkel teli játszó terecske.
Gyengéden hozzám simul, lágyan érint, ölel, arany fényével csendben átkarol,
Tavaszba öltözött kertek illatát hozza, a csodát, mit magához nyalából.
*
Kedvesen néz, majd barátként rám bólint… szirmaival int nekem a nárcisz,
Tél minden itt maradt fagyos éjszakáját a heves, tavaszi szél elvisz...
Dalával éltet... egy sárgarigó vidáman trillázik zöld fű ölében,
Lemosva a világ porát a vétkét, terhét, hogy megtisztulva ébredjen.

Vecsés, 2025. május 21. – Siófok, 2025 május 21. -Kustra Ferenc József- írtuk: Fehér Péter azonos című verse két szerzős átirataként, a szerző engedélyével. Én írtam a páratlan sorokat, szerző-, és poétatársam Gránicz Éva pedig a párosokat.

...

Magányom csak gyürködik, Nusok...
Lelkem hideg, mint hókupacok.
Pedig voltál csókban,
Meg még hasonlókban!
Misztikus a létem… csak vagyok!

Hogy mindig csak várok, meguntam,
Szavaidból kifogyott a dallam.
Nem voltál már párom,
Csak egy régi árnyom.
Újra szabad lenni, ezt vágytam.
*
Vajh’ mért nem szerettél Nusika?
Nem a harc volt békénk záloga…
Szeretetlenül… el,
De miért mentél el?
Ha tudnám hol vagy, vágy nem mála…

Szerettelek, hidd el, de félve,
Túl sok volt a könnyem estére.
Nem volt már ölelés,
Csak a vád és kevés
Remény, hogy még hiszünk a fénybe.
*
Mentél Te, de vajon jó úton?
Én innen, kapaszkodó… padon.
Ma még jöjjél vissza,
Holnap, nem… ez fura
Hideg szél átfúj lépcsőházon…

Te maradtál, de fájt, én mentem,
A csönd nagy vihart keltett bennem.
Ha most visszahívnál,
S nem csak úgy rám írnál.
Lehet, hogy lenne új esélyem.

Vecsés, 2025. május 28. – Siófok, 2025. május 30. -Kustra Ferenc József- írtuk: két szerzősként a szakításról. A páratlanokat én írtam LIMERIK- ben. A páros versszakok, szerző-, és poétatársam Gránicz Éva munkája!

...

A rosszat nem, mert visszaüt… hétköznapi pszichológia…

Egész életemben a béketűrés és kötelességérzés apostola voltam,
A fordíthatatlanba törődő, szeretet terjesztő, béke-hitvivő maradtam.
Hetven éve -immár- ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek,
Meg a környezeti hatások is belém, ilyeneket –csak jókat- leheltek.

Jó
Éled.
Szívvel lát.
Békét teremt.
Érzéseket szül.
*

Igyekeztem, mindig mindenben gondossággal, szeretettel eljárni,
Figyelmeztem, hogy jellemem, erkölcsöm, létem igyekezzen maradni.
Gondot viseltem, hogy szívembe mindig csak színtiszta szeretet kerüljön,
Meg egyébiránt, hogy tiszta lelkem, világító lángja soha ne hűljön.
Igyekvén, hogy a mutatkozó szellemi felsőbbségem kellő szerénységgel is társuljon,
A körültekintő gondosságom, mélyreható hitemben megfelelő társra találjon.

Igyekezet fontos,
Lágyan simogat szépsége.
Ilyen jónak lenni?
*

A nyilvánvaló és általános emberségem azonban az életem gúzsa volt,
Reményim, nem teljesültek, végzet sehogyan nem engedte… sőt, reális is koholt.
Mindenkor, ha módom volt, a nemes viselkedést és a szépet gyakoroltam,
A jóságos emberszeretetben hívságmentesen példamutató voltam.

De
Sokszor
Jutalom
Cseppnyi sincsen.
Egy mosoly se ér.
*

Az emberi létem, általam "elpazarolt" kincsei mind-mind elvesztek,
Ha nem, akkor meg hosszú életemben, épphogy a saját káromra lettek!
Az emberszeretet a földiek bajaira, nem több egy új hírnél,
Így előnyét nem, végzetes hátrányát tapasztaltam, majd’ mindenkinél.

Még
Él - e
Valahol
A szeretet,
Nem tudni - bízni!
*

Áhítatos emberségem nem hatolt bele elutasító lelkekbe,
Emberségem, mint saját erényem, nem hatolt be hiány-gazdag lelkekbe.
Mára már biztos, az egyéniségem és a szellemi világom olyan,
Hogy mit kisugárzok, az elől elugranak, hiszik, jön egy káros folyam…

Ha
Jó vagy.
Ellenség
Megtalál még
Barát helyett is.
*

A létem elevensége is káromra volt, a sok tutyi-mutyi között,
Mit már az óta bizony tudok, borzasztóan sok közöttük, lökött-törött.
A magyar lélek, a kedély és a nyájasságom csak ellenérzést keltett,
Pedig nálam ezek végtelen források, de a gyengébbeknek nem kellett!
Nyilvánvaló hát, éltemben a szenvedés, fájdalom ölelte a lelkemet,
Mert többre tartottam öket, az ismert és nem ismert, de balga embereket.

