(3 soros-zárttükrös)
A sötét, még csak rendesen ide sem ért és máris leült a partra
És úgy tűnik, hogy nézegeti magát a kicsi, alig-hullámokba…
A sötét, még csak rendesen ide sem ért és máris leült a partra.

(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Még a délutáni meleg sem csökkent, lihegést susog a nádas,
A strand is tele van fürdőzőkkel, ezt is már megszokta a nádas…
Még a délutáni meleg sem csökkent, lihegést susog a nádas.
*
(Senrjon duó)
Két gólya is ott landol,
Bizton vacsora ügyben jöttek.
Erényük a csend!

Igen halk a landolás,
Vacsora-békák észrevették?
Nem is csámcsognak…
*
(Bapeva)
Vízben
Fürdőzők.
Pancsolásnak,
Azért van hangja,
De jön est és múlik.
A sötét érezhetőn
Kezd sűrűsödni, ahogy, ül.
Körbe felhők, sehol nincsenek,
Szélcsend uralja a teljes tájat.
Az ici-pici hullámok… égtükrök.
*
Az alkony immár végleg bejelentkezik, egy távoli harangszóval,
Balatonunk is láthatón lefekvéshez készülődik… csendes szóval.

Vecsés, 2021. május 12. - Kustra Ferenc József

...

Felnőttek a gyermekeim… versben és európai stílusú haikuban.

Van még itt egy hely?
Ünnepi murin lenni.
Cukrosnak süti?
*
Terítékem van?
Jó lesz a kutyával is!
Csak ott lehessek...
*
Nagy tripla ünnep,
Lesz, három külön torta?
Édesítővel?
*
Akár az ujjak közül kifolyó homok,
Az élet is lassan a múltba elcsorog.
Nyújtózkodik idő… mókuskerék forog…

Volt, hogy idő múlásért, mormogtál az orrod alatt?
De aztán utadon a léted, eszed után haladt?
Hamar megbékültél magaddal… ami rossz, elszakadt?

Már negyven vagy, itt az emlékezés vizit,
Csak úgy megy az idő, hozzád szólók kicsit,
Álljunk meg, eszméljünk, emlékezzünk picit.

Érzed már a válladon az évek múló érzéseit?
Ugye azért volt, mitől széppé lettek múló éveid?

Van már bizony, két oly' szép gyermeked
Őket Te ügyesen felneveled…
Jó, ha korlátaid letördeled…

Regina lányod, még nem oly' régen… elmúlt tizennyolc éves
A kicsi Alexandra meg nemsokára lesz már két éves.
*
Van párod, együtt
Éltek, gyerekekkel is.
Mosolygó szemek
*
Te tanultál sokat, ruhaipari technikus lettél,
Szeretted csinálni, munkában rendesen elmerültél.
*
Folytasd csak tovább,
De néha, pihenni állj!
Ezt rótta rád, sors!

Jó, ha szíved ütemre dobog
És jó, ha a szemed mosolyog.
Ez a kettő együtt... nagydolog.

Légy boldog, kívánjuk, ez mit mindenki akar,
Bár az este alkonya, van, amikor takar…
De jön az új hajnal, derűt az arcodra varr!

Igyekezz, jó, ha korlátaidat sorban letöröd,
Folyvást nézzél körbe, és talán segít látóköröd.

Nagyjából az életed felénél jársz,
Kívánjuk, hogy teljesüljön, mit elvársz...

Figyeld csak meg a rímek harsányló csengését…
Kérünk, vedd át gondolatok zúgó zengését.
Légy mindig boldog, igen-nagyon megelégedett,
A mi Istenünk még ennyit éltessen tégedet!
*
Legszebb korban vagy,
Örülök, gratulálok!
Isten éltesen!

Vecsés, 2016. szeptember 2. – Kustra Ferenc József

...

Már mi sem nincsen, Margarita,
Már nincs szerelmesi praktika.
Köröttem fagyott lett
Minden, ez biz’ sorstett.
Elhagytál… lelkem kifosztása.

Volt jégvirágom, de elolvadt,
Sorsomban volt írva: elsorvadt.
Fagyos volt a létem,
Hiába volt hitem.
Picike boldogság… széthasadt.

Már mi sem nincsen, Margarita,
Nem süt rám lelked napsugara.
Emlékemben maradsz,
Ott is engem tagadsz…
Belöktél ördög karjaiba.

Vecsés, 2021. július 29. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

...

A poétáról…

Napsütötte udvaron, árnyék... ülök a vén diófa alatt,
Van pennám, meg kiterített papírom, igaz, hogy csak egy falat.
Vakít a szikrázó napfény, agyam jár, zakatol, szülni készül,
Itt az idő, verset kéne rittyentenem innen, úgy emlékül.
*

Öreg diófa.
Élete véges neki.
Bútorasztalos.
*

Hosszan tovább él.
Majd még embert szolgálja.
Deszka erezet.
*

Szép az udvar, rendezett, tyúkok kárálnak, kutyus néha vakkant,
Agyam meg csak erőlködik, remélem a gondolat megfogant.
A papírra leesik egy nagy diófalevél,
Én nézem… ő nekem, utolsó útjáról mesél.
*

A színe csodás,
Sötétes, meleg barna.
Poéta asztal.
*

Fehér márványból
Kalamáris. Fehér toll.
Tinta sötétes…
*

Ilyen asztalnál,
Termékeny tollforgatás…
Olvasó… öröm.
*

Nagy dolgok, ily' melegbe, most valahogy mégsem jutnak eszembe,
De tudom, ebből az öreg fából asztal lesz… az új élete.
Nagy a meleg, elálmosodtam, szundítok egy kicsit,
Hogy ezt leírtam nektek, álmomat vidítja picit.

