Nem kell neked a jövő, éljünk akkor mának?
Nem röhögcsés az, ha nekimegyünk a fának?
A jövőnek nem is lehet élni, mert az nincs!
Rögvest éljünk pillanatot, az maga a kincs…

Vecsés, 2014. szeptember 7. – Kustra Ferenc József

...

A torpedós orvlövész - a II. Világháborúban, az Atlanti óceáni, tengeralattjáró háborúban…

A konvojtól lemaradókra, halál bőszen leselkedett,
Ki lemaradt, azoknál a hangulat nem volt emelkedett…
A szürke, néma és rozsdafoltos hajótest,
Csendesen állt a víz felszínén, mint aki rest.

A periszkóp kiálló fémoszlopáról
És a fedélzeti biztonsági láncról,
A közeledő hajó motorjai zakatolása ütemére,
Csöpögött a víz folyamatosan, a búvárhajó fedélzetére!

Lent a torpedóvetőnél némán álltak, néztek emberek,
Ez volt az utolsó torpedójuk, amit most betöltöttek…

Hidrofon-kezelő figyelt, fejhallgatóval a fején megadta
Hogy halálraítélt kereskedelmi hajónak mi az adata,
Hogy a torpedó, kilövés után, el, hol és mikor találhatja…

A becsült sebesség, becsült távolság is megvolt,
A háta mögött álló ember a kapitány volt...
A kapott válaszokra, egyenként bólogatott.

A parancsnok felmászott az acél létrán a támadó fülkébe,
Ott a helyiség megélénkült, elmúlt az emberek feszültsége.
Volt, kinek viccelésre támadt kedve hevesen, mint, menedéke...

Az U-boot hídján, négy őr távcsővel pásztázta ködöt,
És semmit nem láttak, de a szabályszegés föl sem ötlött!

Csak a hullámok miatt fedélzetről felcsapódó és becsorgó víz hangját
Lehetett hallani és érezni hajó, süllyedő, emelkedő ritmusát…
A kapitány odaért közéjük, csak nézett, de nem szólt, nem hallatta hangját.

Mind az öten, egyszerre hallották meg hajóról, karácsony énekét,
És tudták, a hajón angolok ünnepelték a karácsony estéjét…
A kapitány felemelte a különleges Zeiss távcsövét, de semmit nem látott,
Bámult ködbe... a hajót akarta látni, vágyni szerette volna a valóságot!
Fogta a csőbeszélőt és halkan egy parancsot morgott bele,
Elektromos motorokkal indultak el, a hullámos csendbe…

A Walwis Bay nem kapott semmilyen elő jelet vagy figyelmeztetést,
Egy pillanat alatt fordult át a fedélzete, élte rettenetét…
Ünneplő gyereket bontogatták a karácsonyi ajándékokat,
És aki élt, átélte halálos pusztulást meghozott rémálmokat.
A kabinpadló is megemelkedett és fel is szakadt,
Mint egy felhasított gyomor, ami a kardtól kiszakadt…

A hajó megbillent és imbolyogni is kezdett,
Mint a bizonytalan, aki a ködben eltévedt…
Bal oldali motor kiszakadt masszív, szétzúzott talapzatáról,
És kiszakította a hajó oldalát, mintha... lenne papírból.

A rémült rádiós tudta mi lett, a beállt sötétben asztalába kapaszkodott,
Hallotta a kinti pánikot, adásra tette rádiót, morzejeleket adott.
Tengeralattjáró! Tengeralattjárók megtámadtak! Közben, több imát mormogott!

Többször leadta a hívójelet, de senki nem válaszolt,
A konvoj ötven mérföldre már régen el is távolodott…
Megpróbált egy közeli New-foulandi állomást is hívni ízibe…
De a hajó süllyedt, az antennavezeték már belelógott a vízbe…

Vecsés, 2016. november 14. – Kustra Ferenc József – íródott: Földi Pál: „Konvoj csata az északi-tengeren” c. dokumentum regénye ihletésével.

...

Ahogy csendben megül a néma, csöndes este,
Látszik a sok hallgatag, fénylő csillag teste…
Lágyan, csöndben körbe ölel az este keze.

A csend hallgatja a vadul süket csöndet,
Mozdulatlanság, kiszívja az erődet…
Eltakart napsugár égeti bőrödet.