Balgaság gyilkolhat,
Megfojthat engem is talán?
Jobb volna vigyázni.
*

Minél több jót tettem, az öröm és a lelkesedés, úgyabbul, inkább fölös lett,
Elismerést, dicsőséget, nem vívtam ki, legtöbbjük akáctüskével fizetett…
Történt volt így, lőn hosszú életem, de érdemtelen emberektől, ez lehetett.

Jó
Elfér
Kis helyen,
Mert nincsen sok
Belőle most már...
*

Ahogy mind nagyobb lőn nálam a nyomorúságos kilátástalanság,
Annál nagyobb bővérűségben kevesebb lón fokozott felajzottság…
Minden időkben tettem természetes dolgomat,
Igyekeztem, meg soha nem tagadtam magamat!
Az életem úgy történt, hogy egész életemen át harcoltam
A végzetem ellen, de a végzet nem tágított, jót nem kaptam…
Jó szót, elismerést, dicsértet, alig kaptam az életben,
De a gaz rossz persze, mikor rám támadt, volt már tömegében…

Dilemma az élet.
A jótett az csak széptevés?
Minek mást bántani...
*

Az embernek csak utólag derül ki, a sorsa mire érdemesítette…
Engem, úgy tűnik semmire, -tőlem mindent megtagadott- semmilyen érdemre…
A végzetem mindig velem tartott és biz’ ellenem volt,
És a sok szép reményem, az ablakon kiszállingózott…

Vecsés, 2018. május 21. – Mórahalom, 2018. december 21. – Kustra Ferenc – a verset én írtam az apevákat és a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam: Farkas Tekla.

...

Ha vóna, de nuku…

Hűsűl az idő, de szerelem melegítene,
Csak nincs nő egy se, aki bőszen fölhevítene!
Pedig nem lennék neki hálátlan,
Viselkednék, mint aki pártatlan.
De a gond, nem tudom hol és merre keressem,
Pedig nőért rettenetesen fáj a lelkem.
*
Nem minden nő tűnik el!
Van ki téged őszintén ölel,
Szívből, igazán.
* *
Tudom és érzem, hogy én senkinek nem kellek, reám senki nem vet szemet,
Én meg nem szeretem a nő nélküli bús-magányos, csak tengés életet.
*
Ne fájjon szíved, lelked,
Csak vár sorára a szerelem.
Talán épp most jő!
* *
(Bokorrímes)
Az udvaromban van egy kút, vajon ugorjak bele?
Szerencséje neki, mert vagy negyven éve, már tele…
Így a nagy ugrás elmarad, földön a lelkem helye.
*
Még lángol benned a szó!
Itt a helyed, sokan szeretnek.
Ne gyötörd magad!
* *
(Bokorrímes, önrímes)
Megint kibabrált velem az élet, pedig csak enyém nőt kérek,
Aki szeretne, aki zsíros kenyeret is főzne, mit kérek.
Bíz’ ez egy hevenyészett kívánság... amit vágyva, nagyon kérek.
*
A szívem érted dobban.
Nincs ok búra, mindened leszek.
Vágyad teljesül.

Vecsés, 2025. április 11. – Siófok- 2025. április 17. Kustra Ferenc József- írtam: bús versnek, mert senkinek kellek. A senrjonok: poéta-, és szerzőtársam Gránicz Éva munkája!

...

(3 soros-zárt tükrös)
Az erdei korona-sereg új tavaszi lombra vár, ég is nézi, ő is vár,
Az új ágak föl-igyekeznek az ég felé, mert hisz’… honát arrafelé lelé…
Az erdei korona-sereg új tavaszi lombra vár, ég is nézi, ő is vár…

(HIQ)
Fönt a fény,
Törzs meg nagylegény.
Sarj-anya.

(Tíz szavas)
Sarj-gyerek csak növekszik, mély lélegzettel leledzik,
Lesz ő még korona…

(leoninus)
Évek múltán más-száraz az időszak, öreg fa tövében szomjúhoz az őzbak…
Néha előjön egy jóképű vihar, mi heves-szeles és lecsap olyan hamar.
De a vészterhes víz terhesek, megállni pont nem kezdenek, csak tovább lengenek.

(Bokorrímes)
Az öreg fa, már nagyon elöregedett s már évek óta nem kapott vizet!
Pedig öreget, még a helyi erdészek is locsolták, de már erőt vesztett.
Nála már újonnan sarjadzó gyermek-ágak… új erő, nem keletkeztetett!

(Renga láncvers)
Az öreg fa megy,
Elhagyja az ő honát.
Életerő nincs!
Az öreg fa, már
Túl van mindenen régen.
Nem fáj a szomj sem.
Az öreg fa megy,
Őt már idő sem védi.
Halál ideje…
Az öreg fa, már
Több tavaszt nem számol meg.
Gyökere alszik.
Az öreg fa megy,
Minek már életerő?
Eltűnés… égbe…
Az öreg fa, már
Nem szül több reményt sem…
Csak emlék marad.

Vecsés, 2025. január 1. -Siófok, 2025. június 20. -Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzősként, alloiostrofikus versformában. A renga páratlanokat -fél haiku láncban- is én írtam, Gránicz Éva szerző-, és poétatársam a párosokat.

...