A létfantázia kérdéseiről versben és HIAQ –ban írt a szerzőpáros

Jó lenne kislánynak lenni,
És mindent elfelejteni,
Gond nélkül élni, nevetni,
Boldogan felhőt kergetni.

Indul reggel, múló
Szeszéllyel, kedvünk még alszik.
Napfény-sugár ébreszt.
*
Tavaszi szellővel futni,
Minden kis virágot tudni,
Ahol szép, oda eljutni,
A sok rosszat átaludni.

Fonok vágyaimból,
Napfény tűzén át, koszorút.
Derűsít, árnyjáték.
*
Porba szíveket rajzolni,
Nyári záporban táncolni,
Égre szivárványt mázolni,
Szeretetet varázsolni.

Hitünk, örökké áll,
Ő vakolat, élet-vártán.
Szárnyát bontja jövő!
*
Mindenben szépet keresni,
Boldogság titkát ellesni,
A szívet hagyni, repesni,
Rögös úton nem elesni.

Sorsunk, lohol velünk,
Fogja kezünk és vezetget.
Sőt, terel, mint gulyás...
*
Álomszép jövőt tervezni,
Az élet csábját élvezni,
A kedvesnek csak kedvezni,
A jót nem hagyni, elveszni.

Hálát pillanatnak!
Azért, mert segített, óvott.
Pillanat… légy magad.

*
Csak még egyszer ezt átélni,
Öregséggel megbékélni,
Ha a végén le kell lépni,
A haláltól sem kell félni.

Ravatali csendben,
Koszorúk is elhervadnak.
Majd, minden elmúlik.

Szabadka, 2017. július 19. - Vecsés, 2017. augusztus 13. - –Jurisin (Szőke) Margit - a vers, az én írásom! A HIAQ -kat a versszakok alá, szerző-, és poétatársam Kustra Ferenc József írta.

...

(3 soros-zárttükrös)
Múlt, Te aztán voltál már nagyon várt jövendő,
De mégis megmutattad, hogy elkerülendő…
Múlt, Te aztán voltál már nagyon várt jövendő.

Jöttél, majdnem vészes rohamtempóban,
Fejem benne volt a szőrkalapomban...
Jöttél, majdnem vészes rohamtempóban.

Vártunk rád, mint a félig örült álmodozók,
Mint a homokozóban a gyermek-csacsogók...
Vártunk rád, mint a félig örült álmodozók.
*

Gondoltam, majd uralom a pillanatot, de Te átugrottad,
Én meg megfordulva nem láttalak, de Te voltál az új múltad.
Mi meg, hoppon maradtunk, hiába is jöttél rohanvást,
Így bánatunkban kirúgtuk a nyilvántartó kamarást.

(Septolet trió)
Jövendő!
Rettenthetetlenül érkező!
Te, Időtényező!

Újítással érkező
Faktoriális tényező.
Pillanatot ugorva átlépő,
Valójában meddő…
*

Te vagy kehes,
Nem kellemes,
Ráérősen vemhes?
Veled gyötrelmes,
Peches.

Nem zökkenésmentes,
Nem portómentes.
*

(Sedoka)
Most vajon mi lesz?
Mit kezdhetnénk, ily’ múlttal?
Ily’ bujkáló faktorral.

Vajon most mi lesz?
Régi jövendő múlt lett!
Lélekfaktort kikezdett…
*

(3 soros-zárttükrös)
Te rossz-életű! Nem hagytad, hogy uraljam pici pillanatot,
Bőséggel ránk zúdítottál sok-sok, nagyon átélt búbánatot…
Te rossz-életű! Nem hagytad, hogy uraljam pici pillanatot.

Vecsés, 2020. március 6. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

...

Reggel sétáltam
És azt látom, jő tavasz!
Már minden zöldül.
*

Velem szembe jött,
Rögtön kigombolkoztam.
Üdít! Frissesség.
*

Öröm pillanat,
A természet átölelt.
Lélek, ábrándos.
*

Nagy a pillanat
Öröme, én ölelem.
Nagy ábrándozás.
*

Tavasz ihletet
Ad, fölöttébb inspirál.
Gondolatözön.
*

Felsejlett a nyár,
Bízok, hogy az is eljő.
Közérzetem jó.
*

A természet tán’
Nem gondolattal játszik?
Már napoznék is.
*

A megújhodás
Özöne, úgy rám zúdul.
Élmény a séta…
*

Lehunyt szemekkel
Lassan, némán ballagok.
Egy oszlop koppan…

Vecsés, 2015. január 10. – Kustra Ferenc József- íródott: senrjú csokorban, önéletrajzi írásként!

...

Mond, kérlek, láttál Te már meseszerűt, nagyon szépet?
Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet?
Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín,
Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín.

Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát?
Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát?
Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet?
Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget?

Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken,
És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken?
Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden?

Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat,
És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat…
Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat.

A vízben strandolni az maga a nagy csoda!
Úgy érzed a világ, bekísért téged oda…
Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda...

Ültél-e már csak úgy a parton,
Egy mólón korhadó, fa-padon?
Vagy ültél a vízparti köveken,
Hosszú, vízbe belógó köpenyben…?

A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt,
Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt…

Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak!
Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak.
Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak.

Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló?
Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó?

Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal,
Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal?

Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé,
És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé?
Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton,
És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón?

Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve,
Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve?
Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve?

Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira?
Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója…

Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is,
Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis…
Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris…

Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is!
Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is.
Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is…

Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József

...

Csak egy porszem vagyok a nagy sivatagban.
Fú a szél és gördülők át a dombon, lassan.
Nincsen semmi lehetőségem megállni.
A szélzúgásban nem tudok kiáltani.

Nincs, akihez szóljak, itt minden egyforma
És itt pillanatnyi az alak és forma.
Dűnék jönnek, mennek, ahogy fúj a szél,
Csak gürcölök, ahogy fúj a szél és nincs cél.

Jó nagy tevelábak jönnek, rám taposnak,
Nekik mindegy a homok, csak vándorolnak.
A teve szőrébe ragadni nem tudok,
Mert én csak dűnéről dűnére vonulok.

Borzalmas érzés, egy szem homoknak lenni,
Miközben a szél feladata elvinni
És innen jó messze, más dűnébe épít,
Ahol már nem jár teve, aki segít.

Csak e kedves púposka volna reményem,
De kellene, hogy fölismerje erényem.
Bundájába lennék, nem lenne egyedül,
Én meg az erdőben elhagynám hitlenül.

Úgy hallottam ott már esik is az eső
És nagy sárban én lehetnék az első
Szem, alkotó rész a vályogtéglában
És legalább alkatrész, szép nagy házban.

Csak gördülők tovább a dűnén és semmi
Kilátásom innen egyszer kikerülni.
Csak fúj a szél, fúj, átfúj az ember lelkén.
Homokszem! Embernek képzelem magam én?

...

Hétköznapi pszichológia…

Vannak nagy történetek, amik, akár lehet, több szálon futottak,
A részletek tisztázásához, sokat kellene még beszélni.
Sok beszédnek, híg az alja, a végén fecsegésbe torkolhatnak,
Akik
Egy felemelő, tisztázó pillanatot, nem vágynak rontani.

Olcsó klisék, frázisok csak rontanák, amit mondani akarnak…

Vecsés, 2018. május 4. – Kustra Ferenc József

...