Gondold végig éltedet… meghökkentőket,
Karácsonykor rád tukmálják primőröket…
Már sosem találod… fagyba veszendőket.

Vak csöndet hallgat a harsogó rádió,
Csendesen koppanva hullik le a dió…
Csendben hallgatod, az életben mi a jó!

A csend rafináltan csak ül és meghallgatja a zajokat,
Állatkertben tán' már rothadt banánnal etetik majmokat…
Elmulasztod életedben a fölséges pillanatokat?

Maga a csend, a harsogó szférák zenéje,
Közben vízcsepp sodródik szivárvány szélére…
Gondolj a csendre, mint a léted egészére.

Az életben csak botladoztam, oly' csendben, többnyire egyedül,
Utólag érzékelem, nem éreztem magam csöndben, remekül…
Csendben megmondták az öregjeim, az élet csak úgy elrepül.

A csend hallgatja, ahogy hazában terjed a penész,
Ebben a csöndben olyan megfoghatatlan az egész…
Pedig a csend már tudja, előbb-utóbb, hídba lemész.

Ha bekapcsolod a rádiót, melegszenek a picike csövek,
De nem szól, Te meg hallgatod a csöndet, bénán ülve, mint a cövek…
Bánatod csendben dühöng, nincs hatása az érzéstelenítőnek.

Csendben, mindent látni lehet, utcai lámpák fénykörén
Fakadó amorf árnyak, csendben… játszanak járdánk kövén…
A többit, csöndben látom én a tiszta holdfény üstökén.

A létem végén, valahol, vak csendben, nyitott kapu vár,
Szerintem minek oda zaj, azon a kapun, nincsen zár…
Ott már csak mélységesen csendes csönd van, végső magány vár.

Vecsés, 2016. január 25. – Kustra Ferenc József

...

Van, hogy pillanat elszalad,
Van, hogy örökre megmarad.
Vagy hagy bennünk nyomot, vagy nem,
Vagy változtat bennünk vagy sem…

Vecsés, 1998. október. 28. – Kustra Ferenc József

...

Görbe utcán, görbék a fények,
Görbe fényekben görbén nézek…
Hah! Látom jó görbék a lények…

Ti, ne sírjatok, ha nagyon gondtalan mosolygok!
Én már a Fénnyel, eredete felé ballagok…
Csókokkal csendben lefedem, a szíveteket.
Hagyok nektek, soha nem múló szeretetet.

Engemet mindig is becsaptak igéző álmok,
Így az én álmom, már csak csendes, hűlő zsarátnok
Az enyém, már csak a méla csend...
Énnekem, ez már nem is esend.

Amikor vijjogva csikorog a fék, az maga a pillanat!
Ekkor jelenik meg a rémség, mint viharos éji virradat!
Nyílhegy, ha a páncélba belefúródik,
Abból bizony, fájós, mélás csend adódik…

Ha vége a harcnak, még a csatadal is elül,
És a győztes, ha van, a csenddel, ülve szembesül.
Én már békét akarok, csatáztam eleget,
Éreztem már sokszor hideget és meleget.
Persze, lehet, hogy a csendnek csak dilettantizmus a fegyvere,
Neki nincs megérzése, de akkor hit, hogy lehet az ereje?

A végtelen csendet a kormozós éj is elnyeli,
Szólhatna hozzám a végtelen, de ezt ő nem teszi.
Láttam, hogy immár a bölcs hajnalt is csak megkergeti.

Csendben elmúló méltóság körbe kavarog a porban,
De miért szomorkodjak? Lámpáim, alkonyulnak sorban…

Szeretnék még én neszező nádasban járkálni,
Ott én lennék a csend… és egy zsombékon pihenni.
Egy kis csendben alvás után,
Csendben elillannék, sután.

Méla csendben egy tisztáson ülni a padon,
De nem ott, ahol életveszélyes a vadon.
Ott az értelem sugara, a katasztrofálisban megtörhet,
És ez már akkor, nem visszaverődése a törött tükörnek.

Vecsés, 2015. február 21. – Kustra Ferenc József

...

