Reggelente az ablakon kinézve szörny? látvány tárul elém
Por és hamu hull az égb?l, eltiport lelkek közelednek felém
Minden elsorvadt bárhova nézek, ádáz háborút kezd t?z és víz
Álom és gondolat eddig édes volt de mára mind csupa keser? íz

Élettelen vidékeken kísértetek kajtatnak emberi hús és vér után
Erd?kben barangolva mára elkorhadt tölgyfák néznek rám bután
Mintha üvegszilánkokon járnék, forró láva lepi az óceánok helyét
Démonok szállnak közénk, majd követelik igaz lelk? emberek fejét

Kiáltásokat hallok mindenhonnan közben ég és föld egymásnak ront
A Nap örök nyugovóra tér, csodás világunk végét mutatja a horizont
Némán állok egy szakadék szélén, a fal hirtelen zuhan a sötét mélybe
Lehúz mindent magával, elt?nik él? élettelen akár gyertyafény az éjbe

Nélküled porrá hullik a szívem és hamuvá ég a lelkem minden nap
A magány bel?lem pillanatonként egy darabot éhes vadként kiharap
Nem marad bel?lem semmi, por és hamu leszek egy kihalt világban
Utolsó mit látok csodálatos, arcod megtestesül szép rózsa virágban

...

Hiányzol,amikor este egyedül fekszem az ágyamon

Párnámat szorosan magamhoz ölelem,úgy alszom.

Rád gondolok,álom nem jön a szememre

Rád vágyom,ölel? két kezedre.



Hiányzol,amikor reggel felkelek,nagyon egyedül vagyok

Csend és némaság vesz körül,helyemet nem találom.

Rohannék hozzád,hogy karjaidban biztonságot leljek,

Csókjaimmal hálálnám meg határtalan szerelmedet.



Hiányzol,a napnak minden pillanatában nagyon

Élni én már nem tudok nélküled,Te vagy minden boldogságom

Becézgetlek,neked adom mindenemet,az egész lelkemet,

Csak egyet kérnék cserébe T?led,soha ne hagyj el engemet.

...

Nem vágytam soha pénzre, gazdagságra.
Csak igaz szerelemre, egy ?szinte társra.
?szinte szeretet nem múlhat a pénzen.
Szeressenek így-így koldus szegényen.

Aki pénzért szeret vagy csak számításból.
El fog az hagyni, ha több pénzt lát máshol.
De ha szegényen is szeretni tud engem.
Tudom enyém szíve, és ? maga egészen.

És ha homlokomat ellepik a gondok.
Tudom, hogy ?reá mindig számíthatok.
Minden pillanatban ott áll majd mellettem.
Nem halálom várja és lesi a pénzem.

És ha elmúlik majd a lángoló szerelem.
Akkor is vigyáz rám és aggódik értem.
Én is fognám kezed, míg élek Tenéked.
Mert én is így szeretlek koldus szegénynek!

...

Mélabús, csöndes éjszakán,
vágyainknak tiszta szárnyán
pihegek halkan veled
s szívünk együtt dobban talán...

Vén Hold tanúja frigyünknek;
ránézek pajkosan s fölnevetek!
De jó most boldognak lenni...
Ez a pillanat,mit sohasem feledek.

Nem feledem,mert enyém voltál.
Te vagy az,ki hitet adtál!
Hitet,vágyat s jó reményt...
t?lem többet nem is vártál.

Tudtam,lassan vége ennek.
Perceink most gyorsan telnek.
Nehéz ám a búcsúzás,
karjaim most megremegnek.

El kell válnunk-Nem akarom!
Ajkaid már ajkamon.
Véget ért e röpke óra,
de sóhajod mégis idehallom.

...

Május a legbájosabb hónap,
Mézes, ízes csókok csattannak.
Illatos fák, bokrok lomboznak,
Szép virágjaikkal pompáznak.

Sétára buzdít a napsugár,
Andalog az ifjú emberpár.
Legénykar öleli a leányt,
Karcsú derekának hajlatát.

Zöld mez? terül, lepke repül,
Fiú és lány selymes f?re ül.
Kaján Nap, illan a pillanat.
Feszül a féktelen érzelem,
Tombol a buja, vadszerelem.

Budapest,

...

Bársonyos, nyári este volt,
Mint mindig, ahogy eddig,
Sétáinkon már megszokott.
Elénk terült az aszfalt szürkéje,
Bársonyos - puhán, hisz minket
Szeretett...
A kósza lámpák rapszodikusan
Kusza fénye hol ott, hol itt még
Elébünk kúszott, tapintatosan
Mutatva, hol voltak régi lépteink,
Miket ?k kísértek sok éjjelen át,
Valamikor...
Szívünkben készen volt a leltár.
Nem örültünk, nem sírtunk,
Mentünk némán, mellettünk
A tárgyilagos semmi baktatott.
Azért a hatalmas lombok még
Összehajoltak...
Fogtam a kezedet, mert így volt
Természetes, fölöttünk telihold,
Nagyon szelíden, nagyon félve,
Kicsi enyhülést remélve, ragyogott,
Várakozott...
Aztán elengedtelek, s váratlanul
A hold egy ezüst könnyet a lábunk
Elé ejtett,mely nyomban fölszáradt.
Ezüstös porrá változott, s bokánk
Körül kavarogva nekünk adta az
Utolsó pillanatot, mely, mint egy
Gyász, egy kis halál, egy leesett
Madár, kimondatlanul elénk hullott.

Elmentem, nem tartottál vissza,
Hátranézni nem is illett volna.
Nem volt harag és bánat sem
Koppant a szíveken...
Tudtuk, most egyedül lettünk,
Hirtelen, s ezen már senki és
Semmi nem változtat többé.
A külön utak kemények, érdesek,
Magányosak, mint pusztában
Felejtett nyárfák, melyek id?tlen
Kémlelik a jöv?t. Sudáran, árván,
Ezüst leveleik csilingelését maguk,
Csak maguk hallván, hisz nincs
Többé, ki e varázsos zenét hallja.
Állnak a t?z? napba, fagyba.
Nem várnak, nem kérnek, igaz,
Nem is mesélnek, hisz ki hallaná?
Talán a holdas éjszaka, de az
Misztikus, rejtett találkozás.
Abban nincs hely senki számára...
Magányos éjszaka, hallgatóság
Nélküli hangversenye...
Veszteség, de mi minden veszett
Már a földön, s legalább egy királyi
Hallgató el?tt szóljon e csodás,
Magányos, mindig más, elhaló
Zene...

...