Vecsés, 2015. április 21. – Kustra Ferenc József - versben és senrjúban… önéletrajzi írás.

...

Ezen, már nem lehet változtatni…

Akinek nincs múltja, annak nincs, nem lehet jövője sem.
Ezt igazolta és most is igazolja történelem.
Ez hazánkra is nagyon érvényes, sőt ezerszeresen.

Ezer év bizony, nagyon nagy idő!
Volt itt már jó, meg minden rossz… verő.

Csak a nagyobbakat, mint az emlékezetes tatárdúlás,
Itt voltak, hódítottak, öltek és nagy volt a felfordulás…
Nekünk, itthon iskolába tanítják, hogy jól legyőztek minket,
És hazamentek kán-választásra, előbb kifosztottak mindent.

De tudjátok meg híveim! Tájékoztatlak én titeket!
Mongóliában nem felejtettek, és oktatják ezeket!
Ott bizony tanítják, mellettük mi nagy hősök vagyunk,
Mert legyőztük hadseregüket, és egyedül magunk.
Igen! Voltak választások, de mi kivertük a hazánkból őket
Máig tisztelnek is minket, mint tiszteletre méltó nagymenőket!

Volt aztán török-járás, több nemzedéken is keresztül,
Küzdöttünk is velük, sokat és hosszan, nagyon veszettül.
A törökök is a közös évek alapján minket tisztelnek,
Sőt, sokan tudnak még magyarul is és lélekből is szeretnek.

Volt előtte még a Dózsa féle paraszt-had lázadás,
Mert ezt összehívták török ellen, ugyanis nem volt más!
A földesurak, nem tagadták meg magukat,
Paraszt láttán, legott, csak tépték a hajukat.
Önkényeskedtek… gyilkolásztak, török már volt... az nem számított,
Paraszt meg fellázadt! Nem szerette urakat, ki csak ámított.
Ez is belejátszott abba… már tudjuk, nekünk Mohács kellett,
Urak tudatában ez eltörpült... paraszturalom mellett!

Eljött végül a vesztes Mohács, nekünk ez kellett...!
Pedig legyőzhettük volna, az oszmán sereget.
Széthúztak az urak, mind saját hasznát leste.
Így aztán simán győzött a török, a beste.

Törökök másfél száz évig itt voltak és adót szedtek,
De amúgy minket békén hagytak, egyebet nem is tettek.
A defterdárok, keményen beszedték, azt, amit kellett,
Vallásszabadságot hagytak, mi a népnek igen tetszett…
Törökök, most is szeretnek bennünket, nagyra tartanak,
Részükről nem kívánnak véget vetni a barátságnak!

A szabadságharc kitört, sok minden változott,
Urak egy részének nem tetszett, sok csak morgott.
Végül is ez után kezdtünk, modernebb állam lenni,
Bár azért, még sok évtizedig kellett nekünk tenni…

A Nagy Háborút, nem is magunkért vívtuk,
De mint legyek, úgy pusztultak ott a fiuk.
Ez bizony, elintézte... újkori utunk...

A tanácsköztársaság nem volt nagyobb, a legjobb ötlet…
Ez nyugat szemében demokrácia elleni rémtett…
Meg kaptuk jutalmunkat, Trianont… ez lett nekünk véglet.

A Nagy Háború legnagyobb vesztesei is lettünk,
Országunkat felosztották, nélkülünk és felettünk.
Az óta is jogosan, pityergésre áll a szánk,
Még nem is szólunk, de már jön… fogjuk be a pofánk…

A második világháborúban, megint vesztes voltunk,
Már másodszor, mert úgy tűnik, ekkor is későn ocsúdtunk.

Ötvenötben az oroszokat hazatessékelték Ausztriából,
Ők meg itt hosszasan lepihentek, tudjuk nem feltétlen fáradtságból.
Negyvenöt év lett hazamenet közbeni… kellemes vakációból.

Most már jó a magyarok országának, mert csak egy pici…?!
Csökken a maradék lakosság, minek sok? Elég kicsi…?!
Jó, mert végre… nyugati demokráciában élünk…?!
És korlátlan a szabadságunk… nincs már mitől félnünk...?!

Vecsés, 2015. augusztus 28. – Kustra Ferenc József

...

A poéta munkaeszköze…

(Bokorrímes csokorban)
Gondom, hogy kinek írhatnék, közben meg pengetül a lélekhúrom,
Miközben kimegyek, a konyhába lantomat magam után húzom…
Leülök, és csak magamnak játszom el az örömöm és bánatom.

Síró lélekkel előveszem ceruzacsonkom,
Ránézek és látom, nekem bizony ez a valóm…
De, megvannak a szavak! Összeállt a mondandóm.

Nagy szeretettel szemlélem régi társamat, a ceruzacsonkom,
Pici lett már, éppen alig bírom megfogni, pedig nincs nagy markom…
Ő a társam, ő önti rímekbe és versbe a mondanivalóm.

Olvasónk majd, bízzunk, hogy élvezetében a dallamon szánkázik,
Olvasás közben meg a lelke is él, meg talán ki is csírázik…
Ha ő is poéta, akkor eszébe juthatna, hogy nem káprázik.

(Anaforás, belső rímes)
A költő hallgat, és menetrendszerűen ír,
A költő hallgat, és ha baj van, akkor sem sír…
A költő hallgat, ír, mert ő nem egy hős-mártír.

(Anaforás, belső rímes)
Ahogy esteledik, meg is gyújtom, égjen a pici gyertyacsonkom,
Ahogy esteledik, megy tovább a világ, mert ég a gyertyacsonkom…
Ahogy esteledik, megyek aludni, leégett a gyertyacsonkom.

Vecsés, 2015. december 5. - Kustra Ferenc József

...