II. Világháborúban: bevetés a Földközi tengeren…

A Földközi tengeren régebben őrjáratozó
U-311 számú tengeralattjáró
Parancsnoka, H.D.F. von Tiesenhausen tengerészfőhadnagy. Nagyon is gyakorlott volt.
Látcsövében meglátta a közeledő flottaköteléket… annak a végzet volt!

A hadműveleti napló béli bejegyzés,
Teljesen hiteles és ez maga nem kevés.

„Negyvenegy, november hatodika. Tizenhat óra.
Derült idő, enyhe szél, kis hullámok, egy játszoda.

Az őrszem is jelzi, hogy riadó!
Keletről jövő, több hadihajó.
Minden ember, tüzelőállásba,
Periszkóp ki, támadóállásba.”

Periszkópmélységben a naszád… kapitány meg nézi,
Hogy jön három hadihajó, meg több romboló… neki.
Valamennyi vetőcsőnek készenlét! Lövést fogok leadni az orrból!
Ki is lett választva a második óriási csatahajó az sorból.

A nagy csatahajó lassan beúszott periszkóp látómezejébe,
A cél baloldalára, „Los: I.-II.-III.-IV. cső tüzelése”!
Futási idő: ötven másodperc, majd három nagy robbanás!
A hadihajó balra dől, lőszerrobbanás, füsttakarás.

Orr hirtelen megkönnyebbül, emelkedik, hullámnyomás emeli, kormány nem tartja meg,
Felszínen körbepillantott és ötszáz méterre egy csatahajó közelítette meg.
Erre rohan, hogy legázolja a tengeralattjárót, de, elkésett, már nem lepi meg.

Gyors-merülés! Mindenki az orrba! Elektromos gépek, előre!
A naszád éppen, hogy sikeresen lebukik, mint bálna a mélybe.
A csatahajó teljes gőzzel, gyilkos haraggal elzúg felette…

Nincs megállás, a víz fokozatosan préselődik a cellákba,
A mélység pillanatok alatt már száz méter, a naszád mentsvára.

Mivel süllyedés nem állt meg, kormányt fel! Egész erővel előre!
De a naszád, tovább merül… Biztonsági mélységhatár a léte?
Százhatvan méter a végső határ… Kioldani a hajótő gerendáit!
Végső merülési tartalék, több mint öt tonna… ne veszítse legendáit.
Minden sűrített levegőt, palackot, a mellső tankokra kapcsolni!
Vészkiürítés! Lassan kétszáz méteren vagyunk, nem áll meg süllyedni…

A mélységmérő nem mutat többet, már kiakadt.
A hajótest recseg, jajong, sok szegecs elpattant.
Lámpaburák eltörtek, szerkezet majd’ szétszakadt.

Jóval lent vagyunk már a biztonsági határ alatt,
A naszád, bármelyik pillanatban összeroppanhat!
Végtelennek tűnő, elmúlt percek alatt a süllyedés megáll,
Erőlködő elektromos gépek miatt az orr felfelé áll…

Hosszú percek csak múltak, volt idő elemezgetni...
A naszád, orral kezd lassan felfelé emelkedni,
Egyre gyorsul, nem tudjuk a levegőt elvezetni…

Gépek állj! Ez sem segít, a felszínre emelkedtünk gyorsan,
Mert naszád könnyebb a stabil súlyánál, a tenger is morran.
Hajó, hatalmas toccsanással kiugrik a vízből,
Libegve áll a felszínen, nem mozdul el egy helyből.

Jó pár mérföldre vagyunk már elsodródva, a harc helyszínétől,
Ellenség nem látható, mesélhetünk hajó dicsőségéről...

A naszád menekülőképtelen, csak felszíni úszás a léte,
Felszínen kezdjük meg a veszélyes visszatérést a kikötőnkbe.
***
A négy torpedóból, Őfelsége csatahajó
BARHAMOT, telibe találta három torpedó.
Nyolc perc alatt el is süllyedt,
Lent, kezdődött az enyészet.
***
Az utólagos vizsgálat megállapította, hogy a tengeralattjáró
Kétszáznegyven méterről jött vissza. A német haditechnika volt kiváló,
Hiszen csak, maximálisan százhatvan méteres merülésű volt a hajó!

Vecsés, 2017. január 2. – Kustra Ferenc József - A tengeralattjárós epizód, megtörtént eset. ’Megmenekülés a víz alatti pokolból…’

...